Tolnai Népújság, 2005. augusztus (16. évfolyam, 178-203. szám)
2005-08-16 / 191. szám
16 MOZAIK TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2005. AUGUSZTUS 16., KEDD A Tolnai Népújság kommunikációs partnere a T-Mobile Magyarország Rt. T- ■ -Mobile' Partner OLVASTAM Az italozás hagyományai HAZÁNK MEOLEHETŐSEN SZÉP, ám kevésbé dicséretes helyet foglal el az italozási világranglétrán, ami nem meglepő. Különösen akkor nem, ha figyelembe vesszük a jóféle, hungarikumnak számító pálinkákat. Ezek több külföldi fiatalt juttattak detoxikálóba a Sziget Fesztiválon. De nemcsak kis országunk szerepel remekül, ha vedelésről van szó. A minap olvastam, hogy a briteket sem kell félteni, ha kocsmázásról van szó, ám igazából őseik voltak azok, akik előszeretettel néztek a kupa fenekére. MÁR A normann HÓDÍTÓK sem vetették meg a jóféle szeszt, amivel a csaták előtt növelték harci kedvüket. De a kutatók szerint a részegség a tizenhetedik század közepén vált a brit nemzeti identitás részévé, amikor is a királypárti anglikánok szép szokásuknak hódolva esténként kocsmáról kocsmára haladva a nyakukba vették London utcáit, hogy köztársaságpárti puritánokat csépeljenek. Azt sajnos nem tudom, hogy nálunk mikor és mily dicső körülmények között vált a szeszelés a nemzeti identitás részévé, de meg vagyok róla győződve, hogy igen messze visszanyúló és gondosan ápolt hagyományról van szó. Olyanról, amit akár el is feledhetnénk. harqitai Éva BEMUTATJUK A MEGYE LEGJOBB TANULÓIT Lukács Katinka furulyázott, most klarinétozik LUKÁCS KATINKA idén ballagott a bátaszéki Kanizsai Dorottya Általános Iskola nyolcadik osztályából. Minden évét példás, kitűnő eredménnyel végezte. Zeneiskolába jár, négy éve klarinétozik, előtte furulyázott. Tanulmányait a szekszárdi Garay gimnáziumban folytatja matematika-fizika szakon. Kicsit tart tőle, hogy nehéz lesz, mert az általánosban rajz szakos volt. Országos, megyei rajzversenyeken és matematikai versenyen is részt vett. Idáig csak német nyelvet tanult és már nagyon várja, hogy a gimnáziumban megismertessék vele az angolt is. Sokat rajzol, rejtvényt fejt, gyöngyfűző szakkörre jár. Szereti kitöltögetni a különböző műveltségszint- és intelligenciaszint-felmérő könyveket. A tévében leginkább a hírműsorok után érdeklődik, de néha egy-egy szappanopera- epizódot is megnéz. Imádja a romantikus zenét, nagyon sokat olvas, kedvencei a tiniregények. Sok barátja van, imád velük beszélgetni, fagyizni. Nagy állatbarát, két kutyáját sajnos nem tudja sétáltatni, mert túl nagyok és erősek, kaukázusi medveölők. Katinkáék hat macskát is tartanak. Az olvasó dönt Mint azt korábban már megírtuk, keressük Tolna megye legjobb tanulóját. A tehetséges diákokat lapunk hasábjain bemutatjuk. Az Olvasó dönti el: ki lesz a büszke cím birtokosa. Szavazni a bemutatkozó írás és a hamarosan megjelenő szavazólap beküldésével lehet. (Tolnai Népújság Szerkesztősége, 7100. Szekszárd, Liszt tér 3.) Ozorára jár a kompánia művészet A települést gyarapítják a pannók JáŐír' -íi :€ Bráda Tibor, Zöld Anikó és Szentgyörgyl József Ozorán, a munkaeszközzel, azaz az ecsettel Nem akármilyen csapat adott egymásnak találkozót Ozorán a III. Festőművész tábor alkalmából. A település a kortárs piktú- ra színe-javát fogadta Deák Ilona, Zöld Anikó, Balogh Gyula, Bráda Tibor, Szentgyörgyi JóMOZIMŰSOR Szekszárd Panoráma nagyterem: Csontdaráló (amerikai filmdráma) 17.30, 20.00. Artmozi: Intim vallomások (francia filmdráma) 17.00, A pofonok földje (hongkongi akció-kaland- film) 19.00. zsef és Szurcsik József révén. Bráda Tibor Munkácsy-díjas festőművész, egyetemi docens lapunknak is nyilatkozott: - Vecsési Sándor barátom hívott meg annak idején, hogy legyek a vendége az ozorai művésztelepnek. Öt nagy pannót készítettünk, ezek most a települést gyarapítják. Megtetszett nekünk ez a hely, évente visszajárunk. S az s^m utolsó szempont, hogy a kompániánk is nagyon jó. HUMOR ORR-MÓTLAN- Doktor úr, rettenetesen nagy az orrom - panaszkodik Pacs- mag a plasztikai sebésznek. - Nem tudna belőle egy formás, szép új orrot faragni?- Ebből, uram? Akár hármat is! ÉSZAK FELÉ Az elegáns sportautó megáll a buszmegállóban várakozó csinos hölgy mellett. A vezető igen magabiztos fiatalember fölényesen szól ki a kocsiból:- Csinike, nem száll be?- Északi irányba megy? - kérdi tőle a nő.- Igen.- Akkor üdvözlöm az eszkimókat! KOPASZOK- Mi a különbség a megkopaszodott angol és a megkopaszodott skót között?- Az angol végigjárja az ösz- szes kozmetikust, egy vagyont költ hajnövesztő szerekre, és a biztonság kedvéért még parókát is vesz. A skót viszont azonnal eladja a fésűjét. HIÚSÁG Két barátnő beszélget.- Hogyan lehet rávenni egy férfit, hogy csináljon meg valamit? - kérdezi az egyik barát.- Egyszerűen - feleli a másik.- Azt kell neki mondani, hogy túl öreg hozzá. AGCZfót X'i'ir cm. Pécsett, a Vadász utcai Liget lakóparkban 60,79 nm-es lakás (nappali + 2 szobás, amerikai konyhás) 7,56 nm-es erkéllyel, kulcsrakészen, azonnali beköltözéssel, valamint 16,5 nm-es garázs eladó. Egyéb szolgáltatások: gyermek klub, zárt, parkosított udvar, internet kávézó, szauna, szolárium. Érdeklődni munkaidőben: 72/212-473 *1131368* Nemzeti rock a Tritonustól iNDUjj el Regösének, moldvai dalok, silladri Új zenével jelentkezett a több által fémjelzett folkrockra épülő, mértté tett Indujj el egy úton... mint tíz éve alakult tamási ma már inkább nemzeti rock- kezdetűtől a Csillagok csil- Tritonus. A 90-es években meg- nak mondott műfajt képviseli. A lagok...-on át az A csitári hegyek zenésített verseket játszó együt- számok javarészt moldvai és bu- alatt...-ig. Nem feltétlenül a daltes 2003-ban állt össze ismét. A régebbi tagokhoz - Fenyvesi László (gitár), Jankó Tibor (basszusgitár), Kőműves Erik (gitár), Horváth László (dob) - csatlakozott Mischl Erik hegedűs és a furulyán játszó Ambrus Edit. 2004-ben vonultak stúdióba, idén pedig ösz- szeállt a 11 számból álló lemez anyaga. Az eredmény, a nemrég megjelent Indujj el című CD a zenehallgatók egy szű- kebb, de annál biztosabb körének érdeklődését keltheti fel: a Kormorán és a Gépfolklór TRITONUS , tS kovinai székely dallamokat dolgoznak fel, a Muzsikás által islamok közismert változatai tűnnek azonban fel a lemezen, amelyen szerepel moldvai katonadal, silladri és Arany János Nemzetőrdal című versének feldolgozása is. Azt, hogy a folkrock helyett miért illik a lemezre inkább mégis nemzeti rock jelző, az első szám mutatja: a Bejövetel című négyperces történet arról szól, hogy Csaba királyfi népe hogyan talált rá a hunok földjére, a Kárpát-medencére. A Tritonus az anyaggal fellépett már a Magyar Szigeten, a tamási sörfesztiválon, több Tolna megyei falunapon is. jií DDGÁZ támogatja PALYAZAT! JUTALOM KERF KPÁROKf A DDGÁZ Rt. „Körbe-karikába” címmel pályázatot hirdet A PÁLYÁZAT TÉMÁJA: a DDGÁZ Rt. szolgáltatási területéhez tartozó településeket érintő, saját tervezésű kerékpáros túraútvonal Javaslatok összeállítása az alábbiak szerint. PÁLYÁZÓK KŐRE: pályázatot nyújthat be minden olyan magánszemély, baráti társaság, egyesület (pl. kerékpáros egyesület, túrázók egyesülete stb.) uki/amely a DDGÁZ Rt, szolgáltatási területén ól vagy működik, A BEKÜLDENDŐ KERÉKPÁROS TÚRAJAVASLATOK: egynapos, vagy hétvégi túrák lehetnek. A pályázó által elkészített túrajavaslat tartalmazza az útvonal leírását, teljes hosz- szát, az, egyes állomások közötti távolságokat, az egyes állomások megtekinteni javasolt látnivalóinak a kirándulók számára érdekes, informatív leírását, Illetve a túrázó kerékpáros szempontjából fontos további Információkat. A túrajavaslatnak minden olyan Információra érdemes kitérnie, amely a terepet egyáltalán nem ismerő kerékpáros számára hasznos hihet (pl. kerékpárszerviz, strandfürdő, étkezési-, vízvételi lehetőség, terepviszonyok stb.), A túraleírás terjedelme legfeljebb 2 gépelt oldal tehet. Égy jelentkező maximum 3 útvonallal pályázhat. (Kerékpártúrákat ajánló kiadványokból kimásolt útvonaltervek nem vehetnek részt a pályázaton. Fénymásolt térképen a pályázó által bejelölt útvonalak ez alól kivételt jelentenek.) A pályázatot kézzel írott formában is elfogadjuk, amennyiben jól olvasható, A beküldött pályázatokat a DDGÁZ Rt. nem küldi vissza. A DDGÁZ Rt publikációiban - a beküldő személy/szervezet nevének feltüntetése mellett - a pályázatra beküldött útvonaltervek szerzői jogdíj fizetése nélkül jelennek meg. NEVEZÉSI LAP: a jelentkezési lapok hozzáférhetők a települések polgármesteri hivatalaiban, a DDGÁZ Rt. honlapján ( www.ddgaz.hu ), a DDGÁZ Rt. postacímén (a beküldési címmel azonos), a DDGÁZ Rt. ügyfélszolgálati Irodáiban, Illetve kérhetőek a 72/510-829-es telefonszámon, ahol minden egyéb felmerülő kérdésre is készséggel válaszolunk. A pályaműveket a következő címre kell eljuttatni: DDGÁZ RT. „KÖRSE-KARiKÁBA " 7626 PÉCS, BÚZA TÉR 8/A. BEÉRKEZÉS! HATÁRIDŐ: 200$. SZEPTEMBER 1$. A beérkezett pályázatok értékelését a DDGÁZ Rt. által felkért szakmai zsűri végzi. A DDGÁZ Rt. a pályázat nyerteseit “Adrenalin 2005” típusú MTB kerékpárokkal jutalmaz- za. (Nyertes pályázatot készítő csoportok, szervezetek, Iskolák legfeljebb 5 jutalomkerékpárt kaphatnak.)