Tolnai Népújság, 2005. november (16. évfolyam, 256-280. szám)

2005-11-12 / 265. szám

7 2005. NOVEMBER 12., SZOMBAT VILAGTUKOR Megállapodás és áttörés Németországban Németország két legnagyobb pártja megállapodott: emelik az áfát, mégpedig 16-ról 19 száza­lékra. Megfigyelők úgy vélik: a bal-jobb nagykoalíciós tárgyalá­sok ezzel a finishez érkeztek. Jól­lehet, európai viszonylatban nem túl magas az adóemelés, egyes körökben felháborodást kelt a terv. Németország egyik fő gond­ja az, hogy az emberek viszony­lag keveset vásárolnak, márpe­dig az áfaemelés sok mindent szolgálhat, de a fogyasztás élén­kítését aligha. Ezért kritizálja a paktumot egy sor vezető közgaz­da, valamint szinte minden tő­kés és velük ritka összhangban több nagy szakszervezeti tömö­rülés. Az adóemeléssel viszont egy 25 milliárd eurós gazdaság­élénkítő programot kíván az új kormány finanszírozni. A koalíciós megállapodás egyébként kijelenti: az új német kormány folytatja az eddigi po­litikát, és támogatja Törökor­szág teljes jogú uniós tagságát. Ez azt jelenti, hogy a keresz­ténydemokraták feladták ellen­kezésüket. A szövetségre lépő német pártok a jövő héten tartanak kongresszust, s azok jóváha­gyása után választhatja meg a parlament Angela Merkelt kan­cellárnak. ■ K. F. Uniós napirenden a szociális turizmus bővítése A magyar nemzeti jövedelem­nek csaknem 9 százalékát teszi ki a turizmus, és a foglalkoztatot­tak 12 százaléka dolgozik ebben a szektorban. Erről Barslné Pata­­ky Etelka, az Európai Parlament szakbizottságának tagja beszélt egy spanyolországi konferenci­án, amely a szociális turizmus fejlesztésével foglalkozott. A kép­viselőnő felszólalásában ismer­tette az üdülési csekk rendsze­rét, s összehasonlította a német és a svájci gyakorlattal. ■ E. Cs. Béccsel együtt Budapest Szentpétervárott Megnyílt a „Bécs és Budapest Szentpétervárott 1870-1920” cí­mű kiállítás az Ermitázs három impozáns dísztermében. A majd 500 műtárgyat felvonultató tár­latot Bozóki András magyar, Elizabeth Gehrer osztrák, Alek­­szandr Szokolov orosz kulturális miniszter, valamint az Ermitázs főigazgatója, Mihail Piotrovszkij nyitotta meg. A kiállítás tárgya­it a három ország múzeumai, va­lamint több magángyűjtő kölcsö­nözte. A tárlat számos műfajt vo­nultat fel, a névjegy nagyságú képeslapoktól a nagyméretű fest­ményekig és szobrokig, a visele­­tektől a vázákig, az üvegablakok­tól az épületmakettig és épület­tervekig, színházi díszletektől a könyvekig. A kiállítás egyik kü­lönlegessége a magyar festő, Uitz Béla Ikonanalízise, a közép­európai avantgárd és az orosz ikonművészet találkozása. A tár­latot Zichy Mihály, a cári udvar egykori hivatalos festőjének Ermitázsban őrzött munkái egé­szítik ki. ■ Csák E. Hajtóvadászat a terroristák után Jordániában Jordániában 120 embert vettek őrizetbe a szerdai, ammani me­rényletek után indított orszá­gos hajtóvadászatban. Többsé­gük iraki és jordániai állampol­gár. A három luxushotel elleni öngyilkos robbantásoknak ed­dig 60 halálos áldozatuk van, köztük két amerikai. A me­rényletek elkövetéséért az Abu Muszab Zarkávi jordániai ter­rorista vezette, iraki al-Kaida a felelős. Ammanban utcai de­monstrációkat tartottak az al- Kaida terrorhálózat iraki cso­portja ellen. Abdullah király te­levíziós beszédében kijelentet­te: a terroristák nem kénysze­ríthetik ki az ország politikájá­nak megváltoztatását, és Jordá­nia változatlanul küzdeni fog a terrorizmus minden formája ellen. ■ Cs. E. A titkos börtönöket vizsgálják rice Villámlátogatáson Irakban a külügyminiszter Az amerikai szenátus szavazattöbbséggel tájé­koztatást kért a kormány­tól a kelet-európai titkos börtönök működéséről. Csák Elemér A kongresszusi döntés immár nem hagy kétséget afelől, hogy korántsem hírlapi kacsa ameri­kai börtönök külföldi fenntartá­sa. A The Washington Post szer­dán írta meg, hogy több ázsiai és kelet-európai országban terro­ristagyanús muszlim férfiakat vallatnak kihelyezett őrizetben. A lap szerint mintegy száz em­bert tartanak így törvénytelenül, pontosabban kikerülve az ame­rikai törvényeket. Bush elnök nemzetbiztonsági tanácsadója nem cáfolta az értesülést, és ki­jelentette: „Az a tény, hogy ezek Együttműködésre szólított fel a börtönök titkosak - feltételez­ve, hogy valóban léteznek -, egye­sek számára annak az ellenőrzé­se, milyen eltitkolt tevékenység folyik. Az elnök kitart amellett, akár titkos, akár nyilvános tevé­kenységről van szó, azonos el­veknek kell érvényesülniük." Condoleezza Rice tegnap vá­­raüan látogatást tett az észak-ira­ki Moszulban. Jelentések szerint az amerikai külügyminiszter a vallási és politikai vezetőket igyekezett rábírni az együttmű­ködésre a december 15-én esedé­kes választások előtt. Bagdad­ban az amerikai katonai pa­rancsnokság a többi között a Karabila környéki offenzíváról tájékoztatta Rice-t. Államok sokasága teljes összeomlás előtt? A Carnegie Békealapítvány is­mét közzétette a világ „nem sta­bil” országainak névsorát. A ku­tatók 12 szempont alapján vizs­gálódtak, s azt nézték, hogy mi­lyen népességi, gazdasági, poli­tikai vagy katonai tényezők ve­zethetnek egy-egy állam felbomlásá­hoz. Az első húsz között van több afri­kai ország, Irak, Af­ganisztán, Kolumbia, Haiü és a Dominikai Köztársaság. A 2. ka­tegóriába azok az országok ke­rültek, amelyek - bizonyos felté­telek létrejötte esetén - veszély­be kerülhetnek. Két posztszov­jet köztársaság szerepel a név­sorban, a 24. helyen Üzbegisz-Hat-nyolc új állam alakulhat Oroszországból. tán, a 38-on Ukrajna. De ide so­rolták Szíriát, Etiópiát, Pakisz­tánt, Paraguayi, Egyiptomot és Perut is. A harmadik csoportba azok az államok tartoznak, ame­lyeknek nagy esélye van a jövő­ben a felbomlásra. Ilyenek: Fe­héroroszország (43.), Azerbajdzsán (53.), Oroszország (59.), Szaúd-Arábia, Tö­rökország, Vietnam, a Fülöp-szigetek, Irán és Kuba. Oroszország szétesését egyéb­ként az amerikai hírszerzés, a CIA már többször megjósolta; legutóbb azt jelentette, hogy 2015-ben Oroszországból 6-8 új állam alakul. ■ Csák E. Zavargás Görögországban is Sarkozy Megerősítette, hogy csőcseléknek tartja a gyújtogatókat A rendpárti franciák támogatják Sarkozy keménykéz-politikáját A belügyminiszter kitoloncolási tervét egyébként egy általa kez­deményezett korábbi törvény miatt nem lehet végrehajtani. Tegnap a görög fővárosban és Theszaloníkiben fiatal anarchis­ták betörték a francia kulturális központok ablakait. Franciaországban péntekre vir­radóra ugyanolyan intenzitással zajlott az autógyújtogatás, mint előző éjjel. 460 kocsi égett le az egész országban. Közben a fran­cia belügyminiszter megerősí­tette korábban nagy vihart kivál­tott szavait. Azok, akik éles lő­szerrel a rendőr fejére céloznak, akik felgyújtanak egy buszt, amelyben egy mozgásképtelen, idős ember is ül, nos, ezek gaz­emberek, ezek a csőcselék, és semmi ok arra, hogy enyhítsek a fogalmazáson - mondta egy té­véműsorban Nicolas Sarkozy. Anarchista görög fiatalok kidekorálták a francia intézetet Izraelben tárgyal Somogyi Ferenc A magyar külügyminiszter vasárnap részt vesz Jitzak Rabin halálának 10. évfor­dulós rendezvényein, és tár­gyal izraeli partnerével, va­lamint Ahmed Qurei palesz­tin miniszterelnökkel is. CIA-ügynökök kiadatását kérik A milánói ügyészség 22 állí­tólagos amerikai titkos ügy­nök kiadatását indítványoz­za egy 2003-ban történt em­berrablás kapcsán. Az olasz nagyváros ügyészsége ilyen értelmű indítványt küldött Rómába az igazságügyi mi­nisztériumba. A tárca szó­vivője közölte, hogy a kér­vényt megküldik az illetékes amerikai hivatalnak. Újabb tömegsír Boszniában az 1995. Évi srebrenicai vérengzés 227 áldozatának maradványait tárták fel Sna­­govo faluban. A Srebrenicá­­tól 50 kilométerre fekvő te­lepülésen ez már a második megtalált tömegsír. @ további hírek: www.reggel.hu Bizalmat kapott a lengyel kormány MARCiNKiEwicz A radikális kispártok támogatásával nyerte meg a szavazást Az október végén beiktatott új kormányfő, Kazimerz Marcin­­kiewicz néhány napja jelentette be: az új lengyel kisebbségi kor­mány terveinek bemutatása után bizalmi indítvány benyújtá­sával igyekszik bebizonyítani, hogy megfelelő külső támoga­tottsággal rendelkezik az ország irányításához. Miután véglege­sen megszakadtak a tárgyalások a választásokon győztes konzer­vatív-populista Jog és Igazságos­ság Pártja (PiS) és a második he­lyezett jobboldali-liberális Polgá­ri Platform (PO) között, bizonyta­lanná vált a belpolitikai helyzet Lengyelországban. Ezt a Kaczyns­­ki ikrek által vezetett PiS azon­nali kormányalakítással orvosol­ta. A koalíciós tárgyalások siker­telensége miatt kí­vülről keresett tá­mogatókat, s a csü­törtök esti szavazás eredménye szerint nem eredménytelenül. A szintén nemzeti-populista Lengyel Családok Pártja koráb­ban már bejelentette, hogy kész támogatni az új kabinetet, haj­lott erre a lengyel gazdapárt és Minden hata­lom a jobboldali párt kezében. az Önvédelem elnevezésű politi­kai tömörülés Is. Ez utóbbi, radi­kális párt vezetője, Andrzej Lep­per azonban közölte: nem adja ingyen a segítséget. Csupán ak­kor áll a kormány mögé, ha az új kabi­net teljesíti feltételei­ket, köztük a nyug­díjasok adómentes­ségének törvénybe iktatását és a lengyel gazdák uniós támogatá­sáról szóló megállapodás újra­tárgyalását. Most valamennyi lengyel hatalmi csúcspozíció a jobboldali nemzeti-katolikus pártnak a kezében összponto­sul. A parlament mindkét házá­ban a Kaczynski fivérek Jog és Törvényesség Pártja szerezte meg a legtöbb mandátumot, ők adták a szejmben a házelnököt, Lech Kaczynski költözik be de­cember 23-án a köztársasági el­nöki palotába. Megválaszolhatatlan kérdés: milyen tartós lesz a Marcinkie­­wicz-kormány, és vajon elképzel­hető-e, hogy Donald Tusk, a vá­lasztások második győztese egy­szer mégis vállalja a koalíciós partner szerepét? ■ Cs. E.

Next

/
Thumbnails
Contents