Tolnai Népújság, 2005. június (16. évfolyam, 126-151. szám)

2005-06-07 / 131. szám

TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2005. JÚNIUS 7., KEDD 9 EGÉSZSÉG Nem minden koleszterin rossz túltápláltság Hajlamosak vagyunk bármikor degeszre tömni magunkat Rettegünk, ha túlságosan magasra szökik vérünk koleszterinszintje. Emiatt különféle gyógyszereket kell szednnük, és szigorú diétába kezdünk. Pedig ez a lassan mumussá váló anyag nagyon fontos alkotóeleme az anyagcse­rénknek. A szakértők szerint napi bete­vőnkben elhanyagolható a kész koleszterin mennyisége. A többit a májunk termeli. Sokkal inkább a túlzott kalória-, illetve zsira­dékbevitel okoz tehát gondot, nem a bejuttatott koleszterin. Az anyag mára az első számú bűnösök közé került a szív- és érrendszeri megbetegedések okozójaként. A legnagyobb prob­léma az életmódváltozásban ke­reshető. Az ősember a termé­szetben addig ment a tápláléka után, amíg hajtotta az éhség. Mi­vel étvágyának kielégítése ko­moly erőfeszítésbe került, eszé­be sem jutott az inger elmúlta után is kaja után kajtatni. A fő energiaforrásul szolgáló zöldsé­gekből, gyümölcsökből egyéb­ként sem tudott annyit enni, hogy az kárára váljon. Az állan­dó mozgás, az enyhe éhezés is segítette, hogy normális marad­jon a koleszterintermelése. Azért sem kellett izgulnia, hogy keveset állít elő a szervezete - koleszterinhiány nem létezik egészséges embernél. Ezzel szemben a modern kor embere, ha megéhezik, egyszerűen ki­nyitja a hűtőt, és kolbászt, rán­tott húst, majonézt, tojást vesz elő. A táplálék megszerzésébe fektetett energia a százada an­nak, mint amit az évezredek so­rán megszokott. Az elfogyasztott kalória és zsír viszont jóval több a szükségesnél. Még az 1960-as években is egészségesebben él­tek az emberek, mint ma. Keve­sebb volt a környezetszennye­zés, a stressz és a kóros elhízás. De a gasztronómiai örömök, a megváltozott életvitel, a fogyasz­tói társadalom sugallta elvárá­sok folyamatos túltáplálkozás- hoz vezetnek. A fölös zsírból a szükségesnél több LDL („rossz” koleszterin) termelődik, ami le­rakódik az érfalakon. Mert alig akad ffDL („jó” koleszterin), ami elvinné a fölösleget. A mozgás- szegény életmód és a rosszul összeválogatott étrend ugyanis nem kedvez a jó koleszterin ter­melődésének. A koleszterinszint fontos mu­tatója a szervezet állapotának. A kívánatos: 3,8-4 millimol per li­ter. 5,2 felett már kóros, vagy leg­alábbis diétával kezelendő. Igaz, kimutattak már 12 feletti érté­ket is, amit persze az örökletes tényezők szintén elősegíthettek. Az afroamerikaiak például rak­tározó típusúak, hajlamosabbak az elhízásra. Ha úgynevezett jó­létbe kerülnek, hamarabb érhet­.. || t-Vi , v.; A modern kor embere nem küzd az élelemért. Ha megéhezik, kinyitja a hűtőt, kedvére válogat a finomságokból JBL Napi egy-két tojás nem árthat meg nek el kiugróan magas koleszte­rinszintet. Az életkor előrehalad­tával egyre kevesebb kalória kell a szervezetnek. Sokan mégis ra­gaszkodnak a három tükörtojá­sos reggelihez, a gulyásleveses, pörköltes ebédhez és a szalon- nás, kolbászos vacsorához. És nem addig esznek, amíg éhesek, hanem amíg ki nem ürül a tá­nyér. Nem csoda, ha észrevéüe- nül kialakul 10-20 kilónyi súly- felesleg, amit heti kétszer húsz percig megmozgatni nem köny- nyű feladat. Pedig kimutatták, hogy már ennyi sport is napok­ra jó mederbe tereli az anyagcse­rét, így a koleszterint is. Egy ide­ig büntetlenül bűnözhetünk, a HDL-LDL-termelődés egyensú­lya normalizálható. Ám eljön az idő, amikor már késő bánkódni. A rossz koleszterin teret nyer, és rombolni kezd. A negyven évnél idősebb magyarok fele tekinthe­tő elhízottnak, nekik általában a koleszterinszintjük is magas. So­kan ellenzik a pirulákat, a he­lyes életmód mellett kardoskod­nak. Az emberek 90 százaléka sajnos mégsem hajlandó változ­tatni helytelen étkezési, életve­zetési szokásain. ■ Kutatások bizonyítják a koenzim QIO, a fiatalító vitamin kedvező hatásait A szervezet természetes Q10-ter- melése az öregedés és számos betegség hatására lecsökken. Ez azért jelent problémát, mert a koenzim Q10-nek nagyon fontos szerepe van a sejtekben történő energia-előállításban. Számos tanulmány beszámol arról, hogy a koenzim Q10-szint sokkal ala­csonyabb azoknak a szervezeté­ben, akik valamilyen betegség­ben szenvednek. FOGÁGYGYULLADÁS Tanulmányok igazolják, hogy a szervezetben a csökkent koen­zim Q10-szint növeli a fogínyvér­zés kockázatát, ami a fogínygyul­ladás korai jele. Tény, hogy a fog­ínyvérzéstől és a száj baktérium­flórájának felborulásától szenve­dő páciensek szervezetében ala­csony a koenzim Ü10-szint. A fogágy gyulladása - amely előbb-utóbb a fogak meglazulá- sához vezet - szerencsére meg­előzhető. A koenzim Q10 előse­gíti a beteg fogínytasakok mikroflórájának helyreállítását, és csökkenti a szájüregben a baktériumokat tápláló lepedék mennyiségét. Ezért a krónikus fogágygyulladás gyógyításában a fogorvosi kezelés mellett a Ü10 kiegészítő alkalmazásának is fontos szerepe van. Javul a fog­ínytasakok baktériumflórájának egyensúlya a koenzim QlO-tar- talmú fogkrém használatával. HOGYAN HAT A KOENZIM Q10? Gátolja a szervezetben és a szájban a káros baktériumok szaporodását. Erős antioxidáns, mely semlegesíti a szervezetben felgyülemlő szabadgyököket. Ezek akkor képződnek, amikor a baktériumok lebontják a fog­ínyen lerakodott ételmaradékot. FONTOS A FOGÁPOLÁS A QlO-tartalmú fogkrémmel ta­nácsos rendszeresen fogat mos­ni, de mellette fogselyem hasz­nálata is ajánlott. Ez a fogkrém ideális kiegészítője a napi száj­ápolásnak, megelőzi a fogínybe­tegségek és a fogágygyulladás kialakulását, s enyhíti a már kialakult betegségeket. a Élet & Stílus rovatunk heti oldalainak témái HÉTFŐ SZÉPSÉG & DIVAT ♦KEDD EGÉSZSÉG SZERDA AUTÓ&MOTOR CSÜTÖRTÖK DIGITÁLIS VILÁG PÉNTEK ÍNYENCSÉGEK SZOMBAT CSALÁD&NEVELÉS Gyorsabban öregít a mobiltelefon-használat a túlzásba vitt mobiltelefo­nálás öregít - vélik egyipto­mi tudósok. A Kairói Egye­tem tudósai szerint az elekt­romágneses sugárzás káro­sítja a sejteket, és felborítja a hormonháztartást. Homloklebenyünk felel a humorérzékért bebizonyította egy izraeli kutatás, hogy agyunk hom­loklebenye segít a humor megértésében. A kísérletben részt vevőknek történetekből kellett kiszűrniük az ironikus momentumokat. A feladat azoknak sikerült, akiknek ép volt a homloklebenyük. Hibásak az AIDS elleni stratégiák tévesek az AIDS elleni oltó­anyag kifejlesztésének straté­giái. A HIV-vírus, felszíni al­kotóelemeivel készített vakci­nák nem ösztönzik az im­munrendszert ellenanyag termelésére - közölte dr. Manfred Dierich profesz- szor, innsbrucki kutató. Védekezzen szexszel az elbutulás ellen remek ellenszer a szex az el- hülyülés ellen, mert stimulál­ja az agysejteket - közölték ausztrál kutatók. Persze an­nak sem kell elkeserednie, aki unja a szexet. Más módjai is vannak az agy karbantar­tásának: a futás, a kereszt­rejtvényfejtés is jó az idő előt­ti lassulás megelőzésére. @ további hírek: www.reggel.hu HIRDETÉS Hirdetés Vitalitás egy kis kapszulába zárva A sejtek energiatermeléséhez szükséges koenzim Qlö egy természetes, vicamínszerű anyag. Kis mennyiségben szervezetünk is képes előállítani, de az életkor előrehaladtával mennyisége fokozatosan csökken. A koenzim QIO szedése ajánlott parodontitis esetében kiegészítő terápiaként, illetve amikor alacsonya szervezet koenzim QlÖ-sz.intje, amihez kóros fáradékonyság társulhat. A Bto-Quinone Ql 0 emelt hatóanyagtartalom mal is kapható Bio-Quinone QIO Dupla néven. Zymbion QIO Fogkrém- a tiszta és egészséges fogínyért! Tanulmányok kimutatták, hogy a csökkent koenzim QiÖ-szinr növeli a fogínyvérzés kockázatát*), mely a fogínygyulladás korai jele. A Zymbion QIO Fogkrém fluoridot és kálcium-karbonátot is tartalmaz, melyek erősítik a fogakat, és védik a potenciálisan ártalmas, fogszuvasodást okozó mikrobák ellen. Zymbion QIO Fogkrém megnöveli a koenzim Ql Ö-szintet a fogínytasakökban. *j firrdi: Nyhmder etal> 1996 „Megállj !-t parancsoltam fogínyvérzésemnek és energiával is feltöltődtem!” A koenzim QIO fontos szerepet játszik Kulcsár Elena diétaszakértő életében. A koenzim QIO energetizáló anyag népszerű a fogíny- és fogágybetegségben szenvedők körében. Elena megértette ennek az okát, miután saját magán tapasztalta a hatását. „Gyakran vérzett a fogínyem és sajnos két fogamat ki kellett húzni már emiatt. A QIO teljesen elállította az ínyvérzést, és emellett energiaszintemet is megnövelte. Könnyebben boldogulok a munkámmal, a házimunkával és azóta a mindennapi mozgásigényem is megnőtt, rendszeresen kerékpározom, jógázom. Sokkal nehezebben faradok el, pedig jelentősen kevesebbet alszom” - mondja Kulcsár Elena. Egy tápanyag a fogínyi>eí£g$éggei szemben Bár még a pontos hatásmechanizmusa nem ismert, de előzetes tanulmányok és gyakoriári tapasztalatok azt mutatják, hogy az energiafökozó koenzim QIO tápanyag pótlása elősegíti a fertőzött fogíny állapotának javulását. A fogorvosok gingivitisben vagy parodontitisben szenvedő pácienseiknek a koenzim QIO szedését is ajánlják kiegészítő terápiaként. Elenához hasonlóan sokan észrevették, hogy a koenzim QIO napi bevitele csökkenti a fogíny vérzését. Egyik hatásmechanizmusa szerint e tápanyag stimulálja az energiaháztartást, ami hozzájárulhat a nagy mennyiségű energiát igénylő sejtregenerálódási folyamathoz. Emellett a koenzim QIO erőteljes antioxidáns, mely a szöveteteket roncsoló, igen agresszív molekulák semlegesítésével védelmezi szervezetünket. Ezek a káros szabadgyökök akkor szabadulnak fel, amikor a baktériumok megtámadják a fogak közt fennakadó ételmaradványokat. A szervezetünknek kellő mennyiségű koenzim Ql 0-re van szüksége a szabadgyökök elleni harchoz. Keresse az Arany Mozsárral jelölt termékeket a gyógyszertárakban és a gyógynövényboltokban! Minőségi dán készítmények a Pharma Noédtól! A Zymbion QIO Fogkrém helyi jótékony hatása fi/kozható a Bio-Quinone QIO kapszula szedésével : I Pharma Nord Pharma Nord Kft.. 1139 Budapest. Váci ut 95. Info-vonal; (1)239-2310. H-8z-P: 9-12-óráig „Személyes tapasztalataim alapján már hiszek a koenzim Ql0-ben és más étrend- kiegészítőkben - mondja Kulcsár Elem. i * t t ♦

Next

/
Thumbnails
Contents