Tolnai Népújság, 2005. november (16. évfolyam, 256-280. szám)

2005-11-28 / 278. szám

4 SIMONTORNYA TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2005. NOVEMBER 28., HÉTFŐ Építőanyagot nyert a gimi Mintegy félmillió forint érték­ben nyert építőanyagot, többek közt cserepet, téglát, falazó­habarcsot a Vak Bottyán Általá­nos Iskola és Szakiskola, Gim­názium a Wienerberger Tégla­ipari Rt. Jövővár pályázatán - mondta el Tóthné Unghy Ilona, a gimnázium tagozatvezetője. Az építőanyagból a gimnázium főépületének közlekedőjét fog­ják felújítani. Az építkezést a héten kezdik meg a munkások, akiknek fizetését, valamint a nyílászárók árát az iskola önerő­ből finanszírozza. Unghy Ilona elmondása szerint a gimnázium dolgozói a közeljövőben figyelni fogják a pályázatokat, hogy az épületet a lehető leghamarabb fel lehessen újítani. A Vak Bottyán Általános és Szakképző Iskola, Gimnázium kilencedikes nőiruha-készítői szakmai alapozóórán, adventi koszorúk készítésével fejlesztet­ték kézügyességüket. A képen balról Németh Etelka, Vida Nikolett és Csősz Mónika tanárnő. FOTÓ: BAKÓ J. Díszbe öltözik a városközpont Társadalmi összefogással öltöz­tetik karácsonyi díszbe a város központját. Vállalkozók és ma­gánszemélyek együtt készül­nek az ünnepekre. Az épülete­ket fenyőágakkal és gömbökkel teszik széppé, az utcai fákra a tavaly vásárolt égőket helyezik fel. A kezdeményezés még 2004-ben indult el. Akkor látva az önkormányzat erőfeszítéseit, többen jelentkeztek az idei dí­szítési munkákra. Ha minden­nel elkészültek, bekapcsolják az égőket, hogy a fényáradattal ünnepi hangulatot varázsolja­nak Simontornyán. S. E. Csepregiék ajándékot hoztak karácsony Közel kétszázezer forint gyűlt össze a jótékonysági koncerten. Ezt az önkormányzat félmillióval megtoldotta Váminé Horváth Borbála mesél a simontornyai óvodásoknak. Ajándékcsomagokat, cirkuszjegyeket osztanak szét közöttük Gyerekek és idősek kará­csonyfája alá kerül Csepregi Éva és Végvári Ádám jótékonysági kon­certbevétele. Az ebből vá­sárolt ajándékokat a vá­rosi karácsonyi ünnepsé­gen adják át. Seregély Erzsébet- A karácsonyi csomagokat na­gyon várják a gyerekek, sőt a családok is számítanak rá - mondta Tóthné Unghy Ilona, a Vak Bottyán Általános és Szak­képző Iskola, Gimnázium igaz­gatóhelyettese. A városban már hagyománnyá vált, hogy a min­denki karácsonya ünnepségen az óvodások és az általános is­kolások, valamint a hetven év felettiek ajándékot kapnak. A kicsiknek édesség- és gyü­mölcscsomaggal, az időseknek ezerforintos vásárlási utalvány­nyal kívánnak boldog ünnepe­ket. - Az iskola tanulóinak két­harmada ingyen kap tankönyv­csomagot - mondja az igazgató­­helyettes. Ez azt feltételezi, hogy sok család van olyan helyzet­ben, ahol nem jut ajándékra pénz. Ha pedig mégis, csak na­gyon szerényen. Ezt szeretné pótolni az önkormányzat. A költségek fedezéséhez az egyko­ri Neoton Família együttes két tagja is hozzájárult. Lemondtak a tiszteletdíjukról. A település és Csepregi Éva közötti kapcso­lat már barátinak mondható. Az előadó többször énekelt ingyen a karácsonyi ünnepségen. Idén magával hozta Végvári Ádámot, a zenekar gitárosát is. A két mű­vész nem üres kézzel érkezett. Harminc belépőjegyet hoztak a Fővárosi Nagycirkusz december 15-i karácsonyi bulijára, ame­lyen ők is fellépnek. Édesség, gyümölcs, utalvány lesz a pénzből A segélykoncerten 195.000fo­rintgyűlt össze. Az önkor­mányzat ötszázezer forinttal járul hozzá az ajándékokhoz. A mindenki karácsonyán az óvodások és a tizennégy év alatti gyermekek kapnak édes­ségcsomagot Az óvodákban llOen, az iskolákban 411-en vannak A hetven év felettiek ezerforintos vásárlási utal­ványt vehetnek át Ők ötszá­zan vannak Simontornyán. Jubilál a művelődési ház FRiED-NAPOK A hetvenötödik évforduló Fejlesztenek, felújítanak a képzési hozzájárulásból Idén ünnepli alapításának het­venötödik évfordulóját a közös­ségi életnek elkötelezett bőr­gyáros testvérek, Fried Pál és Fried Imre alapította Fried Mű­velődési Ház a hagyománnyá vált rendezvénnyel, a Fried-na­­pokkal. Az egy hétig - novem­ber 28-tól december 3-ig - tartó programsorozaton többek közt a Szegedi Miniszínház és a du­naújvárosi Bartók Kamaraszín­ház előadásait, Reisz Tamás és Szílyártó Krisztina kiállítását, valamint mozifilmeket nézhet­nek meg az érdeklődők. A ren­dezvény díszvendégeként, a Fried-emlékfa avatásán részt vesz dr. Fried Katalin, a bőrgyár alapítójának, Fried Salamon­nak hatodízigleni leszármazott­ja is. R. T. Minden cég köteles bérköltségé­nek 1,5 százalékát szakképzési hozzájárulásként befizetni. Megjelölhetik azt az intéz­ményt, melyet segíteni szeretné­nek. Simontor-nyán a vállalko­zók zöme -13 cég - a helyi okta­tási intézményt jelölte meg ked­vezményezettként, így ebben az évben közel 4 millió forint állt rendelkezésre - mondta Várni István iskolaigazgató. A befolyt összeget a szakképzés gyakorla­ti, tárgyi feltételeinek, színvona­lának javítására lehet felhasz­nálni. Ebben az évben felújítot­ták a kertészeti oktatótermeket és a tárolóhelyiséget. A növény­­termesztő oktatás tárgyi feltét­elei is j avultak. VARGA L. Most télen is dolgozhatnak A város először foglalkoztathat té­len közmunkásokat. A Foglalkoz­tatási és Munkaügyi Minisztéri­umhoz benyújtott pályázaton hu­szonötmillió forintot nyertek köz­tisztasági munkákra - tudtuk meg Csőszné Kacz Edit polgár­­mestertől. A „Hal helyett háló” el­nevezésű program december el­sején kezdődik és hetvennégy tar­tós munkanélküli foglalkoztatá­sára ad lehetőséget. Közülük har­minchat roma származású. A te1 lepülésen az országos átlag feletti a munkanélküliség, 16,8 száza­lék. Az átmeneti foglalkoztatás­nak azért is van nagy jelentősége, mert az eseti munkák többsége a nyári időszakra szól. Köztudott, hogy a téli hónapokban nagyobb kiadásokkal kell számolniuk a családoknak. A tüzelő és a meleg ruha vásárlása komoly anyagi megterhelést jelent számukra. A segélyből élők nem tudják előte­remteni a pénzt - mondta a pol­gármester. A város vezetése min­den lehetőséget megragad, hogy foglalkoztatásukat elősegítse. A mostani pályázat is ezt a célt szol­gálja. A munkaprogram három ütemből áll. A feladatokat az év­szaknak megfelelően határozták meg: téli hóeltakarítás és síkosságmentesítés, majd ta­vasszal a belterületi csatornák tisztítása, a zöldfelületek karban­tartása és a város utcáinak, terei­nek virágosítása. RÁCZ Focival gyűjtöttek a kisfiú műtétjére Egy simontornyai beteg kisfiú megsegítésére szervezett kispá­lyás labdarúgótornát szombat délelőtt a helyi öregfiúk csapat - mondta el Nyirati lózsef, a szer­vező csapat tagja. - Becsületkasz­­sza volt, mindenki annyival já­rult hozzá a kisfiú gyógyításá­nak költségeihez, amennyivel akart, vagy inkább amennyivel tudott. Néhány baráti csapatot hívtunk meg a tornára, akikkel már régóta ismerjük egymást, mint például a tolnanémedi, a cecei és a sárbogárdi szenioro­kat, de sajnos nem tudtak eljön­ni a tornára. így a tervezett hat csapat helyett öt csapat, az abai öregfiúk, az SBTC volt játékosai, és három helyi csapat mérkőzött. A helyi vállalkozók is támogat­ták a rendezvényt, amely nagyon jól sikerült, mert délután ötkor kiderült, hogy sikerült annyi pénzt összegyűjteni, amennyi fe­dezi a fiú műtétjének költségeit - fűzte hozzá Nyirati József. R. T. Mayer & Mayer Kft. ITAL- ES EDESSEG-7081 Simontomya, Gyár u. 1-5. Telefon: 74/586-045, Fax: 74/586-046 Decemberben is várjuk kedves vásárlóinkat széles áruválasztékkal, különböző akciókkal, gyors kiszolgálással. Üveges 0.5 1-es sörök már bruttó 72 Ft-tól Dobozos 0,5 1-es sörök már bruttó 95 Ft-tól Borsodi világos 1 1-es petpalackos és visszaváltható bruttó 184 Ft Pepsi Cola 2 1-es petpalackos bruttó 210 Ft Jägermeister literes bruttó 3 600 Ft Jim Beam literes bruttó 3 825 Ft Johnnie Walker literes bruttó 3 600 Ft Ballamines literes bruttó 3 750 Ft Baileys literes bruttó 3 900 F t Baileys 0,7 1 bruttó 3 300 Ft Bomba energiaital bruttó 199 Ft Békés karácsonyt és boldog új esztendőt kíván a Mayer & Mayer Kft KISFÜGEDI Autósiskola TANFOLYAMDÍJ 30% leírható az adóból TANF.IND.: december 16-án 16 óra. Simontornya, Petőfi u. ált isk. 74/434-863, 30/9478-815 OKÉV 17-0127-04 AL: 0376 *29646* Gyorsnak gyors A világ, Magyarország és a megye j legfontosabb eseményei. Ha friss hírekre kíváncsi......... www. tolnainepuj sag.lut I Tolnai Népújság A Tolnai Népújság pályázatot hirdet HIRDETÉSI TANÁCSADÓ részére ■ ■k Amit várunk: ■ minimum középfokú végzettség, ■ értékesítési gyakorlat, H kiváló kommunikációs és szervezőkészség * széles ismeretségi körrel rendelkezik ■ ír Előny: ■ biztosítási gyakorlat és más, gyorsan változó termékek piacán szerzett gyakorlat * saját személygépkocsi Amit kínálunk: ■ változatos munka, ■ kiadói infrastruktúra használata * teljesítménytől függő, versenyképes jövedelem Fényképes szakmai önéletrajzát küldje el címünkre legkésőbb 2005. december 5-ig. 7100 Szekszárd, Liszt F. tér 3. Telefon: 74/511-523, E-mail: peter.kisvari@axelspringer.hu

Next

/
Thumbnails
Contents