Tolnai Népújság, 2005. november (16. évfolyam, 256-280. szám)

2005-11-29 / 279. szám

4 ■EffiEB A Kakasáról érkező szennyvi­zet Bonyhádon, a Bartók ut­cában, a Nagymányokról ér­kezőt a Budai utcában sza­golják. A Cikói út sem kivé­tel. A lakók szerint nem való­színű, hogy ez megfelel az uniós szabályoknak. Lehet, hogy igazuk van. Nem­régiben Ausztriában jártam, és egyetlen akna sem hívta fel magára ilyetén módon a figyelmet. Megszűnik az egyetlen helyi újság Még decemberben megjele­nik, aztán megszűnik Bony­­hád egyetlen helyi újságja, a HON-LAP. Mint Máté Réka szerkesztőtől megtudtuk, nagy volt a lap olvasottsága, de a kiadás költségei nem térültek meg, a város is csökkentette támogatását. Oklevelet kaptak a sokszoros véradók Sokszoros véradókat köszöntött Varga Szilárd al­polgármester. A Vöröske­reszt országos vezetősége, megyei és helyi szervezete nevében okleveleket adott át. Elismerésben részesült a Bonyhád Városi TV kollektí­vája, Pálfi István és családja, amelynek mind a hat tagja sokszoros véradó. Ötvensze­res segítségnyújtásáért Se­res István és Wéber Gábor kapott emléklapot. A szokásostól eltérő időpont A bonyhádiak hozzászoktak, hogy a képviselő-testület eddig minden hónap utolsó csütörtökén tartja ülését. A novemberi ülés időpontja el­tér a szokásostól. A hónap utolsó napján, november 30- án, szerdán ülnek össze a városatyák. Jótékonysági bál a Vörösmartyban Tizedik alkalommal rende­zett a Vörösmarty Általános Iskola jótékonysági bált. Be­vételét az intézmény Gyer­mekekért Alapítványának utalják. Mint zircher zita igazgató (képünkön) mond­ta, 10 év alatt a bálok 2 mil­lió forinttal gyarapították az alapítványt. Skóciai Szent Margit­­emléktúra A Völgység Turista Egyesület tagjai közül sokan vettek részt a Skóciai Szent Margit-emléktúfán. A ter­mészetbarátok Mecsek­­nádasdtól Pécsváradig 17 kilométert tettek meg. A túra Réka vári helyszínén dr. Novotny Iván tartott ismertetést Skóciai Szent Margit életéről, mának is szóló üzenetéről. BONYHAD TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2005. NOVEMBER 29., KEDD Karácsonyváró a gimnáziumban Az elkövetkezendő négy hétben több programmal készülnek a Petőfi Sándor Evangélikus Gim­náziumban a karácsonyra. A kollégium diákjai három cso­portban Bécsbe utaznak. A sze­retet jegyében beszélgetések lesznek ismert emberekkel. Többek között Kondor Katalin­nal, dr. Katz Sándor fizikussal, dr. Papp Lajos szívsebész pro­fesszorral találkozhatnak a diá­kok. Jászai Sándor ikonfestő munkáiból december 7-én nyit­ják meg a kiállítást. Mindezek mellett az iskolai, kollégiumi és osztály szinten több ünnepség részesei lehetnek tanulók és dolgozók egyaránt. A várakozás időszakát a téli szünet előtti utolsó tanítási napon ünnepi hangversennyel zárják. A nyüzsgést szereti az okleveles Bűzfelhő a Bartók utcában szennyvíz Hiba csúszott a beruházásba, orrfacsaró szag árad az aknákból Elviselhetetlen bűzre pa­naszkodnak Bonyhádon a Bartók utca lakói. Az ut­cát azzal egy időben csat­lakoztatták a hálózatra, hogy Kakasd szennyvizét is a bonyhádi tisztítóba vezetik. Örültünk, hogy nálunk is meg­oldódik a szennyvízelvezetés, de ma már menekülnénk. Idő­közönként olyan bűz van, hogy a szabadból a szobába futok - mondja Reich József, a Bartók Béla utca egyik lakója. Szom­szédja, Bachmann Antalné hoz­záteszi: - Százezer forintot fi­zettünk, kölcsönt vettünk fel rá, hogy a büdösséget szagolhas­suk. Arra gondoltam, nem fizet­jük a részleteket, amíg nem hozzák rendbe a rendszert. Gergely Attiláné azt mondja: - Ráadásul a járdánkat is tönk­retették és eszükbe sincs hely­reállítani a feltört gyalogutak János András azt kifogásolja, hogy a lejtős domboldalon lévő ingatlanokhoz nem építettek át­emelő szivattyúkat. Ha a tulaj­donosok rákötnének a vezeték­re, újabb jelentős kiadásokkal kell számolniuk. A csatornarendszer üzemel­tetője a Bonycom Kft. Hübner József ügyvezető elmondta: a kivitelező, az Alisca Bau Kft. próbálkozott a szag megszünte­tésével, kompresszort, filtere­ket építettek a hálózatba, de a panaszok továbbra is érkeznek. Tudomása szerint hasonló konstrukcióknál másutt is gon­dok vannak. Dr. Glöckler Fe­renc aljegyző tájékoztatása sze­rint két hete volt szemle, a mű­szaki ellenőrzéssel megbízott Márton Invest összegyűjtötte a problémákat és jelzi a kivitele­ző felé. P. Á. gyón szeretem, ha gyerekek so­kasága nyüzsög körülöttem, ha sikerül olyan programokat kí­nálnom, amely élményt ad ki­csiknek és nagyobbaknak - te­szi hozzá. Az elmúlt öt évben kétszázzal emelkedett a gyer­mekkönyvtárba beiratkozottak száma. Jelenleg 560 tagja van az intézmény gyermekrészlegé­nek. Az érdeklődés növekedése többek között Matisz Nóra időt és fáradtságot nem kímélő szer­vezőmunkájának köszönhető. Délelőttönként a könyvtár­­használatról tart órákat, délutá­nonként bábelőadásokat, mese­délutánokat szervez. Telt ház előtt lépett fel jubileumi estjén a Völgység Néptáncegyüttes. Közel hetven gyermek táncol az együttes három csoportjában Felejthetetlen élmény a tánc jubileum A gyerekek adnak erőt a művészeti vezetőnek Megalakulásának tize­dik évfordulóját ünnepel­te a Völgység Néptánc­együttes. Pál Ágnes A tánccsoport mondhatni világ­szerte ismertté tette a várost. Hogy folyamatosan működhes­sen, a szülőknek, nagyszülők­nek és nem utolsó sorban Steiner Józsefné művészeti ve­zetőnek köszönhető, mondta Potápi Árpád polgármester a tánccsoport jubileumi műsorán köszöntőjében. Észre sem vettük, úgy elsza­ladt a tíz esztendő - emlékezett Steiner Józsefné. A gyerekek adnak erőt - fűzte hozzá. A hely­zet egyre nehezebb, kevesebb a gyerek, mint kezdetekkor. - Azért nincs okunk a panaszra, ma is közel hetven gyermek­táncol az előképzős, a gyermek- és az ifjúsági csoportjainkban - fogalmazott. Steiner Józsefné ma is büszke arra, hogy mun­káját Bonyhád városa Merész Konrád-díjjal ismerte el. Akik tíz évvel ezelőtt kisgyer­mekként táncolni kezdtek, ma felnőttek. Szőts Imola ma az ifjú­sági együttesben táncol. - A tánc rendszert teremtett az életem­ben - mondta az érettségire ké­szülő gimnazista. - Megtanul­tam, ha kedd és csütörtök, akkor próba, és az szent dolog. Hozzá­tette: soha el nem felejthető él­ményeket adtak számára az uta­zások, a fellépések, amelyek al­kalmával sok barátra is talált. gyerekkönyvtáros A Magyar Könyvtárosok Egye­sületének Tolna Megyei Szerve­zete kiváló munkájáért elisme­rő oklevelet adományozott matisz Nórának. A Solymár Imre Városi Könyvtár gyer­mekkönyvtárosa öt éve éj Bony­hádon. Szerencsésnek tartja magát, olyan helyen dolgozhat, amely nem mindennapi robotot jelent számára - mondja. - Na-MEGKEN Ő Név:........................................................................................................ Cím:............................................................................. Megrendelem a Tolnai Népújság Almanach 2005 kiadványt....... példányban A kiadvány ára: 4 990 Ft Tolnai Népújság-előfizetőknek: 3 990 Ft ■'■A'Lfry « I I A kiadvány árát utánvéttel fizetem. [ ] A kiadványt a kiadóban veszem át. ^jjt AiäTMs.'............................. Megjelenés: december 15-en A megrendelőt a következő címre küldje: 7100 Szeks/árd, Liszt F. lér 3. t k i

Next

/
Thumbnails
Contents