Tolnai Népújság, 2005. augusztus (16. évfolyam, 178-203. szám)

2005-08-01 / 178. szám

8 2005. AUGUSZTUS 1., HÉTFŐ GAZDASÁGI TÜKÖR Még 800 millió forintnyi üdülési csekk vár gazdára EBBEN az évben eddig 35 ezren kaptak üdülési csekk formájában támoga­tást. Ennek összege megha­ladja a 700 millió forintot. Szeptember végéig még ren­delkezésre áll egy 800 milli­ós keretösszeg, (bm) A kormány vállalja át a gaz­dáktól annak a négymilliárd forintnak a visszafizetését, amelyet az EU követel - indítványozta Font Sándor (Fidesz). A kötelezettség oka, hogy eltérés van a földalapú támogatáskor figyelembe vett korábbi magyar és jelenlegi uniós termőföld-nyilvántar­tás közt. A kormány szerint a gazdák tisztában voltak a helyzettel, (bm) Mától büntetnek a mellény hiányáért Ausztriában augusztus else­jétől legkevesebb 30 euró (7350 forint) büntetést kell fi­zetnie annak az autósnak, aki a fényvisszaverő mellény nélkül száll ki kocsijából az autópálya mentén. A május­ban bevezetett rendelkezés végrehajtására eddig türelmi időt adtak a hatóságok, (bm) Késik a digitális tévézés bevezetése nem tudják betartani a digi­tális földfelszíni televíziózás­ra átállás 2012-es határidejét az EU-tagországok. Ennek egyik oka, hogy a tervezett­nél lassabban terjed el a digi­tális sugárzás. Több ország­ban az idősebb tévénézők ellenzik a tervet, (vg) ATranselektro óriásüzletben bízik Összesen 140 millió dolláros (28,4 milliárd forintos) erőműépítési megbízás el­nyerésében reménykedik a Transelektro Rt. A cég a gaz­dasági miniszter minapi dél­ázsiai körútja nyomán vár a megrendelésre - mondta el a Világgazdaságnak Guba János vezérigazgató, (bm) Fiat Puntót fognak gyártani Szerbiában AZ OLASZ Fiat és a szerb Zas- tava cég közt létrejött megál­lapodás szerint a szerbiai gyárban Puntókat szerelnek össze. A főként szerb piacra szánt autók már októberben legördülhetnek a gyártósor­ról. (Vecemje Novosti) A HIRSÁV A PANNON GSM TÁMOGATÁSÁVAL KÉSZÜLT A földnyilvántartási eltérés ára négymilliárd Csak a nagyfogyasztók számára drágul a földgáz A nem lakossági fogyasztók szá­mára átlagosan hét százalékkal kerül többe a földgáz mától. Bár a világpiaci folyamatok alapján indokolt lenne, a lakossági gáz­ár mégsem drágul. Ezt a kor­mány úgy éri el, hogy a jelenle­gi 13-ról 17,70 forintra emeli a hazai földgázkitermelés után köbméterenként befizetendő bányajáradékot. Ezt a Mól Rt. utalja át az államkasszába. Az Ipari Energiafogyasztók Fóruma (IEF) szerint az áreme­léssel a kormány tovább rontja az energiaigényes ágazatokban tevékenykedő vállalkozások ver­senyhelyzetét. Kifogásolják, hogy továbbra is a nagyfogyasz­tókkal fizettetik meg a politikai okokból mesterségesen alacso­nyan tartott lakossági gázárak pluszköltségeit. Magyarországon a nagyfo­gyasztók csak néhány forinttal kapják olcsóbban a gázt, mint a lakosság. Ezzel szemben Nyu- gat-Európa országaiban a kü­lönbség sok helyütt eléri a két­szeres mértéket. ■ V. G. Lakossági gázdíj támogatással (Ft/m3) Költségvetési támogatás (Ft/m3) Fogyasztás Éves áremelkedés (%) Változás (%) <1500 m’ 46,45 3,5 16,25 42,7 1500-3000 m* 51,48 7,3 11,22 35,8 3000 m'< 62,7 11,5­FORRÁS: MAGYAR ENERGIA HIVATAL ösztönzés A törvényes házi foglalkoztatás napidíja kisebb lesz Az ideiglenes foglalkozta­tás legalizálására kerül forgalomba az új munka- vállalói könyv. A különbö­ző színű oldalakon be­jegyzett munkavégzés meghatározott időtarta­mú lehet. A közteherjegy­re adókedvezmény is jár. Kóczó Ildikó-Veres Ibolya Augusztus elsejétől új alkalmi munkavállalói (am-) könyv ke­rül forgalomba, a jelenlegiek az év végéig még alkalmazhatók. A könyvben a fehér, a kék vagy a zöld színű oldalon kell regiszt­rálni a munkavég­zést, attól függően, hogy az alkalmazó vállalkozás, magán- személy, mezőgaz­dasági foglalkoztató. A fehér oldalakra a vállalkozá­soknak kell bejegyezniük a munkavégzést, ez tulajdon­képpen egynapos munkaszerző­dés, ha a cég és a dolgozó is alá­írja az am-könyvet. Egy cégnél egyszerre maximum öt napot dolgozhat az alkalmi munkás. A szabályozás meghatározza, hogy ugyanannál a cégnél egy hónap alatt mindössze 15 napot dolgozhat az am-könyves, egy é- ves időtartamban 90 nap a maxi­mum. Más a helyzet, ha a dolgo­zó több vállalkozásnál is tevé­kenykedik, így ugyanis 120 na­pot dolgozhat összesen. A kék színű oldalt a háztartási alkalma­zottaknak vagy azoknak kell használniuk, akik kiemelten közhasznú szervezetnél vállal­nak ideiglenes állást. Itt ha há­rom vagy ennél több munkálta­tóval áll kapcsolatban az am- könyves, akkor akár 200 napra is álláshoz juthat. Ha az alkalmi poszthoz jutó mezőgazdasági idénymunkát végez, akkor a zöld színű oldalt kell kitölteni. Az au­gusztus elsején élet­be lépő szabályozó értelmében itt egy hónap alatt már nemcsak 15 napot dolgozhat valaki, hanem több időt is - feltéve, hogy a foglalkoztató biztosítja számá­ra a kötelező pihenőidőt. A háztartási alkalmazottak le­gális foglalkoztatásának ösz­tönzése érdekében még adóked­vezményt is igénybe vehetnek a magánszemélyek az általuk vá­sárolt közteherjegy után. Az szja-törvény módosítása értel­mében ugyanis az összevont adóalap adója csökkenthető, ha a magánszemély alkalmi mun­kavállalói munkakönyvvel fog­lalkoztat munkavállalót (ker­tészt, takarítónőt, magántanárt, stb). Az augusztus elsejét köve­tően megvásárolt közteherjegy értékének 75 százaléka számol­ható el adókedvezményként, de csak abban az esetben, ha a ma­gánszemélynek erről számlája van. A postán különböző címle­tekben vásárolható közteher­jegyről a magánszemélynek számlát kell kérnie, azt megőriz­nie, s a 2005. évről készített adó­bevallásában visszamenőleg számolhatja el a kedvezményt. A magánszemély így az általa megvá­sárolt közteherjegy értékének 75 száza­lékával csökkenthe­ti fizetendő adóját. A háztartási alkalmazottat fog­lalkoztató magánszemélynek ezenkívül adminisztrációs köte­lezettségei is vannak: az általa alkalmazott munkavállalókról részletező nyilvántartást kell ve­zetnie. Ennek tartalmaznia kell a munkavállaló természetes azo­nosító adatait és az adóazonosí­tó jelét, az alkalmi munkaválla­lói könyv sorszámát, a kifizetett munkadíj összegét, az alkalmi munkavállalói munkakönyvben érvényesített közteherjegy érté­két, valamint a munkavállaló aláírását. Az önálló tevékenysé­get folytató magánszemélyek szintén csak a 2005. augusztus elsejét követően megvásárolt közteherjegyek értékének össze­gét érvényesíthetik költségként. Az új szabályok hatálybalépé­se azt is jelenti, hogy a munka­ügyi ellenőrök és az adórevizo­rok ellenőrizhetik, a magánsze­mélyek legálisan foglalkoztat­nak-e a háztartásukban házve­zetőnőt, takarítót, kertészt. Már csak az a kérdés, hogy az ellen­őrök ilyen célból be- juthatnak-e a ma­gánlakásokba? Szakértők szerint ugyanis ez aggá­lyos. A szabályozás „fonákságára” utal az is, hogy miközben manapság egy takarí­tónőnek egész napra 5000-6000 forintot is fizetnek, alkalmi mun­kavállalói könyvvel legfeljebb 4600 forint lehet a napidíj. Az új szabályozás lehetővé teszi, hogy augusztustól a nappali tagozatos diákok is vállaljanak így idősza­kos munkát. ■ A kék könyvvel akár évi kétszáz napra is állás­hoz lehet jutni. ■ A szabályos ház körüli munka napidíja legfel­jebb 4600 Ft. Indul a támogatott panelhitel Ma hozzák nyilvánosságra a ke­reskedelmi bankok a kedvezmé­nyes panelhitelek feltételeit. Az igénylők a kérelem elbírálását követően a hónap közepétől jut­hatnak hozzá a kölcsönhöz. A Magyar Fejlesztési Bank 20 mil­liárd forintot különített el a Pa­nel plusz elnevezésű program fi­nanszírozására. Ez arra szolgál, hogy azok az önkormányzatok, illetve lakóközösségek is pályáz­hassanak állami panelrekonst­rukciós támogatásra, amelyek - a szükséges önrész híján - egyébként nem tudnának élni a lehetőséggel. (A lakásonkénti 400 ezer forint állami támoga­tás a pályázati kiírás szerint ak­kor jár, ha ugyanennyit tesz mel­lé az önkormányzat és a lakó.) A kamat ma 5,619 százalék. Ettől a kereskedelmi bankok csak lefelé térhetnek el. A tőke- törlesztésre maximum három év a türelmi idő, ha a lakóközösség­A havi terhek alakulása (Példa, 400 ezer forint hitelt feltételezve) 3« hónapon keresztül 1873fo­rint a kamattörlesztés A 87. HÓNAPTÓL 12 éven át havi 2778 forint tőketörlesztést kell fizetni ETTŐL KEZDVE folyamatosan csökken a kamat: A 65. HÓNAPBAN 1500 forint, A 100.-BAN 1054 forint A136.-BEN 598 forint nek nincs lakás-takarékpénztá­ri megtakarítása, s öt év, ha van. A teljes futamidő 15 év. A lakó- közösségek maximum nyolc- százezer forintot vehetnek fel la­kásonként, ha nincs önkor­mányzati támogatás, míg az ön- kormányzatok is ugyanennyi­hez juthatnak hozzá. Ebből a sa­ját maguk, illetve a lakók 400- 400 ezer forint önrészét tudják fedezni. Maguk a lakóközössé­gek is felvehetik a hitelt, itt azon­ban 25 százalékos saját erőt (leg­feljebb háromszázezer forintot) kell felmutatni, s lakásonként ki- lencszázezer forint lehet a hitel. A pályázatok beadási határideje szeptember vége. Az MFB negy­venezer panellakás felújításával számol. ■ B. J. A. HIRDETÉS 8

Next

/
Thumbnails
Contents