Tolnai Népújság, 2005. augusztus (16. évfolyam, 178-203. szám)
2005-08-25 / 198. szám
MOZAIK TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2005. AUGUSZTUS 25., CSÜTÖRTÖK OLVASTAM A Alompárok AZT, hogy KIK sztárok ma Magyarországon , jól tudjuk. Azok, akiket annak kiállt ki a média, a bulvársajtó. Nem kell hozzá sikeres szakmai múlt, elismertség, nem kell szépnek lenni, sem képzettnek vagy különösebben tehetségesnek, elegendő, ha az illető kellően botrányos. Mint példának okáért a valóságshow-k résztvevői, akik közül sokan nem a műveltségükről és jómodorukról váltak ismertté. Épp ellenkezőleg, esetükben a közönségességet díjazták, ki tudja, miért. Nos, újabban már nemcsak ilyen sztárocskáink vannak, hanem „álompárjaink” is. Hogy hogy nem, mindegyik „tévés személyiség”, mint például Csisztu Zsuzsa, Stoll Buci és legújabban Szellő István, valamint az ő életük párjai. Jobban mondva volt párjaik, így múlt időben. Mert amilyen csöpö- gős volt az álompárok szerelme, legalábbis ami a kapcsolatból a nyilvánosság előtt köztudottá vált, épp olyan drámai volt a szakításuk. Valamennyi hasonló forgatókönyv szerint zajlott: megcsalatva és elhagyatva, a másikra kígyót, békát nyilatkozva, nagy nyilvánosság előtt. Mintha négyszemközt nem, csak az egész ország előtt tudnák megbeszélni a problémáikat. Csak nehogy valaki még azt is kitalálja, hogy ilyen az álomválás! f. kováts Éva Görög módra étkezzen és éljen! ISMERJÜK a görög lagzit, a görög salátát, a görög színházat, a görög építészetet és mitológiát, de mi a helyzet a görög diétával? A görögök már évezredekkel ezelőtt vallották az „ép testben ép lélek” gondolatát. A diétájuk sem csupán egyszerű fogyókúra, hanem egy életszemlélet. A görögök ugyanis nem hódolnak a diétadivatoknak. Finom lakomák Kínából és Indiából EGZOTIKUS, különleges, mégis könnyen elkészíthető! Az ázsiai konyha legalább olyan sokoldalú és változatos, mint a földrész népei. A térségből elsősorban a kínai konyhát ismerjük. De ne feledkezzünk el az indonéz, az indiai és a thaiföldi ételekről sem. Rendkívül ízletesek, ötletesek és egyszerűen elkészíthetők. Szétrobbantott akadályok M6-OS Pécs határában tűzszerészek jártak, Őcsényben döntöttek Mintegy hatvan kilogrammot tett ki az a nyolc robbanószerkezet, mely tegnap repült a levegőbe Pécs közelében. Baksa Tamás és Gelencsér Imre az I. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred tűzszerészei egy második világ- háborús magyar légvédelmi repeszgránátot és egy tárolócsavaros szovjet kézigránátot tart a kezében Senki sem sérült meg és kár sem esett semmiben, hiszen a világháborús lőszereket - melyeket az Mó-os autópálya nyomvonalán, a Bóly-Szent- lőrinc közötti szakaszon ástak ki a földből - szakemberek semmisítették meg az aranyos- gadányi mezőn. Az I. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred tűzszerészei a szigorú előírások maradéktalan betartása mellett váltották ki a detonációt: a több mint hatvanéves robbanószerkezetek napjainkban is halálos sebet ejtenének négyszáz méteren belül. Komjáthy László, a Nemzeti Autópálya Rt. helyszínen tartózkodó biztonsági igazgatója elmondta: miután a nyomvonal mentén harcok folytak a második világháborúban, mindé- nütt szükség van lőszermente- J sítésre. Ezt a munkát a Tolna t megyei szakaszon is el kell vé- É gezni. | Közben Őcsényben tíz kép- 1 viselő egyhangú szavazatával úgy döntött az őcsényi képviselő-testület, hogy kiadják az Mó-os út építéséhez szükséges területfelhasználási hozzájárulást - mondta Guzsván István polgármester. Tették ezt nem minden feltétel nélkül: ezek között szerepel a zajgátló fal építése, véderdő telepítése, az építés során igénybe vett utcák burkolatának a felújítása, az autópályákhoz legközelebb eső ingatlanok kisajátítása, az építés során keletkezett károk helyreállítása, illetve a rendezési terv módosítási költségeinek a megtérítése. magyar állampapír VAN. AM I Rt MINDIG SZÁMÍTHATUNK A Magyar Állampapír a legbiztosabb befektetési tor ina, írnely szeles korben hozzáférhető, es versenykeper. hozamot, kínál További információ: 06 4 0 24 24 24, www.allampapir.hu A |OVO 111/ LONSAíiA SKANDINÁV LOTTÓ NYERŐSZÁMOK ELSŐ SOROZAT: MÁSODIK SOROZAT: NYEREMÉNYEK: Telitalálatös szelvény nem volt. A hat- találatosok 164.621, az ötösök négyezerötszáz-huszonkilenc, a négyesek nyolcszázhét forintot fizetnek. E S É L Y A T () V Á B B L É P É S R E ! Péter Rózsa Oktatási Központ 8000 Székesfehérvár 1051 Budapest V. Várkörút 54. Vörösmarty tér 2. Tel.: 22/348-103, 22/348-095 Tel.: 1/411-0900, 1/350-1891 Honlap: www.peter-rozsa.hu Iskolarendszerű képzések érettségizetteknek levelező tagozaton, korhatár nélkül, szombati tanítási napokkal: • Külkereskedelmi ügyintéző • Vámügyintéző • Nemzetközi száll, és logisztikai menedzser • Újságíró • Irodavezető • Idegenforgalmi technikus • Gazdasági infonnatikus • Marketing- és reklámügyintéző • Idegenvezető Egyetemi felvételi mentességet nyújtó képzések: • Logisztikai műszaki menedzser assz. (Budapesti Műszaki Egyetem) • Pénzügyi szakügyintéző (Soproni Egyetem) • Jogi asszisztens (Miskolci Egyetem) • Idegenforgalmi szakmenedzser (Budapesti Gazdasági Főiskola) Költségtérítés havi tízezer forint. Diákigazolvány, 23 év alatt családi pódék. állami diákhitel. Felvételi nap Székesfehérvárra: 2005. augusztus 27. Pótfelvételi: 2005. szeptember 10, Felvételi nap Budapestre: 2005, augusztus 26. Pótfelvételi: 2005. szeptember 9. Kérje ingyenes tájékoztatónkat! A hasznosítható tudás... HUMOR ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ A hittérítő élménybeszámolót tart, miután visszatért a kannibálok földjéről:- Tulajdonképpen nagyon kedvesek az emberek. Már az első napon ott akartak fogni ebédre. SZÁMLA Az étteremben a vendég átolvassa a számlát, majd odaszól;; a csinos pincérnőnek:- Öltözzön át, kisasszony, és * jöjjön velem!- De uram! Mßgis, hogy gondolja ezt?- Úgy, hogy szerintem ön is benne foglaltatik a végösszegé ben. HÓDÍTÁS Hódításairól dicsekszik néhány barát:- Tegnap fogtam egy noteszt, és az ábécé szerint beleírtam azoknak a nőknek a nevét, akikkel az elmúlt harminc évben viszonyom volt.- Hogy hívták az első kettőt?- Anna és Zita. MUNKANAP Géza fáradtan ér haza a munkából:- Szörnyű nap volt a mai! A főnök teljesen megőrült, ugyanis hat ember munkáját végeztette el velünk. Még szerencse, hogy tízen vagyunk! ISMERTETŐJEL Karcsiékhoz becsönget egy férfi:- Kisfiam, itthon van az apukád?- Igen, hátul van a disznóólban. Arról tetszik megismerni, hogy sapka van a fején. »