Tolnai Népújság, 2005. augusztus (16. évfolyam, 178-203. szám)
2005-08-02 / 179. szám
TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2005. AUGUSZTUS 2., KEDD 10 GAZDASÁGI TŰKOR JEGYZET A tejtermelők panasza nem javul a tejtermelők helyzeti. Pár hete beszámoltunk arról, hogy literenként még a hatvan forintot sem kapták meg. Azóta már az ötvenet sem akarják kifizetni a felvásárlók. Arra hivatkoznak, nincs elég megrendelés, mert a hazai fogyasztó a sokkal olcsóbb uniós tejet veszi. Valóban így van. Arról azonban ritkán esik szó, hogy milyen is az az uniós tej, amit ennyire olcsón lehet adni. A német, a holland, a francia tej a saját hazájában háromszor annyiba kerül, mint a magyar nálunk. A TERMELÉSÜK kilencven százalékát, nagy haszonnal otthon értékesítik, a maradék tíz százalékot hozzák ide. A tejporból készített tejet, nyomott áron. Tehetik, ők már a pénzüknél vannak. Ezzel a tíz százalékkal kellene felvenni a versenyt a magyar termelőknek. De ez sajnos egyedül nem megy. Talán ha ráírnák a dobozokra, zacskókra, hogy az adott tej miből készült, látott-e, s ha igen, mikor látott egyáltalán tehenet Talán elgondolkodnának rajta az emberek, érdemes-e 20-30 forintért tönkretenni a hazai termelőket, feldolgozókat azzal, hogy inkább az uniós tejporból készült italt veszik meg, mint a magyar tejet MAUTHNER ILONA Félidőben a búza aratása Az elmúlt hetek időjárásának köszönhetően a piacon a minőségi búza ára emelkedett, a takarmánybúzáé csökkent. A malmi búza tonnája 19-22 ezer forint között, míg a takarmány minőségűé 15-17 ezer között alakul. Spanyolországban az étkezési búza tonnájáért 138-147 eurót adnak, míg hazánkban 101 eurót kínálnak, az intervenciós áron. Gabonaárak néhány európai országban: Étkezési búza: Franciaország 101 euró, Németország 97-110, Lengyelország 86- 95, Spanyolország 138-147 euró. Takarmánybúza: Franciaországban nem vásárolnak, Németországban 86-105 euró, Lengyelországban 84-86 euró. Az MVH adatai szerint május 31-ig hazánkban 4,131 millió tonna búzát ajánlottak fel, ebből 3,7 milliót vásárolt fel a hivatal. A várt 8 millió tonna termés helyett a sok eső miatt 1 millió tonnával kevesebb, 7 millió tonna búza lesz Magyarországon. M. I. Döntöttek a támogatásról értesítés Az interneten megnézhető A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) július 31-re befejezte az agrár-környezetgazdálkodás támogatása jogcím alapján beérkezett 32 682 támogatási kérelem feldolgozását. Az előzetes várakozásokat messze felülmúlóan nagy szátai úton megküldött hivatalos határozatot. Az agrár-környezetgazdálkodás támogatása jogcímre beérkezett kérelmek az alábbi táblázatban: r mm í ifi Üü llüiiiii mú pályázat értékelése, pontozása és rangsorolása a múlt héten sikeresen lezárult. Baranya 1039 Bács-Kiskun 5710 Békés 2363 Az MVH megkezdte a hivataBorsod-Abaúj-Zemplén 2294 los határozatok kipostázását, az Csongrád 2109 érintettek azonban a Fejér 1083 www.mvh.gov.hu honlapon már tájékozódhatnak az eredményekről. Ezen az úton az Főváros és Pest 2137 Győr-Moson-Sopron . 1183 Hajdú-Bihar 3264 Heves 1125 igénylők regisztrációs számuk Jász-Nagykun-Szolnok 1438 beírásával „on-line” lekérdezKomárom-Esztergom 355 hetik, hogy milyen célprogramNógrád 596 ban, mekkora terület, illetve állatlétszám után kapnak támogatást. A honlapon lekérdezhető Somogy 975 Szabolcs-Szatmár-Bereg 4044 Tolna 1150 Vas 236 Veszprém 1024 adatok csupán tájékoztató jelleZala 557 gűek és nem helyettesítik a posMindösszesen 32682 A bárányokat jelölni kell leltár Az új rendelet miatt kevés a krotália, az állattartók várakozásra kényszerülnek, ha a birkáikat értékesíteni szeretnék Az egységes nyilvántartási rendszer miatt a juh- és kecsketartókra több adminisztrációs munka hárul július közepe óta. A helyzetet csak nehezíti, hogy három megyének - Baranya, Somogy és Tolna - egy instruktora van, aki a krotáliákat elosztja. Mauthner Ilona Gyurgyonovics Gyula, bátai juhász szerint, a helyzetük nem lett könnyebb, noha az uniós rendelet célja éppen az volt, hogy egyszerűsítse az állatok nyilvántartását. A birkák jelöléséért az állattartó a felelős. Valamennyi juhtartónak regisztráltatnia kell magát, tenyészetszámmal és ahhoz kapcsolódó előtaggal kell rendelkeznie ahhoz, hogy állatait jelölni tudja és értékesíthesse. Eddig is volt a birkák fülében krotália, mondta Gyurgyonovics Gyula, de július 9-től már kettő is kell, mert a jobb fülben lévőn a tenyésztő saját jele van, míg a bal fülben a használati szám. A fülszámokat a területi instruktornál lehet megrendelni. A bárányok értékesítéséhez folyamaA bátaszéki Tóth család több száz birkával foglalkozik. Tóth Ilona (a képen) gyakran segít az édesapjának tosan gondoskodni kell a krotáliákról. A Dél-Dunántúlon 160 gazdára jut egy intsruktor, így előfordul, hogy várni kell, mire mindenki időben megkapja a kért fülszámot. Márpedig ezek nélkül se szállítani, se értékesíteni nem lehet az állatokat. Új feladat az is, hogy évente egyszer, a területi instruktor segítségével állományleltárt kell készíteni. A szezon csak most kezdődik dinnye Harminc forint alatt csak ráfizetéssel lehet termelni Az időjárás alaposan megzavarta az idén a dinnyetermelést. A sok eső, majd a hőségnapok okoztak fejtörést a gazdáknak. Tolna megyében Szedres, Tengelic, Paks, Bogyiszló környékén közel ezer hektáron termelnek dinnyét a gazdák. Mauthner I. A rendkívüli meleg is sok bajt okozott, mondta Bognár János, szedresi termelő. Többen meg is ijedtek, hiszen az erős napsütés megsütötte a dinnye felszínét és több gazdálkodó még éretlenül felszedte a termést. Ez a helyzet jellemző országosan is, és erre alapozva több áruházlánc akciózik a kényszerérett, jégverte dinnyével, igyekeznek az árakat leszorítani. . jf Eddig alakult ki a piacon. A termelők elkeseredetten, tehetetlenül nézték végig, mi maradt a földjeiken. A mul- tik kilón- Á ! - ként 30 forin- tos a sok eső, illetve a 6 fokos éjszakai „hideg” miatt hiány árat ajánlottak fel, ami elfogadhatatlan, mondta Bognár Sándor, mert ebből visszatartanak - marketingre, bonuszra - 3 forintot, 5 forint a fuvar, 2 forint a kamionba való berakás. A nagybani piacon 40-45 forintot adnak kilójáért és a zöldségeseknél így lesz belőle 80 forintos dinnye. A spanyol, az olasz és a görög diny- nye már leérett és egyre több német, osztrák és francia is érdeklődik a magyar termék iránt. A termelők abban bíznak, a dinnyeszezon ezután kezdődik, ha az időjárás is keg>res lesz hozzájuk, akár szeptemberig is kitarthat ez a kellemes, ízletes gyümölcs. Nagy János szedresi gazda akkor lenne elégedett, ha a felvásárlók megadnák a 30 forintot mmsma Elektronikus hírlevél, új szolgáltatás indul adósarok Aki kéri, annak elküldik A bécsi piacon jobban járna a magyar termelő árak Olasz, osztrák és hazai áruk Az APEH az adózók széles rétegeit érintő rendszeres, naprakész tájékoztatás érdekében új szolgáltatást indít el augusztustól. Káldy Judit, a megyei adóhivatal sajtóosztályának a vezetője arról tájékoztatta lapunkat, hogy az elektronikus hírlevélküldési rendszer üzemszerű működtetését napokon belül megkezdik. A szolgáltatást azok vehetik igénybe, akik 2005. augusztus 1-jétől regisztráltatják magukat a megyei adóhivatal honlapján. Az APEH www.apeh.hu internetes honlapján az adózók 11 kategóriát jelölhetnek meg, hogy melyik témában szeretnének hírlevelet kapni. Az adóhatóság az adózók által megadott e-mail címre elküldi a legfontosabb információkat, tájékoztatókat, állásfoglalásokat, bevallási határidőket, melyek az adókötelezettségek teljesítéséhez szükségesek - mondta Káldy Judit. Megjelölhető kategóriák: magánszemély, egyéni vállalkozó, gazdálkodószervezet. Tilos tarlót égetni, büntet a hatóság Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a 21/2001. (11.4.) kormányrendelet 11. paragrafusára hivatkozva közleményben hívja fel a gazdálkodók figyelmét arra, hogy tilos a lábon álló növényzetet, tarlót, illetve a növénytermesztéssel összefüggésben keletkezett hulladékot elégetni. Aki a szabályt megszegi, pénzbírságra számíthat. Jövedékiadó-elszámolás, augusztus 15-e a határidő A borászoknak augusztus 15-ig kell elkészíteniük az elszámolásaikat az első félévi jövedéki adóról és azt a Szekszárdi Vámhivatalhoz kell benyújtaniuk. Hétfőn, szerdán és pénteken, délelőtt 8 és 12 óra között, kedden és csütörtökön, 11 és 15 óra között van ügyfélfogadás a hivatalnál. Kánikulai állatvásárok, kevés érdeklődővel Körzetünkben legközelebb augusztus 14-én, vasárnap Szek- szárdon lesz országos kirakodó- és állatvásár. Az elmúlt hetekben kisebb vásárlási kedv kísérte a kínálatot, a csekély érdeklődés oka talán a nagy meleg lehetett, de se a süldőket, se a malacokat, de még a csikókat és a lovakat sem nagyon keresték a vásárokban. Minden termelő legnagyobb vágya, hogy a megtermelt árut haszonnal tudja értékesíteni. Úgy tűnik, idén a hazai gyümölcspiacon az önköltségi ár körül tudnak csak értékesíteni a gazdák. Elnézve a bécsi árakat, a magyar termelők nagyon elégedettek lennének vele, ebből talán még jutna valamennyi fejlesztésre, uniós elvárások teljesítésére is. 11 fű irf.lil'i IJ.'H JffillJ ii'f1 Min III származási hely ára Sárgarépa Ausztria 148-173 Ft/kg Paradicsom Ausztria 124-297 Ft/kg Görögdinnye Olaszország 74-124 Ft/kg Alma Olaszország 218-368 Ft/kg Fokhagyma Magyarország 371-445 Ft/kg Kajszibarack Magyarország 395-742 Ft/kg Málna Magyarország 618-989 Ft/kg Sárgadinnye Olaszország 124-297 Ft/kg Őszibarack Olaszország 148-321 Ft/kg f I I 1