Tolnai Népújság, 2005. november (16. évfolyam, 256-280. szám)

2005-11-22 / 273. szám

4 _________________________B ÁTASZÉK TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2005. NOVEMBER 22., KEDD Fény köszönti a karácsonyt Bátaszéken két éve volt először karácsonyi díszkivilágítás. A fé­nyek az idén sem maradnak el, ráadásul ebben az évben már advent első vasárnapján kigyul­ladnak a városban. Az égősoro­kat most ellenőrzik, a hiányzó darabokat pótolják. Ezzel egy időben, vasárnap meggyújtják az első gyertyát a bátaszéki ad­venti koszorún is, a templom­kertben. Nyerjenek ötpercenként akár 7,5 millió forintot! A Szerencsejáték Zrt. 2005. november 21-től új játékkal gazdagította kínálatát. A PUTTÓ néven indított új gyorsjáték 5 percenként lebonyolított sorsolásain akár 7,5 millió forintot is nyerhetnek a vállalkozó kedvű játékosok. A játékba kerüléshez legalább egy számtáblát kell kitölteni, ahol az„A" mezőben 20 alapszámból 8-at, a „B” mezőben 4 kiegészítőszámból legalább egyet kell bejelölni. Egy játék alapdíja 150 Ft, de a játékos választásától függően az alapdíj 2, 3, 4 és 5-szöröse is megjátszható, akár több sorsolásra is egyszerre. A fix nyereményszorzóknak köszönhetően előre meghatároz­ható, hogy a szerencsés nyertes a nyerőszámok eltalálása esetén a feltett tét hányszorosát kapja nyereményként. A szelvény minimum 4+1 találatnál nyertes. A játék igazi különlegessége, hogy átlagosan minden ötödik nyer és a nyeremény már a sorsolást követő 1-1,5 perc után felvehető. A nyerőszámok a teletexten és a Szerencsejáték Zrt. honlapján (www.szerencseiatek.hu ) tekinthetők meg. Próbálják ki szerencséjüket a PUTTÓ-n is, hisz tudják, „Bármikor bejöhet!”. '«to «52551— Történelmet írt a kórus jubileumi koncert Tizenöt éves a Bátaszéki Pedagóguskórus. A helybelieket zeneértő és zeneszerető közönséggé nevelték A Bátaszéki Pedagóguskó­rus létének tizenöt éve alatt történelmet írt. A csapat nemcsak kitalálta, és hagyománnyá tette pél­dául a karácsonyi hang­versenyt a városban, de az itt élőket a többi helyi kórussal összefogva értő és zeneszerető közönség­gé igyekszik nevelni. Budavári Kata Először csak a maguk örömére énekeltek a bátaszéki pedagógu­sok, de igen rövid időn belül pro­fesszionális kórussá érlelték a csapatot. Ma már nemcsak taná­rok, tanítók dalolnak együtt. A dalostársak között vannak diá­kok is, akik a zenében egyenran­gúak pedagógusaikkal. A kórus­tagok közötti barátságot nem­csak a közös próbák, a számta- ? lan fellépés alakította, hanem a f közösen tartott névnapok, kirán- J dulások is. Schultzné Pem Er- I A Bátaszéki Pedagóguskórus (képünkön) és barátaik szombaton este jubileumi koncerttel ünnepeltek már, hanem Ausztriában, Er­délyben és Németországban is. A kórustitkártól megtudtuk, vendéglátóként is szeretnék a le­hető legjobban megállni a helyü­ket. Nem kis szerepük van ab­ban, hogy a bátaszékiek segítet­tek a székelyudvarhelyi középis­kolásoknak az őszi árvíz után. Ők találták ki a karácsonyi hangversenyt A Bátaszéki Pedagóguskórus 1990-ben alakult. Az énekkar repertoárja több, mint száz mű­ből áll. Első karnagya Csukor Árpád volt, őt Maul Péter vál­totta két évvel ezelőtt. Egyházi és világi műveket egyaránt éne­kelnek A pedagóguskórus ta­lálta ki a karácsonyi hangver­senyt Bátaszéken, és az itt élő­ket rá is szoktatta a rendszeres hangversenylátogatásra. zsébet kórustitkár elmondta, a csoport nemcsak azt tartja fon­tosnak, hogy a városi ünnepe­ken szerepeljen, hangversenye­ket, kórustalálkozókat szervez­zen, hanem a kapcsolatok építé­sét is a külföldi kórusokkal. A somorjai HÍD kórussal már évek óta jó barátságban vannak. A bátaszékiek nemcsak náluk, a Felvidéken vendégeskedtek 0 Tolnai Népújság +Tolnai Népújság E] + TV Kéthetes E T hónapra csak 2232 Ft + J választható ajándékmagazin Cím: 7100 Szekszárdi, Liszt F. tér 3. Telefon: 74/511-503, 80/203-995 Fax: 74/511-501 Tolnai Népújság Tánccal ünnepelték a névnapot nyugdíjasok Nagypapák és nagymamák hetente találkoznak A bátaszéki Napsugár Nyugdí­jas Egylet Erzsébet- és Katalin­­bált tartott. Mezei Bonifácné, a szervezet vezetője elmondta, az ilyen programok a legkedveseb­bek az időseknek, ugyanis na­gyon szeretnek táncolni, énekel­ni. Utóbbit egyébként többször közönség előtt is bizonyították a bátaszéki nyugdíjasok, kórusuk gyakran lép fel bátaszéki és kör­nyékbeli rendezvényeken. A csapat jóban van a gyönkiekkel, hozzájuk december elsején utaz­nak. A decsi szervezet tagjai kö­zül negyvenhatan és Biczó Ernő decsi polgármester szombaton voltak a bátaszékiek vendégei. Az idősek hetente egyszer talál­koznak, többször nem is lehet­ne, mert a nagymamák és nagy­papák igen elfoglaltak. Többsé­güknek unokái vannak. És kert­jük, szőlőjük, ahol elkél a segít­ség. Az egylet tagjai ugyanakkor Százharminc nyugdíjas ünnepelte az Erzsébeteket és Katalinokat nemcsak egymást segítik, ha­nem a várost is, ősszel és tavas­szal rendszeresen városszépítő akciókat szerveznek. A város há­lás is az időseknek, ha teheti, tá­mogatja őket. Mezei Bonifácné elmondta, hasonlóan a többi szervezethez, minden évben rendezvénynaptárt készítenek, melybe nemcsak a városi ünne­pek, de saját programjaik, a kö­zös névnapok, az utazások és a zsíros kenyeres délután beleke­rül. HÍREK Diszkrimináció elleni beszélgetést szerveznek A bátaszéki Kultúránkéit és Létünkért Egyesület (KÉLE) és a szekszárdi Esélyek Háza kö­zös diszkriminációellenes fel­­világosító programsorozatot szervez. Horváth Elekné, a KÉLE vezetője elmondta, az el­ső filmvetítés és beszélgetés Bátaszéken lesz, valószínűleg december nyolcadikán. Egy előadást rendeznek a városban a közigazgatási intézmények­ben dolgozóknak és egyet diá­koknak. A diszkriminációelle­nes programmal szeretnék az egész megyét bejárni, tudtuk meg Horváth Eleknétől. Tájékoztató a polgárvédelmi parancsnokságoknak A települési polgárvédelmi pa­rancsnokságoknak tart kedden képzést a szekszárdi katasztró­favédelem. Borda Károly, a szekszárdi kirendeltség vezető­je elmondta, a bátai, bátaszéki, alsónyéki és pörbölyi polgári védelem tagjai egyrészt a me­gyére vonatkozó általános tájé­koztatást kapnak Bátaszéken, emellett pedig szó lesz a kistér­ség sajátosságairól is. A szek­szárdiak ismertetik a polgárvé­delmi és a katasztrófák elleni védekezésről szóló törvényeket, valamint az idevágó kormány- és belügyminisztériumi rende­leteket is. t i

Next

/
Thumbnails
Contents