Tolnai Népújság, 2005. augusztus (16. évfolyam, 178-203. szám)

2005-08-31 / 203. szám

4 _________________________TOLNA TO LNAI NÉPÚJSÁG - 2005. AUGUSZTUS 31., SZERDA JEGYZET A kiherélés veszélye .jó döntés volt. hogy hamarosan újraindítják a városi honla­pon a felfüggesztett Fórum rovatot. Ám a szólásszabadság vé­delmében ma még csak remélni lehet: az önkormányzat a le­hető legkevésbé akar majd beleavatkozni abba, hogy a Fó­rumban milyen hozzászólások jelenhetnek meg. Mert a sza­bályozás az egyébként még zsenge kisfiúkorban levő fórum kiherélésének veszélyét is jelentheti. A hozzászólók nyilvántartásával, azaz kilétének megismerhe­tőségével egy kisvárosban többek között az is lehet a baj, hogy előbb-utóbb nem az számít majd, hogy mit írtak, ha­nem főleg az, hogy ki írta. Sértődések, perrel való fenyegető­zések lehetnek ebből, értelmes vita helyett. Lehetne moderátort is alkalmazni. Ám egy, az önkormányzat által megbízott, amatőr moderátor a rá nehezedő (akár kép­zelt) elvárások miatt könnyen válhat önkéntes cenzorrá, aki minden, kicsit is rázós hozzászólást kigyomlál, biztos, ami biztos alapon. de talán érdemes lehet azt is figyelembe venni, hogy a Fóru­mot egy konkrét ügyben indított, szervezett akció miatt füg­gesztették fel. És ebben nem a törzsfórumosok voltak a hu­nyok, se pro, se kontra. steinbach zsolt Négy játszótér közül csak a Fáy téri készülhet el A napokban várható annak a pá­lyázatnak a megjelenése, amely EU-normáknak megfelelő játszó­terek kialakításához nyújt anya­gi segítséget. A képviselő-testü­let hétfői rendkívüli ülésén azt kellett eldönteni, hogy akar-e er­re a célra nagyjából egymillió fo­rint saját erőt fordítani a város, il­letve, hogy hol legyen az esetle­ges új játszótér. Előbbi kérdésre - ha nem is egyhangúlag - igent mondtak a városatyák. Az utóbbira már ne­hezebb volt a válasz. Négy jelen­legi játszótér felújítása jöhet­ne ugyanis szó­ba a pályázat segítségével. Az ülésen Cser­vári József egy mözsi helyszín mellett kardosko­dott, STERCZNÉ ASZTALOS ZSUZSAN­NA pedig a Pitypang óvoda mellet­ti területért érvelt, amit hetven lakossági aláírással is alátámasz­tott. A testület többsége viszont úgy döntött, hogy ha lehet játszó­tér, akkor az a Fáy téren legyen. Téeszek: életben maradtak szövetkezet Megkopott a város két legnagyobb agrárcégének fénye, de továbbra is jelentős szereplői a mezőgazdaságnak A mözsi és a tolnai mező- gazdasági szövetkezet lá­tott már szebb napokat is, ám működésük a hazai agrárium jelen helyzeté­ben stabilnak mondható. Steinbach Zsolt A Mözsi Mezőgazdasági Szövet­kezet sorsának alakulását jól szimbolizálja az irodaház: az egykori ebédlőben bútorbolt üzemel, a szövetkezetnek ma már csak néhány helyiségre van szüksége. A Falusi Ádám vezette cég ma már csak növénytermesz­téssel, mezőgazdasági szolgál­tatással foglalkozik. A hajdani létszám ötödét, harminc embert foglalkoztatnak. Az éves árbe­vétel 300 millió forint, a szövet­kezetnek nincs adóssága. Kukoricát, búzát, szóját és burgonyát termesztenek. Utób­bi a mözsiek egyik sikernövé­nye volt. Az EU-csatlakozás óta a rosszabb minőségű, de ol­csóbb lengyel, szlovák krumpli térhódítása miatt jelentősen csökkenteni kellett a vetésterü­letet. Falusi Ádám mindeneset­re bizakodó. Van elég tárolójuk, szárítókapacitásuk. Az idei ter­més pedig nagyon jónak ígérke­zik. A tolnai Aranykalász Terme­lőszövetkezet 700 hektáron Németh József, az Aranykalász elnöke: pályázati támogatással, kétszázmillióért épül az új szárító gazdálkodik, emellett további 2500 hektáron igyekszik a Tol­na Raktárszövetkezet gazdái­nak minden igényét kielégítő szolgáltatást nyújtani.- Nem gyakori, h#gy ekkora területet szövetkezeti alapon össze lehet tartani, de ha túlél­jük a nehéz éveket, akkor azt ennek köszönhetjük majd - vé­li Németh József elnök. A mint­egy nyolcszázmillió forint éves árbevételű cég több mint ötven embert foglalkoztat. Az Arany­kalász jövőképét jelzi: pályázati támogatással, közel kétszázmil­liós beruházással új szárítót építenek. Terménytároló épül Ötezer tonnás terménytároló építését kezdi meg a jövő hé­ten, EU-támogatás segítségé­vel a Tolna Raktárszövetkezet - tudtuk meg Fenyvesi Mi­hály elnöktől. SZÁMÍTÁS TE CHNIKA Pályázatokat nyernek számítógép Közbeszerzésben egyre jobbak és jobbak Lapolvasók a családban minőség Népszerűek, mert sok mindenre használhatók A Sharp Digicoop Bt. várja ügyfeleit, köztük azokat az állami cégeket is, ame­lyek számítástechnikai eszközöket vásárolnának. A szekszárdi cég Tolna megyei képviselete annak a Selectrade-Computer Kft.-nek, mely a közbe­szerzések egyik legjelen­tősebb bonyolítója. A Központi Szolgáltatói Főigaz­gatóság (KSZF) keretmegál­lapodása szerint az állami cé­gek irodafelszereléseiket az évek óta pályázati nyertes Selectrade-Computer Kft.-től (Budapest, Fehér út 10.) is be­szerezhetik közbeszerzés útján. A cég nem mellesleg az egyik legjelentősebb pályázati nyer­tes. A kft. Tolna megyei képvi­selete, a szekszárdi Sharp Digicoop Bt., mely egyben az EMMI KKT.-nek, az osztrák ke­reskedelmi központú Sharp disztribúciójának területi főfor­galmazója és minősített szaksz­ervize is - tudtuk meg kovács Péter Andortól, a szekszárdi cég ügyvezetőjétől. Ez utóbbi azt jelenti, hogy a vásárlók igen méltányos áron juthatnak hoz­zá a digitális másoló és nyomta­tó eszközökhöz, a számoló- és összeadó gépekhez, a háztartá­si eszközökhöz és a szórakozta­tó elektronikai cikkekhez. S mi­vel elsősorban számítástechni­kai cégről van szó, egyre gyak­rabban nyernek meg olyan pá­lyázatot, ahol computereket, számítógépes rendszereket szállíthatnak. Ez főként azokra a köz- ° :K intézményekre vonatkozik, akik alanyi vagy más jogon KSZF azonosítóval rendelkez­nek. Kovács Péter Andor rámu­tatott, több mint tíz éve tartó folyamat, a dinamikus fejlő­dés következménye, hogy a megyében egyedüliként, köz vetítők nélkül fog lalkozhatnak közbe­szerzésekkel. Az ügy­fél a szekszárdi cég­nél, de akár a pá­lyázó telephelyén is választhat a kí­nálatból, és a szállí- tási, üzemeltetési és bérleti szerző­dést is megkötheti. A közbeszerzés ter­mészetesen az utób­bit is lehetővé teszi. Az előírásoknak megfelelően a cég mindig eredeti, új technikai eszközeit bérel­ni is lehet. Kovács Péter Andor elmondta, egy, a közbeszerzési eljárás bonyolítására pályá­zó vállalkozás nem is teheti meg, hogy az új helyett használt árut „sóz” a közintéz­ményekre, ez ugyanis a cég jó hírének ártana, ráadásul tech­nikai akadálya is van, lévén a KSZF ellenőrzi a közbeszerzési folyamatot. A kiskereskedések szintén bérelhetnek irodai esz­közöket a Sharp Digicoop Bű­től, rájuk azonban nem vonat­kozik az a szabály, hogy csak új nyomtatót vagy fénymásolót, szkennert választhatnak. A szkennerek vagy más néven lapolvasók az ott­honi számítógépek egyre általánosabban elterjedt kiegészítőivé váltak. Sikerükhöz sokoldalú felhasz­nálhatóságuk nagymértékben hozzájárult. A régi családi ké­pek rögzítésén túl a profibb be­rendezések a képek negatívjai- ról is képesek másolatot készí­teni. Egy lapolvasóval és nyom­tatóval felszerelt számítógép betölti az egyszerűbb fénymá­solók szerepét is. A szkennerek által alkotott képek minőségé­nek legfontosabb befolyásoló té- nyező a denzitás, azaz a képek nyezője a felbontás (dpi) és a részletgazdagsága. Fontos a be- színmélység (bit). Minél maga- olvasási sebessége is. Érdemes sabb ez a két érték, annál éle- usb 2.0 kompatibilis készülé- sebb és színekkel telítettebb ké- ' kék közül választanunk, ha pet kapunk. A manapság elter- gépünkön is van ilyen csatlako- jedt lapolvasók 1200x1200 kép- zási lehetőség. A lapolvasók pontos optikai felbontással ren- árát mindezeken kívül a mellé- delkeznek. A képminőségre kelt programok tudása is meg- szintén nagy hatást gyakorló té- határozza. I NÉHÁNY LAPOLVASÓ FONTOSABB ADATAI Típus Felbontásfdpi) Színmélység(bit) Csatoló felület Ár ft Canon Lide20 600x1200 48 usb 1.1 13500 Hp ScanJet 3770c 1200x2400 48 usb 2.0 19000 Hp scanjet4070 2400x2400 48 usb 2.0 32000 Epson 3170 3200x6400 48 usb 2.0 45000 Az árak tájékoztató jellegűek Kína rátámadt Amerikára A lemezek utolsó napjai generációváltás Az utód ezerszer jobb A hajlékony lemezes meghajtók alkonya, úgy tűnik, lassan végérvénye­sen elérkezett. Bár még mindig sok esetben be­építik, a legtöbben már csak megszokásból kérik, hogy le­gyen lemezes meghajtó is gé­pükben. A floppy a mai kor igé­nyeinek egyáltalán nem felel meg. Kapacitása szinte csak szöveges dokumentumok táro­lását teszi lehetővé nagyobb mennyiségben. Jó minőségű fényképekből csak néhány da­rab fér rá. Helyettesítésüket egyre inkább usb-tárolókkal oldják meg a felhasználók. Elég öregecskének kell lennie annak a gépnek, mely nem alkalmas ezek fogadására. Az usb-tárolók teljesítménye akár ezerszerese is lehet a hajlékony lemezeké­nek, de sebességük is összeha­sonlíthatatlanul nagyobb. Mé­retüknél fogva bármelyik zseb­ben elférnek, és az adatvesztés esélye is jóval kisebb mint elő­deinél. A praktikusan gondol­kodó felhasználó az akár az egy gigabájt memóriájú tárolók kö­zött biztosan megtalálja a neki megfelelő teljesítményűt. Leg­kisebb, százhuszonnyolc mega­bájtos változatához már akár háromezer forinttól hozzájutha­tunk. Tömegesen támadják kínai webhelyek felől az Egyesült Ál­lamok számítógépes hálózatait. Magukat megnevezni nem óhajtó amerikai kormányzati tisztviselők elmondása szerint a védelmi minisztérium és több másik hivatal rendszereit is tá­madások érték. Összesen több száz hálózat érintett az ügyben. A The Washington Post szerint a titkos rendszereket eddig nem tudták feltörni, de a ható­ságok így is aggódnak, nehogy értékes adatokat zsákmányolja­nak a támadók. A gyanúsan szervezett és átfogó támadások egyelőre megosztják a szakér­tőket abban, hogy a háttérben maga a kínai kormány állhat-e. I

Next

/
Thumbnails
Contents