Tolnai Népújság, 2005. július (16. évfolyam, 152-177. szám)

2005-07-26 / 173. szám

TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2005. JÚLIUS 26, KEDD 3 MEGYEI TÜKÖR Egymásnak ugrott az ellenzék végszavazás Koltai szerint ez már összeborulás - az MDF visszautasítja A Normális Magyarországért szellemében Pogátsa Alajos: nincs semmiféle háttéralku a két párt között Szeri Árpád szekszárd Zöldutat kapott az a szerződés, melyet Szekszárd vá­ros, a Paksi Atomerőmű Rt., a Balassa János Megyei Kórház és Tolna mgye ön- kormányzata köt egymással a szekszárdi műtő­blokk üzembe helyezésének ér­dekében. A so­rompó tegnap emelkedett fel a megyei közgyűlés ülésén: ez azt jelenti, hogy az említett négy fél másfél évtizedre 1 milliárd 400 millió forintot vesz fel, közbe­szerzési eljárás után. A pénz révén - nyilatkozta lapunknak a közgyűlést vezető Pogátsa Alajos al- elnök - legkésőbb 2006 végére elkezdőd­het a létesítményben a gyógyítás. A napirendi pont megszavazásá­ban a Fidesz-MPSZ frak­ciója nem vett részt, kivo­nult a teremből: Koltai Ta­más frakcióvezető elő­készítetlennek, ki­dolgozatlannak és Információhiá­nyosnak tartotta az előterjesztést, melyben nem vi­lágos a kötele­zettségválla­lás mértéke sem. Érthetetlen­nek tartotta azt, hogy miért nem lehetett még néhány napot vár­ni addig, amíg meg nem érkezik szabadságáról a közgyűlés elnö­ke és néhány olyan vezető, aki képes válaszolni a fel­merülő kérdésekre. Emel­lett megdöbbentőnek ne­vezte, hogy az MDF bent maradt az ülésteremben, s biztosította a szocialisták­nak a határozatképességet, egy rossz döntés meghoza tálát.- Dávid Ibolya megyéjében is létrejött az MSZP és az MDF közötti összeboru lás, a koalí­ció - fogal- mázott Koltai Ta­más. Pogátsa Alajos kijelentette: nem hagyja, hogy bárki is elront­sa örömét, melyet a szerződés el­fogadása, a műtő­blokk évtizedes kálváriájának befejeződése váltott ki. - Nincs sem­miféle hát- t é r a 1 k u, nem értem a kérdést sem hangzott az alelnök vá­lasza. Horváth István, az MDF frakcióvezetője cáfolta a koalíció létrejöttét és meg­jegyezte: nincs bal-, avagy jobboldali műtőblokk, a párt igen döntését a Nor­mális Magyaror­szágért program szellemének meg­felelően a megye polgárainak érde­ke határozta meg. Koltai Tamás: létrejött az MSZP és az MDF közötti összeborulás Más hibájáért nem fizet parkolók Az ügyfélszolgálatot hívhatja az autós, ha mások elállják az útját Szünetelő rendelések Több szakrendelés is szünetel a szabadságok miatt a megyé­ben. A dombóvári kórházban reumatológiai rendelés nincs három hétig - tudtuk meg Nagy Bélától, a kórház gazdasági igazgatójától. Pakson a városi rendelőben nem üzemel a reu­matológia, a kardiológia, a fül-' orr-gégészet Tamásiban a szak- rendelésen augusztus 1-jétől három hétig szünetel a szemé­szet és augusztus közepéig az urológiai rendelés marad el. A háziorvosokat a nyitvatartási rendről körlevélben értesítik - mondta dr. Csonka Mária, az ÁNTSZ tamási kirendeltségé­nek vezetője. A szekszárdi kór­házban a szabadságukat töltő orvosokat helyettesítik. J. E. A megyeszékhely par­kolói esetenként olyan zsúfoltak, hogy nem lehet kijutni belőlük. Vidéki olvasónk fordult kérdé­sével lapunkhoz. A szekszárdi Korzó áruház mögötti parkoló­ban autója elé állt egy másik jármű, ezért nem tudta elhagy­ni a parkolót. Míg a másik jár­mű vezetőjére várt, lejárt a par­kolójegye. Ilyen esetben köte­lezhető-e pótdíj fizetésére? A fentihez hasonló szituáció­ban természetesen nem kell pótdíjat fizetnie az autósnak - tudtuk meg Károlyi Kálmántól, a parkolókat üzemeltető Szek­szárdi Vagyonkezelő Kft. ügy­félszolgálati munkatársától. Az ügyfél önhibáján kívül került ebbe a helyzetbe, ezért nem jár büntetés. Hasonló esetekben hétköznap 7 óra 30 perctől 16 óráig hívhatják az ügyfélszolgá­latot, mégpedig a 74/510-422- es, vagy 74/319-468-as telefon­számon. A telefonszám megta­lálható a parkoló automatákon is. A parkolóőrök a bonyodal­mat okozó járművet nem tudják eltávolítani, de segítséget nyúj­tanak a pórul járt autósnak az intézkedésben. Az akadályt ké­pező jármű vezetőjének felelős­ségre vonása a rendőrség hatás­körébe tartozik. V. M. Ökoiskola lett a szakképző Tuléfci György dombóvár Ökoiskola címet ka­pott a dombóvári 516. Számú Ipa­ri Szakképző Iskola és Kollégi­um. Az oktatási és a környezetvé­delmi minisztérium az ország­ban 14 iskolát jutalmazott idén ezzel az oklevéllel. Ezen iskolák­ban a vezetés a szülőkkel és a he­lyi közösséggel együttműködve részt vesz a környezeti problé­mák megoldásában, és meghatá­rozó szerepe van a környezeti ne­velésnek. Az ökoiskola abban kü­lönbözik egy átlagos iskolától, hogy nemcsak a tanításban érvé­nyesülnek ezek az elvek, hanem az intézmény működtetésénél éppúgy, mint a gyerekek étkezte­tése vagy a táborok szervezése során. T. Gy. JEGYZET Műtőblokk és politika talán pont kerül a megyei közgyűlés tegnapi ülésével egy olyan ügy végére, mely évtizede borzolja a jobb sorsra érdemes pol­gárok idegeit. A szekszárdi műtőblokkról van szó, arról a be­ruházásról, melynek megvalósulásával kivétel nélkül vala­mennyi politikai erő mélyen egyetért. Külön regényt lehetne írni arról, hogy a nagy akarás miért folytatódott esztendőkön át nyögéssel: ez a könyv egyszer nyilván el fog készülni, de nem most. Megannyi fejezetét még csak ezután írják meg. A legközelebbi rész kétségkívül megnyugvásra adhat okot, hi-, szén ha minden a tervek szerint alakul, négy intézmény, illet­ve gazdasági egység egyszerre szerez közel másfél milliárd fo­rintot a mielőbbi befejezésre. Az viszont még kérdéses, hogy az időben következő további fejezetek milyen mértékben íród­nak majd a felhőtlen öröm tónusában. Hiszen még egy jogi procedúra is színezi a palettát. A tegnapi megyegyülésen azonban nemcsak a műtőblokk je­lentett témát. Hanem az is, hogy a fiatal demokratákkal álta­lában egyetértő MDF-esek most nem csatlakoztak a fidesze- sekhez. Nem is vitás ezek után, hogy mennyire fontos a mű­tőblokk: a napi politika mezején is megkerülhetetlen. SZERI ÁRPÁD MEGKÉRDEZTÜK Ön mekkora büntetéssel sújtaná az ittas vezetőket? nagy SZABOLCS, Szekszárd: Orvosként tá­jékozott va­gyok a témá­ban. Francia- országban nyolc ezrelé­kig nem bün­tetik az ittas vezetést. Nálunk azért nem lehet ezt bevezetni, mert azt mondják, a magyar ember nem állja meg, hogy egy sör után letegye a poharat. BERÉTi Tímea. Bonyhád: Én azt *' ^jj a bírság és^ve­vagyok ennyire szigorú, mert komoly veszélyforrásnak lá­tom az ittas vezetést. Szeren­csére nincsen ezzel kapcsolat­ban személyes élményem. illés István, Felsőnána: Sze­rintem az túl­zás, hogy be­vonják a jogo­sítványt. Én megeléged­nék annyival, hogy sújtsák az illetőt valami nagyobb pénzbírsággal. Abban egyet­értek, hogy az ittas vezetés ko­moly bűncselekmény, ami mások életét veszélyezteti. tarlós gáborné, Szekszárd: Engem annyi­ra elrémiszte- nek a média hírei az ittas vezetőkkel kapcsolatban, hogy azt is megkockáztatnám, hogy örök­re vegyék el az illető jogosítvá­nyát. Tehát változtatnék a je­lenlegi törvényeken, szigoríta­nám azokat. Várják a babamentőt szekszárd A nyár végére min­den megyei kórházban lesz ba­bamentő inkubátor, az egész­ségügyi kormányzat tíz készü­léket adott, illetve ad át a követ­kező hetekben. A kórházak térí­tésmentesen vehetik át az inku­bátorokat. Dr. Schultz Károly főorvos, a szekszárdi Balassa János Me­gyei Kórház gyermekosztályá­nak vezetője elmondta, hogy hi­vatalosan még nem kaptak ér­tesítést, de örülnek a hírnek. Azt, hogy a babamentő inkubá­tort hol fogják elhelyezni, még nem tudják, egyeztetni fognak a kórház vezetőivel és a szülé­szet osztályvezető főorvosával. F. KOVÁTS ÉVA Koppányszántó elszármazot­tak Jövő szombaton, július 30- án rendezi meg Koppány­szántó az elszármazottak ta­lálkozóját. Átadják a felújított Hősök szobrát, és felavatják a művelődési házat, majd dél­után néptánccsoportok lép­nek fel. Az ünnepséget utca­bál zárja, ne) lengyel kiállítás július 30-ig látható a faluházban az a kiál­lítás, amely a Bárka Művészeti Szalon alkotótáborában ké­szült képeket mutatja be. A tárlat naponta 14-től 17 óráig látogatható, ipái Magyarkeszi új aszfalt 13,8 millió forintot nyert a község útfelújításra. Az összegből leaszfaltozzák a Fő utca jár­dáját, virágládákat, szeméttá­rolókat, hirdetőtáblákat, pado­kat helyeznek ki és a temp­lom elé egy buszmegállót Is építenek, r/e; Paks virtus Daróczy báró és ba­rátai 1886. augusztus 16-án le­úsztak a Dunán egy újonnan épített csárdához Úszódra. A több mint egy évszázados ese­mény emlékére Daróczy virtus­úszás néven minden esztendő­ben távúszást rendeznek Paks és Kalocsa között. A vállalkozó szelleműek július 30-án, szom­baton próbálkozhatnak a tizenöt kilométeres távval, (mi Sióagárd ötmilliót nyertek Több mint ötmillió forintot nyert a település a Dél-Dunán­túli Regionális Fejlesztési Ta­nács belterületi közutak felújí­tására szóló pályázatán. Mint Szekszárd díszítők Negyven éve alakult meg a Szekszárdi Díszí­tő Művész Szakkör. A jubileum alkalmából és a Duna Menti Folklór Fesztivál apropóján állították ki a tagok munkáit a Ba­bits Mihály Művelődési Házban. A kiállítás július 22-ig, majd augusztus 8-tól 12-ig látogatható, (he) (További települési információk: www.tolnainepujsag.hu ) TOLNÁBAN A-TOL Z-IG azt Varga Katalin jegyzőnő el­mondta - jelenleg a közbeszer­zési eljárás ajánlatkérési sza­kasza zajlik. A Baross és a Kossuth utca burkolatfelújítá­sának határideje november húszadika, (he) Szakos öltöző A Nemzeti Sporthivataltól elnyert 4,35 millió forintból megkezdődött a helyi sporttelep öltözőjének felújítása. A munkák során át­alakítják az öl­töző épületé­nek egy részét és új zuhany­zók is lesznek. Várhatóan au­gusztus köze­pére készül­nek el - tudtuk meg Horváth Sándor körjegyzőtől. tsn> Tolna munkaügy A közeljövő­ben bezárni tervezett tolnai Karolina lenfonó üzem mint­egy százhúsz dolgozója volt hivatalos arra a munkaügyi tájékoztatóra, amelyet tegnap tartottak a helyi művelődési házban. Tóthné Pintér Julian­na, a tolnai munkaügyi kiren­deltség vezetője elmondta: harmincnál valamivel többen jelentek meg, s a dolgozókat leginkább foglalkoztató gya­korlati kérdésekről esett szó. A kirendeltség holnap, szer­dán a Karolina másik mű­szakban dolgozó munkásait tervezi tájékoztatni, tski i i

Next

/
Thumbnails
Contents