Tolnai Népújság, 2005. szeptember (16. évfolyam, 204-229. szám)

2005-09-02 / 205. szám

TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2005. SZEPTEMBER 2., PÉNTEK 3 MEGYEI TŰKOR Díjakat ért a teljesítmény megyehét Köszöntötték, akik különösen sokat tettek a megyéért A kitüntetett személyek a színpadon foglaltak helyet, a felvételen Kovács József hallgatja a méltatást Frankné dr. Kovács Szilvia A Tolna megyei közgyűlés idén is díjakkal ismerte el a kiemelkedő teljesítmé­nyeket. A díjakat Szek- szárdon, a Vármegyeháza udvarán vették át a kitün­tetett személyek. Szeri Árpád szekszárd A Megyehét prog­ramsorozatának fénypontja az ünnepi közgyűlés - húzta alá tegnap délután Frankné dr. Ko­vács Szilvia, amikor is Szek- szárdon, a Vármegyeháza ud­varán üdvözölte a képviselő-tes­tületet, valamint az összes meg­jelent vendéget. Tolna Megye Közgyűlésének elnöke hozzá­tette: ezen a rendezvényen a megye a kistérségek, a települé­sek képviselőivel, az intézmé­nyek vezetőivel, a gazdasági élet jeleseivel és a többi meghí­vottal közösen idézi fel a múlt és a jelen eredményeit, s kö­szönti azokat, akik különösen sokat tettek Tolna megyéért. Idén is átvehették elismeré­seiket a társadalmi, a tudomá­nyos, a kulturális, az irodalmi­művészeti, a közoktatási-köz­művelődési, a sport és gazdasá­gi téren kiemelkedően teljesítő személyek. Fejős Károly Babits Mihály- díjban, Bajcsi Géza Beszédes Jó­zsef-díjban, dr. Magda Tamás Bezerédj István-díjban, Juhász Sándor Sipos Márton-díjban, az Atomerőmű Rt. pedig Tolna Me- gyéért-díjban részesült. Csontos Zoltánná, Jankovics Lászlóné és Molnár Lászlóné a Tolna Megye Kiváló Köztisztvi­selője kitüntetést vehette át. Antal József, Fábián József, Fo­dor Zoltán és Károlyi Károly Jó­zsef a Tolna Megye Kiváló Köz- alkalmazottja címet kapta meg. Dr. Deli István, Mayer Rezső és Rühl Gizella a közgyűlés elnö­ke elismerő oklevelének birto­kosa lett. A Tolna Megyei Né­met Kisebbségi Önkormányzat­ok Szövetségének idei nívódíja pedig Ament Józsefné és Schmidt Károly tulajdonába került. TOLNA MEGYÉÉRT-DÍJ Paksi Atomerőmű Itt. Az Atomerőmű Rt. a hazánk­ban előállított villamos energia közéi 40 százalékát termeli mr" I pills',/ - ' blokkok a tel­jesítmény- ki­használtság alapján a vi­lág élvonalába tartoznak - mondta Kovács József, vezérigazgató. BABITS M1HÁLY-DÍJ BESZÉDES JŐZSEF-DÍJ BEZERÉDJ ISTVÁN-DÍJ SIPOS MÁRTON-DÍJ Fejős Károly A szekszárdi Babits Kiadó Kft. ügyvezető igaz­gatója jelentős szerepet vál­lalt Tolna me­gyei írók, köl­tők műveinek megjelenteté­sében, igényes kivitelezésében. Bajcsi Géza A simontornyai székhelyű Simotrade Kft. tulajdono­saként száz­negyven főnek biztosít állandó mun­kát és megél­hetést. Dr. Magda Tamás A dombóvári Tüdőgondozó Inté­zet közéletben is tevékeny ve- zetőjének egykori felmé­rése ma is hi­vatkozási alap a nemzetközi orvosi szakirodalomban. Juhász Sándor A paksi Atomerőmű SE ügyve­zető igazgató­ja, a Magyar Olimpiai Bi­zottság tagja másfél évtize­de elkötelezett­je az atomvá­ros sportéletének. JEGYZET Él még a remény tízmiluárd forint kellene a Sió hajózhatóvá tételéhez. A pénz­ből, többek között, tíz híd magasságát emelnék, s íveket, ka­nyarokat vágnának le. Akkor uniós szintű víziút állna azok rendelkezésére, akik Siófoktól Keselyűsig vízen tennék meg legszívesebben az utat. A csatorna hajózhatóvá tétele, ezáltal a vízi- és egyéb turizmus fejlesztése régi vágya a Sió menti településeknek, itt, Tolna megyében is. A sem iparral, sem az egész lakosságot eltartó mezőgazdasággal nem rendelkező falvak egyetlen kiútnak a zöldturizmust vagy a falusi turiz­must tekintik. Abban reménykednek, hogy a csónakkal, ka­jakkal, kenuval, netán kishajóval utazók kikötnek, körülnéz­nek, s ha tetszik, amit látnak, néhány napot el is töltenek és némi pénzt el is költenek náluk. Ha többet nem is, annyit legalább, amennyit a készletek feltöltése kóstál. a sió vízszintje mélyrepülésben volt, a mederben néhol már kisebb erdők nőttek. A remény azonban mindvégig élt, s tán nem is hiába: az idei csapadékos év volt, lám, a balatoni zsili­pet kinyitották, pedig néhány éve leforrasztották, mondván, arra nem lesz már szükség sohasem. venter Marianna Savanyú lesz az idei szőlő szüret Gazdatalálgatás az árakról Balatonboglár után az Alföldön is megkezdődött a szüret, ahol a tavalyi­nak éppen a fele termett. Egy kilogramm 14 cukor­fokos Irsai Olivérért 45 forintot adnak. Ez tíz százalékkal több az egy évvel korábbi árnál. Mauthner A szakemberek szerint a szőlő felvásárlási ára országosan attól függ: milyen a termés az Alföl- dön, és azért mennyit adnak a felvásárlók. Szilbernhórn Lász­ló borász, a tázlári hegyközség elnöke elmondta: a tavalyinál öt­ven százalékkal kevesebb ter­mett az Alfóldön. Az Irsai Olivér szüretelését már megkezdték, a tavalyinál tíz százalékkal fizet­nek többet, vagyis 45 forintot a 14-es mustfokú szőlő kilójáért. A 15-ös mustfoktól pedig 50 fo­rintot. A tolnai és a szekszárdi borvidék termelői két hét múlva kezdenék a szüretet. A sok eső és a kevés napsütés késlelteti az érést. A gazdák egymást is rémisztgetik. Azzal, hogy néhány felvá­sárló az idén nem vesz sző­lőt, s aki vesz, az kevesebbet ad érte. Ezért úgy gondolják: ha maradt volna a zárjegy, akkor az idei termés mellett egymásra li­citálnának a felvásárlók. Szil- bernhorn László szerint most ennek az ellenkezője történik. módos ERNŐ az Alisca Borrend Nagymestere. Szerinte az idén a legnagyobb gond a szőlő ala­csony cukorfoka. A hűvös, reg­geli köd lassan édesíti a fürtö­ket, kérdés, lesz-e elég ideje a szőlőnek megérni. Az uniós szabályozás szigorú, a termelő­ket is korlátozza. A 14-es cukor­fok alatt ipari szőlőnek számít a termés, abból nem készíthető bor. A 14-es mustfoktól asztali minőség, 17-estől minőségi, 19 fölött pedig különleges minősé­gi a besorolás. Cukorral csak ka­tegórián belül lehet javítani és egyszerre csak 2 mustfokot, ami azt jelenti, egy mázsa szőlőhöz 3 kiló cukrot lehet hozzátenni. Az unióban is a szürethez készülődnek A szomszédos Burgenlandban egy kiló kékfrankosért akár 1 eurót is megadnak - mondta Győré Dániel, az Agrárkutató Intézet munkatársa. Elméletben a soproni gazdák is adhatná­nak el szőlőt az osztrák borá­szoknak, de ott olyan nagy az összetartás, hogy fele áron sem veszik meg a magyart, mert a céljuk az, hogy a saját termelői­ket segítsék. Franciaországban, Olaszországban, Spanyolor­szágban nem a szőlőt adják el, hanem az egyszer fejtett bort. Ennek ára, asztali minőségben 4,2 és 5,5 euró, (1008 és 1320 forint) a fehérért adnak többet TOLNÁBAN A-TÓL Z-IG Mucsfa felújítás Befejeződött a település óvodájának felújítása. Az uniós előírásoknak megfe­lelően korszerűsítették a kony­hát, megújultak a szociális he­lyiségek és foglalkoztatóter­mek is. A külső tatarozás szin­tén megtörtént. A 2,5 millió fo­rintos beruházás megvalósítá­sát 900 ezer forintos területfej­lesztési támogatás segítette, ipát Nagyszokoly falunap Szomba­ton rendez falunapot a község­ben az önkor­mányzat. A délelőtt folya­mán a Határ­őrség zeneka­ra szórakoz­tatja a nagy­szokolyiakat, majd a közös ebéd után kulturális bemutató­kat láthatnak az érdeklődők - mondta el lapunknak nagy károlyné polgármester. A szombati falunapot felnőttek­nek szóló meglepetésműsor, tűzijáték és bál zárja, ngyi Paks MILLIÓK SZÉKELYFÖLDNEK Az utóbbi évek egyik legsúlyo­sabb áradásának elhárítása még mindig tart Székelyföldön. A Paksi Atomerőmű Rt. - a gyermekek pihenési lehetőségé­nek biztosításán túl - további támogatást nyújt a súlyos ter­mészeti csapást elszenvedett székelyföldi családok megsegí­tésére - közölte lapunkkal Mittler István, a PA Rt. főosz­tályvezetője. A székelyudvarhe­lyi árvíz károsultjainak ötmillió forintot adományoz, ezzel is elő­segítve a katasztrófa elhárítását Székely-udvarhely városa az adományt többek között a meg­rongálódott házak felújításához, illetve a település újjáépítéséhez fogja felhasználni, mt Paks-Cseresznyéspuszta mulat­ság A cseresznyési részönkor­mányzat és a Paksi Közműve­lődési Kht. szeptember 3-án szüreti mulatságot rendez. A program térzenével indul a ré­gi iskola épülete előtt, majd a hagyományos szüreti felvonu­lással folytatódik. Az esemé­nyen több hagyományőrző együttes bemutatkozik, (se; Simontornya munka és képzés A Dél-Dunántúli Regionális Szekszárd gólyák Beiratkozott, felvonult, vetélkedett és persze bu­lizott az a kétszázhetven gólya, akik Szekszárdon, a pedagógiai főiskolán folytatják tanulmányaikat. Persze a szeniorok vagyis a gólyapásztorok az ifjakon tartották a szemüket a gólyatábor ideje alatt, keddtől egészen máig. mó: aottvaid Károly) Központ nyertes pályázatának eredményeként húsz munka- nélküli kapott újabb lehetősé­get arra, hogy ismét beillesz­kedjen a munka világába. Há­rom és fél hónapig hetente két nap gyakorlati foglalkozáson, egy nap pedig elméleti képzé­sen vesznek részt. A kurzus vé­gén vizsgát tesznek és betaní­tott munkásokká válhatnak, ivit Váralja iskolabusz A váraljai gyermekek iskolabusszal jár­nak a nagy- mányoki és bonyhádi isko­lákba. Mint FiLCZiNGER Ág­nes polgár- mester mond­ta, a Gemenc Volán rugalmasan és segítőkészen oldotta meg az iskolások utaztatását, ipát

Next

/
Thumbnails
Contents