Tolnai Népújság, 2005. november (16. évfolyam, 256-280. szám)
2005-11-02 / 256. szám
TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2005. NOVEMBER 2., SZERDA KÉK TÜKÖR Filmrészletek miatt a bírák válnak vádlottá Ma nyitja meg kapuit a Kriminálexpó. A háromnapos rendezvény fő témái ezúttal a bűnmegelőzés, a családon belüli erőszak, a kulturális javakkal, a drogokkal kapcsolatos, valamint a határokon átnyúló bűnözés lesznek. A szervezők azt ígérik, hogy a legújabb technikai fejlesztésekkel is megismerkedhetnek a látogatók. A szakmai programok, konferenciák mellett igazi különlegességeknek is tanúi lehetnek az érdeklődők az Egyetemi Kongresszusi Központban. Például csütörtökön próbatárgyalásos vetélkedő lesz, ahol bírók kerülnek a vádlottak, illetve a tanúk padjára. Az eljátszott tárgyalás előtt egy filmrészletből derül ki, mi is a bűncselekmény. Ezután a versenyzők megvédik vagy épp támadják a bírókat. Petrétei József igazságügyi miniszter lapunknak elmondta: az expó hozzájárulhat az emberek felvilágosításához, ahhoz, hogy nagyobb biztonságban éljenek. Gönczöl Katalin miniszteri biztos, az Országos Bűnmegelőzési Bizottság elnöke az egyetemi kongresszusi központban immár 14. alkalommal megrendezett esemény programjai közül kiemelte a családon belüli erőszak körében végzett kutatásokat, a gyermekek és fiatalkorúak bűnözésének megelőzése érdekében végzett programok bemutatását. ■ N. E. D.-N. S. Elkészült a kard másolata mortimer-ügy Végéhez ért az emberölési kísérlet nyomozása Napokon belül megszülethet a vádemelési javaslat Mortimer-ügyben. A rendőrség befejezte azt a nyomozást, amit a leszúrt fiú, Patai Józsi miatt indítottak. Nagy Eszter Dóra Elkészült az az orvosszakértői vélemény, amire eddig a nyomozók vártak, hogy lezárhassák Patai Józsi leszúrása miatt májusban indult nyomozást. Mint ismert, a roma fiút a Mortimer becenéven ismertté vált Gy. Mihály (17) szúrta át egy karddal, még május 8-án. Patai Józsi életéért napokig küzdöttek az orvosok. Végül a fiú felépült, ám családja szerint még mindig olyan állapotban van, hogy egy évet ki kellett hagynia az iskolából. Mortimer elfogásával szertefoszlott az a nézet, miszerint rasszista támadás történt. Ő ugyanis romának vallotta magát, és ezt mindvégig következetesen fenn is tartotta. A hatályos jogszabályok szerint mindenkit olyan kisebbséghez tartozónak kell tekinteni, amelyik kisebbséghez tartozónak vallja magát. Azt viszont szakértők cáfolták meg, amit Mortimer az esetről állított. Azt mondta, Patai Józsi kést rántott és ő csak akkor támadt rá a karddal. Az ügyben el-Patai Józsi ugyan felépült, ám még egy évet ki kell hagynia az iskolából Enyhítő körülmény? A HATÁLYOS TÖRVÉNYEK szerint emberölési kísérlet miatt 5-től 15 évig terjedő szabadságvesztést ítélhet meg a bíróság. Fiatalkorú elkövető azonban enyhébb büntetésre számíthat. Enyhítő körülménynek tekinthető az elkövető fiatal kora, valamint az, ha nem volt az eset során minősítő körülmény. Ilyen esetben a bíróság kétéves börtönbüntetésre is mérsékelheti a büntetést. készült egy orvosszakértői vélemény, de újabbat készíttettek. Az irat rögzíti, hogy nagy erővel döfték a fiúba a kardot. Elkészült a fiatalkorú elkövetőről készített környezettanulmány is, sőt a rendőrök a nyomozás során fából rekonstruálták az egyébként darabokban előkerült kardot. A rendőrség részéről tehát lezárult a nyomozás, ám a vádemelési javaslat a fokozott felügyeletet gyakorló Fővárosi Főügyészségen múlik. Ha a vádhatóság nem kér újabb szakértői véleményt, az ügy nyomozati szakasza egy-két napon belül lezáródhat. TOLNÁBAN TÖRTÉNT Le akart ugrani, végül inkább lejött A mélybe akarta vetni magát egy férfi hétfőn Iregszemcsén. Az eset helyszínére, a negyvenméteres telefontoronyhoz a tamási önkéntes tűzoltók vonultak ki. Szerencsére hatott a rábeszélés és ugrás helyett a létrán ereszkedett le a férfi a toronyból, (vm) Felborult a motor, megsérült a vezető Diósberény belterületén motor borult fel hétfőn délután. Vezetőjét a mentők súlyos sérülésekkel szállították kórházba, (vm) Égett a kuka a Kiskorzó téren Nagyméretű szemeteskonténer tartalma lángolt hétfőn a szekszárdi Kiskorzó téren. A helyszínre a szekszárdi tűzoltók érkeztek ki és oltották el a lángokat. (vm) TRAFFIPAX 7.30-tól 11.30-ig Dunaföldvár belterületén (6-os, 61-es főút, Pentelei u.), 11.40-től 12.20-ig a 6-os főúton, a 99- 102 km-es szelvénynél várható sebességmérés. ....i A hónap ajánlata Kedves előfizetőnk! csak előfizetőknek EEBlÄiiEÄ Férfiak egészségkönyve Napjainkban a kor egészségügyi problémái már többé-kevésbé közismertek, ám a férfiak esetében ezeket még gyakran homály fedi. A könyv könnyen áttekinthető, szerkezete megegyezik a már öt kiadást megért, nagy sikerű Nők egészségkönyve szerkezetével. Remélhetően mindenki talál benne olyan témát, amely lehetővé teszi önmaga és a másik megismerését, s így javítani fogja a nők és a férfiak közötti érintkezést a párkapcsolaton és a családon belül. KOSSUTH KIADÓ A Tolnai Népújság előfizetőinek 4980 Ft helyett csak 2990FI ELSŐK KÖNYVE TALÁLMÁNYOK, FELFEDEZÉSEK, REKORDOK TÖRTÉNETE A Tolnai Népújság előfizetőinek 6500 Ft helyett csak Elsők könyve Találmányok, felfedezések, rekordok története A szenzációs újítások és vívmányok enciklopédiája. A korszakalkotó események dátumai mellett megismerhetik azokat a történeteket is, amelyek a nagyszerű felfedezések mögött álló emberekről szólnak. A könyvben műszaki újítások, emberi rekordok, kulturális események, orvosi csodák,valamint ételekkel és italokkal kapcsolatos érdekességek kaptak helyet. A történet lenyűgözöek, szóljanak bár az első szívátültetésről, az első kvízjátékról vagy éppen az első vonalkódos áruról. 3990FI Ha On még nem előfizetőnk - fizessen elő most a .-rá, így már novemeri ajánlatunkkal is élhet. Ha szeretne élni ezzel a rendkívüli lehetőséggel, küldje vissza a megrendelőlapot: POSTÁN: 7100 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. A hónap ajánlata akciónkban hónapról hónapra értékes termékeket, nívós szolgáltatásokat kínálunk rendkívüli kedvezménnyel. Exkluzív ajánlatunk csak a " előfizetőire vonatkozik. MEGRENDELŐLAP O Igen, előfizetője vagyok a ijsá című napilapnak. G Nem vagyok előfizetője a lollia éf -nak, de ezúton megrendelem az újságot. LÜ negyedévre 4485 Ft-ért, O fél évre 8970 Ft-ért, O egy évre 17 940 Ft-ért O Az előfizetési díjat csekken kívánom befizetni. O Kérem, kézbesítőjük keressen fel az előfizetési díjért. Kedvezményemmel élve megrendelek postai utánvéttel, ingyenes házhozszállítással □ 1 példány FÉRFIAK EGÉSZSÉGKÖNYVE című könyvet 4980 Ft helyett, 2990 Ft-ért O 1 példány ELSŐK KÖNYVE című könyvet 6500 Ft helyett, 3990 Ft-ért Kérjük, adja meg elérhetőségét telefonos egyeztetés lehetőségére! A borítékra írja rá: A hónap ajánlata. Név: Cím: FAX0N:06 (74) 511-501 Tel.: E-mail: További információ: 06 (80) 203 995 Kelt: Aláírás: ............._ munkaidőn kívül 06 (30) 650-3004 Egtáttnikádá partnerünkaKossuth Kodé Rt. (Maats!, Csáti* László u. 34.) CsoffliRiűMtsl engedélyszám: C/0020B7/2003. Az cliffizetósl dijat a Wattra harasztit, a megrendelt könyvek árát á szállításkor kall kifizetni. Beküldési határidő: 2005. november 30. Szállítási határidő: 2 hét A kupont kivágva és pontosan kitöltve kérjük eljuttatni kiadónk címére (7100 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3.) Ajánlatunk 2005. november 30-ig, illetve a készlet erejéig érvényes.