Tolnai Népújság, 2005. augusztus (16. évfolyam, 178-203. szám)
2005-08-31 / 203. szám
7 2005. AUGUSZTUS 31., SZERDA VILÁGTÜKÖR Huszonöt éves Szolidaritás lech Walesa „A szabadság megért minden anyagi áldozatot” Gdanskban a Szolidaritás mozgalom születésének negyedszázados évfordulóján emlékülést tartottak. Csák Elemér Külföldi közéleti személyiségek, köztük Sólyom László magyar államfő is részt vett a tudományos konferencián. A tanácskozás végén a résztvevők dokumentumot írtak alá az Európai Szolidaritás Központ létrehozásáról. , Lech Walesa, aki hajógyári munkásból lett a szakszervezeti mozgalom vezetője, megnyitó beszédében hangsúlyozta: „A szabadság, amelyet a lengyelek kivívtak, minden áldozatot megért, beleértve a rendszerváltással járó gazdasági reform nehézségeit is”. Richard Pipes történész, Ronald Reagan egykori amerikai elnök tanácsadója kiemelte: „A Szolidaritás szerepe a kommunizmus megdöntésében rendkívüli volt, mert megmutatta, hogy a dolgozók nem kívánják a kommunizmust”. A konferencián emlékeztettek arra, hogy az 1980. évi kéthetes sztrájk végén a lengyel vezetés hozzájárult egy független szak- szervezet létrehozásához. Tíz esztendővel később a szocialista országokban rendszerváltás zajlott le. Walesa 1990-95 között az államfői posztot töltötte be. A politikust akkor és később még volt harcostársai is árulással vádolták, mert elfogadta a sokmilliós munkanélküliséget kiváltó gazdasági átalakulást. Egyes jobboldali bírálói pedig úgy fogalmaztak, hogy a Nobel-békedíjat is elnyerő Walesa valójában az igaz kommunistaellenes forradalom megelőzése érdekében állt a békés fordulat élére. Az évforduló előestéjén Lech Walesa számos interjúban ismét értékelte mozgalmának szerepét és a jelenlegi politikai helyzetet. Ezekben a többi közt óvott attól, hogy a kelet-európai országok demokratizálásának támogatása során túlságosan provokálják Oroszországot. A The Timesban figyelmeztetett arra is, hogy a fehérorosz rendszer megdöntése nem elég: a Nyugatnak a gazdaság helyreállításában is szerepet kell játszania, nehogy ingatag állam jelenjen meg az Európai Unió határán. Az Izvesztyijának Walesa megerősítette: októberben újra vállalná az államelnökséget, de „egyelőre a népből hiányzik a szükséges érdeklődés” ahhoz, hogy induljon. Walesa azt reméli, hogy nagyobb támogatást kap elnöki újrajelöléséhez Az EU-költségvetés volt a tét visegrádiak Kezdeményezésre bátorítják az unió vezetését Bevándorlók újabb tűzhalála a párizsi szálláson Közös nyilatkozatot fogadott el a visegrádi együttműködés (V4) négy országa tegnap Budapesten. Ennek középpontjában az Európai Unió 2007-2013 közötti költségvetése áll. A miniszterelnökökön kívül a találkozón részt vett Jósé Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke, Janez Jansa szlovén kormányfő, valamint Wolfgang Schüssel osztrák kancellár. A sajtótájékozGyurcsány Ferenc, a V4-ek soros elnöke jobbján Barroso tatón Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnök elmondta: a találkozó egyik legfontosabb célja az volt, hogy a visegrádi négyek biztosítsák az EB elnökét arról: segítségére lesznek az uniós büdzsé elfogadásakor. A közös nyilatkozat fontos eleme a többi között, hogy az Európai Bizottságot kezdeményező szerepre bátorítsák. Gyurcsány Ferenc elmondta, szorgalmazni fogja, hogy haladéktalanul kezdődjenek el a csatlakozási tárgyalások Horvátországgal. Barroso hangsúlyozta, hogy a 2007-2013 közötti EU- költségvetés elfogadásában minden perc számít, hiszen az uniónak az a célja, hogy mindenki időben részesüljön a kohéziós alapból. ■ Cs. E. Ismét kigyulladt egy lakóház tegnap Párizsban. Az épületben - az öt nappal ezelőtt leégetthez hasonlóan - ugyancsak afrikai menekültek laktak. A benn tartózkodók közül heten meghaltak, az áldozatok közül négyen gyerekek voltak. A tűzoltóság adatai szerint tizennégyen súlyosan megsérültek. A vizsgálatok első adatai szerint a tüzet nagy valószínűséggel a villany- vezeték hibája okozta, mivel meglehetősen elhanyagolt állapotban volt. A hatóságok kizárják a gyújtogatás lehetőségét, ugyanakkor felhívják a figyelmet azokra az állapotokra, amelyek a menekültek szálláshelyein uralkodnak a francia fővárosban. ■ Gy. Z. Markó Béla a szekus tisztek barátja? titkos dossziék Egy napilap besúgás gyanújába keverte az RMDSZ elnökét Baráti viszonyt ápolt az őt megfigyelő szekus tisztekkel Markó Béla román kormányfőhelyettes, az RMDSZ elnöke - állítja tegnapi számában a Cotidianul. A bukaresti napilap a szövetségi elnök megfigyelt státusát taglaló titkosszolgálati dosszié alapján állítja mindezt. A lap szerint a Román Hírszerző Szolgálat gondosan átfésülte az iratcsomót, mielőtt továbbadta volna a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Bizottsághoz (CNSAS), legalábbis erre utal, hogy az oldalak számozása alapján több tíz oldal hiányzik. Csendes László, a CNSAS alelnöke, akit az RMDSZ delegált a testületbe, lapunk kérdésére valamennyi vádat visszautasította. „Markó Bélát két ízben is átvilágították, vele kapcsolatban mindannyiszor mindent rendben találtak” - mondta Csendes. A Cotidianul többek között beszámol arról, hogy 1983. július 2-án a kommunista titkosrendőrség tisztje engedélyt kért feletteseitől, hogy Markó Béla segítségéhez folyamodjon. A segítség abban állt volna, hogy Markó - akkoriban a Marosvásárhelyen megjelenő Igaz Szó szerkesztője és a Román Kommunista Párt tagja - különböző információkat szolgáltasson a környezetében lévő emberekről. Egy évvel később, június 19-én Markó Béla kilencoldalas jelentést írt egy Sepsiszentgyörgyön tett látogatásáról. A jelentéshez fűzött megjegyzésben loan Grama szekus százados megállapítja: Markó ígéretet tett, hogy ha bármely törvényellenes cselekedetről vagy olyan dologról szerez tudomást, amely nem megfelelő közhangulathoz vezetne, azonnal értesíteni fog. „A dokumentumok visszaigazolják azt, ami valóban történt, és elmondhatom, itt nincs semmi szégyellnivalóm. A Securitate követett, lehallgatott és minden eszközét bevetette ellenem. Nem tudom, milyen gond merülhet fel e tekintetben velem kapcsolatban, hacsak az nem, hogy egyes jól ismert securitatés címkézések szerint úgynevezett irredenta tevékenységben vettem részt” - nyilatkozta a Trans- indexnek Markó Béla. A Cotidianul gyanúsnak találja, hogy attól az újságírótól, aki a Markó-dossziét kikérte, megvonták az akkreditációt. Csendes szerint ez annak a következménye, hogy a lap máskor is „helytelenül járt el”. ■ Lukács J. HÍRSAV Újabb kárpótlás Romániában ROMÁNIÁBAN szeptember 22-ig lehet újból föld- és erdőterületet visszaigényelni az eredeti tulajdonosoknak. Azok is beadhatják, akiknek az igényét a korábbi törvények alapján visszautasították. Félszáz iraki halott egy légitámadásban IRAK nyugati részén mintegy félszázan haltak meg egy amerikai légitámadásban. A szíriai határ közelében, Kaim városában két épületet bombáztak az amerikai erők. A rajtaütés során állítólag az al- Kaida egyik vezetője is elesett. A testőrség parancsnoka az egyik fő gyanúsított három biztonsági tisztet és az elnöki testőrség parancsnokát letartóztatták Bejrútban, mert gyanúsíthatok a Ráfi Harrari volt kormányfő ellen elkövetett merénylettel - közölte Fuad Siniora miniszterelnök. Sólyom László elmegy az ENSZ közgyűlésére A MAGYAR ÁLLAMFŐ két hét múlva részt vesz a világ- szervezet éves közgyűlésén. ENSZ-vízummal utazik, így nem kell leadnia ujjlenyomatát, ami ellen egy korábbi nyilatkozatában tiltakozott. Kézigránátot dobtak Kasza József háza elé Keddre virradóra, hajnali négy óra tájban robbanószerkezetet dobtak Kasza József, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökének szabadkai háza elé. A feltehetőleg autós tettesek elhajtottak. Az elkövetőket senki sem látta, a környék a robbanás hangjára ébredt, sérülés nem történt. Az első hírek a szomszédok elmondására hagyatkozva arról szóltak, hogy a Kasza család nem tartózkodott otthon.- „Otthon voltam, amikor a kézigránát felrobbant” - közölte lapunkkal Kasza József -, „hol lettem volna hajnali négykor?” A támadást a vajdasági magyar politikus így kommentálta: „Az otthonom ellen végrehajtott támadás egy olyan folyamatnak a része, amelynek a megfélemlítés és a pszichikai nyomásgyakorlás a célja”. A Fidesz szerint a merénylet része a magyarok elleni meg- félemlítési kampánynak. ■ Izing Antal Katrina ötvennégy halálos áldozatot szedett Mississippi és Louisiana államban kijárási tilalmat rendeltek el A Katrina hurrikán keddre, a szárazföld belseje felé haladva, trópusi viharrá szelídült, előtte azonban még kitombolta magát. Egyedül Mississippi államban ötvennégy halálos áldozatot szedett, köztük Biloxi városában, ahol egy összedőlt apartmanegyüttesben harminc ember vesztette életét. New Orleansben az elöntött utcákon holttesteket sodort a hömpölygő ár - közölte Ray Nagin polgár- mester. A városban egész negyedek kerültek víz alá. Emberek százai vártak az elöntött épületek tetején a mentőerőkre, amelyek a sötétség beállta után kettőzött erővel voltak bevetésen. A híres történelmi francia negyed pótolhatatlan károkat szenvedett. „A vihar úgy csapott le, mint egy tonna építkezési tégla” - jellemezte az állapotokat Haley Barbour, Mississippi kormányzója, aki a partvidéken „katasztrofális károkra” számít. Mississippi és Louisiana államban éjszakára kijárási tilalmat rendeltek el, mert fosztogatásokról érkeztek jelentések. A hatóságok a vihar elől szükségszállásokra menekülő lakók százezreit arra hívta fel, hogy egyelőre ne térjenek vissza otthonaikba. Alabamában a tomboló vihar kettétört és magával sodort egy a kikötőben felújítási munkálatokra bevontatott olajfúró platformot, amely egy hídban fennakadt. A Mexikói-öbölben lévő olajkitermelő létesítmények ugyancsak súlyos károkat szenvedtek, és az olajár elérte a hordónkénti hetvendolláros rekordot, mielőtt ismét visszaesett volna 67,20 dollárra. Gazdasági elemzők azonban attól tartanak, hogy a későbbiekben az ár akár száz dollárra is felszökhet. A szakértők adatai szerint a Katrina hurrikán az amerikai biztosítási ágazat történetének legnagyobb kárait okozhatja. Becslések szerint a kár összege akár a huszonötmil- liárd dollárt (mintegy ötezer milliárd forintot) is elérheti. ■ Gyulay Z. f