Tolnai Népújság, 2005. szeptember (16. évfolyam, 204-229. szám)
2005-09-10 / 212. szám
2 JEGYZET Tapsolunk lelkesen senkinek sem kedvezett a nyár csapadékos időjárása. Panaszkodnak a mezőgazdaságban és persze a turizmusban dolgozók is. Bezzeg a szúnyogok nem panaszkodnak, csak szaporodnak. Több szabadtéri rendezvényen is felharsant a nyílt színi taps olyankor, amikor ezt semmi sem indokolta. Aztán kiderült, mindenki csak a vérszívókat próbálja legyilkolni. Olvashatják, hogy az önkormányzat sok pénzt fordít a szúnyogirtásra, de egyelőre úgy tűnik, kevés sikerrel. más években elég kétszer, háromszor permetezni, most még a hat is kevésnek tűnik, pedig nem a vegyszerben lehet a hiba. Azt mondják az illetékesek, ha keü, megismétlik hetedszer is az irtást. Előre szólok: kell. A Móra Ferenc iskola átadásánál ugyanis megint lelkesen csapkodta magát mindenki. Gyerek, tanár, képviselő, polgármester. A szúnyog nem válogat, csíp. Szóval jöhet a következő permetezés, hátha sikerül ritkítani egy kicsit a vérszívókat. Addig meg csapkodunk tovább, hiszen tudják, a szúnyog az egyetlen állat, amely taps közben hal meg. tulézi györgy Sokba keiül a szúnyogirtás, de ha szükséges, folytatják pályázat Lényegesen kevesebb a pénz A reméltnél alacsonyabb összegű régiós támogatást nyert a város a szúnyog- irtásra. Hatodszor is irtották a szúnyogokat Dombóváron. A sok eső miatt elképesztő mennyiségű szúnyog keserítette meg a városlakók életét az elmúlt hetekben. A Kapos magas vízállása kedvezett a vérszívók szaporodásának, ezért szinte folyamatosan szükség lenne a permetezésre. A közelmúlt tapasztalatai azt mutatták, hogy évi két, három irtás elegendő - mondta reichert gyula, a városüzemeltetési iroda vezetője. Idén azonban ez semmire sem elég, sőt az igi hat al- im után, ha cséges, is- elvégezte- a munkát, költségek részét pályázati pénz fedezte, de ez jóval kevesebb, mint amire számítottak. Szekszárd, Dombóvár, Gerjen és Tamási pályázott a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanácshoz, a remélt 750 ezer forint helyett azonban csupán 250 ezer jutott a városnak. A hat szúnyogirtás eddig 4,5 millió forintba került, ezt az ön- kormányzat a negyedmilliós támogatáson kívül saját pénzből fizet. TULÉZI GY. Nem marad utcán a szemét hulladék Szeptembertől új cég gyűjt Elkezdte a szelektív hulladék- gyűjtést a városban az ÖKO- DOMBÓ Kft. Az elmúlt hónapokban nem ment gördülékenyen a családi házas övezetekben a szelektív és zöldhulladék gyűjtése. Voltak olyan utcák, ahol két hétig is az utcán maradt a zsákokban gyűjtött szemét. Azért, hogy ez ne fordulhasson elő a jövőben, az önkormányzat szeptember 1-jétől az ÖKO-DOMBO Kft- vel kötött szerződést. A lakók már megkapták a szükséges műanyag zsákokat és a szórólapot, amelyből megtudhatják, mikor viszik el a szelektíven gyűjtött szemetet. Az elmúlt években az önkormányzat nagy hangsúlyt fektetett a környezetés természetvédelemre - mondta Szabó Loránd polgármester. Bezárt az Erzsébet utcai szeméttelep, itt a közeljövőben megnyílik a hulladékudvar, ahová a veszélyes és szelektíven gyűjtött lakossági hulladékot vihetik majd. Bővítették a szelektív hulladék- gyűjtő szigetek számát, és a most aláírt szerződéstől is azt remélik, nem lesz gond a zöldhulladék gyűjtése. DOMBÓVÁR TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2005. SZEPTEMBER 10., SZOMBAT A kultúra teszi a várost művészet Pirogránitból dolgozik a dombóvárivá lett Varga Gábor Egy város attól város, hogy van kultúrája - vallja Varga Gábor szobrászművész. Az Álmodozók alkotója a közelmúltban költözött Dombóvárra. Tulézi György A várossal az Álmodozók című szobor készítésekor került kapcsolatba Varga Gábor szobrász, még 1987-ben. Akkor egy pályázatra készült az alkotás, amely végül Dombóvárra került és hosszú ideig a művelődési ház előtti téren állt. - A kapcsolat ekkor megszakadt, majd ebben az évben Szeverin Ferenc, a Hamulyák közalapítvány kérésére keresett meg ismét, mivel a szobrot megrongálták és a helyreállításhoz szükség volt rám - mondta Varga Gábor. - Akkor még tervben sem volt, hogy párommal ide költözünk. Ám munka közben kiderült, hogy egy művésztelep működik a JAM Csarnokban, ahol én is helyet kaphatnék. Ezután már minden villámgyorsan ment, az Álmodozókat a Helytörténeti Múzeum kertjében avatták újra, azóta elkészült a műterem, és ami a legfontosabb, hogy nagyon jól érezzük magunkat. A dombóváriak elfogadtak minket, én pedig ezt a saját tudásom, tehetségem szerint megpróbálom meghálálni - tette hozzá a művész. Varga Gábor a JAM-csarnokban lévő műteremben. A szobrász újabb köztéri alkotással jelentkezett Ennek az egyik jele a város legújabb köztéri alkotása, a Szent István királyt és Szent Imre herceget ábrázoló szobor, amelyet augusztus 20-án avattak fel a kertvárosi templom falán. Varga Gábor úgy véli: egy város attól az, hogy van kultúrája, vannak értékei, melyekre vigyáz. Ehhez pedig hozzá tartoznak a köztéri alkotások, melyekből szerencsére egyre több van már Dombóváron. A mezőtúri fazekasháztól európai kiállítótermekig Varga Gábor, 1973-ban született Mezőtúron, ahol a fazekasházban tanulta a mesterséget. Innen ered, hogy köztéri alkotásai pirogránitból készülnek. 1973-ban a népművészet mestere lett, alkotásai Pest megye és a Jászság sok településén láthatók. Cegléden ő készítette el az ország első 56- os szobrát, melyet már 1989- ben felavattak. Olaszországban, Murámban, a Szent Donato templomban Szent Gellért domborművet készített és volt kiállítása Bécsben, Innsbruckban és több európai városban. Uj helyszínen sportolhatnak átadás Összefogott a megye és a város a Móra iskoláért Átadták a napokban a felújított Móra Ferenc Általános Iskolát. A felújítást a város önkormányzata már korábban szerette volna megvalósítani, hiszen az intézmény a többcélú kistérségi társulással karöltve egy olyan szakszolgálatot működtet, amely a hátrányos helyzetű, fogyatékkal élő diákok oktatását végzi. A város tulajdonosként a Tolna Megyei Területfejlesztési Tanácshoz pályázott és nyert hétmillió forint támogatást. A hárommillió forintos önrészt pedig az iskola fenntartója, a megyei önkormányzat fizette ki. Ebből a pénzből teljesen felújították a sportudvart, ahol a gyerekek kosárlabda- és futópályán játszhatnak, a Stabil Kft. korszerűsítette továbbá az aula fűtésrendszerét is. Krauss Péter, az iskola igazgatója kiemelte: azért is fontos ez a felújítás, mert új feladatokat szeret ne vállalni az intézmény. Egyre nagyobb az igény a gyógytest- nevelésre, a logopédiára, de foglalkozni szeretnének autista gyerekekkel is a jövőben. A gyerekek hamar birtokba vették a felújított T. GY. sportudvart a Móra Ferenc iskolában Értékesítésben jártas, jó kommunikációs és szervezőkészséggel rendelkező munkatársakat keresünk (másodállásban is végezhető munka; Bátaszék, Bonyhád, Dombóvár, Simontornya, Szekszárd, Tamási és Tolna területére. Cím: Szekszárd, Liszt F. tér 3. E-mail: peter.kisvari@axelspringer.hu Tel.: 74/511-523 Tolnai Népújság A hír velünk jár! TOLNÁBAN A-TÓL Z-IG Bátaszék utaznak Többségében a bátaszéki Heimat Német Nemzetiségi Tánccsoport tagjai alkotják majd azt a delegációt, mely jövő héten Besigheimbe utazik. A csapat részt vesz az ottani szüreti fesztiválon, félórás műsort adnak, és felvonulnak a helyiekkel, m Bonyhád TÚRA a Völgység Ttiris- ta Egyesület szombaton rendezi meg a Tolna 50 és 25 teljesítménytúrát. Mindkét táv teljesíthető gyalog vagy kerékpárral. A rajt a gyalogosoknak hat és nyolc óra között, kerékpárosoknak fél kilenc és kilenc óra között lesz a Városi Sporttelepen. A huszonöt kilométert vállalók a Bonyhád-Honig-pusztaGrábóc-Ladomány-Bonyhád útvonalon teljesíthetik a távot. Az ötven kilométeres táv útvonala: Bonyhád, Hidas-Bonyhád vasútállomás, Ófalu, Zsibrik, Palatinca, Szálka, Óriáshegy, Sötétvölgy, Ladomány, Bonyhád. (pá) Bogyiszló falunap Jövőre hamarabb kezdik a Bogyiszlói Falunapok megrendezéséhez szükséges források gyűjtését - tájékoztatott Tóth István polgár- mester. A képviselő-testület szerint idén kicsit későn indult a rendezvény szervezése, ettől függetlenül jól sikerültek a falunapok. Jövőre lesz a jubileumi, tizedik program, ezért jónak tartanák, ha ebből az alkalomból valamilyen újdonsággal is előállnának a rendezők, rsw Kistormás házigondozó Új házigondozója lesz a falunak, miután a régi elköltözött Kistormásról. A házigondozói munkára e hónap közepéig lehet pályázni. Ekkor dönt az ügyben a képviselő-testület, az új munkatárs szeptember 19- én állhat munkába, m HŐgyész búcsúfa Ötödik alkalommal állít a német kisebbségi önkormányzat búcsúfát a búcsú napján, szeptember 9-én délután fél háromkor a községháza előtt A búcsúfaállítással régi sváb hagyományt elevenítenek fel, a templomszentelés napjára emlékeznek. Fenyőfát hoznak az erdőből, kerékabroncsból készített, szalagokkal díszített koszorút erősítenek a fa koronája alá, azt állítják fel zeneszó közben a Kossuth téren, mi Medina átszervezés A medinai iskolából és az óvodából is nyugdíjba vonult egy-egy dolgozó. Új embert nem vettek fel, mindkét intézményben házon belüli átszervezéssel oldották meg a problémát - tudtuk meg Szalai László polgármestertől, csw Simontornya szennyvíz a képviselő-testület határozata alapján a szennyvízelhelyezés állapotáról végeznek felmérést Megvizsgálják, hogy a lakosság a csatornával ellátott helyeken milyen arányban veszi igénybe a szolgáltatást. A felmérés egyúttal előkészület egy európai uniós pályázat benyújtásához. (vl) Az AS-M Kft. szekszárdi irodája szerződéses hirdetésfelvevő helyeket Érdeklődni: 74/511-516 Fax: 74/511-501, E-mail: hird.tolna@axels.hu