Tolnai Népújság, 2005. augusztus (16. évfolyam, 178-203. szám)

2005-08-04 / 181. szám

TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2005. AUGUSZTUS 4., CSÜTÖRTÖK EGYHÁZI TÜKÖR Zsidó házalók, boltosok üzlet A XIX. században átalakult Megyénkben az 1860-as évekig a zsidó kereskedők nagy része há­zalt. Ezt követően hagytak fel a vándorlással, és többnyire üzle­tet nyitottak. Egy ideig azonban még a gazdagodó boltosok mel­lett több száz házaló is kereste a megélhetést A legtöbb zsidó há­zaló a bonyhádiak, a dunafóld- váriak, a hőgyésziek közül került ki. Bejárták az egész országot A zsidó kereskedők a megyében előállított sörnek 10, a pálinká­nak a 60, a bornak a 90 százalé­kát megyén kívül adták el. A boltos kereskedelem kiala­kulásával feltűntek a szaküzle- tek is. A bonyhádi és a dunafóld- vári kerületekben a boltok szapo­rodásával csökkent a vásárok száma. 1846-ban Szekszárdon megalakult a takarékpénztár, Bonyhádon 1865-ban alakult bank. Ebben az időben Bonyhá­don 53, Szekszárdon 110, Hőgyészen 28, Tamásiban 63 ke­reskedőnek volt működési enge­délye. Törvény is született arra, hogy a kereskedők és az alkal­mazottak között felmerült vitás ügyeket miként rendezzék. Ezek egyike: a könyveléssel megbízott segédtől főnöke megkövetelhet­te, hogy a bejegyzett tételek he­lyességét adott esetben szavatol­ja a bíróság előtt. M. I. A jubiláns házasokat köszöntik Bátaszéken Bátaszéken, a romkerti esték utolsó előadása augusztus 13- án, szombaton lesz. Az esti szentmise után a Kajsza Kvartét ad műsort. NagyboT dogasszony ünnepén, augusz­tus 15-én, hétfőn, a bátaszéki templom búcsúnapján az esti 7 órai szentmisén köszöntik a ju­biláns házasokat. Egyházi hírek Nő is lehet püspök az anglikán egyházban A Church of England, az angliai anglikán egyház júliusban, éles viták után úgy döntött, hogy le­hetővé teszi a nők püspökké szentelését. Az amerikai angli­kán egyházban ezt már 1985 óta engedélyezték. Angliában 1994. óta szentelnek anglikán pappá nőket is. Népszerűek a kápolnák az autóutak mellett Egyre látogatottabbak az autó­pályák mellett felállított kápol­nák. A svájci határnál, a St. Christopher kápolnában az el­múlt évben 300 ezer látogató fordult meg. július 24-én, egész Szekszárdon augusztus 6-án, szombaton, a reggeli szentmise negyed nyolckor kezdődik, a hagyományok szerint a Reme­tén. Ezen a napon lesz Urunk színeváltozásának ünnepe. Au­gusztus 7-én, vasárnap, délután fél 6-kor a Remete kápolna fel­újításával kapcsolatos megbe­szélés lesz a közösségi házban. a világból Németországban akciós napot tartottak. Minden kápolnában ugyanabban az időben szervez­nek áhítatot, zenés műsort. Ma­gyarországon még sehol sem lé­tesítettek autópályakápolnát. A szentatya üzenete a turisták világnapjára A turizmus világnapja az idei esztendőben szeptember 27-én lesz. A szentatya nevében Sodano bíboros, vatikáni állam­titkár írt levelet, melyben töb­bek között ez áll: az egyre mo­dernebb közlekedési eszközök­kel történő utazás új lehetősé­gei a turizmust a gondviselés eszközévé avathatják, hogy megosszuk a föld és a kultúra javait. Az ima a napirend része cserkészek Az eszme alapja a hit. A gyermekek jellemét erősítik, egészséges életre nevelik őket, arra, hogy mindig készen álljanak Mindenkinek jut feladat, amíg az egyik csoport az ebédet készíti, addig a többiek a szolgálatra készülnek. Kilencven kiscserkész jött el a táborba Kisszékely határában, a Balaszói erdőben a múlt hét közepén kilencven gyerek vert tábort, né­hány felnőtt segítségével. Nem zavarta őket a nagy meleg, a szúnyogok. Tíz napra kiköltöztek a ter­mészetbe, hogy megta­nulják, hogyan kell no­mád körülmények között is feltalálni magukat. Mauthner Ilona Semper parati, ezt a két szót minden cserkész ismeri, aki fo­gadalmat tett; annyit jelent, hogy mindig készen. Kisszé­kely határában, a Balaszói erdő­be Pincehelyről, Tamásiból, a fővárosból, Pécsről, Simon- tornyáról és Szekszárdról ér­keztek a gyerekek, hogy gyako­rolják a cserkészetről tanult is­mereteiket. A legfiatalabb 7 éves, a legidősebb 15, van, aki­nek ez az első táborozása, de a többség már gyakorlott cser­kész. Kari Andor táborvezető hatodik éve áldozza a nyarait a gyerekekre, mint mondta, tár­sadalmi munkában végzi fel­adatát, mely nagy örömet jelent a számára.- A cserkészeszme alapja a hit. Ezen túl, a gyermekek jelle­mét akarjuk erősíteni, egészsé­ges életre nevelni - mondta a táborvezető. Arra, hogy minden helyzetben képesek legyünk a szolgálatra, hogy mindig ké­szen álljunk, fel kell készülni - tette hozzá. Miközben beszél­gettünk, a gyerekek már az ebéd készítéséhez osztották fel egymás között a feladatokat. Emese, Simontornyáról A 12 éves kis­lány, Doffkay Emese Simontor­nyáról érke­zett a tábor­ba. Hamar feltalálta magát A töb6i ha­sonló korú kislánnyal együtt az ebéd készítésénél vállalt szerepet Legjobban a játékos vetélkedőket kedveli. Gyümölcsleves lesz darás tész­tával. A pécsi Sefcsik lohanna a friss gyümölcsök szeletelését vállalta, a pincehelyi Vacsora József pedig a tábori tűzhely alatt próbálta meg feléleszteni a tüzet. Rövid biztatás után nagy örömére sikerült is. Közben a másik csoportban, teljes dísz- felszerelésben - nyakkendővel, cserkészingben - Oláh Emőke tartott foglalkozást. A napirend a következő: reg­gel 7 órakor ébresztő, majd tor­na, sátorszemle. A reggeü szer­tartás része az imádkozás, a zászlófelvonás, és kezdődik az aznapra előírt program, mely lehet sport, játékos vetélkedő, mese és játékok. Mindenkinek jut feladat, hiszen saját magu­kat látják el, ételről, italról a gyerekek gondoskodnak, főz­nek, mosogatnak, takarítanak. Minden tábornak van saját tör­ténete, Kisszékelyben a gyere­kek az egyik pogány törzset ele­venítik meg játékaikkal. A cserkészet célja, hogy olyan embert neveljünk, aki képes kézbe venni saját és közössége sorsát - mondta Kari Andor. Egy angol katonatiszt, Baden Powel alapította A cserkészetet Baden Powel angol katonatiszt alapította az 1800ns évek végén. Az utca­gyerekeket szedte össze és tanította őket A cserkészet elsődleges célja volt akkor is, hogy jó keresztényeket nevel­jen belőlük. KARL ANDOR pincehelyi, hat éve, hogy min­den nyáron cserkésztáborokat vezet. Négyéves kisfiát, Mátyást is magával hozta. A színek is igen nagy szerepet ját­szanak a cserkészek öltözetében, így a kék, a sárga, a piros - választás szerint - a kis cserkész jele, míg a zöld a már fogadalmat tett cserkészé, a barna pedig az öreg cserkészé. Egerszalókon találkoztak A vikingek földjén jártak utazás Gyorsan megértették egymást angol nyelven Misék, istentiszteletek nyári menetrend szerint Az Európai Bizottság Ifjú­ság 2000-2006 elnevezé­sű pályázatán több mint egymillió forintos támo­gatást nyert Töttös Ág­nes, diákoknak szerve­zett, keresztény gondola­tokat népszerűsítő uta­zásra. Pál Ágnes töttös Ágnes jogász, angolma­gántanár ösztöndíjasként épí­tett kapcsolatot a dániai Aalborg baptista gyülekezetével. Erre dolgozta ki eredményes prog­ramját, amelynek gerincét az általános ke­resztény taní­tások és az an­gol nyelv gya­korlása adta. A támogatás segítségével ti­zenhat, főként bonyhádi fiatal töltött hat napot Dániában. Szállásuk Bethelkirchenben volt, ahol délelőttönként biblia­órákon vettek részt. Természe­tesen megismerkedtek a város és környékének nevezetessége­ivel, részesei voltak sport- és kulturális, tárgyalkotó délutá­noknak, estéknek. Ezeken nem­csak ismerkedtek vendéglátóik kultúrájával, sajátos magyar kultúránkat is bemutatták. A ki­rándulások sem maradtak el. Meglátogatták a neves skageni vikingtemetőt és a faarupi vi­dám- és aquaparkot. A résztvevők közül Váncsa Gábor elmondta: érdekes volt megtapasztalni, hogy Dániában a világi és egyházi nézetek egy­más mellett békésen élnek. Egyikre sem jellemző az eluta­sítás. Boross Katalin az angol nyelv­gyakorlásról foglalta össze gon­dolatait: - Ott a fiatalok más­ként, nálunk jobban beszélik a nyelvet, de néhány óra után nem okozott gondot, hogy meg­értsük egymást. A múlt héten huszonharmad- szor tartották meg Egersza­lókon az ifjúsági találkozót, melynek a központi témája a krisztusi család, a szentségi há­zasságra való felkészülés és a hűség megélése volt. Az ország különböző településeiről két­ezer fiatal érkezett Egersza- lókra. A többség évek óta rend­szeresen részt vett a nyári ren­dezvényen. Az esemény szervezése most rendhagyó körülmények között alakult, mert a betegségéből lá­badozó Kerényi Lajos atya, aki eddig huszonkét éven keresztül vezette a programokat, most csupán néhány órára látogatott el Egerszalókra, az ifjúsági ta­lálkozóra. Dombóvári katolikus templom­ban: vasárnap 8 órakor, 10 óra­kor, 11 és 18 órakor van szent­mise, Dunafóldváron, a belváro­si (barátok) templomban: vasár­naponként 7.30-kor, 9 órakor és 11 órakor. Pakson, a belvárosi (Szentlélek) templomban: va­sárnaponként 7.30-kor, 9 óra­kor, 10.15 (diákmise), 18 órakor. Szekszárdon, a Béla téri belvá­rosi templomban: szombaton este 7 órakor szentmise, vasár­naponként 9 (diák), 11 órakor és 19 órakor. Az újvárosi temp­lomban: szombaton este 7 óra­kor igeliturgia, vasárnap dél­előtt 7.30-kor és 10 órakor kez­dődik a szentmise. Tamásiban: vasárnaponként 9.30 és 10.30-kor kezdődik a szentmise. Evangélikus istentisztelet va­sárnaponként: 8.30-tól Zombán, 9.30- tól német áhítat Szekszár­don (minden hónap 2. vasárnap­ján), 10 órától kezdődik Szek­szárdon (minden hónap 1. va­sárnapján úrvacsorával). A kö­vetkező településeken istentisz­telet csak a hónap 1. vasárnap­ján van: 13.30-tól Felsőnánán, 14.30- tól Kétyen, 16 órától Decsen, 17.30-tól Bátaszéken (a református imaházban). A refor­mátus istentisztelet Szekszár­don (Kálvin téri templom) vasár­naponként 10 órakor kezdődik. 1 % l 4 I

Next

/
Thumbnails
Contents