Tolnai Népújság, 2005. november (16. évfolyam, 256-280. szám)
2005-11-08 / 261. szám
10 ÄS í GAZDASÁGI TÜKÖR TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2005. NOVEMBER 8., KEDD AGRARHIREK Állatvásárok a régióban még a tél beállta előtt A Dél-Dunántúlon legközelebb e hét végén, november 13-án, vasárnap Szekszárdon és Pécsen lesz országos kirakodó- és állatvásár. Közeledik a disznóvágások ideje, talán az alapanyagnak való sertések iránti kereslet is megélénkül. Ebben bíznak a termelők. Ára van az élelmiszerellenőrzési szolgáltatásnak A Magyar Közlöny 134. számában olvasható a 89/2005. (X. 11) FVM-EÜM-ICSSZEMPM együttes rendelet, az élelmiszer-ellenőrzési igazgatási szolgáltatási díjakról. A hivatalos lap 137. számában jelent meg a 91/2005. (X. 18) FVM rendelet a Villányi borvidék védett eredetű borairól. Az idén a szomszédoknál is kevesebb bor termett Módosította Ausztria idei bortermelésről szóló előrejelzését az osztrák statisztikai hivatal 2,53 millió hektoliterre. Ez - bár átlagos adat - 8 százalékkal kevesebb, mint a tavalyi bortermelés volt. A legnagyobb visszaesés, 14 százalékos, a hazánkkal szomszédos Burgenlandban volt. Ötszázezer hektoliter bort kivonhatnak a forgalomból Az uniós bizottság engedélyezte, hogy hazánkban 500 ezer hektoliter bort kivonjanak a forgalomból, krízislepárlási támogatással. Az akció november elejétől indulhat és 2006. június 15-ig tart. Az agrártárca 400 ezer hektoliter asztali és 100 ezer hektoliter minőségi borra igényelt dotációt a hazai borfelesleg csökkentésére. Az intézkedés alapvetően a kunsági bortermelőket érinti. A minőségi borokra hektoliterfokonként 2,3 eurós, az asztali termékekre 1,914 eurós támogatást kaptak, amely literenként 68, illetve 50 forint körüli összegnek felel meg. Naponta kérdezi a gazda, mikor lép életbe a törvény A szekszárdi, a tolnai és a bátaszéki hegyközségnél naponta érdeklődnek telefonon vagy személyesen a gazdák, mikor fogadja el az ültetvények kivágási támogatását a parlament. Tolna megye 5502 hektárnyi szőlőültetvényének 61 százaléka húszéves. Ezekre a területekre a tőkehiány is jellemző. A szőlőültetvények kivágási támogatásának szabályairól szóló törvényt várják nagyon a termelők, de jelenleg a részletekről folyik a minisztériumok közötti egyeztetés- tájékoztatott Horváth Csaba, a Hegyközségek Országos Tanácsának főtitkára. Aki arra számít, hogy az így kapott támogatással megoldja anyagi gondjait, lehet, hogy csalódni fog, hiszen nagyon szigorúak a szabályok. Nem igényelhető például támogatás olyan ültetvényre melyet 10 éven belül telepítettek, vagy már megkérték rá a kivágási kérelmet. Nem kérhet támogatást az, aki nem hegyközségi tag, s aki két éven belül vásárolta a szőlőjét. M. L Fizetnek a méhészeknek uniós pénz A többség nem kért belőle A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) befejezte a méhészeknek járó támogatások kifizetését. Az előzetes várakozások ellenére az idén rendelkezésre álló közel egymilliárd forintos keretnek még a harmadát sem sikerült kihasználni, a mintegy 3500 méhész 280 millió forint támogatást igényelt. Idén a méhészek szeptember 15-ig adhatták be a támogatási kérelmeket. Az MVH a támogatási keret kihasználtságát illetően az elkövetkezendő két évben jelentős javulást vár. Megyénkben a méhcsaládok számának szinten tartására 19- en kértek és kaptak 700 ezer forint támogatást. Két forint a krumpli haszna önkorlátozás Az unió országaiban öt, itthon három százalékkal csökkentették a vetésterületet, mégsem lett drágább a burgonya Országszerte 23800 hektáron, Tolna megyében mintegy 400 hektáron termeltek az idén burgonyát. A termelők a múlt évihez képest szándékosan csökkentették a vetésterületet, azt remélve, így jobb ára lesz a burgonyának. Mauthner Ilona Mözsön, a szövetkezetben a burgonya téli tárolására jól kialakított épület van. A gondosan átválogatott terménnyel ellátják a környékbeli fogyasztókat, mondta Falusi Ádám elnök (a képen jobbra) Befejeződött a burgonya betakarítása. Dr. Szentirmai András, a Burgonya Terméktanács titkára elmondta: a termésátlag országosan 24-25 tonna körül alakult hektáronként. A múlt évihez viszonyítva közel százezer tonnával termett kevesebb, ami nem véletlen, hiszen önként csökkentették a területüket a gazdák, abban bízva, hogy így elkerülik a múlt évi túlkínálattal együtt járó nyomott árakat. Szentirmai András hozzátette: aki mindent megadott a terménynek - öntözést, növényvédelmet, gépi munkát -, az kilónként 23 forintot költött a burgonyára. Ez- ^ zel szemben 25-26 forintos | áron vásárolják tőlük a zöldsé- \ gesek, szupermarketek, vi- £ szonteladók. A haszon tehát ki- f esi. Tolna megyében az egyik legnagyobb termelő a Mözsi Mezőgazdasági Szövetkezet. Falusi Ádám elnök elmondta, hogy 67 hektáron termeltek az idén, és az átlaguk 42 tonna lett hektáronként, ami messze meghaladja az országos átlagot. A gondos munkának meg lett az eredménye. Jelenleg a telephelyükön 25 forintért tudják a burgonyát értékesíteni. A megtermelt mennyiség felére sikerült eddig értékesítési szerződést kötniük. Kétféle burgonyát termelnek, a piros héjú Kondort és a sárga héjú Agriát. Ez utóbbi sütésre kiváló, de mindkét fajta felhasználása sokoldalú. Falusi Ádám azt is elmondta: a mözsi szövetkezet téli tárolásra is alkalmas, szellőzővel felszerelt helyiségekkel rendelkezik. Az idei, igen csapadékos időjárás ellenére egészséges burgonyát tudnak itt elhelyezni, amit előre kiválogatnak. A terméktanács elnöke szerint az uniós országokban öt százalékkal csökkentették a vetésterületüket a gazdák. Ott általában csak annyit termelnek, amenynyire szerződésük van. Szentirmai András szerint a hazai termelőknek is jobban össze kellene fogniuk, így az értékesítésnél magasabb árat tudnának kialkudni. Jelenleg hazánkban négy termelői csoport van, akik közösen lépnek fel a felvásárlókkal szemben. Sajnos a múl tik, a szupermarketek is gyakran kötnek szerződést burgonyára külföldi beszállítóval, pedig a szállítási költség további 15 forinttal emeli a termény árát. Jobban jár, aki nem kilózik, hanem zsákosán veszi Hogyan lesz a 25 forintos burgonyából a boltokban akár 70-75 forintos? A kérdést a termelők is gyakran felteszik. Aki kilónként viszi haza a köretnek valót, annak többe kerül a vásárlás, mint aki egy teljes zsákkal vásárol. A kereskedők a lédigben árult krumplit gondosan megmossák és a készlet 10-20 százalékát ki is dobják, hiszen a megtisztított terméken jobban látszanak a betegségek^ hibák. Araikba ezt is beépítik. A burgonya a föld ajándéka, immár több száz éve Dél-Amerikából származik, Magyarországon a 17. században termesztettek először burgonyát A népszerűségére jellemző, hogy a 70-es évekig meghatározó termény volt, hiszen 250 ezer hektárt vettek el a termelők, mára ez 30 ezer hektárra szűkült. Az átlagtermés 20 tonna hektáronként. Az egy főre jutó burgonyafogyasztás 55-65 kilogramm fejenként. Az összterület tíz százalékát magyar fajták foglalják el. Az importált termékek nagy hányadát a vetőburgonya és a félkész burgonya teszi ki. Utalják a támogatásokat környezetgazdálkodás Képzés a télen Tolna megyében 1147 agrár-környezetgazdálkodási kérelmet adtak be a gazdák, melynek harmada szorult hiánypótlásra. A kifizetéseket megkezdték, két hetente utalja az összegeket az MVH. Mauthner Várhatóan csúszik a 2005- 2006. évi agrár-környezetgazdálkodási (AKG) kifizetési kérelem beadási határideje, decemberről a jövő év februárjáig, tájékoztatta lapunkat Vendégh Edit nemzeti vidékfejlesztési tanácsadó. Az új igénylési időszak pedig március helyett májusra várható. 2005 telén minden nyertes gazdálkodónak részt kell vennie az előírt AKG- i képzésen, melynek részletei még nem tisztázottak. Az ellenőrzés tapasztalatairól Vendégh Edit elmondta, jelentős problémákkal nem találkoztak, bár a gazdálkodási napló kitöltését bonyolultnak találták a gazdálkodók. A gazdák többsége nincs tisztában azzal, mit is vállaltak a programmal valójában. Sokan nem is ismerik a helyes gazdálkodási gyakorlat célprogramját. A megyei agrárkamara szaktanácsadói hálózattal segíti a termelőket, tanácsot ad bárkinek, aki hozzájuk fordul. Segíti a termelőt a jó idő őszi munkák Vetés és betakarítás Hetente ülésezik a megyei földművelésügyi hivatalban az a koordinációs bizottság, melynek tagjai végigkísérik az őszi mezőgazdasági munkák folyamatát. A bizottság munkájáról, az őszi munkák pillanatnyi állásáról Kalácska Péter osztályvezető adott tájékoztatást. A száraz, az évszakhoz képest kellemes időben jól haladnak a betakarítással és a talaj előkészítésével a gazdálkodók. A szója betakarításának mértéke 97 százalékos, a termésátlag 2,3 tonna hektáronként, a kukorica betakarítása 45 százalékos, a termésátlag hektáronként 9,3 tonna, a burgonya 95 százalékos (termésátlag 22,9 t/ha), a cukorrépa betakarítása 78 százalékos és hektáronként, átlagosan 66,1 tonnát termett az idén. Az őszi árpa vetését már befejezték, 9550 hektáron vetettek belőle a termelők, a búza vetése 69 százalékos, eddig 38200 hektárnyi területen került a földbe a mag, rozsból 220 hektárt • vetettek, repcéből pedig * 1300 hektárnyit. A vetésre szánt területeket öszszességében 80 százalékban már előkészítették a gazdák, ami 58200 hektárt jelent. M. I. ADÓSAROK Jogi segítségnyújtás káldy judit, a Tolna megyei adóhivatal sajtóosztályának vezetője tájékoztatja olvasóinkat arról, ki veheti igénybe a jogi segítőt. A szociálisan hátrányos helyzetben lévő emberek részére az állam meghatározott feltételek mellett jogi segítséget nyújt. Ha az adózó olyan közigazgatási eljárásban vesz részt, amelyből kötelezettsége keletkezik, jogi tanácsot kap eljárási jogainak megismeréséhez, illetve segítséget kap beadvány, vagy egyéb irat elkészítéséhez. Ki veheti igénybe a jogi segítőt? Jogi segítségnyújtásban azt az adózót lehet részesíteni, aki magyar állampolgár, vagy nem ___ magyar állam-S polgár, azonban állama a társasággal nemzetközi megállapodást á kötött, az Euró.' -3 pai Gazdasági Térség bármely tagállamának állampolgára, az Európai Gazdasági Térségen kívüli államnak Magyarországon vagy az Európai Gazdasági Térség másik tagállamában lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező állampolgára. J 4 t \ I