Tolnai Népújság, 2005. július (16. évfolyam, 152-177. szám)
2005-07-14 / 163. szám
2 PAKS, DUNAFÖLDVAR ES TÉRSÉGÉ tolnai népújság - 2005. július m., csütörtök Gerjeni hírek a világhálón fejlesztés Jó honlapja van a falunak Gerjen község önkormányzata mondhatni megelőzte saját korát. Az informatikai és hírközlési minisztérium rendelete alapján kötelező lesz a világhálóra tenni a közérdekű információkat, mégpedig 2006 közepétől. A kis Duna-parti település azonban már két évvel ezelőtt elkészíttette honlapját. A www.gerjen.hu honlapot Ódry Károly készítette és szerkeszti folyamatosan. A község internetes oldala színes, változatos és rengeteg közérdekű helyi információt tartalmaz. Megtalálhatóak például az önkormányzat rendeletéi, egészen a kezdetektől, 1990-től. A látogató megnézheti, mennyi az aktuális háttérsugárzás, megismerheti a helyi képzőművészeket, megtudhatja a legújabb híreket. A sajtófigyelőben pedig megtalálhatja a Tolnai Népújság Gerjen- nel foglalkozó írásait. A látogatók véleménye és visszajelzései nagyon kedvezőek. Mint azt dr. Letenyei Róbert jegyző elmondta, a gerjeni honlapot Kovács Kálmán informatikai miniszter is figyelemre méltónak ítélte. Mint említette, jó példa arra, hogy kistelepülés kevés pénzből is tud színvonalas internetes oldalt készíteni. V. M. Orosz ételt ettek a diákok látogatás Katonasírokat koszorúztak Diákok és felnőtt kísérőik jártak az oroszországi Vo- ronyezsben a paksi Orosz Klub szervezésében. A csoport sok-sok élménynyel tért haza. Kellemes meglepetés volt az út. Nagyon kedvesen fogadtak minket, a hírekkel szemben jó volt a közbiztonság, nem volt veszély- érzetünk sehol - összegezték a diákok, akik Voronyezs felé tartva egy napot Kijevien töltöttek, ahol belecsöppentek az ifjúsági napok kavalkádjába. Voronyezsben egy perc nyugtuk nem volt, az ott töltött napok rengeteg élményt hoztak. Jártak a világhírű Orlov lovardában, a Csernozjomocska tánc- együttes bemutatóján, felkeresték és megkoszorúzták a második világháborúban elesett magyar katonák síremlékét. Vendégeskedtek a Kámenka általános iskolában, ahol magyar múzeum van. Rengeteg hadtörténeti tárlatot néztek meg, ahol kézbe vehették a második világ- háborús fegyvereket. A szállásuk az állami agrártudományi egyetem kollégiumában volt, az egyetem dolgozói, vezetői mindent megtettek, hogy feledhetetlenek legyenek az ott töltött napok. A külkapcsolatok tanszék- vezetője, Filonyenko professzor dácsájában, azaz hétvégi házában látta őket vendégül. A paksi látogatók orosz ételkülönlegességeket kóstoltak, s azt is megtapasztalhatták, milyen az orosz szauna. Vida T. A hadtörténeti múzeumban kézbe is foghatták a fegyvereket a paksiak Utcán posztói az ügyelet biztonság Az átszervezéssel a közbiztonságot javítják a rendőrök Átszervezték a munkát a dunaföldvári rendőrőrsön. A város közlekedési csomópont, s könnyű elérhetősége miatt a bűnelkövetők számára is kedvelt célpont, sok a baleset és bűncselekmény. Venter Marianna dunaföldvár - Gyakoriak a lopások, rablások, az utóbbi időben nemegyszer fegyverek is előkerültek - mondta ülés László paksi rendőrkapitány. A közlekedési gondokon enyhített az elkerülő út megépítése, kevesebb a jármű a belvárosban. Lőrincz József őrsparancsnok tájékoztatása szerint az év első felében a tavalyinál ötven százalékkal kevesebb baleset történt Az átszervezés célja a közbiztonság javítása. Ezért átalakították az ügyeleti rendszert Májustól nem az őrsön teljesít szolgálatot az ügyeletes, hanem járőrként, így az eddigi egyszemélyes szolgálat a múlté lett, mindig két rendőr dolgozik együtt A változás szembetűnő, a visszajelzések jók - összegezte Lőrincz József. Az egyik városközponti üzlet munkatársa, Molnár Judit nem érzékelt változást, nem tűnt fel neki, hogy több a rendőr az utcákon, sokkal inkább a biztonsági őrök jelenléte, akik egyébként az önkormányzat megbízásából ügyelnek a rendre a központban. Nagy Gáborné polgármester szerint érzékelhető a pozitív vál! •- •«..{ B8íi*;aaf Alföldi Géza (balról) és Recskó Jenő rendőr főtörzsőrmesterek a dunaföldvári utcák biztonságára felügyelnek tozás, de úgy véli, tenni kell azért, hogy gyorsan elérhessék a rendőrséget. Nemrég egy szemtanú - mondta - telefonon rendőrt akart hívni, de hosszasan kellett várakoznia a kapcsolásra, s a tolvaj közben elszelelt. A parancsnok szerint ez nem az új rendszer miatt történt, hanem azért, mert a 112-t hívták. Ilyen esetben percek kellenek, míg az illetékes jelentkezik. A rendőrség a 107-es számot ajánlja, vagy a járőrnél lévő 30/278-9770-as mobilszámot, amelyet a központból is kapcsolnak.- Az ügyelet nem szűnt meg, csak több rendőr lett az utakon, s az ügyeletes nem bent az őrsön ül, hanem a városban teljesít szolgálatot - hangsúlyozta Lőrincz József, aki szerint bátrabban tudnak fellépni a rendőrök, több információt gyűjthetnek, s ők is és a tisztességes állampolgárok is nagyobb biztonságban érezhetik magukat. Kalandos utazással az időben tábor A Bottyán-vár 1705-ben zajló ostromát idézték fel Néhány éve honosította meg a paksi Városi Múzeum az életmódtábort, amelynek azóta is töretlen a népszerűsége. A táborozok Kernné Magda Irén kalauzolásával minden évben másmás korban kalandoznak. A programmal segítséget kívánnak nyújtani azoknak, akiknek gond a nyári szünet, másrészt szeretnék megmutatni a múzeumot, s az ott folyó munkát - mondta a múzeum- pedagógus. Idén egyik turnusban a bronzkorban tettek időutazást, a másik immár hagyományosan a Lussoniumhoz kötődött. A harmadik héten a Rá- kóczi-évforduló kapcsán a Bottyán-vár 1705-ben zajló ostromát idézték fel. Egy sikeres pályázatnak köszönhetően közel félmillió forintot nyertek, amelyből korabeli jelmezeket készítettek, így a gyerekek ku- rucruhákat ölthettek magukra. A jelmezekben nézhették meg a Hírős Pannónia Együttes műsorát, így tanultak táncolni és vívni. Vida Tünde Lázár Ervin könyveket hozott Lázár Ervin tizenöt kötettel, természetesen saját műveivel ajándékozta meg a pálfai általános iskolát. Az intézmény mások mellett kapott példányokat az író legkedveltebb műveiből, a Négyszögletű Kerek Erdőből és a Hétfejű Tündérből. Lázár Ervin nagyon jó kapcsolatot ápol az iskolával, s a településsel. A könyveknek az íróhoz való kötődés miatt is nagyon örül Német Jolán igazgató, de - mint mondta, a tizenöt könyv nagy segítség. Megrendelésével forduljon Telefon: 74/511-511, Fax: 74/511-501 E-mail: hird.tolna@axels.hu Bővebb felvilágosítás: 74/511-534 Tisztelt Partnereink! 2005. július 18-án. hétfőn kedvezményesen jelentetjük meg hirdetését az alábbi témában: TOLNÁBAN A-TOL Z-IG Attala ÚT Egy kétszáz méteres útszakaszt teljesen elmosott a víz Szentivánpusztán. A Szabadság utcában a többnapos esőzés hatására járhataüanná vált út helyreállítására most keresi a lehetőségeket az attalai önkormányzat, itgyi Bátaszék megalakult Hivatalosan is megalakult a Dél-Tolnai Leader plusz akciócsoport. A szervezetben civil szervezetek, vállalkozók és kilenc önkormányzat dolgozik együtt. A Dél-Tolnai Kistérségi Társulás fogja össze a csoportot, és pályázik a Leader plusz programra. A szervezet az országban elsőként szeretné a vallási turizmust fejleszteni, m Bölcske tábor Sóstóra készülnek a bölcskei hatodikos tanulók. Július 17-től egyhetes Balatoni táborba mennek. A gyerekeknek kézműves foglalkozásokat, sportvetélkedőket szerveznek a pedagógusok. Emellett strandolnak és kirándulnak, (sej Dombóvár látogatás Bad Mergentheimben járt Tóth Attila, Dombóvár alpolgármestere, Bondorné Nagy Ibolya, Dal- mand polgármestere és Kovács- né Lébényi Klára, a József Attila Általános Iskola igazgatója. A delegáció ellátogatott a Kopernikusz Reáliskolába is, melynek diákjai rövid szünet után ismét csereüdültetésre érkeznek Dombóvárra, itgyj Fadd A leglátóbbak A vakok és gyengénlátók Bács-Kiskun megyei szervezetének a dombon kempingben nyaraló csoportja látogatott tegnap délelőtt a faddi Meseházba, Gáti Mariann képzőművész magángalériájába. Az alkotásokat a tapintásukkal felfedező művészetbarátokkal kapcsolatban a művésznő elmondta: tapasztalatai szerint ők az igazi látók, tanulni lehet tőlük, rsw