Tolnai Népújság, 2005. október (16. évfolyam, 230-255. szám)

2005-10-22 / 248. szám

TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2005. OKTÓBER 22., SZOMBAT MEGYEI TÜKÖR 3 Paks tenni akar a régióért együttműködés A legnagyobb gazdasági társaság a DDRFT-ben A Dél-Dunántúl kiegyen­súlyozott gazdasági fejlő­dése érdekében a jövőben szorosan együttműködik a Dél-Dunántúli Regioná­lis Fejlesztési Tanács (DÜRFT) és a Paksi Atom­erőmű Rt. (PA Rt.) Az er­ről szóló szerződést teg­nap írta alá dr. Kékes Fe­renc elnök és Kovács Jó­zsef vezérigazgató. Vida Tünde- A régió legnagyobb gazdasá­gi szereplőjeként felelősséget érzünk a térség jövője iránt. A sajátosságokat is figyelembe véve el kell kezdeni a jövő épí­tését, s ebben mi szeretnénk részt vállalni - mondta Kovács József vezérigazgató. Dr. Ké­kes Ferenc szerint ez a megál­lapodás egy klasszikus nyerő­nyerő játék. A paksi atomerőmű a jövő­ben részt vehet a térségfejlesz­tést érintő fontos döntések­ben, az erőműben koncentrált szellemi kapacitás segíti ezt a munkát. A térségben élők az­zal nyernek, ha az atomerőmű az ott keletkező haszonból a környékbeli települések, kis­térségek fejlesztését támogat­ja, az erőmű pedig növelheti támogató táborát. Frankné dr. Kovács Szilvia, a Tolna Megyei Területfejlesztési Tanács elnö­ke kiemelte, maga is úgy véli, sok előnnyel jár a megállapo­dás, ezért mindent megtett an­Kovács József, a PA Rt. vezérigazgatója, dr. Kékes Ferenc, a DDRFT elnö­ke és Frankné dr. Kovács Szilvia, a regionális fejlesztési tanács alelnöke nak létrejöttéért. A paksi atomerőművet a DDRFT állan­dó meghívottjaként dr. Varga- Sabján László törzskari és hu­mán igazgató képviseli, aki szavazati jogú tagja lesz az in­novációs és gazdaságfejlesztési bizottságnak. Dr. Varga-Sabján László rámutatott, ebben a tér­ségben koncentrálódik Ma­gyarországon a nukleáris ipar, Pakson működik az atomerő­mű, Bátaapáti térségében ter­vezik elhelyezni a kis és köze­pes aktivitású hulladékot, Bodánál folynak a nagy aktivi­tású tároló helyét célzó kutatá­sok.- A térség befogadta a nukle­áris létesítményeket, az érde­kek közösek - tette hozzá, kü­lön kiemelve a blokkok üzem­idejének meghosszabbítását, il­letve azt, hogy érdemes meg­fontolni két újabb blokk építé­sét a paksi telephelyen, ahol minden adott hozzá. Az együttműködés elvei A Paksi Atomerőmű Rt. és a Dél-Dunántúli Regionális Fej­lesztési Tanács együttműkö­désének legfontosabb elvei: a partnerség, az átláthatóság, koncentráció a rendelkezési források és fejlesztések össze­hangolásával, a döntések le­hető legalacsonyabb szinten történő meghozása, az ön- szerveződés, azaz az auto­nóm egyéni és helyi kezdemé­nyezések. Magas a tudományos mérce helytörténet A dolgozatokat megveszik Nem a jelenlegi közgyűlés bontotta fel a szerződést per Gondoskodnak a jogi képviseletről A szerződésbontás nem a mos­tani, hanem a jelenlegit meg­előző ciklusban történt: ezt kö­zölte lapunkkal Frankné dr. Ko­vács Szilvia. Tolna Megye Köz­gyűlésének elnöke a Wie­demann Rt. kontra megyei ön- kormányzat pereskedésének újabb állomását bemutató, la­punkban tegnap megjelent írást kívánta ezzel kiegészíteni. A megyei önkormányzat jelen­legi vezetője a korábbi ciklus­ban nem volt tagja a testület­nek. Mint mondta, a megyei közgyűlés 2002. július 5-én, zárt ülésen hozott határozatot a vállalkozási szerződés felbontá­sáról. A korábbi közgyűlés 2002 szeptemberében még visszatért erre a témakörre, megerősítve korábbi döntését. A jelenlegi önkormányzati vezetés a kiala­kult helyzetnek megfelelően in­tézkedett a megye jogi képvise­letének ellátásáról. Az idén kevesebb munka érke­zett a Tolna Megyei Levéltár helytörténeti pályázatára. Ugyanakkor a minőség nem ma­radt el a korábbiaktól. így értéke­lte tegnap Szekszárdon, a várme­gyeháza dísztermében tartott eredményhirdetésen dr. Dobos Gyula igazgató. A hat munka kö­zött egyaránt van település-, in­tézmény- és családtörténet. A há­rom díjazott dolgozatot a tervek szerint megvásárolja az intéz­mény, s némi finomítás után va­lamennyi megjelenik a Levéltári Füzetek című kiadványban. Első helyezést ért el dobos zsuzsa, A tu­domány embe­re: dr. Szita László (1933- 2005) című művével. Do­bos Zsuzsa el­mondta: szekszárdi születésű, de jelenleg Budapesten dolgozik. A Baranyai Megyei Levéltár volt igazgatójának életével azért fog­lalkozik, mert szülei és néhai dr. Szita László között már évtize­dekkel ezelőtt baráti szálak szö­vődtek. A második helyezett, He­gedűs Gyula a tamási tejüzem történetét dolgozta fel. IV €1V 1? W (I X** X Ma JC4 1 Repülésre készen rossz érzéseket kelthet manapság a mindannyian repülhe­tünk kifejezés. Sokan élhetnek a munkahely elvesztését je­lentő képzettársítással, abba pedig néha belegondolni is ször­nyű. Ám mégis úgy áll a helyzet, hogy repülhetünk, de sze­rencsére a szó kellemesebb értelmében. Ugyanis döntött a ré­giós tanács: Őcsény a jövőben üzleti és sportcélokat szolgáló légikikötő lehet. Utóbbi - a sport jelleg - meglepő újdonságot nem szolgáltat, azzal eddig sem volt semmi hiba. Ezt bizo­nyítja a több évtizedes, kiváló eredményeket felmutató szak­osztályi működés, a megannyi repülőnap. nem látunk a jövőbe, így nem lehet tudni, hogy mennyire vált ki hasonlóan mozgalmas hatást - következményeiben - az üzleti jelleg. Ha az elkövetkező időszakban csak a felét pro­dukálja a sportsikereknek, már előre örülhetünk. Hiszen ak­kor a legrosszabb esetben is egymást váltják az Őcsényben landoló, üzletemberekkel teli gépek a reptéren. A kistérség, a megye, ismét felpezsdülhet az idetelepülő beruházások ré­vén. Akkor pedig nem kell tartani attól, hogy a legkevésbé kí­vánt repülés után nem találunk munkahelyet magunknak. SZERI ÁRPÁD MEGKÉRDEZTÜK Ön kinek állítana szobrot lakóhelyén? HOFFMANN FERENC, Szek- szárd, vállal­kozó. Balassa Jánosnak ál- líttatnék szobrot, mert rendkívül so­kat tett Tolna megye és az egész ország egészségügyéért. Úttörője volt a gyógyításnak, kórházat ne­veztek el róla Szekszárdon. OTTÓÉI LÁSZLÓ. Sióagárd, nyugdíjas. Va- 1 a m e 1 y i k írónk érde­melné meg, hogy szobrot emeljenek a tiszteletére. Ha lehetne, én Baka István­nak állíttatnék szobrot a meg­újuló Garay térre. Baka István országosan is elismert költő, édesapját személyesen is is­mertem. Megérdemelné, hogy egy méltó helyen emeljenek a tiszteletére szobrot. MöcsiK perencné, Szekszárd, gondolnám" kinek állítok még egyet. Ha mindenképp döntenem kelle­ne, akkor Mészöly Miklósra esne a választásom. , sós dóra, Szekszárd, tánuló. P" - I n szívem M szerint Bob tjj&C u. Marley-nek ~s állítanék jBg J szobrot, mert sL ' ' J * el tudott ru­i v ** gaszkodni a kegyetlen, politikától túlfűtött szürke, hétköznapi világtól és szép zöld színűvé varázsolta a tömegek lelki világát. A város­ban egyébként sincs afro­amerikaiaknak állított szobor, szerintem nyitnunk kellene a nagyvilág felé. Felújítják az ódon kúriát bátaapáti Megkezdődött az Apponyi-kúria felújítása, amelyre 680 ezer eurót, közel 180 millió fo­rint pályázati támogatást nyert az önkormányzat A Műemlékvédel­mi Felügyelőség alapos vizsgálata után folyamatban van a tetőcsere. A kivitelező Alisca Bau Kft a jóvá­hagyott terveknek megfelelően alakítja át az épületet - tájékoztat­ta lapunkat Krachun Szilárd Bátaapáü polgármestere. A köz­ség első embere megnyugtatónak tartja, hogy a hírekkel ellentétben az Orpheus, kastélyfelújítási programban nincs fennakadás, bár erről írásos tájékoztatást nem kapott Reméli, a kormány ígérete szerint a támogatások rendre megérkeznek. R Á. TOLNÁBAN A-TÓL Z-IG Bonyhád gyűjtögetés A német hagyomány szerint termény- és gyümölcsgyűjtő hetet tartottak a nemzetiségi óvodák. Az otthon­ról hozott gyümölcsökből oszlopot építettek, alma-napot tartot­tak. Egy napra meghívták volt, ma már elsős társaikat, akiket megvendégeltek. A hetet azzal zárták, hogy a megmaradt ter­ményeket a katolikus közösségi házba vitték, ahol azokat Erb József plébános megszentelte, aa> Báta TÁMOGATJÁK A bátai önkor­mányzat is támogatta a Bátai Ifjúságért Egyesületet. A képviselő-testület indulótőkeként húszezer forin­tot adott a szervezetnek, m Bonyhád elismerés Kitüntetést adományozott a Természetjárók Országos Szövetsége a bonyhádi Chlebovich Miklósnak. A Völgység Turista Egyesület vezetőségi tagja a ter­mészetjárás fejlesztéséért érem ezüst fokozatát kapta több mint egy évtizedes munkájáért, mi Bonyhádvarasd útfelújítás Helyreállították a Petőfi utca útburkolatát. A kivitelező Közútépítő és Szolgáltató Kft. jó minőségű munkát végzett - tudtuk meg Csaba Józsefné polgármestertől, ipái Fadd málna-túra A három faddi úttörőcsapat ma délelőtt tíz órakor kerékpáros málna­túrára indul. Az ingyenes málnaböngészésre minden érdeklődőt szeretettel vár­nak. Isk) Nagymányok szereplés Pécsett, a belvárosi templomban német misén szerepelt a német nemzetiségi énekkar. A mise résztvevői voltak, így a liturgiának megfelelő régi temp­lomi énekeket énekeltek. tpá> Kalaznó köszöntő a település lakóit köszöntötte Kalaznón a község önkormányzata a kultúrházban. A korábbi évek szokásainak megfelelően az ünnepségen a község fiatalabb tagjai műsort adtak, majd ezt követően a közös beszélgetés és éneklés közben megvendégelték a megjelent nyugdíjasokat. Az idősek napját László Jánosné képviselő szervezte meg. m> Medina IDŐSEK a Medinai Nyugdíjas Érdekszövetség és a helyi önkormányzat tegnap idősek napi programot ren­dezett a községben. Délután kettőtől látták vendégül az időseket a medinai művelődési házban, ahol a helyi óvodások, iskolások és a nyugdíjaskórus adott műsort m Nagyvejke építkezés Felújítják a buszmegállót. Az esőbeállót téglából építik. Párhuzamosan a falu közepén húzódó vizesárkot tisztítják és iszap­fogókat építenek, ipái Őcsény vetélkedő Az őcsényi nyugdíjasklub tagjai vetélkedtek a héten. A Ki mit tud? játékot Zala István, nyugdíjas tanár vezette, tudtuk meg Dávid Kálmántól, a klub elnökétől, m Simontornya településrende­zés Elkészült a város településrendezési terve, melyet november 9-ig lehet megtekintetni a polgármesteri hivatalban. A terv hosszú évekig hatással lesz a fejlesztésre, ezért fontos a lakosok véleménye, m < < L

Next

/
Thumbnails
Contents