Tolnai Népújság, 2005. november (16. évfolyam, 256-280. szám)
2005-11-15 / 267. szám
2 lengyel-magyar barátságot gyakorlat Tizenkét fiatal utazhat Lengyel, magyar két jóbarát t a jól ismert jelmondatnak a jegyében készült az a pályázat, amelyet a tamási Vályi Péter Szakképző' Iskola nyújtott be a Tempus európai uniós alapítvány programjára. tamási A Lengyel, magyar két jóbarát az európai nagycsaládban címet viselő' felhívást a Tempus Közalapítvány tette közzé, erre jelentkezett a tamási szakképző iskola. Ráadásul sikerrel, hiszen kidolgozott munkájának köszönhetően tizenháromezer eurót nyert. A pénz egy része már meg is érkezett az iskolába, vi da uuos igazgató elmondta: az összegből a jövő tavasszal tizenkét diák utazhat kísérő tanárokkal együtt a lengyelországi Starachowice városába. A Krakkótól északkeletre található település középiskolájának segítségével a tamási fiatalok az ipar területén próbálhatják ki magukat. A tavaszi gyakorlat az intézmény eddigi eredményes nemzetközi programjának európai uniós folytatását jelenti. Az út emellett lehetőséget ad a nyelvgyakorlásra és 9 hagyományos lengyel-magyar barátság erősítésére is. Díszebéd az időseknek szépkorúak A törődés sokat számít Ú11RE6EN nem telik el olyan év, hogy ne emlékeznének meg - szervezett módon - az időskorúakról. Ez alkalommal is az önkormányzat vállalta azt, hogy a hét végén vendégül látja a nyugdíjasokat Tóth Márton polgármester elmondta: szombaton délben a községi faluház dísztermében mintegy száz idős embernek terítenek meg. 13 órától a közönség kulturális programnak tapsolhat: tánccsoportok, versmondók lépnek fel alkalomhoz illő műsorral. Az idősek napi rendezvény estig tartó bállal zárul. A költségeket az önkormányzat és több helybeli vállalkozó állja. Tóth Márton hozzáfűzte, hogy ilyenkor a kerül, amibe kerül elve érvényesül: jóllehet nem a pénz a legfontosabb, hanem a törődés, amiért mindig hálás ez a korosztály. Kulturális seregszemlét tartottak nyolc falu, város nyugdíjasklubjai Gyönkön. A decsi, bátaszéki, szekszárdi, paksi, iregszemcsei, pincehelyi és gyönki csoportok nagyszerű hangulatban szórakoztatták egymást. Képünkön: a gyönki klub tréfás jelenetet ad elő. / A * A TAMASI ES TÉRSÉGÉ TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2005. NOVEMBER 15., KEDD Életveszélyes házban élnek lakás Miszlára menekült egy roma család, de új otthonuk lakhatatlan állapotban van, nem is költözhettek volna be Üldöztetése miatt a Veszprém megyei Ősiből Miszlára települt egy kilenctagú család. A polgármester szerint engedély hiányában nem is szabadott volna beköltözniük az egyébként életveszélyes ingatlanba. Tulézi György miszla A kilenctagú család három hónappal ezelőtt nézett ki egy házat a Tolna megyei településen. Kanalas Aranka, az egyik ott élő azt mondja: a Veszprém megyei Ősiből költöztek Miszlára, mert ott többször is megtámadták őket roma származásuk miatt. Az önkormányzattól kértek segítséget, hogy megelőzzék a komolyabb bajt. A polgármesteri hivatalban azt mondták - mesélte tovább a nő -, hogy keressenek maguknak egy házat másutt, és majd megveszik nekik, hogy el tudjanak költözni. Elmondása szerint a miszlai lakást végül egy vállalkozó vásárolta meg korábbi házukért cserébe egymillió-hétszázezer forintért. Az asszony azt állítja, akkor még jó állapotban volt az épület, örültek is neki, hogy ilyen szép házba költözhetnek. Amikor aztán októberben idejöttek, látták, Mózes László polgármester (balról) és a család nem ért egyet, Kanalas Arankáék szerint házuk lakható hogy megrongálták az épületet, ablakokat törtek be, gerendákat vágtak le. Mózes László, Miszla polgármestere érdekesnek tartja az esetet. Úgy tudja, az ingaüan nyáron hatszázezer forintért sem kellett senkinek, mert anynyira rossz állapotban volt. Szerinte nem rongálták meg a házat, az már régóta ilyen állapotban van. Felkérték a tamási polgármesteri hivatal építési osztályát, hogy vizsgálják meg az épületet, és az ottani szakemberek azt mondták, nem alkalmas lakhatásra. A szakvéleményt a tulajdonosok megfellebbezték, mert szerintük a ház lakható, és felülvizsgálatot kértek a közigazgatási hivataltól. Egyébként amíg nincs lakhatási engedély, a kilenctagú család be sem költözhetett volna az épületbe. Szerettük volna megkérdezni az esetről az Ősi település polgármesterét is, de többszöri próbálkozással sem sikerült elérni, és feltenni neki kérdéseinket. Azt, hogy miért költözött el a család a faluból és, hogy az önkormányzat miként támogatta a házvásárlást. A romák nem Élelemre tán elég a pénz közmunka Napi hat óra után jár a bér segélyt akarnak tolnanémedi Minden népnek megvannak a hagyományai, melynek ismerete fontos - mondta a Tolnanémediben első ízben rendezett romanapon Frankné dr. Kovács Szilvia, a Tolna megyei közgyűlés elnöke. Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat elnöke a romák felelősségéről, a kultúra és a hagyományok ápolásáról szólt. Felhívta a figyelmet arra: a romák többsége nem segélyekből szeretne élni. Az eseményen többek között bemutatkozott fafaragásaival a tamási Orsós Ferenc, valamint fellépett több hagyományőrző együttes, köztük a pári, decsi, bátai, nagykónyi roma táncosok, s a helyi Nebojsza tánccsoport is. Huszonhatmillió forintot nyert egy közmunkapályázattal az ozorai székhelyű Térségfejlesztési Társulás. ozora Öt település - Fürgéd, Kisszékely, Magyarkeszi, Nagyszékely és Ozora - a foglalkoztatási és munkaügyi minisztériumhoz nyújtotta be pályázatát. A napokban érkezett az értesítés, mely szerint a pályamunkát a bírálóbizottság támogatja - közölte SCHRANZ ISTVÁNNÉ, Ozora polgármestere. Mindez azt jelenti, hogy december 1-jétől a jövő év május 31-ig száztizenkét munkanélküli dolgozhat az öt község javára, rendben tartva közterületeket, közintézményeket. Schranz Istvánná, Ozora polgármestere szerint a nyertes pályázatnak köszönhetően enyhülnek ugyan, de csak részben az állástalanok gondjai. Hiszen a havi juttatás nem napi nyolc, hanem napi hat óra munkaidő után jár. A segédmunkások így bruttó 44 ezer, a szakmunkások bruttó 56 ezer forintot kapnak. A levonások után megmaradó pénz egy család esetében legfeljebb élelmiszerekre elegendő. Sz. Á. Hirdetését feladhatja: Tourinform Iroda Örményi János Tamási, Szabadság út 29. Tel.:74/470-902 30/271-1079 Hirdetését feladhatja: Anubis-Ré Temetkezés Tamási, Rákóczi u. 130. Tel.:30/664-6544 (gyászközlemények) Bogyiszló fogsor A fogak is versenyeztek a bogyiszlói általános iskola tegnapi egészségnapján, amelyen más programok is szerepeltek. A legszebb fogsorral Soós Petra büszkélkedhet, tm TOLNÁBAN A-TÓL Z-IG Bátaszék BÁL A bátaszéki német egyesület nemzetiségi estet és bált rendezett. A helyi csoportok mellett a majsi németek is felléptek a rendezvényen. m Bonyllád sorozat Beszélgetések, párbeszédek a Bibliában címmel minden kedden előadások hangzanak el a művelődési házban. Egy-egy alkalommal egy-egy bibüai történetet dolgoz fel Balogh Gábor. A november 15-én, 17 óra 30 perckor kezdődő összejövetelen jézus haláláról beszélgetnek, m Dombóvár fizika Az Einstein-év alkalmából Varró Sándor professzor tart előadást kedden tizenhat órakor az Apáczai Csere János Szakközépiskola dísztermében. A Magyar Tüdományos Akadémia doktora, dombóvári származású fizikus Einstein, fény, kvantumok címmel tart előadást az érdeklődőknek. Itgy) Diósberény pályázat A téli időszakban nyolc közmunkást alkalmazhat a település önkormányzata, mivel nyert a Gyönk gesztorságával beadott közmunkapályázatuk - tudtuk meg Tillmann András polgármestertől. December elsejétől május harmincegyedikéig a téli és tavaszi munkákat végzik majd a dolgozók Diósberényben. agy) Fadd adomány A Faddi Önkéntes Tűzoltó Egyesület kezdeményezésére, több helyi civil szervezet közreműködésével 276 ezer forintot gyűjtöttek a nagyközségben a farkaslakai árvízkárosultak részére. Az adományozók között sok kispénzű idős ember is volt. Az összeget a tűzoltó egyesület juttatta el Erdélybe. A Farkaslaka polgármesterének átadott pénzből a legjobban rászorulók részesülhetnek. (sk) Nagyszékely óvodatársulás a korábban megkötött iskolatársulás után ezután az óvoda is társulási forma keretében működik. Intézménytársulási megállapodást kötöttek a tolnanémedi önkormányzattal, így a benne rejlő előnyöket jól ki tudják használni, m Őcsény EGÉSZSÉG Egészségnevelési hét lesz november harmadik hete az őcsényi iskolában. A pedagógusok elsősorban a sport fontosságára szeretnék felhívni a diákok figyelmét. Az alsó tagozatosok vetélkedőkön vesznek részt, a felsősök viszont nemcsak versenyeznek, hanem előadásokat is hallhatnak majd az egészséges életmódról. m Pincehely amatőrök kiállítása Szekszárdon a Babits művelődési házban látható XIX. Országos Amatőr Képző- és Iparművészeti kiállításra Tamási térségéből két alkotás is bekerült, Tamásiból Tóth Attiláné Szalay Ágnes „Pincehelyi tanya”, míg Pincehelyről Zajtainé Horváth Zsuzsa „Késő délutáni rét” című festménye, m i * I i