Tolnai Népújság, 2005. szeptember (16. évfolyam, 204-229. szám)

2005-09-12 / 213. szám

16 TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2005. SZEPTEMBER 12., HÉTFŐ MOZAIK OLVASTAM Irány a szag hát igen, az ember kétségtelenül egy kiakná­zatlan kincsesbánya. A kutatók már régóta hajtogatják, hogy agyunknak csak egy részét használjuk, egyesek szerint néhányunk any- nyit se. Pedig milyen jó is lenne, ha minden icipici agysejtünket beizzíthatnánk, biztosan sokkal szebb lenne a világ. Kitalálhatnánk új, csűcsszuper fegyvereket, hogy egymást riogassuk, futószalagon klónozhatnánk, és még mi mindenre derülne fény, ami most még rejtve van előt­tünk. a minap olvastam, hogy bizony a szaglásunk is egy ilyen, ki nem használt erényünk. Lelkes amerikai kutatók kísérleti eredményeik alapján azt állítják, hogy az ember a feje elfordí- tása nélkül is képes meghatározni az illatok forrásának he­lyét, akár a vadászkutyák. Sőt, szerintük ez a képesség fej­leszthető, és természetesen ők minden erejükkel azon lesz­nek, hogy a fejlesztés módját felderítsék. Milyen jó lesz ne­künk, amikor már nem csak azt tudjuk, hogy a fejénél büdös a hal, hanem azt is ki tudjuk majd szagolni a lakás másik vé­géből, melyik edényben felejtettük benne. hargitai Éva Az elmúlt harminc év legesősebb augusztusa A július végének meleg időjárá­sa augusztus harmadikáig tar­tott. Negyedikén az elmúlt 30 év huszonnégy órás csapadék­rekordja dőlt meg, a 100 mm fe­letti csapadék összeggel. Ezzel párhuzamosan rendkívüli hőmérséklet-csökkenés követ­kezett be, a napi maximum 15.5 °C volt, és a lehűlés mélypontja 10-én volt, amikor a napi mini­mum hőmérséklet alig haladta meg a 10 °C-t. A lassú nappali felmelegedési folyamat eredmé­nyeként csak 25-én haladta meg a napi középhőmérséklet az átlagot. Közben négy alka­lommal hullott további 15-20 mm csapadék. Összességében a havi középhőmérséklet messze elmaradt az átlagostól, és az el­múlt 30 év második leghűvö­sebb augusztusát eredményez­te. A havi csapadék mennyisé­ge alapján pedig az elmúlt 30 év legcsapadékosabb augusztu­sa volt. (Az átlag közel négysze­rese.) Kővári László Díszvendég a borvidék fesztivál A budai várba minden borász elment, Szentendrén ketten képviselték Szekszárdot r Dúzsi Tamás szekszárdi borász a budai várban megrendezett országos borfesztiválon kínálja egyik vendégét Minden szekszárdi borász, aki számít, ott volt a budai vár­ban a borfesztiválon. Ennek a kiegészítő rendezvénye min­den évben Szentendrén, a skanzenben a szüreti sokada- lom. Tavaly Villány, az idén, szom­baton és vasárnap a szekszárdi borvidék volt a szüreti mulat­ság díszvendége. Ehhez képest mindössze ketten, Dúzsi Tamás és Halmai Csaba vettek részt a programban. Mint Dúzsi Tamás elmondta, a skanzenben nemrég felállí­tott őcsényi ház udvarán kínál­ták boraikat. Az elfogyott mennyiség arra utal, hogy sok volt a kóstoló. Halmai Csaba is úgy értékelte, sikerük volt a bo­raiknak. Az idén gyümölccsel, lekvárral, szörppel is kiegé­szült a kínálat és ízelítőt kap­tak a vendégek Somogy, Tolna, Baranya és Dél-Zala kézműves hagyományaiból. A program­ban fellépett a Bartina és a nagymányoki német hagyo­mányőrző együttes. 1.1. WSM Ip . ___ MA RATONI TÚRA LÓHÁTON Közel ötven kilométeres lovastúrán vettek részt a szedres-apáti pusztai lovas ud­varház hobbilovasai szombaton. Szedresből indulva a Sió töltésén a taplós-gógai bemutatóterületig és visz- sza poroszkáltak, ügettek, vágtattak. A tizenegy tagú csoportot Schneider Zoltán, a lovas udvarház lová­sza, valamint egy tacskó-foxi keverék fajtájú kiskutya vezette. A túra legfiatalabb résztvevője egy tizenegy éves lány volt. A maratoni lovaglás mindenkinek tetszett, azzal együtt, hogy mindenki nagyon elfáradt. DIVATHÍREK Férfiak, akik nőiesen tökéletesek ÍME A FÉRFI, akit a hímnemre jellemző szexuális vágyak fű­iének, ám olyan piperkőc, mint egy ízig-vérig nő. A 21. században megszületett a transzvesztita és a férfi közti átmenet, a metroszexuális. A hímnemű testimádók - ha te­hetnék - a nap 24 órájából 24-et csakis magukkal foglal­koznának: szoláriumozni, edzeni és szépítkezni járnak. Az önimádó új generáció leg­fontosabb elfoglaltsága, hogy reggeltől estig saját testét ké­nyeztesse. Tangát még a sztárok is hordanak praktikus viselet a tanga, fő­leg abban az esetben, ha egy szűkebb nadrág alatt feltűnés nélkül akarjuk hagyni az al­sóneműt. A szexis darabok­nak azonban van egy utálatos tulajdonságuk: néha a legkí­nosabb pillanatokban képe­sek előbukkanni. A megjele­nésére sokat adó és még töb­bet költő Victoria Beckham például nem örült, amikor vi­szontlátta az egyik fotón falat- nyi fekete alsóját. Ma is keresett az idős fotómodell késón kezdte a szakmát a nagymama korú Kitty Seitz, aki még ma is igen keresett fotómodell. Az élemedett korú hölgy 17 évvel ezelőtt lépett a kifutóra, vagyis 70 éves korá­ban volt kezdő. Manapság pedig egyike azoknak a kevés idős modelleknek Németor­szágban, akik még a szépsé­gért és fiatalságért rajongó mai világban is keresettek. A farmer soha nem megy ki a divatból A farmer korábban a szabad­ság és a lázadás ruhadarabjá­nak számított. Ma már nem csak a fiatalok hordják, s mindenféle színben, formá­ban kapható. Ősszel ráadásul új életre kel. Ha még nem vá­lasztott magának őszre új far­mert, biztosan megtalálja az igazit a fanny e heti számá­nak Divat rovatában. HUMOR JÁTÉK- Ne játssz a gyufával! - szól rá mérgesen az apa tízéves fiára.- Nem játszom, csak szeret­nék rágyújtani. PLETYKA Géza a szobába lépve hallja, hogy az anyósa magában be­szél.- Anyuka, azonnal fejezze be, mert később majd nem tudja, kitől hallotta azt a sok marhaságot! NÁSZÚT A skót vesz a nászútján egy nagy tábla csokoládét. A felét odaadja a feleségének, a mara­dékot pedig szépen visszacso­magolja, és elteszi.- Miért tetted el a csoki fe­lét? - kérdi az ifjú asszonyka.- Jó lesz a gyerekeknek. TESZT- Tegnap csináltam egy terhes­ségi tesztet - mondja Piroska a barátnőjének.- Nehezek voltak a kérdé­sek? JÁTÉK Nyuszika kockázik a farka­sokkal.- Nyuszika, ha egyest, ket­test, hármast, négyest vagy ötöst dobsz, megeszünk!- És ha hatost?- Akkor újra dobhatsz! JÓSOLÁS A fiatalember jósoltat magá­nak:- Ötvenéves koráig sokat szenved majd a pénztelenség miatt - mondja a jósnő.- És azután?- Azután megszokja. SZOMORÚSÁG- Miért vagy ennyire lesújtva?- Nyugdíjba ment az igazga­tónk!- Sose búsulj, jön majd má­sik!- Igen, de az már nem lesz a nagybácsikám! BÖRTÖNBEN A börtönőrt felkeresi az egyik rab felesége:- Mondja, nem kaphatna a férjem valami könnyebb mun­kát?- Miért? A zacskóragasztás annyira megerőltető a számá­ra?- Érdekes! Nekem mintha azt mondta volna, hogy alagu­tat ás! LOTTÓSZÁMOK OTOS LOTTO: A JOKERSZÁM: 676698 HATOS LOTTÓ: A PÓTSZÁM: «ram«'»« Az ötös lottó nyereményei: Telitalá- latos szelvény nem volt. A négye­sekre 952 422 forintot fizetnek, a hármasokra 13 724 forintot fizet­nek, a kettesekre 1003 forintot fi­zetnek. A hatos lottó nyereményei: 6 találatos szelvény 1 darab, nyere­ménye 164.591.674 forint, 5 + 1 találatos szelvény 2 darab, nyere­ménye 18.016.986 forint, 5 talála­tos szelvény 87 darab, nyereménye 142.789 forint, 4 találatos szelvény 2.992 darab, nyereménye 4.152 forint, 3 találatos szelvény 45.863 darab, nyereménye 948 forint. i

Next

/
Thumbnails
Contents