Tolnai Népújság, 2005. augusztus (16. évfolyam, 178-203. szám)

2005-08-01 / 178. szám

16 MOZAIK TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2005. AUGUSZTUS 1„ HÉTFŐ OLVASTAM Meztelen igazság A kánikula különleges hatással lehet az agymű­ködésre. Fura gondolatok nyomán megvalósu­ló tettek sokaságáról számolnak be a lapok. Kö­zülük az egyik: egy osztrák művészeti centrum kiállítását ingyen látogathatták, akik ruha nél­kül érkeztek a Meztelen igazság című kiállításra. El tudom kép­zelni, ahogy gyerekek, idősek és fiatalok Ádám-kosztümben ácsorognak Klimt, Schiele és Kokoschka művei előtt. Azt már kevésbé hiszem, hogy csak a képek izgatták fel fantáziájukat. Bizonyosan vetettek néhány oldalpillantást látogató társaikra, hogy felmérjék a pillanatnyi valóságát. azt nem tudom, milyen eredményességgel zárt az akció, hányán váltak meg ruhadarabjaiktól, hogy megspórolják a belépőt. A ta­karékosságra ösztönző módszer azonban nem elvetendő. El tu­dom gondolni, mennyivel olcsóbb lenne mindenféle kampány, ha közéletünk szereplőinek fórumain is úgy üldögélne a hallga­tóság, ahogy a jó Isten megteremtette őket. Az oldalpillantások talán egy kicsit másfelé terelnék a figyelmet. Nem lenne idő egy- egy szó jelentésén hetekig lovagolni. így sokszor gyorsabban, te­hát olcsóbban kiderülhetne a meztelen igazság. PÁL Ágnes BEMUTATJUK A MEGYE LEGJOBB TANULÓIT Szinger Árpád focizik, táncol és számítógépeik jó tanuló Jövőre az ificsapatba megy szinger árpád tengelici diák szeptemberben kezdi meg a he­tedik osztályt a szekszárdi Dienes Valéria Általános Iskolá­ban. Eddig minden évet kitűnő eredménnyel Ää «íJl az év tanulója « p címet is, vala- \Zmnm J mint számos tanul m á n y i Jm versenyen, töb­bek közt rajzból, szavalásból, matematikából ért el szép ered­ményt. Tagja a Bartina Nép­tánc-egyesület utánpótláscso­portjának, és öt éve zongorázik. Több kedvenc tantárgya is van, köztük az angol, a történelem, az irodalom és a matematika. Szabadidejében hobbi szinten rúgja a bőrt, ám hamarosan a tengelici ificsapat tagja lesz. Ha leül a számítógép elé játszani, akkor is a focié a képernyő, de esetleg még egy kis Hitman is belefér. Most éppen a kötelező olvasmányokat nyűvi, a Kőszí­vű ember fiait és a Szent Péter esernyőjét, de ha marad egy kis ideje, akkor fantasy regényeket olvas. Mindhárom felnőtt nővé­rével jól kijön, bár Győrben élő, és Pécsen tanuló testvéreivel ritkán találkozik. A barátokkal többnyire focizni, biciklizni és beszélgetni szoktak. Az olvasó dönt Mint azt korábban már meg­írtuk, keressük Tolna megye legjobb tanulóját. A tehetsé­ges diákokat lapunk hasáb­jain bemutatjuk. Az Olvasó dönti el: ki lesz a büszke cím birtokosa. Szavazni a bemu­tatkozó írás és a hamarosan megjelenő szavazólap bekül­désével lehet. (Tolnai Népúj­ság Szerkesztősége, 7100. Szekszárdi, Liszt tér 3.) LOTTÓSZÁMOK, NYEREMÉNYEK ÖTÖS LOTTÓ: ##### A JOKERSZÁM: 010950 AZ ÖTÖS LOTTÓN telitalálatos szelvény nem volt, a négyesekre 976 179 forintot, a hármasokra 13 385 forintot, a kettesekre 940 forintot fizet a Szerencsejáték Rt. ROTYOGOTT A KAKASPÖRKÖLT Mintegy kétszázan vettek részt szombaton Szekszárdon, a Szent István Házban rendezett Anna-bálon. A Szekszárd-Újvárosi Római Katolikus Társaskör negyedszer rendezte meg a bált, s előtte a kakaspörkölt-főző versenyt. A héttagú zsűri a pörköltek között Pék József művét találta a legjobbnak. Ezren a Pollen fesztiválon rock Rómeó is vérzett Lengyelen Őszintén, keményen: a Pollen Rockfesztiválon a Magyarock énekese Közel ezren látogattak el hét vé­gén Lengyelre a Pollen Ifjúsági Rock Fesztiválra. A kétnapos rendezvényen amatőr és hivatá­sos együttesek léptek fel. Hatal­mas sikert aratott a Rómeó Vér­zik és az Ossian. A koncertek mellett népszerű volt a termé­szetjáró program és a kispályás focitorna, amelyen a legjobb csa­patnak az aparhanti Wolf Söröző együttese bizonyult. PROGRAMOK Mozi Szekszárd Panoráma nagy­terem: Batman: Kezdődik! (amerikai akcióthriller) 17.30, 20.00. Artmozi: Kinsey - Mindenki másképp csinálja (amerikai-német filmdráma) 17.00, Palindro- mák (amerikai filmdráma) 19.00. Bonyhád Vörösmarty mozi: Világok harca (ameri­kai sci-fi) 19.00. Tábor Szálka Művésztelep, au­gusztus 1-6: V. Országos Gyöngyfűző Tábor. Művé­szeti vezető, oktatók: Oláh Márta és Szupper Krisztina. Szervező: Tolna Megyei Népművészeti Egyesület. Kiállítás Dunakömlőd Faluház, au­gusztus 1: az Akvarell-party - Sebestyén Ágnes, Könyv Kata és Zirczi Judit, a Ma­gyar Képzőművészeti Egye­tem festő szakos hallgatói és Raffai Éva kiállításának megnyitója, 18.00. HUMOR RAJZÓRÁN Rajzórán az a feladat, hogy a tanulók legelésző tehenet raj­zoljanak. Peti gondolkodik egy ideig, majd zöldre festi az egész rajzlapot. A tanárnő kérdőre vonja:- Peti, hol van a tehén?- Jóllakott és hazament. APA ÉS FIA- Apám, mi a teendőm, hogy olyan szép nagy praxisom le­gyen, mint neked? - faggatja az idős doktort végzett orvos fia.- Két dologra figyelj oda: a beteg kezébe adott receptet írd olvashatatlanul, a beteg kezébe adott számlát viszont jól olvashatóan. VILLAMOSON- Apuci, ki volt az a bácsi, akit megöleltél a villamoson?- Nem tudom, kisfiam, de mindjárt megnézem a levél­tárcáját, hátha kiderül. FOGORVOSNÁL- Ezt a két fogat már nem le­het megmenteni! - mondja Kovácsnénak a fogorvos. - Ki­húzom őket és teszek a he­lyükbe műfogakat.- És mondja csak, doktor úr! - szól a beteg. - Rá kell fi­zetnem erre a cserére vala­mit? CIRKUSZBAN Egy ember óriási hátizsákkal állít be a cirkuszigazgatóhoz:- Leteszem a fejem az üllő­re, és a közönség kalapáccsal ráüthet:- És minek kell ehhez a há­tizsák?- Abban tartom a fejfájás el­leni tablettákat. ERŐSÍTŐSZER- Nem tudna valami erősítő­szert írni a férjemnek, doktor úr?- Semmi szüksége rá. Hi­szen virul az egészségtől.- De nagyon fáradékony.- Ellenkezőleg. Meglepően friss a korához képest.- A saját korához! De nem az enyémhez! UTOLSÓ ÓRA Somos érzi közeledni az utol­só óráját. Odaszól a nejének:- Fiacskám, hívd el nekem az anyakönyvvezetőt, aki ösz- szeadott bennünket.- Miért?- Meg akarok neki bocsáta­ni! Tolnai Népújság Tisztelt Partnereink! 2005. augusztus 4-én. csütörtökön kedvezményesen jelentetjük meg hirdetését az alábbi témában: Stop a dohányreklámnak szigorítás Nem csak a tévében tilos Július 31-től tilos az Európai Unióban a dohánytermékek reklámja a nyomtatott sajtóban, rádióban és az interneten is. A dohányáruk tévéreklámja már több mint egy évtizede tilos az unióban. Az EU-bizottság döntésének ér­telmében a kul­turális és sport- eseményeken is korlátozzák majd a dohány­ipari hirdetése­ket. A mozikban és az óriáspla­kátokon és egyes zártkörű ren­dezvényeken azonban még mindig adódik majd lehetőség ezeknek a termékeknek a nép­szerűsítésére. Az EU fogyasztó- védelmi biztosa, Makrosz Kiprianu szerint a dohányzás elleni küzdelem egyik leghaté­konyabb módja a reklámok szélesebb körű tilalma. Egyes felmérések szerint ugyanis a dohányreklámokra az azokat megtekintők négyötö­de emlékszik. Az EU-bizottság szerint az unióban évente a ha­lálozások mintegy 35 százaléka függ össze a dohányzással. Ez évente 650 ezer emberéletet kö­vetel. Hazánkban átlagosan húszpercenként hal meg valaki a dohányzás következtében, ami évi 30 ezer áldozatot jelent - derül ki a KSH egyik felméré­séből. S. V. Az Axel Springer Magyarország Kft. Tolna Megyei Irodája (vállalkozói igazolvánnyal rendelkezőknek) pályázatot hirdet HIRDETÉSI TANÁCSADÓ munkakörre Tolna megye egész területére! Fényképpel ellátott önéletrajzát „Értékesítés” jeligére a kiadóba várjuk! (Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3.) Tolnai Népújság A miénk i

Next

/
Thumbnails
Contents