Tolnai Népújság, 2005. november (16. évfolyam, 256-280. szám)
2005-11-21 / 272. szám
wm s wm&snm 16 MOZAIK TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2005. NOVEMBER 21., HÉTFŐ MMMMMMMMMM mmmm Csöpög a csap engem MÁR A2 IS IDEGESÍTETT a kádban ücsörögve, hogy vagy egy negyed percig ütemesen csöpögött a csap. Ezen persze az eltérő ütemben a kád falához csapódó zuhanyfej kongása sem segített. Az egész valahogy így hangzott: bluggy (szünet) baing. Persze vannak olyan dolgok, melyekhez hozzá lehet szokni, így a ferde karnishoz is, ám a tűrőképesség határa mindenkinél más és más. Szóval nálam igen hamar elszakadt a cérna, vadul tekertem és csavartam. DE TÉNYLEG NINCS EZZEL MINDENKI így. Egy spanyolországi rendelőben például huszonhét évig csöpögött egy csap a férfi weben, mint olvasom. Napi huszonnégy órában, az évek során milliónyi liter vizet engedve át az enyészetnek. Mindez egy olyan országban történt, ahol igen gyakori a szárazság, és vízhiány is elő-előfordul. Persze, mint a cikkből kiderül, nem az itt dolgozók trehányságának köszönhető a huszonhét évi csordogálás. A vezetőségnek számtalanszor szóltak, végül egy visszajáró beteg kezdett vad levelezésbe az illetékes minisztériummal. A dolog persze érthető, nem a vezetőségnek mondta napi nyolc órában a csap, hogy bluggy. Igaz, a rendelőben dolgozók akár szerelőt is hívhattak volna. BUDAVÁRI KATA Ismét dübörgött az Edda. Pataki Attila csapata, az Edda művek lépett fel pénteken este Szekszárdon, a Sportcsarnokban. A csapat lemezbemutató koncertet tartott, tehát zömében új szerzemények csendültek fel. Az együttes több mint harminc éve létezik, a megyeszékhelyen tehát egy rocklegendával találkozhatott a hálás közönség. A rászorulókat támogatják jótékonyság Százezer jött össze a Rotary klubban Akik a hölgyeket köszöntötték: Kővári László és Szabó Zsolt kincstárnok A Hospice Alapítvány, a faddi gyermekotthon, valamint a tehetséges és rászoruló gyermekek támogatását szolgálta a Rotary Klub Szekszárd szombati összejövetele. A Bezerédj u. 7- 9. szám alatti székhelyen közel száz vendég jelent meg. A résztvevőket Kővári László elnök köszöntötte, majd szomorú kötelességének tett eleget: bejelentette egyik klubtársuk váratlan elhunytát. A hír rányomta bélyegét az estre, a zenés bál el is maradt. A kulturális műsort megtartották, a közönség versmondásnak, gitárzenének, orgonafutamoknak és éneknek tapsolhatott. Az urak külön is köszöntötték a hölgyeket, akik segítsége nélkül egy-egy ilyen esemény nem lehetne sikeres. A svédasztalos vacsorát tombolasorsolás követte, a bevétel meghaladta a 100 ezer forintot. Ezt a pénzt utalja át a klub a rászorulóknak. MEGGYŐZŐBB A vendéglőben kérdezi a pincértől a főszakács:- Mit írt a vendégkönyvbe az a vendég?- Semmit nem írt bele, csak beleragasztotta a rántott szeletet.. OROSZLÁN Az állatkertben az őr rászól egy gyerekre:- Hé, Öcsi! Ne menj olyan közel az oroszlánhoz! Mire a srác hetykén felel:- Mit félti annyira! Nem eszem meg! ÖTÖS LOTTÓ: A JOKERSZÁM: 159337 HATOS LOTTÓ: A PÓTSZÁM: 2J| Az ötös lottón telitalálatos szelvény nem volt, a négyesekre 1.360.787, a hármasokra 13.589, a kettesekre 931 forintot fizetnek. Hatos lottó Nyeremények: 6 találatos szelvény 3 darab, nyereményük 13.578.508 forint, 5 + 1 találatos szelvény 3 darab, nyereményük 8.426.336 forint, 5 találatos 95 darab, nyereményük 122.513 forint, 4 találatos 2.999 darab, nyereményük 3.881 forint, 3 találatos 42.507 darab, nyereményük 958 forint Egész Európa tapasztalata az Ön szolgálatában A Fortis Bank megérkezett ■ Elérhetőségünk: Fortis Bank Magyarország, 1052 Budapest, Deák Ferenc u. 15., telefon: 483-8100, www.fortisbank.com Aalst • Adana • Alkmaar • Amersfoort • Amsterdam • Antwerpen * Antalya • Ankara • Arnhem • Barcelona • Bilbao • Birmingham • Bologna • Bordeaux • Brabant Wallon • Breda • Brugge-Roeselare • Bruxelles/Brussel • Bursa • Budapest • Charleroi • Den Bosch • Den Haag • Denizli • Deventer • Dordrecht • Dortmund • Eindhoven • Enschede • Florence • Gaziantep • Gda nsk • Gent • Goes • Groningen • Haarlem • Halle-Vilvoorde • Hamburg • Hasselt-Genk • Istanbul • Izmir • Kayseri • Kempen • Köln • Kortrijk • Krakow • Leeds • Leeuwarden • Leuven-Mechelen • Liege« Lille • Lisboa • London • Luxembourg (G-D) • Luxembourg (Libramont) • Lyon • Maastricht • Madrid • Manchester • Marseille • Metz • Milano • Mons • München • Namur • Nantes • Nijmegen • Noord-Limburg • Nottingham • Orléans • Padova Paris • Porto • Pozna'n • Prague • Reading • Rotterdam • Rouen * Sevilla • Silesia • St. Nikiaas • Strasbourg • Stuttgart • Torino • Toulouse • Tournai • Trier • Utrecht • Valencia • Verviers-Eupen • Vienna • Warszawa • Zurich. *1 ÍJ* FORTIS Business Banking beyond Frontiers BANK Téli olimpia gombnyomásra Billentyűzze be Partnerszámát, és utazzon Torinóba! Tízjegyű azonosítója most öt karikát érhet: hívja fel 2005. november 16. és 30. között a 06 /30/ 30 30 230-as nem emelt díjas telefonszámot, vagy látogasson el a www.eon-deldunantul.com címre, és adja meg áramszámláján található Partnerszámát! Minél többször jelentkezik a játékra, annál nagyobb eséllyel nyeri meg a 2006-os téli olimpiára szóló kétszemélyes utat, vagy akár a 3 db LG LCD televízió egyikét! A sorsolás december 9-én közjegyző jelenlétében történik. A nyereményjátékban az E.ON Hungária Rt., az £.ON Dél-dunántúli Áramszolgáltató Rt., valamint a kampány lebonyolításában közreműködő cégek dolgozói és közeli hozzátartozóik nem vehetnek részt A részletes játékszabályzat megtalálható a vwvw.eon-deidunantul.com címen. 4