Tolnai Népújság, 2005. szeptember (16. évfolyam, 204-229. szám)
2005-09-08 / 210. szám
TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2005. SZEPTEMBER 8., CSÜTÖRTÖK 10 NYUGDÍJASOK Sportoltak a szépkorúak verseny Két második helyet szereztek Sportoltak a dombóvári nyugdíjasok augusztus utolsó hétvégéjén. Második alkalommal rendezték meg Fonyódligeten a Szépkorúak Sportfesztiválját, ahol a Dombóvári Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesületének közel negyven tagja vett részt. bakonyi károlyné, az egyesület elnöke elmondta, már tavaly is indultak a versenyeken, igaz fele ekkora létszámmal és szinte természetes volt, hogy ebben az évben is beneveznek a sportfesztiválra. A szépkorúak, három korcsoportban, nemenként mérték össze ügyességüket tekében, futásban, kerékpározásban és más sportágakban. Az ország minden tájáról érkező nyugdíjasok közül Lajos György- né a hatvan és hetven év közöttiek mezőnyében második lett és szintén ezüstérmes helyen végzett a hetven év felettiek kategóriájában Kardos József. A dombóvári nyugdíjasok, akik egyedüliként képviselték a megyét ezen a találkozón, persze készülnek a sportfesztiválra, hiszen tavaly óta már a városban is szerveztek hasonló rendezvényt, amelynek akkora sikere volt, hogy október végén ismét sportnapot tartanak. T. Gy. Szeptemberi korrekció Korábban lapunk is beszámolt róla, hogy a kormány nyugdíj- korrekciót tervez, hiszen azok, akik a hetvenes, nyolcvanas években, és kilencvenes évek elején vonultak nyugdíjba, méltánytalanul kevesebb járadékot kapnak. Kiss Péter kancellária- miniszter a közelmúltban tartott sajtótájékoztatóján elmondta, a nyugdíjasszervezetekkel történő egyeztetés után várhatóan szeptember végén bejelentik a korrekció mértékét, ám ehhez egy olyan pénzügyi hátteret kell teremteni, amely világos és mindenki számára hosszútávú megoldást garantál. UTÁNAJÁRTUNK Méltányossági kérelem kell a nyugdíjemeléshez Tamási olvasónk kereste meg lapunkat problémájával. Tizenhárom éve saját hibáján kívül autóbalesetet szenvedett, majd leszázalékolták (67 százalékra). Betöltötte a 66 életévét és még mindig a rokkantnyugdíjat kapja, ami harminc- nyolc évi munkaviszony után 42 ezer forint havonta. Ebből nagyon nehezen él meg, de nem tud munkát vállalni, hiszen csak botok segítségével ké pes járni. Szeretné, ha ügyét felülvizsgálnák. Megkerestük a Tolna Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóságot, ahonnan a következő választ kaptuk. A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény 15. paragrafusának első bekezdése értelmében a rokkantnyugdíjas az öregségi nyugdíjkorhatár betöltése után is a rokkantsági nyugdíjat kapja a kormány által évente meghatározott emelésekkel. Különös méltánylást érdemlő körülmények esetén az Országos Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság főigazgatója kivételes nyugellátás-emelést engedélyezhet. Erre kizárólag az érintett az illetékes nyugdíjbiztosítási igazgat tósághoz benyújtott kérelme alapján kerülhet sor. Feltétele, hogy a nyugellátás és a rendszeres pénzellátás teljes összege ne haladja meg a legkisebb öregkori nyugdíj kétszeresét, amely 2005-ben 49.400forint. A méltányossági kérelem nem engedélyezhető a nyugdíjellátás megállapítását, illetve korábbi méltányossági emelést követő öt éven belül, ezt a feltételt indokolt esetben egyedül a főigazgató hagyhatja figyelmen kívül. * Olcsóbban telik az éléskamra akciók Szekszárdon több szervezet is tart kedvezményes vásárt, hogy az idősek alacsonyabb áron jussanak élelmiszerhez Ősszel eljön a betakarítás és raktározás ideje. Mindenki igyekszik kicsit megtölteni az éléskamrát a téli tárolásra alkalmas zöldségekkel, gyümölcsökkel. Hargitai Éva A nyugdíjasokat ebben több szervezet is segíti. A Vöröskereszt szekszárdi nyugdíjas-alap- szervezete már hat éve szervez kedvezményes vásárokat nyugdíjasoknak és nagycsaládosoknak. Ilyenkor ősszel a krumpli, a hagyma és az alma szezonja van. Zádor Béláné szervező elmondta, nagy igény van a segítségre, csaknem háromszázan jelentkeztek a jövő heti burgonya- és hagymaosztásra. Sok visszajelzést kapnak arról, hogy az embereknek mennyire jól jön ez a segítség. A termények olyan őstermelőktől származnak, akik már évek óta szívesen működnek együtt velük. A téli tárolásra alkalmas zöldségfélék mellett kéthavonta füstöltáruvásárt tartanak. Legközelebb szeptember 15-én hét órától juthatnak az idősek kedvezményes hentesáruhoz a főiskolával szembeni húsboltban: például véres májashurkához és disznósajthoz kilogrammonként 450, szalámihoz pedig 950 forintos áron. Ezenkívül keddenként és péntekenként ruhát osztanak. Az Idősek kéthavonta juthatnak akciós füstöltáruhoz Szekszárdon. A képen dr. Rappai Józsefné vásárol A kedvezményes vásárok időpontjai Szekszárdon Két héten belül megérkezik a Magyar Vöröskereszt Szekszárd Városi Nyugdíjas Alapszervezeténél előjegyzett burgonya, hagyma, amelyet szeptember 19-én, hétfőn és szeptember 24-én, szombaton a Szent István téren reggel 7-től 10 óráig az 1-lSOes, 10-től 13 óráig a 150300-as sorszámokkal lehet átvenni. ENNYIT JELENT A KEDVEZMÉNY Kedvezmé- és piaci nyes árak Kolbász: 770 1000-1200 Toka- és kenyérszal.:360 500 Ft-tól Zsír: 220 350 Ft-tól Friss sertéscomb: 810 930 Ft-tól Friss sertéslapocka, karaj: 810 930 Ft-tól Ötven éve érettségiztek találkozó Emlékalbumot készítettek Ötvenéves érettségi találkozóra jöttek össze Szekszárdon a közelmúltban az egykori kereskedelmi technikum diákjai. Az 1955- ben végzett évfolyam találkozóit a szokásoknak megfelelően minden ötödik évben megrendezték, ám ez a mostani különleges volt, hiszen a résztvevők kaptak egy kis emlékalbumot, amelyben két találkozó között is megnézhetik egykori osztálytársaikat, ha netalán nosztalgiázni támad kedvük. Ebben szerepelnek a legfontosabb adatok, elérhetőségek, valamint, hogy ki, mit ért el az életben, mire büszke. Mint azt ganczer józsefné szervező tuJHHBk datta velünk, HL az egykori i h • u \ \ < ■ 1111 \ < > I < lí '*'* * tanulóból az is„ „ * kólában huw ' ■& t szonhatan je- I - - t lentek meg, és egy osztályfőnöki óra keretében mindenki elmesélte, mi minden történt vele az elmúlt években, majd megkoszorúzták a Be- zerédj-szobrot. Természetesen egy barátságos helyen zárták a programokat, ahol a hangulatot egy kis borkóstolóval teremtették meg, majd kakaspörkölttel, rétessel fokozták, és éjfélig szerepet kapott a zene és a tánc is. Segítenek az időseknek önkéntes Nem új számára a szervezés bartos László, a Szekszárdi Nyugdíjasok Területi Érdekszövetsége 15 tagú elnökségének tagja a szervezési feladatokért felelős. Csaknem hét éve önkéntesként csatlakozott a munkához, amely nem állt tőle távol, hiszen előtte szakszervezeti vezetőként dolgozott, napi dolga volt a szervezés, az emberekkel való kapcsolattartás, az érdek- védelem. Részt vesz a civil kerekasztal ülésein, ezen keresztül például adatokkal segíti a szekszárdi civil szervezeteket összefogó munkát. Munkatársaival olyan pályázatokat írnak az önkormányzathoz, mint a Tégy a rászorultakért! című pályázat, amely révén elnyert 80-100 ezer forintos összeget a rászoruló nyugdíjasoknak vásárlási utalványok formájában juttatják el. Sok nyugdíjas fordul hozzájuk szociális támogatások, lakás- fenntartási támogatás, a közgyógyellátás, szociális segélyek ügyében. Nekik segítenek a kérelmek kitöltésében, amelyekhez környezettanulmányt is csatolnak, ezzel könnyítve meg az elbírálás folyamatát. Az AS-M Kft. szekszárdi irodája szerződéses hirdetésfelvevő helyeket keres Decs területére. Érdeklődni: 74/511-516 Fax: 74/511-501, E-ntail: hird.tolna@axels.hu Tolnai Népújság ____________A hír velünk jár! 0% J SíL Mesterképzés 2005-ben is! Szerelne versenyképes és elismert képesítéssel rendelkezni? Esetleg munkát vállalna valamely uniós országban? Akkor Önnek a Tolna Megyei Kereskedelmi és Iparkamarához kell fordulnia!! Mestervizsgára felkészítő tanfolyamokat indítunk az alábbi szakmákban: Asztalos Autóvillamossági szerelő Ács-állványozó Burkoló Fodrász Háztartásigép-szerelő Hegesztő Karosszérialakatos • Kőműves • Női szabó •Pék • Pincér • Szakács • Szobafestő- mázoló és tapétázó •Villanyszerelő Jelentkezéseket 2005. szeptember 30-ig fogadunk. Bővebb felvilágosítás kérhető: Boros Dezsőné szakképzési főmunkatárs Telefon: 74/529-254 KS8 HAUNI Nemzetközi gépgyártás Pécsett. A Hauni Flungaria egy 30 termelő vállalattal rendelkező multinacionális vállalatcsoport dinamikusan fejlődő tagja. Pécsi gyáregységünkben több mint 700 fő foglalkoztatásával magas technológiai színvonalat képviselő dohányipari gépeket, berendezéseket valamint alkatrészeket gyártunk. HAUNI HUNGÁRIA KFT. 7632 PÉCS, Móra Ferenc u. 72. www.hauni.com Dohányipari alkatrészgyártás területére felvételt hirdetünk az alábbi munkakörbe: CNC GÉPKEZELŐ Elvárásaink:- gépi forgácsoló alapismeretek (esztergályos, marós, horizontálos)- gépi forgácsolásban szerzett tapasztalat r három műszakos munkarend vállalása A KÖRBER csoport tagja Érdeklődni: Tóth László 72/505-325, Puszpán Zoltán 72/501-460