Tolnai Népújság, 2005. augusztus (16. évfolyam, 178-203. szám)

2005-08-08 / 184. szám

14 2005. AUGUSZTUS 8., HÉTFŐ - TOLNAI NÉPÚJSÁG SZOLGÁLTATÁS Márai Sándor: Egy polgár vallomásai Az író talán legjelentősebb alkotása ez a mű, amely egyúttal a két világháború közötti magyar irodalomnak is egyik remekműve. Rákóczi Confessiójához hasonló szenvedélyes önfeltárás jellemzi Márai írását, a legőszintébben, szinte pőrére vetkezetten írja meg gyermek- és ifjúéveit, testi és lelki fejlődését, férfivá érését De mind­ezeknek a történéseknek nála a család ad kere­tet, a családnak pedig az osztály, a polgárság, mert annak életformá­ja, kultúrája szolgáltatja a mintát az egész családnak. A kötelezettség ről vall ez a remekmű, hitvallásos módon: hűnek maradni egy város­hoz: Kassához, egy osztályhoz: a polgársághoz, egy életformához: az európai kultúrához - még akkor is, amikor a város már „elveszett”, az osztály széthullott, és az európai kultúrán is sebet ejtettek erőszakos hatalmak. A gyermekévek tájairól, a Felvidék magas fenyveseitől Bu­dapestre, Beríinbe, Párizsba, Londonba és Velencébe kalauzolja el az olvasót, a személyes lét mezsgyéjét pedig a születés mérföldkövétől ap­ja haláláig jelöli ki. Helikon Kiadó, 2005., 504 oldat Helyi rádió- és televízió-műsorok Régió Rádió - Pécs FM 101,7 MHz és AM 873 KHz. 5.55 Hajnaltól reg­gelig a Dél-Dunántúlon. Benne: Déli Krónika. 14.00- 18.00 Délután. Benne: Dél-Dunántúli Króni­ka. 18.00-19.00 Esti Krónika. Háttér. 19.00-22.00 Új Estidében. 22.30-tól Kossuth Rádió. Éjjel Nem­zetiségi műsorok a 873 KHz-en: horvát 9.00­10.30.20.00- 20.30; német 10.30-12.00,19.30- 20.00; szert) 13.00-14.00,20.30-21.30 között Ausca Rádió 91,1 MHz nonstop. Hírszolgálat 6.00, 7.00, 8.00, 10.00, 12.00, 14.00, 16.00, 17.00, 18.00, 20.00. 6.00-13.00 Lapszemle, útínform, születésnaptár, év­forduló naptár, bűnözi krónika, helyi hírek, állásaján­latok, programajánló, könyvajánló. 9.00 A nap híre, a nap vendége. 10.30 Bő kívánságműsor. 13.00-21.00 Zenei műsorok, információk, érdekességek. 15.00 A nap híre. Kamarai percek: információk vállalkozóknak és szolgáltatóknak. 19.00 Bő kívánságműsor. 21.00- 06.00 Nonstop zenerulett Rádió Antritt szórakoztató műsor. 0.00-06.00 Könnyűzenei ösz- szeállítások. Fortuna Rádió, Paks 6.00-17.00 Országos hírek, helyi hírek. 6.00-9.00 Reggeli rulett Zomborka ZoltánnaL 9.00-13.00 For­tuna Jam Móré Boglárkával. 13.00-17.00 Pepperoni Búzás Norberttal. 17.00-20.00 Kíván­ságműsor Mittler JudittaL 20.00-21.00 Esti Rodeo Móré Boglárkával és Mittler Judittal. 21.00-21.15 Helyi hírek ismétlése. 21.15-6.00 Nonstop zene. Tolnatáj TV 18.35 Tolna me&ei néptáncok - Bátaszéki Felvidéki Néptánccsoport 2005.18.45 Mese - A lűsgömböc, el­mondja: Pap Péter (Várdomb-Alsónánai Általános Isko­la és Óvoda). 19.00 Híradó. 19.25 Gazdasági magazin. 20.00 Híradó. 20.25 Főz a me^e. 21.00 Híradó. 2125 Sportmagazin. 22.00 Vendégségben - Csőgei István nyugalmazott tűzoltónál, Tolnán. 22.30 Kultúrszoba - kulturális és művészeti magazin. 23.00 Híradó. Bonyhád VTV FM 105,1 MHz. 6.00-9.00 Reggeli információs ma­gazin. 9.00-12.00 Napközben: zenés magazin. 12.00-18.00 Délutáni Turmix. 18.00-24.00 Esti Esti magazin. Műsorvezető: Szél Móni. 18.00 Hí­rek. 18.12 Háttér. 18.40 Start - sportmagazin. Is­métlés: 22.00,6.00,10.00 órakor. MA NAPKELTE 5.32 - NYUGTA 20.06 HOLDKELTE 8.39 - NYUGTA 21.37 LÁSZLÓ napja László. A szláv Vladislav névből fejlődött Ladiszló, Ladszló, Lacló alakokon ke­resztül. A szláv név elemei­nek jelentése: hatalom és di­csőség. EGYÉB NÉVNAPOK: Cirják, Esz- meralda, Gusztáv, Hartvig. A katolikus naptárban Szent Domonkos áldozópap emléke­zete, Eszmeralda, László nap­ja. A református naptárban Oszvald napja. Az evangéli­kus naptárban László napja. napi IGÉK: Katolikus: MTörv 10,12-22; Zs 147; Mt 17,22-27. Református: IKrón 18. lKor 7,25-40. Evangélikus: Ez 17,1- 6,22-24. 2Kir 5,l-19a. Ml A BLINIS? (Kuadd] zsaio popoj ruazsDjmsovpj) ;s3if3J93W A nők állhatatosabbak a gyű­löletben, mint a szerelemben. (CARLO GOLDONI) Ha megtanultál engedelmes­kedni, akkor tudni fogsz ural­kodni. (SZOLÓN) Az agymosással nem jár együtt a lelkiismeret tisztasága. (SZŰCS BÉLA OROSZLÁN (VII. 23—Vili. 23.), 06-90-332- 352. Bármennyire is vonzzák távoli tájak, saját maga és csa­ládtagjai épsége mindennél fontosabb. Látnia kell, hogy a biztonságos világ beszűkült. SZŰZ (Vili. 24—IX. 23.), 06-90-332-353. A Hold elfedi a Vénuszt, és ma nincs elérhetetlen az Ön szá­mára. Előmozdíthatja párjá­nak egzisztenciális és társa­dalmi felemelkedését. MÉRLEG OX. 24-X. 23.), 06-90-332-354. Elutazása előtt zárjon ki mi­nél több kockázati tényezőt. Ingóságai és ingatlanjai védel­me érdekében kérje szakem­ber segítségét SKORPIÓ (X. 24—XI. 22.), 06-90-332-355. Másoktól várja, hogy megold­ják anyagi gondjait és döntse­nek dilemmáiban. Külföldi uta­zásaival várjon egy kicsit, amíg határozottabbnak érzi magát HOROSZKÓP NYILAS (XI. 23-XII. 21.), 06-90-332-356. Nagyra értékeli az együttműkö­dést, de ma mégsem lesz köny- nyű együtt dolgozni másokkal, mert a Neptunusz szembenál­lásba kerül a Nappal. BAK (XII. 22-1.20.), 06-90-332-357. Tá­mad egy nagyon jó ötlete, amit ezen a héten megvalósít­hat. Arra is terjedjen ki a fi­gyelme, hogy szövetségeseket nyerjen meg. VÍZÖNTŐ (1.21-11.20.), 06-90-332-358. Dolgai rendben vannak, fölös­leges tehát aggodalmaskod­nia. Ezen a héten ne vállaljon új feladatot, abból semmi hát­ránya nem származik. HALAK 01.21-111.20.), 06-90-332-359. Most egy kissé nyugtalan, áll­hatatlan. Átengedi a kezdemé­nyezést és gondolkodást más­nak. Ez így nem jó, vegye észre, hogy valaki ártani akar Önnek. www.astronethu KOS OH. 21-IV. 20.), 06-90-332-348. Al­kalmas ez a hét egy hosszabb utazás megkezdésére. Arra azonban vigyázzon, hogy le­gyen Önnél elég pénz, hogy biztonságban érezhesse magát. bika (IV. 21—V. 20.), 06-90-332-349. Hely­zetének jobbra fordulása nem késik sokáig. Elég energiatar­talékkal rendelkezik ahhoz, hogy a legbonyolultabb felada­tot is saját erőből megoldja. ikrek (V. 21—VI. 21.), 06-90-332-350. To­vábbra is arra kell koncentrál­nia, hogy stabilizálja helyze­tét. Felelősségteljes feladatra kérik fel, amit Ön igényesen meg tud oldani. RÁK (VI. 22-VII. 22.), 06-90-332-351. Ha szerelmes, kockáztasson! Ne legyen mindig kiszámítható és óvatoskodó. Adja át magát az érzéseinek, nyáron ennyit megengedhet magának. A két rajz között hat eltérés van. Keressétek meg! (A megfejtéseket nem kell beküldeni) televiziÓ-muscmS A rptm a Tál\Tf AAVAT JL Tr JLL A B m’A JL JtJkKJf JLMLi»TB TR*liJ Jl 2005. AUGUSZTUS 8, HETF0 DÉLELŐTT RT X KLUB ITT...IMWMMBHI mí íHHHHHHHHI vtlSSa.t3 W/KKK/KM nrnsrwmmmm cöörnHMMMMHB 6.00 Ármány és szenvedély © (amerikai filmsorozat) 6.30 Reggeli 8.34 Találkozások - reggel 9.00 Receptklub 9.15 Top Shop 10.15 Delelő 11.35 Receptklub 6.00 Magellán 6.25 Jó reggelt, Magyarország! 6.55 Mokka 9.00 Szóda Telefonos játék 9.55 Teleshop 11.30 Salome © (mexikói sorozat) Fsz.: Edith González 5.35 Kárpáti krónika 5.50 NAP KELTE 9.00 Marci 9.30 Sandokan 10.00 Ciki, te boszorkány Játék egy felvonásban 10.50 Szerelmek St-Tropez-ban 11.45 A sokszínű vallás 5.30 Agárhíradó 5.35 Kárpáti krónika 5.50 NAP-KELTE 630 Hírek 9.00 Válaszd a tudást! 10.00 Tudásakadémia 11.00 Friderikusz 12.00 Iskolapélda 6.15 TV-Shop 7.45 Nyerő vonal 8.45 Z-akták 9.15 Űrbalekok© (amerikai vígjátéksorozat) 9.45 Vadmacska © 10.45 Halálblztos diagnózis© 11.45 Baywatch © 8.05 Mit főzzünk ma? 8.20 Hungarorama 8.30 Szünidei matiné 10.10 Bűvölet© (olasz tévésorozat) 11.20 Játékhullám 11.45 Hírek. Gazdakör 10.00 Sherlock Holmes kalandjai © 11.00 Conan, a kalandor (am.-ném. kalandfilmsor.) 12.00 A hegylakó © 13.00 Egy rém rendes család (am. vígj.-sor.) © 14.00 Sherlock Holmes© DÉLUTÁN 11 .50 Régi Idők kocsija © (amerikai vígjáték, 1990) 13.40 Disney-rajzfilm 14.10 06-81-601-601 | 15.30 Csacska angyal (argentin sorozat) 16.30 Seven Days I 17.25 Cobra 11 © 12.25 Minta hurrikán © (amerikai vígj., 1999) 102'. 14.20 Norbl-titok 14.30 Játékidő 15.25 A szerelem ösvényei © (mexikói sorozat) 16.30 Szerelemhajó 17.30 Anita, a bűbájos... ........................................................... 13 .00 Roma magazin 13.30 Domovina 14.05 Életképek (magyar sorozat) 14.40 Kalandos nyár © (francia sorozat) 16.00 Pláza © 16.30 Bűvölet © 12.55 Türelmetlenség (amerikai film, 1916) FF 111’ 14.50 Kárpáti krónika 15.00 Kapolcsi fesztivál 1525 NAP NYUGTA 18.00 TS-Atlétikai vb Közvetítés Helsinkiből 1930 Esti mese 12.50 Őrangyalok © (olasz vígjátéksorozat) 14.30 Halálbiztos diagnózis© (amerikai krimisorozat) 15.30 Stingers © (am. akciófilm-sorozat) 16.30 Baywatch © 17.25 Vadmacska © 12.25 Kiderül az igazság (angol sorozat) 13.00 Kívánságkosár 14.20 Pulzár 14.50 Minoritates mundi 15.30 A növények világa 16.55 Heuréka! 17.25 Régiók 15.00 Családi kötelékek© (amerikai vígjátéksorozat) 16.00 A hegylakó © (kanadai-fr. kalandfilmsor.) 17.00 Conan, a kalandor (am.-ném. kalandfilmsor.) 17.55 Gerilla Grill © 18.10 Pensacola... 18.25 A polip © (olasz krimisorozat) 19.25 Őrült világ- Guinness World Records Primetime © 20.00 Lopakodó, a felhők királya © (amerikai akciófilm) 21.40 A helyszínelők © (amerikai krimisorozat) 22.40 X-akták © 18.00 Híradó. Sport 18.35 Csillagvadászok © i (német sorozat) 19.25 Mese 20.00 Folytassa... Angliában! © (angol vígjáték. 1976) 86' 21.30 Híradó. Sport 22.00 Közép-európai magazin 22.30 Az átnevelés poklában (dokumentumfilm) 19.05 Cobra 11© j (német akciófilm-sorozat) 20.05 Egy rém rendes család i (am. vígj.-sor.) © 21.00 Y-akták © j (kanadai sci-fi sorazat) 22.00 Kontra © | Vérre menő vetélkedő 22.30 Dirty Sanchez © ! (angol extrém sorozat) 23.00 A fiúk a klubból® ESTE 19 .00 Fókusz © , közszolgálati magazin 19.40 A harc törvénye © (amerikai akciófilm-sor.) Rács mögött Fsz.: Sammo Hung Kam-Bo, Louis Mandylor, Kelly Hu 20.40 A Twister visszavág (amerikai katasztrófafilm, 1998) 90' © Fsz.: Kelly McGillis 18.30 Tények Hírműsor 19.00 Jó barátok (amerikai vígjátéksorozat) 19.30 Aktív Magazin © 20.15 Mr. Bean Mr. Bean iskolába megy 20.50 Kőagy őrnagy © (amerikai vígjáték, 1995) Fsz.: Damon Wayans, Michael Ironside, Ross Bickell, Scott Bigelow 17.30 Híradók 18.00 Esti mese 18.40 Szívek szállodája (amerikai sorozat) 19.30 Híradó este Sporthírek. Időjárás 20.05 Kék fény© Bűnügyi magazin 21.05 Futballista feleségek © (angol sorozat) 47' 22.00 Hétfő este 19.56 József Attila 100 20.00 Híradó este Sporthírek. Időjárás 2030 TS-Atlétikai vb 20.45 Kultúrház 21.15 VILÁGMOZI ChMconcame® (francia vígjáték, 1999)99' 22.55 Záróra Aaerekekésaméda 23.40 Kultúrház >1 n 'W 22.40 Légicsapás © (am. akciófilm, 2002) 87' Fsz.: Robert Rusler, Jennifer Garies, Fredric Lehne, Pepper Sweeney 0.20 Találkozások - este Sztármagazin © 22.55 Szellemi párbaj © (kanadai akciófilm) Fsz.: Antonio Sabato Jr., Eric Roberts, Emmanuelle Vaugier, Michael Ironside, Clarence Williams III, Ed O’Ross 0.45 Jó estét, Magyarország! 22.30 Kultúrház 23.00 A Nagy Könyv 23.35 Sporthírek 23.45 TS-Atlétikai vb Összefoglaló. Közvetítés Helsinkiből, felvételről 0.30 Kachorra 23.55 Fehér névjegykárba© (lengyel sorozat) 1.00 Válaszd a tudást! 2.00 Tudásakadémia A globális változásoktól a mindennapi életünkig 3.05 Hommage a Fischer Annie 23.40 Káma Szutra © (amerikai erotikus sorozat) 0.10 A helyszínelők © (amerikai krimisorozat) 1.10 X-akták © (amerikai filmsorozat) 2.00 Műsorzárás 23.55 Gulpilll - egyek vagyunk (ausztrál dokumentumfilm) 1.40 Hotel Kikelet (magyar játékfilm, 1937) 3.00 Vivaldi: Négy évszak Előadja: a Sonora Hungarica Kamarazenekar 23.55 Kretének klubja © (angol vígjátéksorozat) 1.05 Y-akták © (kanadai sci-fi sarozat) 1.55 A fiúk, a klubból (amerikai filmsorozat) 2.45 Pensacola-o > ' .c P : r 1 wftim um íg| 1 11.50 Régi idők kocsija amerikai vígjáték 12.25 Mint a hurrikán amerikai vígjáték 14.05 Életképek magyar sorozat 12.55 Türelmetlenség amerikai film 21.40 A helyszínelők amerikai krimisorozat 18.35 Csillagvadászok német sorozat 18.10 Pensacola... amerikai akciófilm-sorozat ............................................................. Kmrv'nHHHHHH MAGYAR ATV HHi NAP-KELTE HM BUDAPEST ispoBTi spIktrum ülni 16.05 Dokumentumfilm. 17.00 Híradó. Sport. 17.35 Naptár extra. 18.00 Híradó. 18.15 Sporthíradó. 18.30 Gazdasági híradó. 19.00 Hír + Háttér. 19.30 Híradó. Sport. 20.05 A nap vendége. 20.35 Lapzárta. 21.00 Híradó 21. Sport. 21.35 Reporters. 22.00 Híradó. Sport. 22.30 BBC-híradó. 23.05 GyógyHír 8.20 Sporthíradó. 8.35 Reggeli start. 9.00 Drazsé. 11.05 Délidő. 13.05 Arc-élek. 14.05 Nótacsokor. 15.05TopNice. 15.30 Játszma. 16.30 One Cubed. 17.05 World Net. 18.05 Fórum. 19.00 Híradó. 19.30 Fórum plusz. 20.00 Egyenes beszéd. 21.05 Újságíróklub. 22.00 Híradó. 22.10 Szemle. 23.00 Játszma 5.50-töl az MTV 1-es és 2-es csatornáján Holnap ismét Nap-kelte: KözéleU információs magazin Benne: ■ Híradó ■ Körzeti híradó ■ Kékfény-hírek ■ Hírek Műsorvezető: Bánó András 14.00 Szóvivők órája. 15.05 Híradó. Kék­fény-hírek. 15.15 Közvetlen ajánlat. 15.45 Mesezug. 16.20 Közvetlen ajánlat. 17.00 Vanillya-jóga. 17.50 Mesélnek a csillagok. 18.55 Híradó. Sport. 19.25Tv-toma. 19.40 Mosolyszünet. 20.00 Pénzesó. 21.15 A világ és mi... 22.45 Sporthíradó 8.45 Spanyol labdarúgás. 11.15 Extrém-ma­gazin. 11.45 Bowling 14.15 Kerékpár. Tour de Hongrie, 6. nap. 15.45 Dyugrató-Eb. 16.15 NSA Junior Klub. 17.00 Labdarúgás. Hajdúk Split-Debrecen. 19.15 Mai helyzet. 19.30 Labdarúgás. 20.30 Francia labdarúgás. 21.30 labdarúgás. 22.30 Bokszmágia 6.00 Rajzfilmek. 16.30 Bob és Böbék. 16.40 Minirabotok. 16.50 Marsupilami. 17.15 Nod­dy. 17.30 Vadon kölykei. 17.40 Varázslatos iskolabusz. 18.05 Malackó. 18.15 Mr. Bean. 18.30 Hunyor-major. 19.00 Frakk, a macs­kák réme. 19.05 Koboldok és tündérek föld­jén. 19.35 Sharon naplója 12.20 Folytassa, Jamie! 13.20Állati pofák. 14.20 Gyógyító állatok. 15.30 Négylábú páciensek. 16.40 Dolgos állatok. 17.40 Miért nem halt ki az angol nyelv? 18.40 Vflágjárás bakancsban. 19.40 Légi fölény. 20.35 Ássuk ki a csatabárdot! 21.35 Mi történikvelúk? 22.55 Afoci története J­L Á k

Next

/
Thumbnails
Contents