Tolnai Népújság, 2005. augusztus (16. évfolyam, 178-203. szám)
2005-08-01 / 178. szám
TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2005. AUGUSZTUS 1., HÉTFŐ 11 DIÁKVILÁG NYERJE MEG A 3 KERÉKPÁR EGYIKÉT! Nevetve szabadulhatunk fogyás Nem feltétlenül kell egyből a legdrasztikusabb diétához fordulni, elég, ha van egy jó humorú ismerősünk Itt a jó hír, nem kell rögtön drasztikus diétatippek után keresgélni a női lapokban, ha egy reggel arra ébredünk, bizony már nem férünk bele kedvenc ruhadarabjainkba. Mint kiderült, megleli e t előzni a cipzárakkal való küzdelmet. Csak annyit kell tennie az ember lányának, hogy mindennap szán némi időt egy kis felhőtlen kacagásra, mert mint azt tudósok bizonyították, a jókedv velejárója a fogyás, illetve a több kalória elégetése. Ez a legköltségkímélőbb súlyleadási forma, hiszen nem kell hozzá más, csak egy nagyon jó humorú barát, vagy egy vígjáték, esetleg egy vicclap az interneten. Persze azért nem ilyen könnyű a dolog, mert tizenötpercnyi nevetéssel mindössze 50 kilokalóriával több energiát égetünk el a szokásosnál, ami egy kisebb szelet csokoládénak felel meg. Ám ha belegondolunk, hogy egy év alatt ezzel is két kilót fogyhatunk, nem is olyan rossz az átlag, sőt ha még sportolunk is mellette, akár többet is leadhatunk. Völgység - Hegyhát Takarék » # * * j Völgység-Hegyhát es a Takarék KÖZÖS AKCIÓJA! Most igazán egyszerűen nyerheti meg a 3 kerékpár egyikét. A sorsoláson való részvétel feltétele csupán annyi, hogy rendelkezzen 0 érvényes Tolnai Népújság előfizetéssel és 0 a Völgység-Hegyhát Takarékszövetkezetnél bankszámlával és bankkártyával, 0 töltse ki a takarékszövetkezet tolna megyei fiókjaiban található jelentkezési lapot. 0 Amennyiben még nem előfizetője lapunknak, akkor rendelje meg 2 hónapra mindössze 2990,- forintért és ajándékba adunk Önnek még egy havi előfizetést! 0 Ha még nem rendelkezik bankszámlával és bankkártyával a Völgység-Hegyhát Takaréknál, akkor igényelje fiókjainkban e termékeket (Az akció ideje alatt az újonnan nyitott bankszámlák számlavezetési díját, illetve az újonnan igényelt bankkártyák gyártási díját elengedjük!). Amennyiben bankszámlával és bankkártyával is rendelkezik pénzintézetünknél és a sorsoláson részt kíván venni, válasszon egyet az alábbi szolgáltatások közül és rendelje meg fiókjainkban: (Tartós átutalási megbízás, Csoportos beszedésre meghatalmazás, Hitelkártya, NetB@nk). 0 Töltse ki a Takarék Tolna megyei fiókjaiban található jelentkezési lapot, és adja le takarékszövetkezeti ügyintézőjének. Az akció 2005. augusztus 1-jétől október 31-ig tart. Sorsolás 2005. november 18-án. Jane és John Smith teljesen átlagos külvárosi házaspár, akik évek óta unalmas, sivár kapcsolatban élnek. Úgy tűnik, lubickolnak a jólétben, de mindkettőjüknek van egy titka, amiért a másik „ölni tudna". Mr. és Mrs. Smith valójában kiváló bérgyilkosok, akik ráadásul két, egymással szemben álló szervezetet szolgálnak. Egy szép napon aztán fény derül a titokra, megtudják ugyanis, hogy éppen egymás kiiktatására kaptak megbízást Kénytelenek hát hazavinni munkájukat, s a békés külvárosi otthonban egyik pillanatról a másikra elszabadul a pokol. Hihetetlen akciójelenetekben csúcsosodik ki kettejük összecsapása, mely egyben párkapcsolatuk töréstesztje is. Színes, feliratos, amerikai akciófilm, rendező: Doug Liman, szereplők: Brad Pitt (John Smith), Angelina Jolié (Jane Smith). Stresszben töltött hónapok felvételi Az idei érettségi után a felvételik is felkavarták a kedélyeket. Ha nem sikerült, akkor sem szabad elkeseredni Minőség szerint kerülnek rangsorba a kollégiumok minősítés A kényelmi színvonal számít Szeptembertől, egy készülő tervezet alapján minőségi besorolást kapnak a hazai egyetemi és főiskolai kollégiumok - derült ki az Oktatási Minisztérium tájékoztatójából. Steiner Viktor A szaktárca elképzelései szerint négy kategóriára osztják majd az intézményeket, azok szolgáltatásának és kényelmi színvonalának minőségétől függően. A kollégiumokat aszerint csoportosítják, hogy hányán kapnak helyet egy szobában, hány főre jut egy vizesblokk, illetve, hogy mikor lett utoljára felújítva az épület. A főiskolák és egyetemek ennek alapján kapnak állami támogatást és a diákoknak is ezt figyelembe véve kell majd a szállásért fizetni. A legalacsonyabb, egyes besorolású helyekért havi öt- és tízezer, a legmagasabb négyes kategóriás szobák használatáért hatezer és tizennyolcezer-hét- száz forint közötti összeget kellene fizetni. A jogszabály pontosan leírja majd az egyes kategóriák alap- követelményeit. A PTE Illyés Gyula Főiskolai Karához tartozó kollégium igazgatónője, Hamarics Mária elmondta: Még nem keresték meg őket hivatalosan az Oktatási Minisztériumtól a rendelet kapcsán, így még nem lehet tudni, milyen besorolást kap majd a kollégium. A szaktárcánál egyébként azt tervezik, jövő év végéig tízezer új kollégiumi férőhelyet építenek, tizenhétezer meglévőt pedig felújítanak. A NELSON 27 kerékpárt a CÉUPORT Bt. Paks, Villany u. 2. Tel. :20/4í 18-463 A HURRICAN kerékpárt a KÉT KERÉK CENTRUM Kft. ajánlotta fel. Szekszáid, Rákóczin. 17. Tel.:74/418-884 A múlt héten a média a magas felvételi ponthatárok miatt idegeskedő diákok és szüleik panaszaitól volt hangos. Felkavaró volt hallani a tévében, hogy egy tizennyolc éves lány ismeretlen helyre utazott otthonából, mert sehová sem vették fel. Hargitai Éva Az érettségi-felvételi az idén először alkalmazott közép és emelt szintű rendszer miatt tetézte az érettségizők általában is magas adrenalinszintjét. Különösen nagy port kavart fel az írásbelik alatt kitört internetes botrány, ráadásul a magas felvételi ponthatárok további okokat adtak arra, hogy a fiatalok mérgelődjenek, idegeskedjenek. Bár egyénenként mindenki különbözik abban, hogy mennyit idegeskedik és hogy elkeseredik-e amiatt, hogy esetleg idén sehová sem vették fel. Egy frissen érettségizett diákot, Pálmási Kúnót, a Bátaszéki II.Géza Gimnázium volt tanulóját kértem meg, mondja el, hogy hogyan érezte magát az érettségi-felvételi időszakban. -Igazán az írásbeli vizsgák előtt egy hónappal kezdtem A MISTRAL DISC <EF, REVO) kerékpárt az fi&G Bt. Paks, Széchenyi tér 3. Tel.:75/510-890 el idegeskedni, mert rengeteget tanultam az elmúlt években, és azt akartam - mint minden normális tanuló -, hogy jól sikerüljenek a vizsgáim és felvegyenek. Az írásbeli előtti utolsó héten már szörnyen éreztem magam, mert úgy éreztem, semmit sem tudok és próbáltam mindent újra átolvasni, memorizálni. Persze ez azzal járt, hogy szinte semmit sem aludtam, alig ettem és jóformán csak kávén éltem. Ahová jelentkeztem, nagyon magasak voltak a ponthatárok és sajnos sehová sem sikerült bejutnom. Budapestre jelentkeztem a Rendőrtiszti Főiskolára és a Nemzetvédelmi Egyetemre, Szegedre és Pécsre pedig gyógytornász szakra. A legidegesí- tőbb, hogy a Nemzetvédelmi Egyetemre bejuthattam volna az elért pontszámaim alapján, de az allergiám miatt elutasítottak. Leginkább idegesítő az egészben, hogy kevés volt hét pluszpontom is, amit az angol középfokú C-típusú nyelvvizsgámra kaptam. Ä pillanatnyi elkeseredésen már túl vagyok, de édesanyám még aggódik, hogy mi lesz velem a jövőben. Az biztos, hogy nem fogom feladni és tovább próbálkozom, legfeljebb gyűjtök még néhány pluszpontot a következő' egy évben. Pálmási Kúnó négy helyre jelentkezett - „az írásbeli előtt már szörnyű volt” Pislogáskor agyunk inaktív Mi történik, ha az ember pislog? Sokakat foglalkoztat az a kérdés, hogy miért nem sötétedik el előttünk a világ, miért nem szakad meg a képi élmény, miközben percenként 10-15 alkalommal pislogunk? Angol kutatók funkcionális mágnesrezonanciás képalkotó eljárással végeztek vizsgálatokat. Tapasztalataik szerint a vizuális Információk feldolgozásáért felelős látókéreg V3 régiója minden pislan- tás alkalmával inaktív, emiatt nem tudatosul az emberi agyban a szemhéjak látványa. Ugyanez a helyzet, ha hirtelen nézünk egyik tárgyról a másikra, a kettő közti átmenet nem tudatosul. R. T. Mr. és Mrs. Smith V i I l