Tolnai Népújság, 2005. július (16. évfolyam, 152-177. szám)
2005-07-14 / 163. szám
2005. JÚLIUS 14., CSÜTÖRTÖK 7 VILÁGTÜKÖR ü ■ k / * w.'mr ■■■' ■JP n i U rZS&jk Ini Ét// Vonatkatasztrófa Pakisztánban Százötven halálos áldozatot követelt egy dél-pakisztáni vasúti baleset, és rengeteg sebesültet ápolnak. A Karachl-expressz belerohant egy másik, álló expresszvonatba, majd az ez után érkező harmadik vonat a kisiklott szerelvények vagonjainak ütközött. Hátizsákos mészárosok London Három kamasz és egy fiatal apa volt a merénylő A brit fővárosban tegnap nyilvánosságra hozták a múlt csütörtöki robbantások elkövetőinek nevét és fényképét. Csák Elemér-Róka Zsuzsa A rendőrség megtalálta mind a négy feltételezett terrorista iratait a robbantások helyszínén - jelentette be Peter Clark, a Scotland Yard speciális egységeinek szóvivője tegnap Londonban. Egyelőre eltűntnek nyilvánítják őket, amíg nincs teljes bizonyosság afelől, hogy az iratok tulajdonosai voltak az elkövetők, s hogy mind a négyen meghaltak. A brit sajtó immár tényként közli, hogy az öngyilkos me- igj, JM1 é rénylők Leeds y J városából jöttek, k. három közülük fiatal, csaknem gyerek, akik jó barátok voltak. Az Aldgate metróállomásnál a 22 esztendős shezad tanweer robbantott. A 19 esztendős Hasib Hussain, akit családja a rendőrséggel kerestetett, a 30-as busz emeletén hozta működésbe a pokolgépet. A King's Cross állomás szomszédságában robbantó férfit még nem tudták azonosítani, de ő is tinédzser lehetett. Az öngyilkos merényletet az Edgware Roadnál a 30 éves Mohammed Sadique Khan követte el, aki egy nyolc hónapos gyermek apja. Mind a négy tettes pakisztáni származású brit állampolgár volt. A rendőrségi nyilvántartásban egyikük sem szerepelt. LEGYEN-E KÖTELEZŐ ü hírközlő és informatikai szolgáltatóknak, hogy egy évig tárolják az adatokat? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekről tanácskoztak a londoni merényletek miatt Brüsszelbe összehívott rendkívüli uniós tanácsülés résztvevői tegnap. Szakértők szerint a mobiltelefonálások, SMS-ek, számítógépes levelek archiválásával meg lehetne könnyíteni a nyomozást az elkövetett vagy előkészületben lévő merényletek ügyében. Az effajta fólgöngyölí- tés először tavaly hozott eredményt, amikor a madridi robA leedsi szomszédok úgy nyilatkoztak, hogy a gyanúsítottak hithű muzulmánok voltak. Tanweer családja például példás bevándorlóként élt. Jól beilleszkedtek, az apa halat árul, háza előtt Mercedes áll. Sem ő, sem a többi érintett családja nem sejtette, hogy fiuk mire készül. A rendőrség immár tudja, hogy a három fiatalember együtt autózott West Yorkshire-ból Lu- tonig, s ott találkoztak negyedik hántások tettesei után nyomoztak. A 25 tagállam bel-, illetve igazságügy-miniszterei - magyar részről Lamperth Mónika belügyminiszter - elhatározták, hogy javaslatot tesznek az EU kormányként működő brüsszeli bizottságának. ha megszületik a törvény, könnyebb lehet a terrorizmus elleni küzdelem. Egy hónappal ezelőtt az Európai Parlament még úgy érezte: drága lenne az adattárolás, és hiányzik a támadhatatlan jogalap. A Londont ért csapás azonban változtatott a közvélekedésen. társukkal. Ez után vonaton utaztak a King’s Cross metróállomásig. Hátizsákkal a hátukon úgy néztek ki, mintha hegymászásra indultak volna. Ezért nevezte őket a Sun című lap hátizsákos mészárosoknak. Bizonyosra vehető, hogy a merénylőket valaki gondosan eligazította; ő lehetett az a terrorista, aki a bombákat készítette. Feltehetően még a támadás előtt kiszökött az országból. A brit sajtó a tények közlésén túl számos kérdést tesz fel, amelyre nyilván a hatóságok is keresik a választ. Ki találta ki, és ki szervezte az összeesküvést? Milyen kapcsolatban álltak a merénylők az al-Kaida nemzetközi terroristaszervezettel? Lengyelországban közben vizsgálatot indítottak egy pakisztáni származású brit állampolgár ellen azzal a gyanúval, hogy köze volt a londoni merényletekhez. Lefoglalták a számítógépét, és vizsgálják a gépen tárolt adatokat. A férfit azonban nem vették őrizetbe. Varsóban négy helyszínen megerősítették a biztonsági intézkedéseket, miután lehetséges pokolgépes merényletről érkezett bejelentés. Terrorellenes összefogás az Európai Unióban Ismét magyarokat vertek meg a Délvidéken Lemond a román kormány fordulat Hiányzik az akarat a reformok folytatásához Ismeretlen szerb támadók rátámadtak a Véka nevű zenekar két muzsikusára. Hevér Gábor és Pásztor Attila a temeríni buszállomás felé igyekezett, amikor egy gépkocsi suhant el mellettük, s a benne tartózkodók valamit odakiabáltak nekik. Tíz perccel később a piactéren ismét melléjük hajtott a fehér színű autó, négy, szerbül beszélő fiatalember ugrott ki belőle, s azonnal lökdösni és szidalmazni kezdték a magyarokat. Hévért azzal vádolták, hogy ráütött a gépkocsijukra. A dulakodás hamar elfajult, az Opel Caravan utasai ököllel támadtak a magyar fiatalokra, akik védekezni próbáltak, de a túlerővel nem bírtak. „Nem változtak a körülmények, amelyek miatt bejelentettem lemondási szándékomat. Csalódott vagyok, mert a parlamentben nincs meg a politikai akarat a reformok folytatására” - mondta Colin Popescu Taricea- nu kormányfő a parlament rendAri Árulónak tartják Traian Basescut kívüli ülése után. A törvényhozás ugyanis elfogadta az alkotmánybíróság döntéséhez igazított parlamenti szakbizottsági határozatot. Tegnap délután még úgy látszott, mégis helyén marad a kabinet. Miután ugyanis Traian Bases- cu államfő a válság „csendes” megoldása mellett foglalt állást, a miniszterelnök is megingott korábban hozott döntésében. Először az elnök bírta rá a miniszter- elnököt a lemondási nyilatkozat megtételére, majd ő volt az, aki Tariceanut visszakozásra ösztönözte. A lapok ezért „aljas árulásként” értelmezték Basescu magatartását. A kormányválságot az robbantotta ki, hogy az alkotmánybíróság visszaküldte a parlamentnek az igazságügy reformjára vonatkozó törvénytervezetet. Vezető román napilapok szerint a húzással Basescu azt szerette volna elérni, hogy a törvényt eredeti formájában szavazza meg a parlament, semmibe véve az alkotmánybíróság döntését. Ez végül mégsem történt meg. Az RMDSZ még a szavazás előtt bejelentette: nem ért egyet az előrehozott választásokkal. Most Markó Béla úgy nyilatkozott, hogy szolidáris a koalíciós partnerekkel, és készülnek az előrehozott választásokra. ■ Lukács János, Kolozsvár HÍRSÁV Magyar támogatás Ukrajnának somogyi Ferenc listát adott át kollégájának azokról a lehetséges projektekről, amelyekben Magyarország segítheti szomszédját az uniós felzárkózásban. Budapesti tárgyalásai után Borisz Taraszjuk külügyminiszter hangsúlyozta: Kijev törvényt készít elő az Ukrajnában élő kisebbségek jogvédelme érdekében. Bomba ölt egy bulgáriai tengeri üdülőhelyen EGY KISLÁNY MEGHALT, négyen pedig megsérültek egy bombatámadásban a bolgár tengerparton. Feltehetően nem terrorcselekmény, hanem bandák közötti leszámolás történt. A merénylet célpontja az egyik strand üzemeltetője volt, aki szintén megsérült. Gyerekek haltak meg egy robbantásban Bagdadban huszonnégy gyermeket ölt meg egy öngyilkos merénylő. Tizennyolc ember megsebesült. A robbantó gépkocsijával egy, 10-13 éves gyermekekkel körülvett, amerikai gépkocsikonvojba hajtott. Az USA megtorpedózza az ENSZ BT bővítését Washington ellenzi, hogy már a héten szavazzanak az ENSZ Biztonsági Tanácsa kibővítésére tett javaslatról. Brazília, India, Japán és Németország közös indítványa szerint a testületet hat új állandó és négy nem állandó taggal huszonöt tagúra kellene bővíteni. Sáron kivégezteti a Dzsihád-vezetőket AZ IZRAELI MINISZTERELNÖK az Iszlám Dzsihád által vállalt, keddi netánjai öngyilkos merénylet után hozta meg döntését. A terrorakciónak három halálos áldozata volt. Visegrádi Négyek plusz két kormányfő Budapest látta vendégül tegnap a Visegrádi Négyek kormányfőit. Az eszmecserén szó esett az EU-költségvetés- ről és a közösség válságáról. A megbeszélés után a visegrádi miniszterelnökök találkoztak Wolfgang Schüssel osztrák kancellárral és Janez Jansa szlovén kormányfővel is. Rablógyilkosság az orosz fővárosban lelőtték egy moszkvai pénz- szállító autó biztonsági őrét, a tettesek a több mint egymillió dolláros zsákmánnyal menekültek el. A páncélozott jármű két biztonsági őre éppen kifelé igyekezett a bankfiókból a pénzzel, amikor odakanyarodott egy személyautó, és a benne ülő két álarcos tüzelni kezdett. Szaddám Húszéin akár halálbüntetést is kaphat Már tíz nap múlva bíróság elé állíthatják a megbuktatott iraki diktátort és két közeli munkatársát iraki lapértesülések szerint. Szaddám Huszeinre akár halálbüntetést is kiszabhatnak. Egy iraki újság úgy tudja: minden készen áll ahhoz, hogy ítélőszék elé álljon az Öböl menti ország egykori első számú embere, aki 2003 decemberében került a megszálló amerikai katonák kezére. Huszeinnel, illetve féltestvérével, Barzan Ibrahim Haszan at-Tikríü elnöki tanácsadóval, valamint Taha Jaszin Ramadan volt alelnökkel már ismertették az első vádpontot, amely szerint az ő utasításukra ölték meg 1982- ben az észak-iraki Dzsadzsil 150 lakosát - nőket és gyermekeket is. A felhozott további vádpontok ismeretében Szaddám Huszeinre a legsúlyosabb büntetés vár. Mint ismeretes, az egykori iraki elnöknek a Halabdzsa kurd falu ellen intézett, 1988. évi vegyi támadásért és további vegyi fegyverek iraki-iráni háborúban történt bevetéséért is felelnie kell majd. A volt diktátor készül a perre Megint az ukrán elnökkel akart valaki végezni? Ismeretlen személyek higanyt öntöttek Viktor Juscsenko ukrán államfő irodájának épülete elé. A rendőrségre bejelentés érkezett arról, hogy ezüstös színű kis gömböket láttak az épület előtt sétáló járókelők. A helyszínre kiérkező speciális rendőri egységek megerősítették, hogy az aszfalton valóban szétöntött higany található. Ez után hamarosan megérkezett egy mentőegység, amely biztosította a terület lezárását, és begyűjtötte a veszélyes fémet. A rendőrség egyelőre nem tudja, miként került az államfői épület elé a higany, s azt sem, merényletkísérletről van-e szó. Kijevben egyébként nemrég egymásnak estek a parlamenti képviselők, miközben azt a törvényt tárgyalták, amely lehetővé tenné az ország csatlakozását a Kereskedelmi Világszervezethez. Az ellenzéki kommunista politikusok úgy látják, hogy a törvény kiszolgáltatja az ország gazdaságát külföldnek. Az ellenzék élesen bírálta Viktor Juscsenko államfő táborát azért, mert több kormánytag nem hajlandó lemondani képviselői mandátumáról.