Tolnai Népújság, 2005. október (16. évfolyam, 230-255. szám)

2005-10-05 / 233. szám

2005. OKTÓBER 5., SZERDA 7 VILAGTÜKOR Tajvan után Kína délkeleti part­vidékén is nagy pusztítást vég­zett a Lungvang (Sárkánykirály) tájfun. Tajvanon két ember halá­lát okozta az elemi csapás; Kíná­ban három ember tűnt el, majd - a CNN jelentése szerint - 59 katonát sodot magával az áradat. Mintegy 540 ezer embert telepí­tettek ki Fucsien tartomány par­ti sávjából a veszedelem elől. A tájfun átvonulása az első becs­lések szerint 1,2 milliárd jüanos (148 millió dolláros) közvetlen kárt okozott a tartománynak. 5400 ház omlott össze a forgó­szélben, és 60 ezer hektár gabo­na ment tönkre a szél és a sza­kadó eső nyomán keletkezett áradások következtében. ■ K. I. Hurrikánná nőtt a trópusi vihar a Mexikói-öbölben Országos sztrájk Általános munkabeszüntetést tartottak Franciaországban, tiltakozásul a növekvő munkanélküliség és a kevésnek tartott fizetések miatt. Sztrájkoltak a postások, a tanárok és a kormánytisztviselők. A vasúti és a légitársaságok nemzetközi járatai menetrend szerint indultak, de az országon belüli vasúti és légi közlekedés jelentősen csökkent. Párizsban és 74 más francia városban teljesen leállt a tömegközlekedés. A Malév járatait és a MÁV vonatait nem érintette a francia munkabeszüntetés - közölte a két magyar közlekedési társaság szóvivője. Kemény falat az Eli asztalán Horvátország A török csatlakozásnál könnyebb esetnek ígérkezik Izgalmasabb arcát mutat­ta az elmúlt napokban az Európai Unió: a török és horvát csatlakozási tár­gyalások megkezdését megelőző vitát kemény harcok tarkították. Gyükeri Mercédesz A törököknek elsősorban Auszt­ria ellenkezésével kellett meg­küzdenie, s a sikert jórészt an­nak köszönhetik, hogy a tárgya­lásokat az EU soros elnökeként levezénylő lack Straw brit kül­ügyminiszter végig keményen kiállt Ankara mellett. Az, hogy a tárgyalások megkezdéséről szó­ló döntés egyszerű diplomáciai aktusból kemény szócsatává lé­pett elő, Ausztria ultimátumának köszönhető. Bécs kimondta azt, amit más nem: a teljes jogú tag­ság helyett csupán „különleges partneri kapcsolatot” ajánljanak fel Törökországnak. Többnapos vita után az osztrákok feladták terveiket, amit magyarázhat, hogy váratlanul a horvátok is esélyt kaptak a tárgyalások meg­Ankarában a szenzáció erejével hatott a tárgyalások megkezdése kezdésére. Az eredeti tervek sze­rint déli szomszédunk már idén márciusban tárgyalóasztalhoz ülhetett volna. Az ő esetükben a halasztást azzal indokolták, hogy nem működnek együtt a volt Ju­goszlávia területén elkövetett há­borús bűnöket vizsgáló nemzet­közi bírósággal. Vagyis nem szol­gáltatták ki Hágának Ante Goto­vina tábornokot. Mint Ankara esetében Ciprus elismerése, a horvátoknál a nemzeti hősnek tartott Gotovina átadása politikai vihart idézett volna elő. Zágráb - és a mellé álló tagál­lamok, köztük Magyarország és Ausztria - indokolatlannak tar­totta a halasztást, a hágai bíróság főügyésze azonban a hét végéig hajthatatlan maradt. Egy várat­lan húzással hétfőn Carla Del Ponte hágai főbíró is kiállt az EU- külügyminiszterek elé, hogy kö­zölje: a horvátok mindenben együttműködnek. A törökök esetében jóval to­vább húzódott a tárgyalás meg­kezdése. Az 1999-es ígéret után csak most szentesített start azonban korántsem jelenti azt, hogy Ankarát tárt karokkal vár­ják az EU-ban. Ezt jelzi a meg­egyezés is, amely tartalmazza azt a kitételt, hogy a tárgyalás „nyitott folyamat”, amelyet sú­lyos esetben, például az emberi jogok megsértése esetén bármi­kor felfüggeszthetnek. S egyálta­lán nem garantált, hogy valaha csatlakozással ér majd véget. Ha mégis, arra legkorábban 2014- ben kerülhet sor. Távolról sem jelent ekkora gondot Horvátország. Gotovina ügye ellenére a horvát tárgyalá­sok aránylag könnyű menetnek ígérkeznek. Zágráb korábban ar­ra számított, hogy akár már a kö­vetkező bővítési körben, Bulgári­ával és Romániával együtt 2007- ben csatlakozhat. Előbbiek ese­tében ezt egy évvel elhalaszthat­ják, s szakértők lehetségesnek tartják, hogy 2008-ra a horvátok is bekerülhetnek az EU-ba. Enyhítik a román határszigort belügyi egyeztetés Csak a schengeni térség lesz érintett Újabb amerikai támadás az iraki népszavazás előtt Kabinetkérdést csinálnak a kancellárságból A német CDU/CSU és SPD kö­zött ma tartják a harmadik egyeztető fordulót a nagykoalí­ció létrehozásáról. A hatalomért folytatott küzdelemben az unió­pártok egyre nagyobb nyomás alá helyezik a négy mandátum­mal elmaradt szocialistákat. A CDU elnökségének összes tagja kiáll amellett, hogy listavezető­jük, Angela Merkel legyen a kan­cellár, ebből - mondhatni - ka­binetkérdést csinálnak. Volker Kauder, a CDU főtitkára az ARD német televízióban kerek perec kijelentette: nem kerülhetnek te­rítékre szakkérdések addig, amíg az SPD foggal-körömmel ragaszkodik Schröder személyé­hez. „Ez nem lehet taktikai kér­dés; a szociáldemokratáknak el kell ismerni a realitásokat” - fűzte hozzá. A CSU elnöke, Edmund Stoiber bajor miniszter- elnök is kifejtette, hogy a kan­cellár személye központi kérdés. Franz Müntefering, az SPD elnö­ke - akinek személye már alkan- cellárként is említést nyert, ha az SPD eláll Schrödertől - közöl­te, hogy pártja megszakítja a koalíciós tárgyalásokat, ameny- nyiben Merkel asszonyra bíznák a kormány vezetését. ■ Gy. Z. A mexikói Veracruzhoz közelít a hurrikánná erősödött Stan tró­pusi vihar. A Mexikói-öbölben kavargó szélvész tegnap keve­sebb mint kétszáz kilométerre közelítette meg a mexikói parto­kat. A karibi országokban már eddig is jelentős károkat okozó vihar ereje tovább növekedett, és már a hurrikánok közé sorolják. Egyelőre csak az egyes erőssé­giek közé az ötfokozatú Saffir- Simpson skálán. A mexikói ható­ságok már korábban arra szólí­tották fel a veszélyeztetett part­vidék lakosságát, hogy biztonsá­gosabb részekre húzódjon visz- sza, több ezer katonát is mozgó­sítottak a természeti csapás eset­leges következményeinek enyhí­tésére. Az amerikai hurrikán­megfigyelő központ Miamiban közölte: az erős, óránként 120 kilométeres széllökések és a hurrikán nyomában érkező tró­pusi esők várhatóan áradásokat is okoznak. ■ Cs. E. A kiutazási feltételek szigorítá­sának feloldását ígérte a Ma­gyarországra utazó román ál­lampolgárok esetében a román belügyminiszter. Lamperth Mó­nika kedden telefonon egyezte­tett Vasile Blagával. A magyar belügyminiszter elmondta, Ma­gyarország indokolatlannak tartja a román állampolgárok külföldre utazási feltételeinek megszigorítását. Vasile Blaga a különleges intézkedéseket az in­dokolta, hogy Románia európai uniós csatlakozása előtt lépése­ket kívánt tenni, mert a schen­geni térségből visszafordított il­legális migránsok száma érez­hetően nőtt. A magyar belügy­Vasfüggöny nélkül A KÜLSŐ HATÁROK átjárható­ságának biztosítása több szempontból is alapvetően fontos - jelentette ki Tabaj- di Csaba, az MSZP európai parlamenti delegációjának vezetője Brüsszelben, az Eu­rópai Parlament Külügyi Bizottságában. Az ülésen von Wogau német képviselő jelentéstervezetét vitatta meg a kishatárforgalomról. A magyar képviselők hang­súlyozták, hogy ragaszkod­nak a bizottság eredeti ja­vaslatának megfelelő helyi vízum bevezetéséhez. miniszter hangsúlyozta: a ro­mán fél által alkalmazott szigo­rítást nem írja elő az Európai Unió sem, ráadásul a román szi­gorító intézkedés nem tesz kü­lönbséget a schengeni térség, il­letve az azon kívüli országokba történő beutazás között. Lam­perth Mónika azt javasolta ro­mán kollégájának, hogy a szigo­rítás csak a schengeni térség or­szágaiba utazó román állampol­gárokra vonatkozzon. A magyar fél érveit Vasile Blaga elfogadta - hangsúlyozta a BM közlemé­nye. A román belügyminiszter ígéretet tett arra, hogy az új in­tézkedést néhány napon belül hatályba léptetik. ■ CsákE. Az amerikai hadsereg újabb nagyszabású offenzívát indított az al-Kaida feltételezett bázisai ellen Irak nyugati felében. A tá­madások főként három, az Euf- rátesz partján lévő település el­len irányulnak, és az iraki had­sereg támogatásával folynak. Az egyesített haderő fő célja az, hogy megakadályozza a terror­szervezet működését a térség­ben. Hivatalos jelentés szerint tegnap négy amerikai katona és egy tengerészgyalgos esett el a harcokban. Közben tovább tart a szomba­ton indított Vasököl nevű had­művelet a Szíriái határ közelé­ben. Itt a fegyveresek eddig 57 Az Országgyűlés elnöke az Andok régióban A szili Katalin vezette dele­gáció a parlamenti együtt­működés fejlesztésének le­hetőségeiről, valamint a gaz­dasági és kulturális kapcso­latok bővítéséről folytat megbeszéléseket holnaptól az Andok régió két országá­ban, Peruban és Chilében. Megkezdődött a rámádén hónap a muzulmán világ nagy ré­szében kezdetét vette a böjti hónap. A ramadán egyúttal a hit nevében folytatott harc ideje is. A dzsihád, a szent háború hirdetői rendszerint arra használják a ramadánt, hogy erősítsék a mudzsa- hedek, a „szent harcosok” harci kedvét. Kim Dzsong II három fia esélyes észak-korea várhatóan még októberben bejelenti, ki lesz Kim Dzsong II vezető utóda. Egy névtelen forrás szerint a vezér három fiának „egyenlő esélyei vannak”. Észak-Korea az egyetlen a kommunista diktatúrák kö­zött, ahol dinasztikusán öröklődik a hatalom. Összecsapások Korzika szigetén ajaccióban fiatalok támad­tak rá a rendőrökre a kikötő közelében. A tüntetők kö­vekkel dobálták meg a rend- fenntartókat, akik válaszul könnygázt lőttek a tömegbe. A demonstrálok egy állami tulajdonú komptársaság magánosítása elleni tiltako­zásul szüntették be a mun­kát. Gyanús csomagok Kuala-Lumpurban gyanús csomagot kapott kedden nyolc ország malaj­ziai nagykövetsége. Az ösz- szes küldeményben CD-le- mez volt, valamint sárgás fo­lyadék és ártalmatlan por. A szóban forgó országok: Ausztrália, a Fülöp-szigetek, Japán, Kanada, Németor­szág, Olaszország, Szinga­púr és Thaiföld. Malajziában egyetlen merényletet sem követtek el, elfogták viszont a térség fő terroristáit. lázadót öltek meg, amerikai veszteségekről nem érkezet je­lentés. Hírügynökségi beszá­molók szerint a támadók házról házra haladva tisztítják meg a településeket az ellenállóktól. Megfigyelők egyértelműnek tartják, hogy a két hadművelet összefügg az október 15-re terve­zett népszavazással. Az Egyesült Államok minden áron arra tö­rekszik, hogy az iraki alkot­mánytervezetről tartandó vokso­lás zavartalanul menjen végbe. Másfelől valószínűsíthető, hogy a megszállás ellen folytatott, nem szűnő ellenállás szervezői a népszavazásra próbálnak látvá­nyos akciókat időzíteni. ■ K. E.

Next

/
Thumbnails
Contents