Tolnai Népújság, 2005. november (16. évfolyam, 256-280. szám)

2005-11-09 / 262. szám

2 / / __ A A __ * DOMBÓVÁR ES TÉRSÉGÉ TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2005. NOVEMBER 9., SZERDA A község üzemeltetheti Gyulajon a temetőt szerződés Megállapodtak az egyházzal Húsz évig az önkormányzat üze­melteti a település temetőjét, ne­mes László polgármester el­mondta, megegyeztek Mayer Mihály megyés püspökkel, hogy két évtizedig az önkormányzat tartja karban és üzemelteti a te­metőt. Október elseje óta a falu közmunkásai kiirtották az el­burjánzott növényzetet, szélesí­tették a gyalogutakat és a sírokat is megtisztították. Nemes László azt mondja, ha egy falut akar megismerni az ember, akkor menjen ki a temetőbe és az ott látottak megmutatják, milyen a település. Büszkék arra, hogy jól karbantartott temető fogadta az ide érkezőket mindenszentek­kor. Új temetői rendeletet is be­vezettek, és akinek nincs lehető­sége, ideje hoz­zátartozói sírját rendben tarta­ni, szerződést köthet az ön­­kormányzattal, ötezer forintos éves díjért a hi­vatal munRásai rendben tartják a sír környékét. Ebből a pénzből és a sírhelyek után kapott ösz­­szegből fenntartható és szépít­hető a gyulaji temető. Uj tető alatt készülnek a táncosok Kapospulán felújítás Korszerűbb lesz a fűtés is kapospula A télre elkészül a kapospulai művelődési ház tető­­felújítása. MARKOvrrs Géza polgár­­mester lapunk­nak elmondta, az épület mo­dernizálására öt és félmillió fo­rintot nyert a te­lepülés a Tolna Megyei Terület­­fejlesztési Tanács pályázatán. Eb­ből a pénzből több lépcsőben vég­zik el a szükséges munkákat a művelődési házon. Ezekben a na­pokban a tetőszerkezetet újítják fel a szakemberek, hiszen az el­múlt években olyan rossz állapot­ba került, hogy az épület beázott. Kicserélik a léceket és a régi borí­tás helyére is új kerül. Korszerű­sítik a villamos hálózatot és eh­hez a nagyterem elöregedett fal­rendszerét is újjá kell építeni. A korábbinál modernebb világítás és fűtési rendszer lesz a művelő­dési házban - tette hozzá Markovits Géza. Rövidesen meg­újult környezetben használhat­ják a falubeliek a kultúrházat, melyben a helyi tánccsoport ké­szül a fellépéseire. T. Gy. All a munka, és áll a bál támogatás Tizenhárommillió forint helyett csak két és félmilliót kapott a falu önkormányzata, a vállalkozók nem folytatják a munkát Félbehagyták a munkát azok a vállalkozók, akik Jágónakon az eső okozta károk utáni helyreállítást kezdték el, mert nem ka­pott annyi támogatást a falu, mint amennyire szá­mítottak. Tulézi György jágónak A júliusi nagy esőzé­sek hatalmas károkat okoztak a településen. A vízelvezető ár­kok megteltek, a Petőfi és Zrí­nyi utcát elárasztotta a nagy mennyiségű csapadék. A falu a vis maior alapra adott be pályá­zatot közel tizenhárommillió forint értékben. Mivel a Tolna Megyei Területfejlesztési Ta- „ nács kerete kimerült, a kérel-1 met a Belügyminisztériumhoz t továbbították. Máté lános, £ Jágónak polgármestere szerint J a belügy- és pénzügyminiszté- 1 riumtól is írásbeli ígéretet ka­pott arra, hogy megkapják a tá­mogatást, ezért három vállalko­zót kiválasztottak és megkez­dődött a munka. Az árkokat ki­tisztították, elkezdték a helyük­re tenni a hídgyűrűket, amikor megérkezett a területfejlesztési tanács levele, hogy a kérelem­ből két és félmillió forintot kap Jágónak. Mikor ez kiderült, a vállalkozók levonultak a mun­katerületről, hiszen nem látták biztosítottnak azt, hogy az álta-Szabó Tiborné, Szanyadi Emil, Máté János polgármester egyenlőre nem tudja, mikor fejezik be a munkát a vállalkozók, hiszen a remélt támogatás töredékét kapta csak az önkormányzat luk végzett munkát ki fogják fizetni. Máté János a térség or­szággyűlési képviselőjéhez, Tóth Gyulához fordult segítsé­gért, mivel a megítélt támoga­tás csak az árkok kiásását fede­zi, az átereszek javítására és a befejezésre nem elegendő. Tóth Gyula azt mondja, a törvényes keretek között mindent meg­tesz, hogy a megkezdett beru­házást be tudják fejezni, de vé­leménye szerint olyan szabály­talanságok történtek, hogy sok reményt nem lát a megoldásra. A polgármester úgy kötötte meg a vállalkozókkal a szerző­dést, hogy nem volt írásos do­kumentuma arról, hogy a Bel­ügyminisztériumtól megkapja a település a tizenhárommilliós támogatást. Csak a helyreállítást fizetik a keretből A Belügyminisztérium felül­vizsgálta a jágónaki kérelmet és két és félmillió forintot ítél­tek meg, hiszen a vis maior keretből csak a helyreállítást lehet fizetni, felújítást nem. DOMBÓVÁR Katatics Zsuzsa művésztanár alkotásaiból nyílt kiállítás a Német Közösségi Házban. A Német Nemzetiségi Hét keretében ren­dezett tárlatot dr. Magda Tamás tüdőgyógyász főorvos ajánlotta az érdeklődők figyelmébe. A negyven festmény november tizennyol­­cadikáig látható munkanapokon kilenc és tizennyolc óra között. Kell a támogatás a MÁV-nak is Szombatonként árkot ásnak vízelvezetők Társadalmi munkáznak a szuhajdombiak A dombóvári képviselő­­testület döntött arról, hogy elvégzik a város egész területén a vízelve­zető árkok tisztítását. dombóvár Kedden este tartot­tak lakossági fórumot a Dom­bóvár és Környéke Víz- és Csa­tornamű Kft.-nél a csapadék­víz-elvezetéssel kapcsolatos munkákról. A képviselő-testü­let döntése után, az első hely­szín a Szuhajdomb volt. Itt okozza a legnagyobb gondot a csapadék, hiszen a mélyen fek­vő városrészben rossz állapot­ban vannak a vízelvezetők és gyakran már egy kisebb eső is elég ahhoz, hogy a víz kiönt­sön. Elkészültek a tervek a há­lózat felújításá­ra, mintegy százhatvanmil­lió forintba ke­rülne a teljes városrész elve­zető rendszeré­nek megépíté­se - tudtuk meg szabó loránd polgármestertől. Sajnos ez az összeg nem áll az önkormány­zat rendelkezésére, ezért a nyá­ri esőzések után megoldást kel­lett keresni a problémára. A kö­vetkező három szombaton a la­kosság bevonásával, a közhasz­nú munkásokkal együtt elin­dítják a társadalmi munkát, fel­újítják az árkokat. Kijelölték a mélységi, magassági pontokat, hogy a víz a megfelelő irányba folyjon el, így meg tudják mon­dani a szakemberek a lakók­nak, hogy melyik helyen meny­nyit kell ásni. Az önkormány­zat megszervezte a kitermelt föld elszállítását, így két-három millió forintból el tudják végezni a munkát, százhat­vanmillió helyett. T. Gy. dombóvár A vasút állami tá­mogatás nélkül sehol sem nye­reséges - mondta el Tóth Gyu­la, az MSZP színeiben megválasztott dombóvári or­szággyűlési képviselő a vasúti közlekedésről szóló törvényja­vaslat általános vitájában a parlamentben. A vasút racio­nalizálása nem állhat annyi­ból, hogy embereket küldenek el, mert a létszámleépítést a fejlesztési politikának mindig meg kell előznie. Tóth Gyula kiemelte, a magyar vasút még működik, de a MÁV nem ke­rülheti el, hogy végre megfelel­jen a hazai igényeknek és az Európai Unió irányelveinek. Báta mentorok Két bátai tanár vállalkozott arra, hogy részt vesz az oktatási minisztérium Út a középiskolába című prog­ramján. Benedekné Stürmer Anna és Sümegi Jánosné szoci­álisan hátrányos helyzetű, te­hetséges gyerekek men­­torálását vállalta el. A program­ban résztvevő tanárok és diá­kok is ösztöndíjat kapnak, m Bogyiszló pályázat Új pályázatot ír ki az önkormányzat a műve­lődési ház működtetésére, mi­vel az előző vállalkozó decem­ber 31-vel kezdődően felmondta a szerződést. Mint azt Tóth Ist­ván polgármester elmondta, a tervek szerint a konstrukció a régi marad. Az üzemeltető megkapja a kulturális normatí­va egy bizonyos százalékát, és szabadon használhatja az épü­letet, cserébe helyt ad a közös­ségi rendezvényeknek, m Bonyhád pályázat A Bonyhád és Vidéke Nyugdíjas Egyesület eredményesen pályázott a Nemzeti Civü Alapprogramra. Ötszázezer forintot nyert az Ér­dekérvényesítés és demokrá­cia a Völgységben és Bonyhá­­don című pályázatával. A tá­mogatást konferencia megren­dezésére használják fel. ipái Fadd közmeghallgatás A faddi roma kisebbségi önkormány­zat közmeghallgatást tart csü­törtökön délután négy órától a faddi polgármesteri hivatal­ban. Az eseményen bemutat­koznak a vasárnap esedékes időközi polgármester-választás jelöltjei, Báli János, Fülöp Já­nos és Schmelcz Lajos, isw TOLNÁBAN A-TÓL Z-IG Decs járda A decsi önkormányzat felújíttatta az Ady Endre és a Szőlőhegyi utca járdáját. Képünkön Boda Attila (balra) és Joó György látható munka közben. mi Kurd felújítás A jó időnek kö­szönhetően a december tizedi­kéi határidő előtt elkészülhet a művelődési ház tetőfelújítása. szentpáli árpád­­né polgármester elmondta, a kivi­telező Stabil Épí­tőipari Kft. mun­katársai már ki­cserélték a tetőléceket és több helyen már az új tetőborítás is a helyére került, ttgyi Kocsola ügyintézés Elutasította az elektronikus ügyintézés be­vezetését a képviselő-testület legutóbbi ülésén - tudtuk meg Horváth Zoltán polgármester­től. A képviselők azért döntöt­tek az elutasítás mellett, mert a szükséges műszaki háttér nincs meg a hivatalban, ttgyi Gyulaj vizsga November hu­szonegyedikén vizsgáznak a kosárfonó tanfolyam résztve­vői Gyulajon. Nemes László, a település polgármestere el­mondta, a képzésen résztvevő huszonnégy emberből tízen további három hónapig ma­radnak az önkormányzat al­kalmazásában. Foglalkoz­tatásukhoz a Tolna Megyei Munkaügyi Központ ad pénzügyi támogatást, ttgyi Lápafő testület November tizenhetedikén tárgyalja a képviselő-testület az idei há­romnegyed éves költségvetés eredményét - tájékoztatta la­punkat Németh Csaba, Lápafő polgármestere. A so­ron következő ülésen egyedi ügyekben is döntenek a kép­viselők. ttgy)

Next

/
Thumbnails
Contents