Tolnai Népújság, 2005. július (16. évfolyam, 152-177. szám)

2005-07-07 / 157. szám

2005. JÚLIUS 7., CSÜTÖRTÖK 7 VILÁGTÜKÖR Főleg Németországból és Olaszországból érkezett anarchisták szervezték a rendbontást a csúcstalálkozó helyszíne közelében Az első összecsapás után G8-csúcs Az ENSZ-főtitkár lefaragná az agrártámogatásokat Királynői díszvacsorával kezdődött tegnap a skóciai Gleneagles-ben a G8- találkozó. A világ nyolc legbefolyásosabb országá­nak vezetői mától a sze­gény államok adósságai­nak elengedéséről és a klí­maváltozásról tárgyalnak. Toronyi Attila megközelítésére. Egy kis cso­portnak sikerült az erős rendőri jelenlét ellenére eljutnia a bejá­rathoz, ahol hangfalat helyeztek el, és rögtönzött koncertet adtak. A szöveg azt próbálta a rendőrök tudtára adni, hogy nem szívesen látják itt George Busht. Az ENSZ főtitkára a G8 csoport csúcstalálkozójának résztvevői­hez intézett üzenetében a szük­séges intézkedések között emlí­tette a mezőgazdasági támogatá­sok megszüntetését, amelyet a gazdag államok termelői kap­nak. Kofi Annan a londoni Szent Pál-székesegyházban a szegény­ségellenes kampány résztvevői A G8 csúcsértekezlete 2005. július 6-8. A csúcstalálkozót vendégül látó Glenéagles hotelt sok-sok mér- fóldes biztonsági kerítéssel vet­ték körül. Tegnap délelőtt a tün­tetők, főként német és olasz anar­chisták, a közelben több helyen is összecsaptak a rendőrökkel: ablakokat zúztak be, autókat tör­tek össze az utcán, és főutakat zártak le. A megmozdulásokon három magyar is jelen van: ket­ten a Védegyletet képviselik, har­madik honfitársunkat az Útila­pu Hálózat küldte. A rendőrség mindenütt hely­reállította a rendet, de betiltotta a csúcstalálkozó helyszínére terve­zett további tüntetéseket. Közben a környék egyik kisvárosában, Auchteraderban elkezdett gyüle­kezni az az ötezer tüntető, akik engedélyt kaptak a Gleneagles A találkozó témakörei Biztonság Klímavédelem Az üvegházhatás és a ká- rosanyag-kibocsátás csök­kentése Afrika A fejlesztési segélyek nö­velése Közel-Kelet A küszöbön álló kivonulás a Gázai övezetből és Cisz- jordánia négy telepéről Atomfegyverek Küzdelem a nukleáris tech­nika és a vegyi fegyverek el­terjedése ellen a világban Terrorizmus elleni küzdelem Az úti okmányok és a légi közlekedés újraszabályozása Olajárak Az olajár-spekulációk megnehezítése és ezzel az árak csökkentése Gleneagles ■ 10 600 rendőr ■2 méter magas útzár ■ kb. 150 millió eurós költség így é WíM o o Edinburgh Glasgow |\ Manchester o Nagy-Brftannia- jr London ■ i^ioojun^j /trn előtt felhívta a figyelmet arra, hogy Afrikában egyre növekszik a nincstelenek aránya. Nem tudni, végül mennyit engednek el a 230 milliárd dol­láros adósságtömegből, és meny­nyi segélyt, fejlesztési segélyt szavaznak meg. Szó volt évi öt- ven-, de százmilliárdról is. A legfontosabb tüntető csoportok ■ Make Poverty History (Tedd Múlttá a Szegénységet!) m Stop The War Coalition (Állítsd Meg a Háborút Koalíció) ■ G8 Alternatives (G8-alternatí- vák) m Dissent (Ellenvélemény) ■ White Overall Movement for Building Liberation through Effective Struggles (Általános Fehér Mozgalom a Felszabadításért Hatékony Küzdelmekkel) ■ Clandestine Insurgent Rebel Clown Army (CIRCA - Titkos Felkelő Rebellis Bohóc Hadsereg) m People’s Golfing Assosiation (PGA - Népi Golf társaság) m Black Bloc (Fekete Blokk) Hidrogénautóra várva gázok Új technológiákat ígér Bush Elengedték a magyarokat tüntető Még vádat emelhet az ügyész Az amerikai elnök Dániában elismerte: az emberi tevékenység hozzájárul a klímaváltozáshoz. Jobbra Anders Fogh Rasmussen dán kormányfő. Szabadlábra helyezte a szlovák rendőrség azokat a magyar ál­lampolgárokat, akiket Észak-Ko- máromban fasiszta propaganda gyanújával előállítottak. A fiatal­emberek egy szélsőjobboldali szlovák demonstráció ellen tün­tettek. Három ellen az volt a gya­nú, hogy „Heil!”-eztek, a negye­dik pedig elvitt egy koszorút a Cirill-Metód-szobor elől. Két el­engedett gyanúsított ellen vádat emelhetnek, erről az ügyészség várhatóan negyvennyolc órán be­lül dönt. A négy fiatal időközben visszatérhetett Magyarországra. A szlovákiai rendezvényre a Vér és Becsület csoport toborozta az ellentüntetőket. A pozsonyi Új Szó tudósítása szerint szlovák fiatalok eredeti­leg Cirill és Metód hittérítőről kí­vántak megemlékezni, transzpa­renseik viszont nem békés meg­emlékezést hirdettek. „Harcba, szlovák! Hív hazád! Nemzetün­ket nem hagyjuk elmagyarosíta­ni!”- állt a feliratokon. Később a tér egyik sarkában felhangzott a Ria, Ria, Hungária. Ezt követően a kivonuló rohamrendőrök vá­lasztották szét a két tábort. A ma­gyar Külügyminisztérium nem tervez lépéseket az incidens ügyében - mondta Polgár Viktor. A külügyi szóvivő tájékozódott a pozsonyi magyar képviseletnél, és a tárca arra a következtetésre jutott, nincs szükség konzuli köz- beavatkozásra. HÍRSÁV Magyar-brit egyeztetés uniós alapkérdésekről A brit eu-elnökség program­ja számos kapcsolódási pon­tot kínál a magyar célokhoz, s így több területen nyílik le­hetőség a magyar-brit együttműködés elmélyítésé­re, az Európa jövőjéről folyta­tandó közös gondolkodásra. Ezt állapították meg Buda­pesten a Külügyminiszté­rium illetékes vezetői, ami­kor találkoztak John Nichols- szal, a soros elnökséget kez­dő Egyesült Királyság buda­pesti nagykövetével. Továbbra is késik a könyvtár visszaadása AZ OROSZ PARLAMENT alsóháza a nyári szünet előtt már nem tűzi újra napirendjére a sá­rospataki kollégiumi köny­vek visszaadásáról szóló tör­vénytervezetet. Az alsóház kulturális bizottságának munkatársa elmondta: a ház­szabály szerint egy törvény- javaslat első olvasatban való tárgyalása után legalább 30 nap múlva kerülhet újra a képviselők elé. A napokban az alsóház már úgy döntött, visszaadják a könyveket. Nincs uniós törvény az egységes szabadalomról Hatalmas szavazattöbbséggel utasította el az Európai Parla­ment, hogy uniós törvény en­gedje szabadalmaztatni a számí­tógépes találmányokat. E sok milliárd eurós piac egységes szabályozására még nem jött el az idő - állapította meg az Euró­pai Parlament jelentésírója. A francia szocialista Michel Rocard csakúgy, mint a parla­ment illetékes bizottsága, sokáig megegyezést keresett a közös uniós szabályozás bevezetése ér­dekében. Az áthidalhatatlannak mutatkozó véleménykülönbsé­gek azonban rábírták, hogy az utolsó pillanatban szembefor­duljon a törvényjavaslatot kidol­gozó brüsszeli bizottsággal, illet­ve a javaslatot elfogadó tagálla­mi kormányokkal, vagyis a ta­náccsal. Évekre - ha nem végleg - kizárt most már, hogy az ösz- szes uniós tagállamban egysé­gesen lehessen szabadalmaztat­ni például mobiltelefonokat, vagy mosógépeket, vagy akár autók blokkolásgátló fékrend­szereit pusztán azért, mert bizo­nyos számítógépes programmal tervezték azokat. így hát, euró­pai irányelv hiányában, tovább­ra is a nemzeti szabadalmi hiva­talok, valamint az Európai Sza­badalmi Hivatal joga, hogy ki­adja a szabadalmakat. ■ Róka Zsuzsa, Strasbourg Formálódó szövetségek a német választások előtt Horst Köhler német államfő npm enged a sürgetésnek. - Ala­pos megfontolás után, kellő idő­ben meghozom a döntést a Bun­destag feloszlatásáról és új vá­lasztások kiírásáról - jelentette ki a szövetségi elnök. A nyomás azonban nem csak a pártok ré­széről nehezedik a vállára: a közvélemény is azon az állás­ponton van, hogy szükség lenne az új választásokra. A legfris­sebb kutatások eredményei sze­rint a németek kétharmada vé­lekedik így. Ugyanennyien azon­ban elutasítják egy esetleges szociáldemokrata - keresztény- demokrata/keresztényszocialis- ta (SPD-CDU/CSU) nagykoalí­ciónak még az ötletét is. Az érin­tett pártok markánsan megfo­galmazott véleménye egyébként ugyanez, bár a politikára is igaz: „soha ne mondd, hogy soha”. Közben formálódik a balolda­li választási koalíció az egykori NDK állampártja utódjából, a Szocialista Demokrácia Pártjá­ból (PSD) és egy különleges szö­vetségből, a Munka és Szociális Igazság Választási Alternatívá­jából (WASG). A Baloldali Szö­vetség nevet fölvett formáció két vezéregyénisége Gregor Gysi, a PSD elnöke, a WASG részéről pedig az az Oskar Lafontaine, aki 1979 és 1999 között az SPD elnöke volt. A markáns nézetei­ről ismert politikus azonban egy esztendővel megválasztása után összeveszett a pártot siker­re vivő Gerhard Schröder kan­cellárral, s lemondott tisztségé­ről. A közelmúltban pedig ki is lépett, új szövetségest keresve. A legfrissebb közvélemény­kutatások azonban kettős képet rajzolnak ki. Egyfelől a Balolda­li Szövetség rövid idő alatt meg­lepően széles támogatottságra talált, de tíz héttel a várható előrehozott választások előtt végül csak tíz százalékot ér el. Az uniópártok a szabad demok­ratákkal (FDP) kötendő esetle­ges koalícióban jelenleg ötven­három százalékos támogatott­ságra számíthatnak, megelőzve az SPD-t és jelenlegi koalíciós partnerét, a Zöldeket. Teljesen leírni egyáltalán nem szabad a Baloldali Szövet­séget, mert azok az egykori Ke- let-Németországhoz tartozó tar­tományok, amelyek Schröder utóbbi években tapasztalható mélyrepülése ellenére is kitar­tottak az SPD mellett, most bú­csút mondhatnak a szociál­demokratáknak. A pártnak igen, de a baloldalnak nem, így a PDS a WASG-gal az oldalán könnyen meg is erősödhet. A keletnémetek egy részében nagy a nosztalgia a néhai NDK iránt. Schröder kormányzása idején megnőtt a munkanélkü­liség és égbe szöktek az árak. A régi jelszavak pedig sikert hozhatnak. ■ Gyulay Zoltán Új szín a piros helyett mivel a Baloldali Szövetség vö­rös zászlóval indul a harcba, az SPD a könnyen összetéveszt­hető piros helyett új színt vá­lasztott a kampányhoz. Kajo Wassehövel, az SPD ügyvezet& je jellemzése szerint „egy komi­kus bézs színt”.

Next

/
Thumbnails
Contents