Tolnai Népújság, 2005. november (16. évfolyam, 256-280. szám)
2005-11-07 / 260. szám
4 TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2005. NOVEMBER 7., HÉTFŐ DUNAFOLDVAR Munkát hoz az abroncsgyár beruházás Előnyt jelenthet a városnak Dunaföldváron bíznak abban: a Dunaújvárosban tervezett gumiabroncsüzem előnyt jelent a városnak. Szeri Árpád Dunaföldvár mindössze húsz kilométer távolságra fekszik Dunaújvárostól. Itt a közeljövőben kezdődik el az a beruházás, mely érezhetően csökkentheti a térségben a munkanélküliség mértékét, nagy gáborné, Dunaföldvár polgármestere elmondta: amikor meghallotta a hírt a gumiabroncsüzem telepítéséről, rögtön arra gondolt, hogy ez városának is előnyös lehet.- Ma is sokan járnak tőlünk Dunaújvárosba dolgozni, s bízom abban, hogy az új cég számunkra is bővíti a kínálatot. Még akkor is, ha köztudott, hogy Dunaújvárosban is gondot jelent az elhelyezkedés. Egyébként az M6-os elkészülte további előrelépést jelent számunkra, hiszen részesei leszünk az ország vérkeringésének. Dunaföldváron jelenleg 7,5- 8 százalékos a munkanélküliség aránya. A város fekvése egyébként kedvező, még ha ez jelenleg nem is köztudott. A gumiabroncsüzem létrejötte azért is hasznos, mert a figyelmet még jobban ráirányítja a környékre is. Nagy Gáborné így jellemezte a földrajzi-gazdasági helyzetet: a déli és északi szomszédságban ott található az ország két mamutvállalata. Immár ideje, hogy a kettő között elhelyezkedő Dunaföldvárt is felfedezzék a beruházók. Népszerű a népfőiskola előadás Megtudják, mire jó a jóga Kéthetenként összesen tíz előadást hallgathat meg az idei szezonban a népfőiskola közönsége. A művelődési központ 2001-ben indította ismeretterjesztő sorozatát Földvári Esték címmel - mondta Szer Noémi népművelő. Úgy gondolták, hogy a tévé elől kimozdulni vágyó, érdeklődő közönség számára tartalmas, érdekes, szórakoztató órákat szerveznek. A tematikát a lehető legváltozatosabb módon állították össze, hogy minél szélesebb réteg érdeklődését felkeltsék. Néhány éve népfőiskola néven szervezik a programot. A meghívott vendégek két kategóriába sorolhatók: egyrészt az adott témában jártas szaktekintélyek, másrészt a megyében működő Ifjú Tudor verseny tehetséges fiatal előadói. Az első összejövetelen, november kilencedikén A jóga filozófiája és gyakorlata címmel Péter Domonkos buddhista tanítót és jógatanárt hallhatják a résztvevők. Édes irodalmi randevúk kávéház Laár András a soros vendég Negyedik évadját kezdte meg az Irodalmi Kávéház. A mintegy harminc tagot számláló klub tagjai háromhetenként találkoznak, hogy megismerkedhessenek a helyi és a hazai irodalmi élet szereplőivel és műveikkel - tudtuk meg gallai Erzsébet könyvtárvezetőtől. Az irodalmi estéknek a Marcipán cukrászda ad otthont, ahol megfordult már Moldova György is. A klub tagjai pedagógusok, nyugdíjasok, tanulók. Az esték nyitottak, bárki ellátogathat a meghirdetett programokra. Az idei első találkozást mindenki várja, hiszen nem más, mint Laár András költő-író-humorista érkezik a Duna menti városba. Az ismert művész a legutóbb megjelent könyvét mutatja be a hallgatóságnak. S<=Lapot a diákoknak! MÉDIAVETÉLKEDŐ Nevezési lap Iskola neve,címe:..................................................... Osztály:............................. Csapat fantázianeve:...... Felkészítötanár neve:..... Telefonszám:.................... Felkészítőtanár aláírása: Iskolaigazgató aláírása: P.H. Beküldési határidő: 2005. november 7. Címünk: Tolnai Népújság, 7100 Szekszárd, Liszt F. tér 3. A borítékra kérjük ráírni: MÉDIAVETÉLKEDŐ pújság A hír velünk jt Asszony a volán mögött hivatás A nagy autók szeretete családi örökség. A fuvarozók egyesületének elismerését az idén a dunaföldvári hölgy kapta Ritkán vezet kamiont, mégis a legismertebb fuvarozók egyike. A Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete 40., jubileumi közgyűlésén Szávolovics Gabriellát Közlekedésért Érdeméremmel jutalmazták. Seregély Erzsébet- Édesapám gépkocsivezetőként járta az országot, a nagy autók szeretete innen ered. Engem is megfertőzött. Együtt alapítottuk tizenöt évvel ezelőtt a céget - meséli a kezdeteket Szávolovics Gabriella, a Szávolovics Trans Fuvarozó Kft cégvezetője, aki nemrégiben a Papp László Sportarénában vehette át Horváth Zsolt közlekedési államtitkártól az elismerést, amelyet a hazai székhelyű vállalkozók versenyképességének javítása és minél szabályosabb piaci viszonyok kialakításának munkájáért, valamint a mikro- és kisvállalkozások uniós csatlakozásra való felkészítésében kifejtett tevékenységéért kapott. Kezdetben egy kamionnal dolgoztak, ma négy autóval, főként külföldi szállítást vállalnak. Abban az időben alig ötezer fuvarozó próbált ebben a szakmában megélni, az uniós csatlakozást követően ötszörösére nőtt a számuk. A magyar fuvarozók nincsenek könnyű helyzetben, mert a szlovák és lengyel kollégák konkurenciát jelentenek a piacon. Több száz euróval olcsóbban tudnak szállítani, mert náluk nagyobbak az adókedvezmények és alacsonyabbak az üzemanyagárak. A hazai érdekszövetség, amelynek Gabriella is tagja, folyamatosan tárgyal és egyeztet a szakminisztériumokkal. Sikerült annyit elérniük, hogy megállapodást kötöttek, amelynek bevezetésével csökkennének a magyar fuvarozók terhei. Erre jövőre számíthatunk - mondta a cégvezető. - Úgy gondolom, hogy a következő évben pozitív hatását valamennyien érezhetjük. Tíz pályázót támogatnak Idén tízen kaptak ötezer forintos havi támogatást a dunaföldvári önkormányzattól az Oktatási Minisztérium által meghirdetett felsőoktatási Bursa Hungarica önkormányzati ösztöndíjpályázat keretében. Ebben az évben a tavalyinál kisebb volt az érdeklődés az ösztöndíj iránt. A 2005/ 2006-os tanévre harmincötén kértek támogatást - tudtuk meg dr. Bárdos Lászlóné címzetes főjegyzőtől. Az igényeket a képviselő-testület kulturális, oktatási és sportbizottsága bírálta el. A támogatások odaítélésekor figyelembe vették a pályázók szociális helyzetét és tanulmányi eredményét. S. E. Gabriella kiemelkedően teljesített egy kifejezetten férfiasnak elkönyvelt szakmában. Lehet, hogy egyszer kislánya is nyomdokaiba lép Gaz és avar a sírok körül temető Panaszkodtak a gyászolók, a kft. szerint minden rendben volt Szávolovics Gabriella Született: 1968. július 2-án Dunaújvárosban. Iskola: Magyar László Gimnáziumban érettségizett. Születése óta Dunaföldváron él. Egy hatéves kislánya van. 1998- ban a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesület ellenőrző bizottságának tagja. 2002-től elnökségi tag, a kisvállalkozói tagozat elnöke. Gaz és szemétkupacok között keresték hozzátartozójuk sírjait a dunaföldváriak halottak napján. A temetőket üzemeltető Műdékor 2004 Kft. kirendeltségvezetője szerint a sírkertek ápoltak voltak. A temetők rendezetlensége miatt lakossági bejelentések érkeztek a hivatalba - tudtuk meg Nagy Gáborné polgármestertől. Többen kifogásolták azt is, hogy csak gyalogosan lehetett megközelíteni a sírokat. A temetőt üzemeltető Műdékor 2004 Kft. kirendeltségvezetője, Kun Sándor ugyanakkor azt mondta: mindenszentek előtt két nappal kinyitották a temetőkapukat, így autóval is be lehetett hajtani. A cég emberei a kegyeleti ünnep előtt vágták a gazt, gyűjtötték a szemetet és az avart. Ám szombaton, tehát két nappal november elseje előtt többen rájuk szóltak, hogy a munkával zavarják az emlékezőket, ezért abbahagyták a munkát. A temető tulajdonosa a katolikus egyházközség. Petkó Tamás plébános érdeklődésünkre azt mondta: az év végi temetőbejárás és szemle alapján döntenek majd arról, hogy meghosszabbítják-e a működtető szerződését. Seregély E. KEMI-KER KFT. FESTÉKEK. ÉPÍTÉSI SEGÉDANYAGOK. RAGASZTÓK. SZIGETELŐANYAGOK, VAKOLATOK. GIPSZKARTONOK SZAKÜZLETE FESTÉKEK GÉPI SZÍNKEVERÉSE Dunaújváros. Verebély u. 3. Tel./fax: 25/433-530, 433-540. 513-313 Dunaföldvár, Reiter köz 10. Tol.: 75/343-121. Tel./fax: 75/541-051 E-mall: kemiker@axeloro.hu www.kemiker.hu Egy Ladikban a Népújsággal A Tolnai Népújság a Tolna Megyei Általános Művelődési Központ Pedagógiai Intézet együttműködésével versenyre hívja Tolna megye általános iskoláinak diákjait A Tolnai Népújság médiavetélkedőjére 7. és 8. osztályosokból álló, öttagú csapatok jelentkezését várjuk. Azokét, akik kedvet éreznek egy játékos erőpróbára, ahol másokkal is összemérhetik felkészültségüket, ügyességüket. A program neve: Ladik, azaz Lapot a diákoknak! A vetélkedő célja a média világának megismertetése és az olvasásra nevelés. A játék többfordulós, elméleti és gyakorlati feladatokból áll, a téma pedig a Tolnai Népújság és a megye múltja, jelene. A tesztek és totók kitöltése mellett gyakorlati feladatok is lesznek: rövid interjú érdekes személyekkel, tudósítás egy képzelt eseményről, címadás és képaláírás készítése. A három forduló alatt kiderül, hogy mely csapatok kerülnek a megyei döntőbe. Aki ott a legjobb lesz, a budapesti országos döntőbe kerül. A legjobb csapatokat jutalmul osztálykirándulások és értékes nyeremények várják. Az első fordulót november 21. és december 12. között rendezzük meg. Nevezni a mellékelt nevezési lapon lehet 2005. november 7-ig. A kitöltött lapot a csapat felkészítőtanárának, és az iskola igazgatójának aláírásával, valamint az intézmény pecsétjével ellátva kell a jelzett címre eljuttatni. A borítékra kérjük ráírni: Ladik médiavetélkedő! De egy órától nem tud meg semmit arról, hogy mi történik. A világ, Magyarország és a megye legfontosabb eseményei. M mss m m KÍVÁNCSI. S3SBQ9I www. tolnain