Tolnai Népújság, 2005. szeptember (16. évfolyam, 204-229. szám)
2005-09-22 / 222. szám
16 MOZAIK TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2005. SZEPTEMBER 22., CSÜTÖRTÖK OLVASTAM Tengerre, egér! emberek És állatok között sokszínű a kapcsolat. Ott van mindjárt a gasztronómiai kötelék, amely, fájdalom, jobbára az embereknek okoz örömöt, bár némely nagyobbacska ragadozó erről bizonyára másként vélekedik. A kapcsolat mérlegén szerencsére sokat javítanak a kedvtelésből tartott házikedvencek. Vannak, akik egyenesen családtagnak tekintik az otthonukban élő állatokat. Vannak azonban szép számmal olyanok is, akik kicsit talán túlzásba viszik az egyenlősdit. olvasom A minap, hogy az Ausztráliában élő Shane Willmot fehéregereket tanít szörfözni. Három egere számára kis szörfdeszkákat készített és a fürdőkádban edzi őket. Mint elmondta, hamarosan véget érnek a benti edzések, és egereit tengerre fogja bocsátani. Kíváncsi lennék, mi a véleményük szegény kis rágcsálóknak a gazdi nagy ötletéről. Gyanítom, ha tehetnék, szívesen edzenék Mr. Willmot-ot arra, hogyan éljen a víz alatt, levegővétel nélkül. venter Marianna egész évben magas kamattal á| 7,77% kamat az egymillió forint feletti betétrészre K&H megtakarítási ^betétszámla K&H TeleCenter (06 1) 300 0000 www.khb.hu ■) gyors ügyek sávja ■) hiteltanácsadás befektetéstervezés biztosítások * BANKJA V * Kamatajánlatunk 2005. szeptember 12-töl október 23-lg a K&H megtakarítási betétszámlára érvényes, a kamatok szén időpontot követően változhatnak. EBKM=5,00% az egymillió forint alatti betétrészre, EBKM» 7,77% az egymillió forint feletti betétrészre, a 2005. szeptember 12-i Hirdetmény adatai szerint A kamatok az adott ősszegsávra érvényesek. Kettőnél több terhelési tranzakció (készpénzfelvétel, átvezetés, átutalás, betétlekötés) és a minimum egyenleg el nem érése esetén a K&H lakossági bankszámla látra szóló betéti kamatát flzetjOk. Jelen hirdetés nem minősül ajánlattételnek. A Bank a kondíciók megváltoztatásának jogát fenntartja. A K&H megtakarítási betétszámla részletes feltételeit a vonatkozó szerződés, az Általános Szerződési Feltételek, a Bank Üzletszabályzata, valamint mindenkort Hirdetménye tartalmazzák. Cseh Gábor és a régi Szekszárd hangulatát visszahozó festmények a művész legújabb tárlatán Kilenc festmény, valamennyi a régi Szekszárd egy-egy ódon részletét tárja a közönség elé: Cseh Gábor festőművész ismeretterjesztő művészi missziója tegnap a megyeszékhelyen, a Dr. Kelemen Endre Szakközép- iskola és Kollégium könyvtárában folytatódott, illetve kezdődött is egyúttal. Hiszen az intézmény a Művészek és diákok nyolcrészes sorozat első állomásaként a Szekszárdon élő és alkotó Cseh Gábort, illetve műveit mutatta be az érdeklődőknek. A résztvevőket Vékonyné Pancza Ibolya igazgató köszöntötte, majd dr. Töttős Gábor főiskolai docens méltatta a műveket és magát a kezdeményezést. Mint mondta, a diákok állandó jelenlétének köszönhetően a tárlat óhatatlanul hatást gyakorol mindenkire. C-vitamin-bomba a daganatok ellen Képes megölni a rákos sejteket az intravénásán adagolt C-vitamin - igazolták a Marylandi Egészség- ügyi Intézet kutatásai. A szájon át kisebb mennyiségben bevitt vitaminnak is vannak jótékony hatásai. A C-vitamin rákellenes hatásáról már harminc éve jelennek meg tanulmányok. SKANDINÁV LOTTO NYERŐSZÁMOK ELSŐ SOROZAT: MÁSODIK SOROZAT: NYEREMÉNYEK: A Skandináv lottón 2005. szeptember 21., szerdai sorsoláson 3 darab telitalálatos szelvény volt, nyereményük egyenként 72 millió 854 ezer 886 forint. A 6 találatosokra 104 ezer 438, az ötösökre 3354, a négyesekre 742 forintot fizetnek. ROSSZASÁG A kis góbé megkérdezi az anyját:- Édesanyám, miért van már annyi ősz hajszála?- Azért, édes fiam, mert ahányszor rossz vagy, egy- egy mindig megfehéredik...- Akkor már értem, miért teljesen ősz a nagyanyó. PARADICSOM Áronka otthon vidáman újságolta a legújabb felfedezését:- Édesapám, a tanító úr háza a Paradicsom.- Hogyhogy?- Hát figyeljen ide: van neki egy lánya, azt Évának hívják, ennek vőlegényét Ádám- nak, a tanító úr meg úgy becézi a feleségét: te, kígyó! IDEGBAJ- Ezzel az idegbajjal a férje elélhet akár negyven évet is.- Értem. A kérdés már csak az, hogy én meddig húzom. FENYEGETÉS Krimit vetítenek a moziban. Egyszer csak a nézőtéren egy fiatal nő így szól a mellette ülő ismeretlen férfihoz:- Vagy békén hagy, vagy elmondom, ki a gyilkos! BIZONYÍTÉK- Uram, miből gondolja, hogy az éjjel a szomszédja tört be az ön lakásába?- Onnan, hogy semmi más nem tűnt el, csak a trombitám. REPÜL AZ IDŐ Két nő beszélget:- Milyen nagy már a fiad! Kész férfi!- Igen, repül az idő! Nemsokára idősebb lesz, mint én. BUSZON Két férfi beszédbe elegyedik a 66-oson.- Már húsz éve utazom ezen a buszon - meséli az egyik.- Valóban? És hol szállt fel? A régi Szekszárd megfestője kiállítás Cseh Gábor mindenkire hatást gyakorol HUMOR Szolgáltatások az építkezés megkönnyítésére Ajánlott kivitelezők és háztervek A családok többsége egyszer, néha kétszer vállalkozik építkezésre. Nem mindegy, miből építünk és milyen szakember segítségével vágunk bele a gyakran egy életre szóló vállalkozásba. Minősített kivitelezők - a házépítők érdekében Porothenn Téglaházak Rendszere néven a Wienerberger megkezdte generálkivitelezői partnerhálózatának kiépítését, első körben a Dunántúlon és Budapest környékén, melynek során elismert, kiváló minőségben építő, megbízható kivitelező cégekkel köt szövetséget. A rendszerbe bevontaknak magas szintű követelményrendszernek kell eleget tenniük, amit a Wienerberger szakemberei folyamatosan ellenőriznek. A partnerek a tervezéstől az engedélyeztetési eljáráson keresztül egészen a kulcsrakész megépítésig fix áron, kötbérrel biztosított határidőre, garanciával vállalják családi házakkivitelezését. A követelményrendszerrel a Wienerberger a házépítők érdekeinek védelméhez és az építési minőségjavításához kíván hozzájárulni. A Porotherm Téglaházak Rendszerében épült családi- és sorházak, az ellenőrzést követően a Wienerber- gertől „Mesterház” Minőségi Igazolást kapnak. Az építkezők 34, a Porotherm Építési Rendszerre méretezett Wienerberger házterv közül választhatnak, méretük másfél szobástól hat szobásig terjed. Új szolgáltatásként e típustervek egyszeri felhasználási jogát a saját szervezésben építők is megvásárolhatják. A kész tervdokumentáció adott telekre történő átültetésével lerövidül a tervezési folyamat, ezt akár a Wienerberger ajánlott tervezői is elvégzik. Típustervek esetén is van lehetőség a külső és belső kialakítás módosítására, de előny, hogy van kidolgozott alap, több esetben már megépített épület. A tervdokumentációt a Porotherm Téglaházak Rendszerében dolgozó kivitelezők kedvezményes áron adaptálják, valamint vállalják az é- piilet megépítését is. További információ: (40) 200-602 Teglahazak@wienerberger.hu www.wienerberger.hu „ A paksiak lettek a legjobbak horgászok A zánkai versenyen megnyerték az összetett versenyt A találkozó legeredményesebb társasága címet nyerte el a PA Rt. a Villamosenergiaipari horgászversenyen, amelyet a közelmúltban rendeztek meg Zánkán. A versenyre 19 társaság 35 háromfős csapata nevezett be. Az atomerőművet három csapat képviselte, a csapatok harmadik, negyedik és kilencedik helyezést értek el, ezzel megnyerték az összetett versenyt. Képünkön a győztesek: (balról jobbra) Pettesch Ádám, Nagy II. László, Komáromi Zoltán, Hanoi Ferenc, Antal Lajos (csapatvezető), Rácz István, Komáromi Gergő, Horváth Károly, Nagy I. László, Rikk Róbert és Cseh Attila. A képen nem szerepel Besenczi István és Strasszer János versenyző. V. M.