Tolnai Népújság, 2005. augusztus (16. évfolyam, 178-203. szám)

2005-08-24 / 197. szám

TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2005. AUGUSZTUS 24., SZERDA SPORT 15 Elkapta a rajtot a Paksi SE labdarúgás Kiss Tamás a góljának nagyon örült, de azt mondja, képes ő a felcsúti produkciójánál sokkal jobban is futballozni Három meccs, kilenc pont. Álomszerűén kezd­te a 2005/2006-os idény küzdelmeit az NB Il-es Paksi SE futballcsapata. Lengyel Ferenc gárdája szombaton Felcsúton sem fékezett, s utóbbi öt mécs­eséből immáron negyed­szer győzte le bombaerős riválisát. R. G. Szó mi szó, alaposan elkapta a rajtot a PSE. Pedig nem volt könnyű a gárda sorsolása, az el­ső körben a Barcs, a második­ban a DAC-Győr várt a Lengyel­fiúkra, míg szombaton a bajno­ki cím fő várományosa, a Felcsút következett. A három párharcból ráadásul kettőt ide­genben kellett megvívniuk a paksiaknak, ezért is roppant ér­tékes a megszerzett 9 pont. A villanyfényes találkozón a paksi gárdában mindenki jól futballo­zott, ám a legjobban talán Kiss Tamás teljesített - a játékos la­punktól 7-es osztályzatot kapott -, s nem mellékesen a győztes gólt is a támadó szerezte. „Küzdelmes, remek meccset játszottunk. A Felcsút a táma­dójátékra fektette a hangsúlyt, s ez feküdt nekünk. Az elmúlt években rendre jó kis összecsa­pásokat vívtunk, nem volt ez másképp ezúttal sem. Úgy gon­dolom, mindent egybevetve megérdemelten győztünk” - te­kintett vissza a forduló ranga­dójára Kiss Tamás. A Paksi SE sikere duplán is értékes, hiszen Ambrus Sándor kiállítása miatt az 57. perctől emberhátrányban futballozott Lengyel Ferenc alakulata. A Du- na-partiak mégsem álltak be védekezni, s 2-2 után is sike­rült bevinniük a végső „ütést”. „Minden benne volt a meccs­ben. Az is, hogy gólt kapunk, az Is, hogy mi rúgjuk a győztes ta­lálatot. Szerencsére utóbbi kö­vetkezett be. Örülök, hogy az én gólommal nyertünk, ám annak ellenére, hogy én kaptam a csa­patból a legjobb osztályzatot, azt mondom: tudok én ennél sokkal jobban is játszani” - tet­te hozzá Kiss Tamás. A támadó, jobb játékra már pénteken szüksége lesz a PSE- nek, amely a két éve még NB I- es Haladás együttesét fogadja, mi több, ország-világ előtt fut­ballozhat, hiszen a meccset a sporttelevízió élőben közvetíti. „Mindenkit motivál, hogy a mi meccsünket adja a tévé. Ter­mészetesen a Hali ellen is a győzelem a célunk. Az öltöző­ben már beszéltünk róla, s min­denki tisztában van vele: csak úgy ér valamit az első három si­ker, ha a szombathelyiek ellen is begyűjtjük a három pontot” - zárta a támadó. Jól megy a paksiaknak a Felcsút ellen A paksiaknak igazán jól megy az osztály leggazdagabb csapata ellen. Az elmúlt évek­ben négyszer csapott össze a PSE és a Felcsút, s a Fejér megyeiek mindössze egy pon­tot tudtak kihozni ezekből a derbikből. A PSE idegenben mindkétszer legyőzte riválisát, ráadásul ezeken az összecsa­pásokon még gólt sem kapott. A legutóbbi négy meccsen: NBin, 2002.11. 02.: Felcsút-PSE 0-2 (Varga L, Vesztergombi). mm, 2003. 05. 31.: PSE-Felcsút 2-1 (G: Osztermájer, Varga L.j. mn, 2004. 10. 23.: Felcsút-PSE 0-1 (G: Búzás), mn, 2005. 05. 15.: PSE-Felcsút 1-1 (G: Heffler). Kiss János nemcsak a kispadról dirigál Érthetően nagy volt a boldog­ság a hét végén a Kiss család­ban. Kiss Tamás a Paksi SE felcsúti mérkőzésén szerzett három pontot érő találatot, míg bátyja, az NB Ill-as Bony- hád VL&t edző János Tamási­ban mentett pontot csapatá­nak. A csereként beállt játé­kos-edző a 85. percben egy szöglet után fejelt a kapuba, amivel értékes döntetlenhez segítette együttesét. A bonyhá­diak két mérkőzés után négy ponttal a harmadik helyen állnak á tabellán (a nyitá­nyon a Komlót verték 1-0-ra), s a papírforma alapján jó esé­lyük van, hogy a Dunaszent- györgy elleni szombati megyei rangadón tovább növeljék pontjaik számát. Indul a Bozsik-program labdarúgás Nyolc korosztály focizik TN-információ Szeptember 2-án, a kiskörzeti tornákkal kezdetét veszi az OTP-Mol Bozsik Labdarúgó Akadémia 2005/2006-os prog­ramja. A gyerekek nyolc kor­osztályban (Uó, U7, U8, U9, U10, Uli, U12, U13) kergetik majd a labdát. Idén két kiskör­zeti tornát, egy-egy kiskörzeti válogatott, alközponti váloga­tott, illetve megyei válogatott viadalt bonyolítanak le. A Bozsik-programban a megyei I. osztályban szereplő sport- szervezetek kötelesek Ull-es (10 fővel), U9-es (14 fővel) és U7-es (15 fővel) csapatokat in­dítani, míg ugyanez a megyei II. és III. osztályú klubok szá­mára nem előírt, de ajánlott. A programmal kapcsolatos információk a 74/511-124-es, illetve a 30/420-5904-es tele­fonszámokon szerezhetők Teszler Vendel MLSZ-jnstruk- tortól. Jámborék ötödik helye kajak-kenu Gőzerővel készül a győri vb-válogatóra a tolnai maratonista R. G. Embert próbáló feladat megol­dására vállalkozott Jámbor At­tila és Saiga István. Az Alois Dallmayr-Tolnatext KKSC és a Győri VSE maratonistája a hí­res spanyolországi Sella-ma- ratonon állt rajthoz, s végzett az előkelő ötödik helyen. A duó a júliusi, csehországi maratoni kajak-kenu Európa- bajnokságon kapott meghí­vást a világ egyik legnagyobb kajakversenyére, amelyen idén ezerötszáz indulót re­gisztrálhattak a szervezők. A vadvízi jellegű versenyen nem kapták el valami jól a rajtot Jámborék (az elején csak har­mincadikak voltak), de a foly­tatásban sikerült az élme­zőnybe verekedniük magukat, s végül az igen előkelő ötödik helyen értek célba. Három napra rá újabb versenyt ren­deztek - ezúttal 100 kilomé­terre az első viadal helyszíné­től -, amelyen Jámbiék a má­sodik helyet szerezték meg. A tolnai klasszis jelenleg gőz­erővel készül a szeptember 3- 4-ei győri világbajnoki váloga­tóra, amely az októberi, auszt­ráliai vb-indulásról dönt. Jám­bor és Saiga elsősorban a pá­rosra koncentrál, hisz a két vb-ezüst után most már végre a dobogó tetejére szeretnének felállni. A SZERZŐ FELVÉTELE Saiga István (elöl) és Jámbor Attila gőzerővel készül a vb-válogatóra Mórágyi győztes a második héten TN-információ Nagy sikerrel indult újra gól­totó játékunk. A második he­ti tippszelvényt ötvenhárom játékos kedvű olvasónk küldte be a Tolnai Népújság címére (7100 Szekszárd, Liszt F. tér 3.), közülük hár­man értek el egyaránt 6-6 ta­lálatot. A szerencse ezúttal mórágyi játékosunknak, Csi­pák Sándornak kedvezett, aki negyedéves Autó-motor előfizetést nyert. A nyertes­nek gratulálunk! Adategyez­tetés a 74/511-503-as tele­fonszámon. * * ★ Felhívjuk tisztelt játékosa­ink figyelmét, hogy csak a Tolnai Népújságból kivágott, s a legkésőbb péntekig pos­tára adott szelvényeket tud­juk elfogadni! Eger bízik a helytállásban labdarúgás Nikolov sárga lapjai miatt nem lép pályára TN-információ A Manchester United elleni Baj­nokok Ligája-selejtező visszavá­gót háromgólos hátrányból kez­dő debreceni labdarúgók jó eredményt szeretnének elérni szerdán este (kezdés: 20.30) a Puskás Ferenc Stadionban. A DVSC-AVE Ásványvíz játé­kosai tisztában vannak a reali­tásokkal, s messze nem olyan magabiztosak, mint a Hajdúk Split futballistái voltak ugyan­ilyen hátránnyal a hátuk mö­gött a 2. fordulóban. „Mindenképpen egy kemény, hajtós mérkőzésre lehet számí­tani szerda este a Manchester United ellen. Mi mindent meg fogunk tenni a siker érdekében és szerencsés esetben jól ala­kulhat a találkozó. Ellenfelünk egy igazi profi gárda, amely kö­nyörtelenül kihasználja a véde­lem hibáit. Százszázalékos koncentrációra van szüksé­günk. Ők is meg akarnak nyerni minden mérkőzést, nemcsak mi” - mondta a válogatott paksi védő­je, ÉGER LÁSZLÓ. Az angliai meccs legjobb ma­gyar labdarúgója hozzátette: az MU-ban mindenkire oda kell fi­gyelni. „Nem elég ha Rooneyra, Van Nistelrooyra és Cristiano Ro- naldora ügyel a védelem. Ez a találkozó pályafutásunk egyik csúcspontja, szeretnénk szép játékkal és jó eredménnyel bú­csúzni a BL-selejtezőtől, ha nem sikerül a továbbjutás” - jelentet­te ki Éger. Az első találkozón 3-0-ás ve­reséget szenvedő gárdán kény­szerből változtatnia kell Supka Attila vezetőedzőnek, Nikolov Balázs, a gárda másik Tolna me­gyei illetőségű játékosa ugyanis eltiltása miatt nem játszhat. A Löki így várhatóan a Cser- nyánszki- Dombi, Éger, Máté, Szatmári- Böőr, Sándor T., Vukmir, Halmosi- Bogdano- vics, Sidibe összeállításban kez­di a mai összecsapást. Az angolok is változtatnak: Silvestre és O’Shea helyett Brown és Heinze kaphat szere­pet, míg Parkot a szélvészgyors Giggs válthatja. A nagy érdeklődéssel várt ta­lálkozóra keddig huszonötezer belépőt adtak el, így biztosra vehető, hogy telt ház, 35 ezer néző előtt játszik majd a két együttes. Az összecsapást sváj­ci bíró, Massimo Busacca veze­ti, segítői Francesco Buragina és Stéphane Cuhat lesznek. SPORTHÍREK NÉHÁNY SORBAN Kézilabda. Keddi számunkból helyhiány miatt kimaradtak a XII. Radenska-kupa nemzet­közi torna fiú különdíjasai, íme a névsor. SZ+C csoport (1993/94), legjobb kapus: Mates Ilakovac. Mezőnyjáté­kos: Zeljko Dusanic. Gólki­rály: Mihael Marencic. Antibont csoport (1991/92), legjobb kapus: Póder Dávid. Mezőnyjátékos: Tasi Ferenc. Gólkirály: Tomislav Ilic. Kü­lönülj: Dravecz Máté. OTP csoport (1989/90), gólkirály: Schneider Mátyás. Hotel Thelena csoport (1987/88), legjobb kapus: Igor Búd. Me­zőnyjátékos: Miran Andros. Gólkirály: Zlatan Tomasevic. Labdarúgás. NB II-es után­pótlás-bajnokságban szereplő Atomerőmű SE mindkét csa­pata győzelmet ünnepelhetett a hét végén. Eredmények, U15: ASE-Budafok 4-1 (G: Pölöskei P. 2, Tamaskó L, Ragoncsa G. U13: ASE-Buda­fok 9-0 (G: Oláh R. 2, Kesz­tyűs B. 2, Kolarics K. 2, For- ray B., Juhász B., Jánosa Z. Az NB I-es kiemelt bajnok­ságban szereplő Szekszárdi UFC a nyitányon szabadna­pos volt. Női labdarúgás. Megkezdte a felkészülést a 2005/2006-os bajnoki idényre a Tolna- Mözsi NSE együttese. A fel­nőttek a városi sportcsarnok­ban, az U15-ÖS gárda és a focisulis lányok pedig a mözsi iskola tornacsarnoká­ban készülnek. A nyújtottpá- lyás bajnokságban szereplő serdülők (U15) a pontvadá­szatban a Kék-csoportba ke­rültek, ahol a PMFC, a PVSK és a Völgység NSE Bonyhád gárdájával meccseinek. A tol­nai fordulót október 22-én, vagy 23-án bonyolítják le. i v

Next

/
Thumbnails
Contents