Tolnai Népújság, 2005. november (16. évfolyam, 256-280. szám)
2005-11-11 / 264. szám
TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2005. NOVEMBER 11., PÉNTEK TAMÁSI Új ruhát ölt a kultúra háza felújítás A belső tér átalakítása mellett a homlokzat is megújul. Az utcaképbe jól illő épület lesz a tamási művelődési házból Aláírták a finanszírozási szerződést, rövidesen elkezdődhet a tamási művelődési ház felújítása. Tulézi György Napokon belül kiírja az önkormányzat a közbeszerzési eljárást és remélhetőleg a jövő év elején elkezdődhet a művelődési ház felújítása Tamásiban. A közel háromszázmillió forintba kerülő munkára tíz százalékos önerő mellett címzett állami támogatást kapott az önkormányzat - mondta el lapunknak Hajdics lózsef polgármester. Az épület tervei már elkészültek, ezeket a Solart 3D tervezőiroda munkatársai, Gulyás Róbert és Hódosi László készítették. A tervezőknek sok szempontot kellett figyelembe venniük, amikor elkezdték a munkát, hiszen az anyagi lehetőségek mellett a meglévő adottságokra és a funkciók jó elosztására is figyelni kellett. Az egyik legfontosabb feladat az épület jobb kihasználása volt - emelte ki Gulyás Róbert tervező. A nagy színháztermet korszerűsítik, bővítik a vizesblokkokat és kicserélik a negyvenéves anyagokat. A belső térben egy főlépcsőn lehet majd megközelíteni az emeletet, ahol galériát alakítanak ki a kiállításoknak. Itt Hajdics József polgármester (balról), Bakó Béla alpolgármester és Gulyás Róbert tervező egyeztet három klubhelyiség, egy próbaterem lesz, a földszintet százhatvan, az emeletet pedig háromszázötven négyzetméteresre tervezik. Mivel a régi stílusú épületre magastetőt nem lehet építeni, egy modern kétszintes középületet terveztek, amely a homlokzati megjelenésével kapcsolódik a utca többi házához. Tavasszal kezdődik, őszre befejeződik a munka A közbeszerzési eljárás lefolytatása és a kivitelező kiválasztása után tavasszal indulhat a munka, amely várhatóan jövő őszig tart majd. Hajdics József polgármester elmondta, mindenképpen fontos lenne, hogy a következő évben már birtokba vehessék a megújult épületet, hiszen a programok és csoportok elhelyezése nem lesz könnyű. A felújítás idején a régi városi bíróság épülete ad otthon a programoknak és itt készülhetnek a művelődési ház csoportjai is. Lámpásokkal is készülnek Márton-napra a gyerekek óvoda Ismerkednek a hagyományokkal Eláztak az osztálytermek, felújították az iskolát javítás Az önkormányzat fizetett Márton-napi ünnepséget rendez a városi napközi otthonos óvoda pénteken. Bujtásné Szalavári Mária óvodavezető elmondta, hosszú évek óta rendeznek programokat a gyerekeknek ezen a napon. Ilyenkor a Béri Balogh Ádám és a Szabadság utcai gyerekek közösen készülnek, verseket tanulnak, amelyek kapcsolódnak Márton-naphoz és természetesen az óvónők segítségével elkészítik a lámpásokat is. A kicsik a Szabadság utcai épületben gyülekeznek fél hatkor, majd a katolikus templomhoz sétálnak, ahol a szülőknek, érdeklődőknek előadják a megtanult verseket és mondókákat. Ezt követően Lelkes József plébános elmeséli a gyerekeknek a Márton-nap történetét és szokásait. Bujtásné Szalavári Mária kiemelte, azt szeretnék, ha a gyerekek ismernék a hagyományokat ezért több alkalommal is szerveznek hasonló programokat. Mihály-napon közös játékot szerveztek a szülőknek és a gyerekeknek, ahol kézműves foglalkozásokon vehettek részt, de már készülnek az adventi gyertyagyújtásra és a közös karácsonyi ünnepségre is. Saját erőből javíttatta meg az önkormányzat a Würtz Ádám Általános Iskola tetőszigetelését - mondta el lapunknak Bakó Béla alpolgármester. Az intézmény lapostetejének szigetelése nem bírta a nyár végi hatalmas mennyiségű csapadékot és a legfelső szinten a komoly beázások miatt le kellett zárni három helyiséget. Egy tanterem, egy előadó és a vizesblokk vált használhatatlanná az eső miatt. A beszivárgó víz miatt több helyen is felpúposodott a parketta és több helyen leesett a plafon vakolatának néhány darabja, ezért az egyik osztályt elköltöztették ebből a tanteremből. A gyerekeknek szerencsére nem kellett más helyre járniuk, hiszen az épületen belül találtak helyet nekik, de egy tágas osztályterem helyett egy kisebben kellett átvészelniük a felújításig tartó időszakot. A közel másfél millió forintba kerülő munkát az önkormányzat saját erőből fizette. Ebből az összegből a lapostető szigetelésének javítása mellett helyreállították a felpúposodott padlóburkolatot és kifestették a helyiségeket. FAX: 74/511-501 HIRDETÉSFELVÉTEL az újságárusoknál! Szelvényünket keresse a 11. oldalon Tapasztalt főzőmester, fatüzelésű rézüsttel várja a jelentkezőket. A főzést személyesen is követheti! Főzetési díj: 850 Ft/liter Tel.: 74/402-162, 74/402-618 Cím: Regöly, Zrínyi u. 4/a. 5 JEGYZET Megéri a várakozás A külső És belső értékek egyaránt fontosak. Nehéz jó munkát végezni olyan épületben, ahol csak szűkösen férnek el az emberek és amely már közel negyven éve épült az akkori elképzeléseknek megfelelően. Eddig ez sikerült és most új lökést adhat az itt dolgozóknak, hogy megújul a tamási művelődési ház. A hatvanas években épült, a megszokott és akkor divatos, elfogadott tervek szerint. Most a tervezőknek ebből kellett olyan arculatot varázsolniuk, amely egyrészt elnyeri a városlakók tetszését, másrészt illeszkedik az utca többi épületéhez. Hogy ez mennyire sikerült nekik, az jövő őszre kiderül, hiszen addigra készülhet el a felújítás. Lesz hely a táncosoknak, a civil szervezeteknek, a dolgozók is jobb körülmények között végezhetik mindennapi munkájukat. Szebb környezet, jobban kihasználható terek, galéria a felső szinten a kiállításoknak, új előadótermek. Közel egy évet kell kivárniuk a városlakóknak és a dolgozóknak, hogy birtokba vehessék a megszépült művelődési házat de azt hiszem, ezt már fél lábon is ki fogják bírni. tulézi györgy Többe kerül a buszjegy Elfogadta a képviselő-testület a önkormányzat, januárban nem Gemenc Volán Rt. viteldíj- kérnek újabb emelést. Az előemelési kérelmét A cég képvi- terjesztés szerint az új menetselői a megemelkedett üzem- jegyár száz forint, az összevont anyagárak miatt közel tíz száza- havi bérlet 2.400, a tanuló- és lékos emelést kértek, azzal a ki- nyugdíjasbérlet pedig 726 kiegészítéssel, ha hozzájárul az rintba kerül majd. Németh László szelleme a tamási könyvtárban előadás Ismerkedés irodalmunkkal Németh László íróról tartott előadást a Könnyű László Városi Könyvtárban Monostori Imre. A tamási származású irodalomtörténész, kritikus a magyar kultúra európai rangra emelésén fáradozó író hangjának megidézése, valamint történelmi jelentőségű folyóiratának, a Tanúnak a bemutatásával vezette be előadását Az est mottóját a Tanú beköszönő szövege adta: Hajótöröttek vagyunk, akik a csillagokat nézzük, s a partot keressük, abban a hitben, hogy van part, s a csillagok vezetnek. Monostori Imre fő kutatási területe a huszadik századi magyarországi szellemi áramlatok, a népi mozgalom és Németh László munkássága. Számos tanulmányt üt Németh Lászlóról, melyeket a szépszámú közönséggel is megosztott és a jelenlévő k előtt egy gazdag írói pályakép rajzolódott ki. NYÍLT HÉTVÉGE! Novemftaer 1 2- 1 3-an- Új gépkocsik bemutatója a „ws” autó, ami naggyá tesz. FordFutttex* már Sí OOO Fá-íői tesztvezetés minden típussal használtautó-vásár 0°/o önerővel- ingyenes állapotfelmérés- ingyenes téli átvizsgálás- téligumi-AKCIŐ- alkatrészekre, kiegészítőkre 10-40% kedvezmény- Meglepő extra kedvezmények! Mindenkit szeretettel várunk! Kálmándy-Autóház Kft. 7100 Szekszárdi Palánki u. 1. 74/512457 Minőség. Megbízhatóság. A k á