Tolnai Népújság, 2005. október (16. évfolyam, 230-255. szám)

2005-10-27 / 252. szám

TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2005. OKTOBER 27., CSÜTÖRTÖK MEGYEI TÜKÖR 3 Véghajrában az expressz sulimét Novembertől csak teljes számítógépekre jár kedvezmény November elsejétől szű­kül a Sulinet expressz program: kizárólag komp­lett asztali és hordozható számítógépek vásárlásá­nál vehető majd igénybe a kedvezmény. Steiner Viktor tolna megye A változtatások előtti utolsó héten jelentős for­galomnövekedésről számoltak be a kereskedők. A Sulinetből kikerülő alkatrészeket olyan tempóban viszik a vásárlók, hogy már-már a nagykereske­delmi ellátás is akadozik - mondta Mónus Ferenc, a szek­szárdi PC-Shop tulajdonosa. A programban eddig is kínáltak komplett gépeket, ezek iránt azonban nem volt jelentős ke­reslet. A számítástechnikai részegységek viszont igen nép­szerűek voltak - mondta Stumpf Csaba, a szekszárdi Clone Computer tulajdonosa. Náluk leginkább DVD-írókat, monitorokat vettek az utolsó hetekben. Az alkatrészek nép­szerűségének a magyarázata, hogy a vásárlók külön számlá­ra, több személy nevére meg­vették a komplett géphez szük­séges részegységeket. Az alkat­részeket aztán összeszerelték, így több pénzt tudtak visszaigé­nyelni - mondta Énekes Andrea a Kvantum Kft. marketingme­Megszűnik egy megyei iroda szekszárd Megszűnik a Tu­risztikai Iroda, feladatkörét pedig átveszi a Tolna Megyei Turisztikai Kht. Erről a válto­zásról is döntött keddi ülésén Tolna megye közgyűlése. A testület többsége egyetértett az indokkal: az idegenforgal­mi marketing hatékonyabb akkor, ha alkalmi kapcsolatok helyett intézményes az együtt­működés a vállalkozók, a köz­szféra és a civil szervezetek között. Ezt teszi lehetővé, hogy a 2006. január 1-jétől működő kht.-nek a közgyűlés 24 millió forintot szavazott meg. Igény esetén az irodán dolgozó négy munkatárssal a kht. munka- szerződést köt. Sz. Á. 1 M »:,Vt 81li, A ■Jmm Október 31-ig még lehet. A képen egy szekszárdi üzletben vásárol nyomtatót Kurucz Albertné nedzsere. Mivel ezentúl csak az előre összeállított gépekre lehet majd igényelni a legtöbb, hat­vanezer forintos kedvezményt, a kereskedők ezen a téren eny­he fellendülésre számítanak. A Sulinet összforgalma azonban szerintük mindenképpen csök­kenni fog. Marad hatvanezer forint a kedvezmény plafonja A kedvezményt olyan magán- személyek vehetik igénybe, akiknek jövedelme nem ha­ladja meg az évi négymillió forintot. A Sulinet keretében október 31-ig vásárolt eszközök, alkatrészek árának legfeljebb ötven százaléka, vagy maximum hatvanezer forint igényelhető vissza. A kedvezmény összegét 2006- ban téríti vissza az APEH. A hazai baromfi nem gyanús madárinfluenza Fokozottan figyelik az elhullott madarakat A magyar baromfinagy­üzemek nem vehetik át a vadmadaraktól az esetle­ges influenzavírust - hangsúlyozzák a tenyész­tők. A boltokban mégis kevesebb szárnyas fogy. F. Kováts Éva ■ Nincs Magyarországon madár­influenza, nem találtak eddig ví­russal fertőzött szárnyast. De mivel a fertőzés esélye nem ki­zárt - a környező országokban megjelent a kór -, a járványügyi előírásokat kell tartani - jelentet­te ki dr. korzenszky emőd, a Tol­na Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer Ellenőrző Állomás igazgató-főállatorvosa, aki ezzel kapcsolatban megbeszélést tar­tott az ÁNTSZ-szel és egyéb társ­szervekkel. Mint mondta, foko­zottan figyelik az elhullott mada­rakat, folyama­tos a vírusvizs­gálat az ország­ban. Felhívta a figyelmet arra, hogy ahol a ha- ijL /J romfiállomány- ban az elhullás 3 százalék fölé emelkedik, a ta­karmány, víz fogyasztása 20 szá­zalékkal, a tojástermelés 5 szá­zalékkal csökken, ott állatorvost kell hívni, aki megállapítja az okot. Egyed László, a Magyar Ba­romfi Szövetkezetek Szövetségé­nek elnöke, akinek egyik cége 100 ezer pulykát termel évente, túldimenzionáltnak tartja a ma­dárinfluenza körül kialakult pá­nikot. Mint mondta, a magyar ál­lattartók az EU-normáknál szi­gorúbb előírásokat betartva gaz­dálkodnak, garantált minőségű baromfi előállítására képesek a nagyüzemekben. Zárt körülmé­nyek között, az állategészség­ügyi, takarmányozási, higiéniai szabályok betartásával nevelik a szárnyasokat, az állatok nem vehetik át az esetleg fertőzött vadmadaraktól a veszélyes H5N1 vírust. A magyar szárnya­sok húsát nyugodtan lehet fo­gyasztani - vonta le a következ­tetést az elnök. JEGYZET Sir Bedevere itt járt kesereghetnek a Gyalog-galopp rajongók: Sir Bedevere itt járt a megyében, de még egy autogramot sem szerezhettek tőle. Igaz, a lovag nem filmbéli, hanem igazi nevét kanyaríthatta volna a papírokra, de hát annál jobb: mert ki ne őrizte volna ereklyeként Terry Jones saját kezű aláírását? Nem ámítás, avagy stílszerűen szólva, ez nem vicc: a Monthy Phyton egyik alapítója valóban útba ejtette Szekszárd városát, de most nem filmszereplői, avagy rendezői, hanem műsorvezetői erényeit csillogtatta meg. méghozzá a lehető legkomolyabb stílusban, lévén ismeretterjesz­tő az a sorozat, melynek szekszárdi epizódjában Terry Jones a hunok viselt dolgait ecsetelte néhány perc erejéig. Tisztelői most már nem tehetnek mást, minthogy megvárják az alkotás hazai bemutatóját. Igaz, tömény történelem köszön majd visz- sza a képernyőről, de a legelszántabbak bizonyára nem adják fel a reményt. Mert aki a saját maga rendezte, Brian élete című - ugyancsak kultusz jellegű - filmben egyszerre volt Mandy Cohen, Colin, Simon, a szent ember, Bob Hoskins, valamint egy riadóztatott, keresztre feszítő segéd, az még a tudományos műfajban is képes meglepetéseket okozni. szeri árpád MEGKÉRDEZTÜK Eszik baromfihúst? dr. mezei László, Szekszárd, agrármérnök: - Az étkezési szokásaim nem változ­tak. A média hisztériát kelt ebben az ügy­ben, aminek nincs valóság­alapja addig, míg nincs töme­ges pusztulás. A kór pedig csak akkor terjedhet át az emberre, ha közvetlenül együtt él az állattal. Steiner Éva, Szekszárd, köz­gazdász: - Nem fogyasz-. tok keveseb­bet, mint álta­lában, és a környezetem sem. Azért, mert az emberek madárinflu­enzáról beszélnek, nem jelen­ti azt, hogy kevesebb csirke­húst eszünk. Bár a hét végén marhahúslevest ebédeltünk. MOLNÁR JÓZSEF, Székesfehér­vár, tanár: - Ugyanannyi csirkehúst fo­gyasztok, mint a ma­dárinfluenza bejelentése előtt. Addig, míg a magyar csirkét nyugodtan lehet enni, semmilyen médiapropaganda nem fog befolyásolni. Re­ménykedem, hogy nem lesz igazuk. barna andrásné, Szekszárd, JHÉ&k kertész: - Be­vallom félek ?J$" ^ __ ' ll. Ml. .1' 'Ilii- nem fogyasz­J§,: t ' tok keveseb­MBMhg»\ bet, mint álta­-A ,'2\ lóban. Ez is fel van fújva kicsit, mint min­den. A boltokban ki van írva, hogy melyik magyar termék, a piacon ismerősöktől vásáro­lok. így nincs rizikó. Fél utca épül fél pénzen FADD A Széchenyi utca és a Ta­nács utca felének felújítására az önkormányzat pályázati pénzt nyert, a költségek felére. A nagy­község kérte, hogy a támogatást jövőre használhassa fel. A képvi­selők tegnap arról is tárgyaltak, hogy mi legyen a Táncsics utca másik felével, ahol nem felújí­tást, hanem teljes útépítést kelle­ne végezni. Abban maradtak: a hiányzó utcaszakaszt is megter­veztetik, és az építésre megpró­bálnak külön pályázni. Ha tud­ják, zúzott kővel teszik járhatób­bá az útszakaszt. S. K. TOLNÁBAN A-TOL Z-IG Möcsény árvácskák Megkezd­ték a faluban a parkok őszi rendezését. Mintegy kétszáz árvácskapalántát ültetnek el. A parkgondozást közmunká­sok végzik, a növénytelepítés költségeit az önkormányzat sa­ját erőből állja. ipái Paks játszótér A város környe­zetvédelmi bizottsága döntött arról, hogy a még rendelkezé­sére álló pénzkeretből felújítja a Kurcsatov utcai játszóteret. A 4,5 millió forintból a lebontott régi játékok helyére új, a szab­ványoknak megfelelő hintákat és csúszdákat helyeznek el. (se> Paks PARKOSÍTÁS A Dankó Pista és Síp utca sarkán elkészült a cserjékkel beülteti park. A zöldfelület kialakítására a cigány kisebbségi önkor­mányzat a Zöld forrás című pályázaton nyert pénzt. Az 1,2 millió forintból fedezték annak a három roma munkanélküli­nek a bérét is, akik a munkát elvégezték. tse> Pálfa ELISME­RÉS Díszpolgá­ri címet kapott dr. Kiss Béláné, tanító­nő az október 23-i ünnepsé­gek keretében, mivel 42 évig segítette, a helyi diákok fejlődését - tudtuk meg BÉR Dl IMRE polgármestertől. Ugyanekkor vehette át Szigeti Árpádné, védőnő a Pálfáért cí­mű elismerést, melyet a falu érdekében végzett 30 éves ki­emelkedő munkájával érde­melt ki. (he) Simontornya rendezvény Adj egy napot az egészségedért címmel tartanak egészségna­pot szombaton Simontornyán. Kilenc órától előadásokon és szakorvosi vizsgálatokon ve­hetnek részt az érdeklődők a művelődési házban, agy) Tamási ÜLÉS Testületi ülést tart csütörtökön a város ön- kormányzata. A képviselők tárgyalnak a Gemenc Volán Rt. viteldíj-emelési kérelméről és az Idősek Gondozási Köz­pontja alapító okiratának mó­dosításáról. (tgy) Szekszárd HALLOWEEN Az utóbbi években a gyerekek körében népszerű lett a tengerentúli angolszász szokás, a Halloween parti, a túlvilághoz kapcsolódó hiedelmek játékos megelevení- tése. Tegnap a szekszárdi 4. számú általános iskola diákjai ala- koskodtak szellemek képében. i Tolna KÖZMEGHALLGATÁS A tol­nai cigány kisebbségi önkor­mányzat ma, csütörtökön délután négy órától közmeg­hallgatást tart a művelődési központ kistermében. A fő té­mák: a munkanélküliség és a nagycsaládosok szociális helyzete. isk> Tolna jó tanuló Október végé­ig lehet leadni a jelöléseket a Tolna Város Jó Tanulója, Jó Sportolója, illetve a Tolna Vá­ros Sportjáért díj idei kitünte­tettjeire. Az ajánlásokat a pol­gármesteri hivatal titkársági osztályán, Brunn Györgyné várja. A kitüntetéseket de­cemberben adják át ünnepé­lyes keretek között, rsw (További települési információk: www.tolnainepujsag.hu )

Next

/
Thumbnails
Contents