Tolnai Népújság, 2005. július (16. évfolyam, 152-177. szám)

2005-07-29 / 176. szám

2005. JÚLIUS 29., PÉNTEK - TOLNAI NÉPÚJSÁG 11 KÉK TÜKÖR Hazahozták Varga Tamást átadták Nem börtönbe, őrizetbe került a volt Fidesz-tanácsadó Varga Tamásnak többek között csalás miatt is felelnie kell, amelyet az ügyészség szerint Magyarországra behozott luxusautókkal valósított meg Emberölés lett a kaposvári vízi balesetből Gondatlan emberölésnek tartja a rendőrség a kaposvári Deseda taván szerdán történt vízi tragé­diát. A 33 éves gyanúsított férfi - a tanúk elmondása alapján - ugratta, jópofáskodva heccelte a 15 éves lányt, aki nagyon félt a mély víztől, mert nem tudott úszni. A fiatalember állítólag át­ölelte, felemelte és a vízbe dob­ta. Mind a ketten a Desedába estek. A kaposvári férfi vissza­mászott a vízibiciklire, ám a lány elmerült a csaknem két és fél méteres vízben. Rögtön életét vesztette. Az éjszakai órákba nyúló meg­hallgatás során kiderült: a vízibicikliző négytagú társaság kiválóan érezte magát. Sőt, az egyik tanú szerint túlságosan is vidámak, hangosak voltak. Meg­hallgatták két másik társukat, s a szemtanúkat is. Kokas Sándor, a Somogy Megyei Rendőr­főkapitányság szóvivője közölte: a 33 éves gyanúsítottat kihall­gatták, majd elengedték. Sza­badlábon védekezhet. ■ Harsányi M. Megint a szülők kapnak számlát a bombariadóért Úgy tűnik, beváltja ígéretét a rendőrség. Mint azt tegnap la­punk megírta: ezentúl minden egyes bombatámadással fenye­getőnek kiszámlázzák a szüksé­ges intézkedések árát. A 14 éves tököli kislány mellett, aki a Par­lament felrobbantásával rioga­tott, most egy 10 éves, vácdukai kisfiú szülei is várhatják a fize­tési felszólítást. A gyerek még július 10-én reggel telefonált a rendőrségre, hogy a Nyugati pá­lyaudvaron bomba fog robban­ni. Ebben az esetben is gyaníta­ni lehetett, hogy rosszízű tréfáról van szó, ám a rendőrök mégis kiürítették a pályaudvart. A fiút csak most sikerült elfogni, szü­leinek háromszázezer forintot kell fizetniük. Százezer forinttal többet, mint a tököli szülőknek. Közben tegnap újabb fenyege­tőzőt csíptek fijlon. Az 50 éves férfi a Magyar Légiforgalmi Szol­gálatot ijesztgette azzal, hogy le­lő egy repülőt. A férfit állítólag idegesítette, hogy újpesti ottho­na felett légifolyosó van. Ellene eljárást indítottak. ■ Nagy E. D. A Malév menetrend sze­rinti járatával hozták ha­za Amszterdamból Varga Tamást. A Fidesz egykori gazdasági tanácsadójá­nak összes büntetőügyét elölről kezdik tárgyalni. Nagy Eszter Dóra- Őrizetbe vették Varga Tamást- derül ki a rendőrség közlemé­nyéből. A volt Fidesz-tanácsadó azután került bilincsbe, hogy tegnap este a Malév menetrend szerinti járatával hazahozták Amszterdamból. Hiába szabtak ki rá már két jogerős büntetést is, nem került egyből börtönbe, csak a rendőrség fogdájába. Varga védőjét, Zamecsnik Pétert Krakkóban, szabadsága alatt érte utol lapunk.- Az egyik eljárást teljes egé­szében, a másikat másodfokon folytatták le a távollétében - in­dokolta az ügyvéd a történteket. Ez azt jelenti, hogy perújrafel­vétel lesz és mindkét ügyet elölről tárgyalják. Ehhez jön még a harmadik eljárás. Kérdésünk­re, miszerint ezeket egyesítik-e, Zamecsnik azt mondta, hogy nem, minden esetet külön tár­gyalnak. A perújrafelvételre egyébként a védő szerint külön a holland hatóságok is garanciát kértek. Ezt nem nagyon kellett magyarázniuk magyar kollé­gáiknak, hiszen a büntetőeljárá­si törvény szerint ezt automati­kusan meg kell tenni. Mindez magyarázatot ad arra, miért nem börtönbe vitték Varga Tamást. Úgy tudjuk, a férfi előzetes letar­tóztatásáról ma dönt a bíróság. Az újrakezdődő és még el nem indult eljárásokban többek kö­zött csalásért, okirat-hamisítá­sért, orgazdaságért és áfacsalá­sért kell felelnie a volt Fidesz-ta­varga tamás, Simicska Lajos és Orbán Viktor már a nyolcvanas évek elején barátoknak számí­tottak, politikai gondolkodásuk is hasonlított. Az egyetemi évek alatt a kapcsolat megmaradt, lapalapításban és közös politi­zálásban is kimerült. Varga Tamás a 90-es évek elején a Fi­desz gazdasági tanácsadója lett és közreműködött a Fidesz és az MDF közös székházának el­adásában. Akkoriban ezt a köz­vélemény úgy értékelte, hogy nácsadónak. Az első eljárás lu­xusautók csempészetéről szól. A vád szerint Varga egy cég ügy­vezetőjeként úgy hozott be ko­csikat az országba, hogy meg­vásárolta a hazatelepülök vám- mentességét. Ezért jogerősen két év hat hónap szabadságvesztést kapott. Ugyanennyire ítélték a Dunaferr részvényeivel elköve­tett állítólagos visszaélésekért. A harmadik ügy az összes kö­zül a legnagyobb kárértékű, a vádhatóság szerint hárommil- liárd forintos. Az iratok alapján Varga a társaival együtt olyan nagy beruházásokat vállalt, ame­a „Fidesz is elveszítette szüzes­ségét”. Varga később a Quality Invest Rt vezetője lett, amely állí­tólag 102 millió forintot kapott a székházból származó bevételből A cég később az Orbán Győző által jegyzett Dolomit Kft tulajdo­nosaitól vásárolt meg 1993 tava­szán 4,75 millió forint névértékű tulajdoni hányadot Varga később olyan cégeket alapított, amelyek egy része Kaya Ibrahim vagyjosip Tot adataival fantomizálódtak. lyek után fiktív számlákkal, és valójában el sem végzett munkák után is visszaigényelték az áfát. Vargát 2002 óta keresték, majd kiderült: családjával kül­földre menekült. Sokáig Prágá­ban bujkált, ám itt nem sikerült elfogni. Üldözői ugyan megtalál­ták azt a prágai lakást, ahol Var­ga volt, ám nem sikerült elfogni. Mire lecsaptak volna rá, eltűnt. Végül áprilisban fogták el Hol­landiában, amikor sikerült fel­térképezni amszterdami laká­sát. Itt sem volt egyszerű elfogni, ugyanis amikor meglátta a rend­őröket, bezárkózott egy szobába. Csak azután adta meg magát, 4 hogy a rendőrök kilátásba he­lyezték, hogy rátörik az ajtót. Az akkor már évek óta szökés­ben levő férfi nem egyezett bele a gyorsított kiadatásba, amellyel már jóval korábban hazahozhat­ták volna. Az amszterdami álla­mi ügyész az egyik magyar na­pilapnak cáfolta, hogy azért tar­tott négy hónapig Varga kiadatá­sa, mert a magyar hatóságok hibás kérelmet küldtek Hollan­diába. Állítása szerint az ügyben eljáró bíró többször is megvizs­gálta, hogy jogosan kéri-e ha­zánk az egykori Fidesz-tanács­adó átadását. TOLNÁBAN TÖRTÉNT Becsapták a tulajdonost, ellopták a készpénzt dombóvár Maszlonypusz- tán két ismeretlen villany­óracsere címén bement egy lakásba. A tulajdonos figyel­mét elterelték és elvitték több mint 40 ezer forintját. Nyitva hagyták az autót, iratok, pénz tűnt el nagykőnYi ban egy nyitott teherautóból személyes ira­tokat, forgalmi engedélyt és 50 ezer forintot loptak el. A kár közel 150 ezer forint. Drágán fizethet, aki ismeretlent enged be DUNAFÖLDVÁRON egy idős ember ismeretlent engedett be családi házába. A tolvaj 200 ezer forinttal távozott. FORGALOM­KORLÁTOZÁS Aknajavítás miatt a 6.sz. főúton Dunaföldvár határában, félpá­lyás útlezárás és 40 km/h se­bességkorlátozás érvényes, előzni tilos. Zajárnyékoló fal építése miatt az 52. sz. kecskemét-dunaföldvári főúton, Dunaföldvár belterüle­tén, félpályás útlezárás és 30 km/h sebességkorlátozás érvé­nyes jelzőőrös forgalomirányítás­sal, előzni tilos. Ankafedlap helyreállítása miatt az 56. sz. főúton Szekszárd és Bátaszék belterületén, 30 km/h sebességkorlátozás érvényes, előzni tilos. Szennyvízcsatorna építése miatt az 56. sz. főúton Várdomb belte­rületén szakaszosan félpályás útlezárás, 30 km/h sebesség- korlátozás és időszakosan jelző­lámpás forgalomirányítás érvé­nyes, előzni tilos. A szekszárd-decs-várdombi ösz- szekötő úton, Sárpilis határában 30 km/h sebességkorlátozás ér­vényes, előzni tilos. Felületi bevonat készítése miatt a 63. sz. főúton, Szedres határá­ban, szakaszosan, váltakozó ol­dalú félpályás útlezárás és 40 km/h sebességkorlátozás érvé­nyes, előzni tilos, kavicsfelverő- dés-veszély. Profiljavítás miatt a paks-cecei összekötő úton, Németkér belterü­letén szakaszosan, váltakozó olda­lú félpályás útlezárás és 30 km/h sebességkorlátozás érvényes. Az egykori tanácsadó politikai összefonódásai HAUNI CNC­GÉPKEZELŐ­Nemzetközi gépgyártás Pécsett A Haimi Hungária egy 30 termelővállalattal rendelkező multinacionális vállalatcsoport dinamikusan fejlődő tagja. Pécsi gyáregységünkben több mint 700 fő foglalkoztatásával magas technológiai színvonalat képviselő dohányipari gépeket, berendezéseket valamim alkatrészeket gyártunk. HAUNI HUNGÁRIA KFT. 7632 PÉCS, Móra Ferenc u. 72. www.hauni.com KÉPZÉS 2005. október 1-jétől a Hauni Hungária Kft. forgácsolóüzemében CNC gépkezelő képzést indítunk. Célunk olyan forgácsoló szakemberek átképzése, akik a mai igényeknek megfelelő forgácsolási technológiákat és vezérléseket megismerik és alkalmazzák. Elsősorban középfokú gépész végzettségű pályakezdők és gyakorlattal rendelkezők jelentkezését várjuk. Forgácsolási alapképzettség előnyt jelent. A képzés időtartama a jelentkező szakmai tapasztalatától és felkészültségétől függ. A tanfolyam idejére munkaszerződést kötünk, sikeres elvégzése után munkalehetőséget biztosítunk. A KÖRBER csoport tagja 09 Érdeklődni: Puszpán Zoltán (72)-501-460, Pap István (72)-505-313 IMMO-BET tNOATLANHAS2MŰ&ÍTÓ IWC5ArUi4f08GALMAJ:6 KFT. Szekszárd, Palánki út. 41. a Betonút Rt. telephelyén irodák, l raktárak, szabad terület őrzött telephelyen kiadó. 74/311-385, 06-30/9379-190 Jól vizsgáztak a lánglovagok A Londonban két és fél héttel ezelőtt történt tragikus esemé­nyekre tekintettel ellenőrző gya­korlatot tartott tegnap délelőtt a Fővárosi Tűzoltó-parancs­nokság. A próbariasztás hely­színei Budapest különböző ki­emelt jelentőségű intézményei voltak, mint például a Déli pá­lyaudvar, a Duna Pláza és a Nagyvárad téri metróállomás.- A terroristarobbanás követ­keztében keletkezett tűzesetekre riasztottuk a tűzőrségeket. Ezzel a gyakorlattal azt kívánjuk ellen­őrizni, hogy a jelentős erőket igénylő helyszínekről egyidejű­leg érkező segélyhívások esetén mennyi időn belül tudjuk meg­kezdeni az oltást - mondja Erdős Antal tűzoltó ezredes. Vég M.I Boncasztalon derült ki, hogy gyilkosság történt Lezárta a nyomozást a Budapes­ti Rendőr-főkapitányság egy ta­valy novemberi gyilkosságban, s vádemelési javaslatot tett az ügyben. A történet érdekessége, hogy a VI. kerületi lakásban 2004. november 24-én megtalált férfi halála miatt eleinte állam- igazgatási eljárás indult, s csak a boncasztalon derült ki a gyil­kosság. Az orvos ugyanis a de­cember elsejei boncoláson olyan belső sérüléseket vett észre, amelyek egyértelműen ember­ölésre utaltak. A helyszínelők azért nem vehették észre, hogy gyilkosság történt, mert dulako­dásnak és bántalmazásnak nyo­ma sem volt. A BRFK nyomozást indított az ügyben. Kiderült, az áldozat többször adott kölcsönt és bol­hapiacokon megvásárolt, felújí­tott kandallóórákkal üzletelt. így jutottak el egy nagykátai fiatal­emberhez, akinek a sértett szin­tén adott kölcsönt, összesen há- rommillió-kllencszázezer forin­tot. B. Gyula vissza is fizette ezt, sőt, összesen négymillió-hat­százezer forintot, ám a hitelező még nyolcszázezret akart. Ösz- szevesztek, ekkor B. Gyula egy nejlont húzott az áldozat fejére és megfojtotta egy kábellel. Az eszközöket elvitte magával. Ki­hallgatása során a fiatalember beismerte tettét. ■ Nagy E. D.

Next

/
Thumbnails
Contents