Tolnai Népújság, 2005. október (16. évfolyam, 230-255. szám)
2005-10-08 / 236. szám
TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2005. OKTÓBER 8., SZOMBAT MEGYEI TÜKÖR 3 ül WPMWPPWP^ÜW Szakmájuk mesterei lettek kamara Tolna az ország egyik legjelentősebb vizsgaközpontja Immár kilencedik alkalommal avattak mestereket. Középen: Pernyés Krisztián villanyszerelő mesternek gratulál barátnője, Jáger Karolina Tizenhárom szakmában hatvannyolcán vehették át tegnap mesterlevelüket a Tolna Megyei Kereskedelmi és Iparkamarától. Ihárosi Ibolya szekszárd Azokból lehet mester, akik sikerrel vizsgáztak szakmai elméletből, gyakorlatból, pedagógiai BF" .‘"TM és vállalkozói |I^W|| ismeretekből. K Hatvannyolcán most vehették kezükbe mos- é ™ terlevelüket. Mint boros dezsőné, a kamara szakképzési főmunkatársa elmondta, kilencedik alkalommal avattak a megyében mestereket. Ezalatt több mint félezren tettek mestervizsgát. Ők nem feltétlenül itt élnek, ugyanis egy-egy tanfolyamra más megyéből is jelentkezhetnek. A Tolna megyei vizsgaközpont az országban a harmadik legjelentősebb, csak Budapesten és Győr-Sopron megyében vizsgáznak többen. Egyre több országban ismerik el a magyar mestervizsgát. Akiknek vizsgázni kell Több szakmában is mester- vizsgához kötik az önálló ipar működtetését. Ezek a szakmák a kőműves, az ács, a villany-szerelő, gázvezetékszerelő, a központifűtés- és a vízvezeték-szerelő, valamint az autós szakmák. Ha kevés a diák, drága az önállóság kényszer Bezárás fenyegeti a kisiskolákat, ha nem társulnak Nehéz helyzetben vannak a társulásokon kívül maradt iskolák. Alacsonyabb az állami támogatás, a fenntartás költségei viszont nőnek. Hargitai Éva tolna megye A társult intézmények pluszjuttatást kapnak az alapnormatíva felett, ha a közoktatási törvényben előírt létszám bizonyos hányada megvan. Az induló osztályokban a húszas átlaglétszám 75 százalékának kell meglennie, de a társult intézményben elegendő a 65 százalék is. A miszlai óvoda fenntartása egyre nagyobb terhet ró az önkormányzatra, mivel csak nyolc gyerekkel foglalkoznak - mondta Mózes László polgármester. A közeli Udvarival próbáltak megegyezni, de nem tudták eldönteni, melyik faluba járjanak az óvodások. A fácánkerti iskolában 17 alsó tagozatos diák tanul. Az iskola fenntartása közel 32 millió forint, az állami támogatás csupán 11,8 milliót fedez. A társulás sürgető: döntöttek a tárgyalások megkezdéséről, de csak a polgármester-választás után derül ki, hogyan lesz tovább - tudtuk meg Varga Katalin körjegyzőtől. Kocso- lán első körben a képviselők nem szavazták meg a csatlakozást Szakcs- hoz. Dr. Wirth Noémi jegyző elmondta, elsősorban finanszírozási okok miatt társultak volna. A gyermekek számával még nincs gond -152 diák tanul náluk - de addig kellene megállapodást kötniük, amíg Fácánkertben még nem tudják: hogyan aajajjMiiiiiMi? Pedagógiai demagógia • az oktatás ugye iskolapéldája a pedagógiai demagógizálásnak. Sok értelme nincs e mondatnak, de érdekesen hangzik. Hasonlóan a miniszterelnöki bejelentéshez, ami a kisiskolák - köztük a tolnaiak - tűzön-vízen át történő megtartását ígéri. A kisiskolák fenntartásának önmagában van értelme. Ötös létszámú osztályban például nyilván jobban lehet tanítani, mint harmincas létszámúban. (Legfeljebb nehezen jön össze egy iskolai focicsapat.) Csakhogy amíg az oktatásra a tanulólétszám alapján adja az állam a pénzt, addig a kisiskolákat fenntartó települések vezetői korpásra vakarhatják a fejüket, míg kitalálják, hogy lesz ebből hosszú távon színvonalas oktatás a falu kicsi véreinek. a kormányfő bejelentésének akkor lehetne értelme, ha az állam olyan gazdag lenne, hogy már azt se tudná eldönteni, hol játékgépezze el a fölös százmilliárdjait. De ez nem így van. A jövő évi költségvetés tervezetéről meg pont azt állítják, hogy a kisiskoláknak mentőövként nemrég odadobott társulási plusznormatívát elvonják, és cserébe alig adnak valamit. Gondolom, ez is van olyan érdekesen értelmetlen, mint az első mondat. steinbach zsolt MEGKÉRDEZTÜK Hogyan takarékoskodik a fűtéssel? ráczó ístván, Szekszárd, nyugdíjas: - Idén hőszigetelték a házunkat, amit a közös költségből fizetünk, remélem majd megtérül a befektetés. Kezdeményeztük a nyílászárók cseréjét is, távfűtésnél mással nem nagyon tud takarékoskodni az ember. PÁLF! LAJOS, Solt, kertész: - Idén építettem új házat, és már előre gondoltam a télre, ugyanis az egész házat leszigetel- tettem és a nyílászáróim is olyanok, hogy nem engedik ki a meleget. 23-24 fokra fűtőm fői a lakást, a többi már az időjárástól függ. balder ístván, Szekszárd, nyugdíjas: - A tavaly kisc- lejtezett szőlő- karókat fogom elfűteni I majd a cse- ; répkályhá- ban. Ha hidegre fordul, bekapcsolom a gázkonvektorokat is. Remélem, az idén enyhe lesz a tél, mert kisnyugdíjból nem telik magas fűtésszámlára. obráczné erzsike, Zomba, nyugdíjas: - Gyermekeimmel lakom, cserépkályhával fűtünk, a gázt csak főzésre használjuk. Van egy saját erdőnk, ahonnan a fát hordjuk. Több a munka vele, és nem olyan kényelmes, mint a gázfűtés, de így jobban kijövünk anyagilag. Csak együtt érhetnek révbe várdomb Ahogyan a Sió beletorkollik a Dunába, ugyanúgy csatlakozhat a Sió-menti Önkormányzatok Szövetsége az Alsó- Duna Völgyi turizmusfejlesztéshez. Erről is szó esett pénteken Várdombon, a Szekszárdi Kistérségi Fejlesztési Tanács Soros ülésén. A résztvevők Halmai Gáborné elnök előterjesztésében az Alsó-Duna völgyi turiz- musfejlesztési koncepció javaslatait véleményezték. A jövőben az érintett öt kistérség - Bács- Kiskunban a bajai és a kalocsai, Baranyában a mohácsi, Tolnában pedig a paks-dunafóldvári és szekszárdi - nem külön-kü- lön, együttesen mutatna fel közös idegenforgalmi kínálatot. Alsónána szüret Vendégek érkeztek az alsónánai szüreti napra. Erdélyből, Sepsiszent- györgyből és Szotyorból egy öttagú delegáció vesz részt a mulatságon, de az alsónána- iaknak német vendégük is lesz. A felvonulás ma, szombaton délután három órakor kezdődik, a bál pedig este kilenckor. (bk) Bátaszék nyertek A bátaszé- ki polgárőrök százezer forintot nyertek a Belügyminisztérium pályázatán. Az összeget eszközök vásárlására fordítják majd - tudtuk meg farkas Andrástól, a bátaszéki polgárőr-egyesület titkárától, mi Fácánkert választás Holnap, vasárnap időközi polgármester-választást rendeznek Fácánkertben. A szavazásra jogosultak reggel hattól este hétig járulhatnak az urna elé az egyetlen szavazókörben, a községházán. A településen hét jelölt verseng a polgármesteri címért, isk) Fadd köszöntő Az időseket köszöntik vasárnap délelőtt tizenegy órától Faddon, a művelődési házban. Az ünnepségre a 67 év feletti faddi polgárokat várják, mintegy hatszáz meghívót küldtek ki. A rendezvényen Antus Antal alpolgármester köszönti az időseket, majd az abasári népdalkor műsora következik. Délben ebédre látják vendégül a résztvevőket. (sk) TOLNÁBAN A-TOL Z-IG Kurd fellépés A szombati Nyugdíjas Fesztiválra készül a település asszonykórusa. A szépkorú hölgyek új egyenruhában lépnek színpadra a hét végén a dombóvári művelődési házban rendezett fesztiválon, Balaskó János karnagy vezetésével, itgy) Nagydorog tévesen írtuk lapunk szerdai számában, hogy Nagydorog erdélyi településsel készül partnerszerződést kötni. Igazfalva, melyen nagydorogi küldöttség járt, bánsági település, ahol feltételezhető, hogy élnek nagydorogi leszármazottak. A tévedésért olvasóink elnézését kérjük. Paks kapcsolat Loviisa polgár- mesterének meghívására paksi delegáció járt a finnországi városban. A hajdú János polgármester által vezetett küldöttség célja egy leendő együttműködés kialakítása volt a két város közt a kultúra és a sport terén. tse> Szedres felvonulás Fogatos szüreti felvonulást rendez a szedresi óvoda ma, szombaton délután kettőtől. A felvonulók az óvoda udvarára érkeznek, ahol Frederico és Bonifác műsorát élvezhetik, is» Szekszárd a tíz éve elhunyt Baka István költő emlékét idézi Elblinger Ferenc fotókiállítása Szekszárdon, az Ady Endre Középiskola folyosógalériáján. Az I. Béla Gimnázium tanárának képei november 6-ig tekinthetők meg. (További települési információk: www.tolnainepujsag.hu ) \ i