Tolnai Népújság, 2005. november (16. évfolyam, 256-280. szám)

2005-11-09 / 262. szám

4 TOLNA TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2005. NOVEMBER 9., SZERDA JEGYZET Igazi profik sok pénzt nyert a város az EU Orpheus-pályázatán a tolnai Idősek otthonának felépítésére. Még 2004 márciusában. Azóta bő más­fél év telt el, és november végére jó esély kínálkozik - na nem az épület átadására, de legalább - arra, hogy kiírják a közbe­szerzési eljárást a kivitelezésre. az önkormányzat ebben az esetben rábízta a „prodzsekt” előkészí­tését egy profi szakértői csapatra. Igaz, ahol szintén nyertek az Orpheuson, de saját maguk intézték a közbeszerzési eljáráso­kat, már minimum elkezdődtek a beruházások. amiket jövő szeptemberig be kell fejezni. Tolnán is. A kívülálló számára a tétova tevéket idéző bürokratikus eljárás­ban többek között olyan kérdések miatt kellett hetekig egyeztet­ni, mint hogy zárt csőben, vagy folyókában vezetődjön-e el a te­tőről lefolyó esővíz. De ha tényleg profik és profin csinálták az előkészítést, az meghozza majd a gyümölcsét: a pályázati pénz­­elszámolásnál nem lehet majd belekötni semmibe. különben is. A jövő szeptemberig hátralevő tíz hónapban nyilván majd piff-puff meglesz a kivitelező, és sitty-sutty elkészül az idősek otthona. remélhetőleg a leendő építők is profik. steinbach zsolt Egészség, azaz a legtöbb, amit önmagunkért tehetünk program Előadások, sportversenyek A legtöbb, amit tehetsz maga­dért, ha teszel az egész-ségedért. Ez a mottója az idén immár ti­zenötödször megrendezett tolnai Egész-ség Hónapnak. A program tegnap kezdődött, egészség­szervizzel, előadással és termék­­bemutatóval. A rendezvénysoro­zat december 7-én, iskolai játé­kos sor- és váltóversennyel feje­ződik be. Az előadások kedden­ként és péntekenként zajlanak a művelődési házban. Néhány té­ma: változó kor; méhészet és egészség; agresszió és szorongás oldása játékkal; spiritualitás és egészség. Lesz véradás is, de­cember 2-án. A programokat gyermekek ré­szére szervezett sportversenyek, egészség-kupák egészítik ki. Ezekre szerdán­ként kerül sor. A programokról a művelődési házban kérhető bő­vebb információ, link judit igaz­gatónál és Vajda Teréz művelő­désszervezőnél. Nincs béke a beruházás körül csatorna A kivitelezői szerződés semmisségének megállapítását kéri a bíróságtól a pályázaton második helyezést elért cég Bírósághoz fordult a Bau- Team Kft. a tolnai szenny­vízberuházás ügyében.A kivitelezési szerződés sem­misségének kimondását kéri. Steinbach Zsolt A tolnai Bau-Team Kft júliusban javasolta az önkormányzatnak, hogy álljon el az utólag érvényte­lennek bizonyuló ajánlatot tevő Hegedűs és Schmidt Kft-vel meg­kötött kivitelezői szerződéstől, és vele szerződjön. A Bau-Team sze­rint annak érdekében, hogy a vá­ros a 200 milliós állami támoga­tást felhasználhassa. Az önkormányzat nem vála­szolt a Bau-Team javaslatára. A cég bírósághoz fordult, az első tár­gyalás december 1-jén lesz. Pataki Gábor, a Bau-Team ügy­vezetője lapunknak elmondta: a kivitelezői szerződés semmissé­gének kimondását kérik a bíró­ságtól. Emellett igényt tartanak minden olyan költségük és káruk megtérítésére, ami abból keletke­zett, hogy az önkormányzat nem a legkedvezőbb érvényes ajánlat­tevőt hirdette ki az eljárás nyerte­sének. Dr. Szilák Mihály polgármester közölte: a kivitelezői szerződés jogszerű, a munka lassan befeje­ződik, így nem tud másra gondol­ni, mint hogy valakik meg akar­ják buktatni a beruházást Pataki Épül a csatorna a városban. A képen Moosbauer József (a jobb oldalon) és dr. Szilák Mihály. A polgármester sze­rint az a legfontosabb, hogy a lakók minél hamarabb rá tudjanak kötni a hálózatra. A többiről a bíróság dönt. Gábor tisztában van azzal, hogy a bíróság a beruházás befejezése előtt nem tud jogerős döntést hoz­ni. A „megbuktatással” kapcsolat­­ban azt mondta: mindig is azt akarták, hogy megvalósuljon a beruházás, de törvényes keretek között, és a kivitelezők tisztessé­ges versenyének eredményeként A csatorna háromnegyede már elkészült A beruházás kivitelezéséről a tolnai Hegedűs és Schmidt Kft.-vei kötött szerződést az önkormányzat május végén. Később a közbeszerzési dönt& bizottság megállapította, hogy a nyertesnek kihirdetett cég ajánlata érvénytelen. A mun­kát mindenesetre a Hegedűs és Schmidt végzi, mára a be­ruházás mintegy háromnegye­de kész. Kerámia táblát adhatnak a példamutató felújítóknak városvédők Eszközök a múzeumban Zöld jelzést kapott az otthon bürokrácia Most már tényleg sietni kell a beruházással Érdekes témákat tárgyal a Tolnai Városvédő Egyesület mai, szerdai összejövetelén - tudtuk meg Steinbach Ferenc titkártól. Az egyesület egyik terve szerint elis­merésben részesítenék azokat a háztulajdonosokat, akik épületei­ket a helyi építészeti örökségvé­delmi jogszabály alapján újítják fel. Ezeket a törekvéseket Verse­ghy Ferenc keramikus által meg­alkotandó táblával jutalmaznák. A városvédők készítenek egy, az 1956-os forradalom tolnai esemé­nyeit feldolgozó kötetet Az anya­got összegyűjtötték, már gépelik, a könyv várhatóan jövő júliusban jelenik meg. A megbeszélésen szó lesz arról is, hogy dr. Görgényi Ede felajánlotta orvosi rendelőjé­nek teljes berendezését a város­nak. A helyi várostörténeti múze­umba szánt eszközöket átmeneti­leg a szekszárdi Wosinsky múze­umban tárolják. Az egyesület összejövetelén egy előadást is meghallgathatnak a résztvevők: Odor János régész számol majd be az Idén nyári selyemgyári ása­tások eredményeiről. Elhárult minden akadály a tolnai idősek otthona közbeszerzési eljárásá­nak kiírása elől. Ha min­den jól megy, jövő au­gusztus végére elkészül­het a létesítmény. Hétfői számunkban még arról ír­tunk, hogy továbbra sem tudni, mikor lehet kiírni a közbeszer­zési eljárást az idősek otthonára. Időközben azonban megérkezett a zöld jelzés az irányító hatóság részéről - tudtuk meg mireider Lászlótól, a tolnai polgármeste­ri hivatal építési osztályának ve­zetőjétől. Az Európai Unió Orpheus-pályázatán a várost már 2004 márciusában kihirdet­ték győztesnek. A közel négy­százmilliós beruházásból idősek otthona, és utak épülnek a volt laktanyában és környékén. Az önkormányzat élt azzal a lehető­séggel, hogy az irányító hatóság által megbízott szakértői csoport bonyolítsa le a közbeszerzési el­járást. Ezt a szakmai megfonto­lás mellett pénzügyi szempont is indokolta, mivel így mintegy tíz­millió forintot spórol a város. Csakhogy a meglehetősen bürokratikus eljárási rendszer miatt elhúzódott az előkészítés. Most már valóban igyekezni kell, mivel a beruházást jövő szeptemberig be kell fejezni. A képviselő-testület várhatóan november végén fogadja el a közbeszerzési eljárás kiírását. Ha minden jól H|MpF'*s^ megy, január mein l hirdel­­, nek, február kö/epen ciki'/ V dődikamunka. II A kivitelezésre tehát hat és fél hónap marad. A szakemberek szerint teljesíthe­tő a feladat, igaz, a rövid határ­idő esetleg felsrófolhatja az ára­kat. Steinbach Zsolt LAPIS ÉKSZERBOLT ÚJ ÉKSZERÜZLET TOLNÁN, a Deák F. u. 10.-ben Telefon: 74/441-726 NYITÁSI KEDVEZMÉNY: Minden arany és ezüst árából 10-20% kedvezmény. Szolgáltatásaink: ékszerkészítés, AZONNALI ÉKSZERJAVÍTÁS 30% kedvezménnyel, köfoglalás, vésés, aranyozás, ezüstözés, értékbecslés A régi helyen is várjuk kedves vásárlóinkat! Szd., Széchenyi üzletház g 1. emelet Tel.: 74/414-532 í' Sikertörténet a kistérség! több cél Tolna megyében mindenhol megalakult a kistérségi társulás A kormány négyéves prog­ramja alapvető célként tűz­te ki a közigazgatási rend­szer reformját, melynek egyik központi eleme a többcélú kistérségi társu­lások létrehozása volt. Dr. Lamperth Mónika belügy­miniszter hivatalba lépésétől következetesen arra törekedett, hogy elősegítse megalakulásu­kat, mert meggyőződése, hogy az önkormányzati problémák megoldásának ez az egyik útja. Az irányítása alatt álló tárca, tu­dományos és szakmai szerveze­tek közreműködésével, modell­kísérletek tapasztalatainak fi- többcélú kistérségi társulások nyosabb kistérséget. A Tolna gyelembevételével, előkészítet- működését, valamint a folyamat- megyét magába foglaló Dél-du­­te a törvényt az önkormány- ban levő modellkísérleteket. A nántúli Régió várhatóan 1 milli­­zatok többcélú kistérségi társu- jövő évi támogatásnál a kor- árd 251 millió forint plusz támo­­lásáról. mány - az igazságosabb elosztás gatást kap 2006-ban a régió leg-Az önkormányzatok sok he- érdekében - plusz forrásokhoz hátrányosabb kistérségeinek lyen már korábban is éltek a tár- kívánja juttatni a 48 leghátrá- felzárkóztatására. ▲ sulás lehetőségével, mint haté­kony és takarékos működési, fej­lesztési formával. A törvény ha­tályba lépése - 2004. december 1-je - óta a jogszabályban meg­határozott 168 tervezési-statisz­tikai kistérségben összesen 157 többcélú és 8 területfejlesztési társulás jött létre. A Belügyminisztérium nor­matív támogatással segíti a A Tolna megyei kistérségi társulások támogatásai Tolna megyében 5 statisztikai­tervezési kistérség van. Napja­inkig már minden kistérség­ben megalakult a többcélú tár­sulás. A kistérségi társulások támogatására 2004-ben közel 400 millió forintot, míg 2005- ben közel 600 millió forintot fordított és várható, hogy 2006-ban is körülbelül ennyit fordít a Belügyminisztérium. Ez azt jelenti, hogy átlagosan minden kistérségre közel 320 millió forint többlet jut három év alatt, amelynek döntő több­ségét oktatási, szociális, egész­ségügyi feladatra fordíthatják a társulások. 2005-ben 5 kistérség kapott normatív működési támogatást és egy kistérségi társulás fejlesztési támogatást Tolna Kistérség 2005. évi támogatás (Ft) Normatív működési támogatás: Bonyhád 65 604 008 Dombóvár 122 973 153 Paks 88 447 429 Szekszárd 76 560 150 Tamási 190 002 824 Fejlesztési támogatás: Szekszárd 40 300 000 2004-ben 5 kistérség kapott többcélú kistérségi ösztönző támogatást Tolna Kistérség Többcélú társulások: Szekszárdi Dombóvári Bonyhádi Tamási Paksi 2004. évi ösztönző támogatás (Ft) 50 000 000 100 000 000 45 000 000 95 000 000 105 000 000 A leghátrányosabb kistérségek támogatásai 2006-ban Tolna megyében 1 kistérség - Tamási - tartozik a leghátrányo­sabb 48 kistérség közé. A kor­mány döntése értelmében 2006-tól elkezdődik a leghátrá­nyosabb kistérségek felzárkóz­tatási programja, és így várha­tó, hogy e kistérség (a „normál” társulási támogatáson felül) több mint 100 millió forint plusz fejlesztési forráshoz jut már a jövő évben.

Next

/
Thumbnails
Contents