Tolnai Népújság, 2005. június (16. évfolyam, 126-151. szám)
2005-06-27 / 148. szám
TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2005. JÚNIUS 27., HÉTFŐ MEGYEI TŰKOR 3 Királyi hétvége Szekszárdim szent László nap Nyitott pincékkel, fanfárokkal várták a vendégeket Változatos programot kínáltak a Szekszárdi Szent László Napi Vigadalom szervezői a megyeszékhelyre látogató vendégeknek. Középpontban a térség legnagyobb kincse, a bor volt. Mauthner Ilona szekszárd Az ünnepre készült el dr. Nagy lanka Teodóra és dr. Szabó Géza Körülöttünk élő múlt, valamint Nagy Janka Teodóra és Rühl Gizella Szekszárd, minden időben című könyve. A Béla téren felállított pavilonban, szombaton az érdeklődők megvásárolhatták a könyveket. Néhány méterrel arrébb száznegyvenen hajoltak a bográcsaik fölé és készítettek pörköltet A késő estig tartó vigadalomban minden kondér kiürült Szombaton délután öt órakor kezdődött a Ba- bits-házban az a 24 órás felolvasás, melyet a Fiatal Művész Alapítvány köréhez kapcsolódó irodalmárok kezdeményeztek. Babits Halálfiai önéletrajzi ihletésű regényét olvasták fel fiatalok, a szekszárdi Német Színház művészei, valamint a hallgatóság. Vasárnap látványos műsorokkal folytatódott a program, délelőtt a gyermekeknek kínáltak látnivalót, a Meseládát, a lovagi hétpróbát, és a hollókői Szent László vitézei fegyveres bemutatót tartottak. Közben a szekszárdi borászok a saját pincéjükhöz invitálták a vendégeket, ahol étellel, itallal várták őket. Több borász azonban nem bízta magát a véletlenre, inkább a Bezerédj utcáA felvonulást Szent László király és felesége Adelhei, német királylány vezette. A jelmezeket a bátaszéki gimnáziumtól és a kaposvári színháztól kapták kölcsön a rendezők. A király szerepében: dr. Szabó Géza ban, egy-egy pavüonban tartott borkóstolót. Vasárnap délután a leglátványosabb program a középkori jelmezes felvonulás volt. Több mint háromszázan öltöztek be királynak, vitéznek, udvarhölgynek, lovagnak, fejedelemnek, apácának, barátnak, leprásnak, vagy udvari bolondnak. Szent László király ruhájába a régész, dr. Szabó Géza bújt, aki saját lován vezette a menetet. Egy kötet Szekszárdról: Körülöttünk élő múlt Nagy Janka Teodóra és Szabó Géza közös munkája egy könyv a szekszárdiakról. Egy-egy családon, történeteken, személyes sorsokon, legendákon keresztül mutatják be ezt a paraszt-polgári várost, mondta Nagy Janka Teodóra. Az olvasó a Körülöttünk élő múlt című könyvben megismerkedhet a Theisz-házzal, a Heimannokkal, a Fekete lányokkal, vagy Lacival, a világ leghűségesebb lovával. Az apátplébános aranymiséje Arvalányhajra habparti falunap Szarvast főzött, mulatozott a kisfalu népe tolna Ötven éve szentelték pappá Lendvai István apátplébánost. A fél évszázados papi szolgálat alkalmából aranymisét tartottak vasárnap délután a tolnai római katolikus templomban. A fokozott érdeklődéssel várt ünnepi misén két püspök, Mayer Mihály pécsi megyés püspök, illetve a szekszárdi származású, a fővárosban szolgáló Bíró László is részt vett. Lendvai István tizenhat éve került Tolnára. Azóta teljesít papi szolgálatot a városban és több környező településen. S. K. bikácson fontos a falunap: bár kevesebb mint ötszáz lelkes a falu, majd ennyi nézője volt a rendezvényeknek. A program kétnapos volt, az elsőn lovasnapot tartottak, amelyre negyvennyolc fogat nevezett. A népi fogatok között Garan Gergely, vadászhajtásban Hanoi Ferenc nyert A pónifogatok versenyében Kutai László lett az első, míg a kettes versenyfogatok között Oláh Gyula vitte el a pálmát. A legszebb fogatnak járó díjat Kiss Mónika vitte haza. Vasárnap már a reggeli órákban a faluközpontban sertepertéltek, a gyerekek játszottak, vetélkedtek, kézműves fortélyokkal ismerkedtek, a felnőttek a bográcsok körül tüsténkedtek. A főzőversenyen ezúttal szarvaspörkölt volt a menü. Délután színpadra lépett az Ár- valányhaj Néptánccsoport, táncaikat viharos tapssal jutalmazták. A napot első ízben zárta habparti, de nem maradt el a már hagyományos tűzijáték sem. V. T. JEGYZET 00 Összetartás nélkül nem megy LEHET-E ELEGET beszélni A borról? Bizonygatni, hogy ennek a megyének, de legalábbis a két nagy borvidéknek ez a legfontosabb. Nyilván a szavak, bár nem vonom kétségbe, azokra is nagy szükség van, nem oldanak meg mindent. Az elmúlt három nap erről szólt Szekszárdon. És a sokat emlegetett mondat: összetartás nélkül nem megy. Elmondják százszor és száz helyen, aztán mindenki teszi a dolgát, külön-külön. Akinek már jobban megy, az nem akarja nyakába venni koloncnak azt, aki még csak botladozik. éppen A szent László napi ünnepségek alatt vetített egy olasz filmet a televízió. Egy kisvárosról szólt, a német megszállás idején. A lakóknak a boraikon kívül semmijük nem volt, de éppen ezt akarták elvenni tőlük a németek. Megbeszélték, senki nem ad egyetlen litert sem. Vallatással, egymás elleni áskálódással próbálták a németek megtörni a hallgatást. Semmire nem mentek, inkább a halál, mint az árulás. az összetartás valahol ITT kezdődik, még akkor is, ha kisebb a tét. Bár, ki tudja, a megélhetés, a borvidék elismertetése az uniós piacon, a szekszárdi borok értékesítése nyilván sok családnak jelent élet-halál kérdést. MAUTHNER ILONA ISMERŐSÖK, MAGÁNÜGYEK Bényi András nem utazik üres kézzel Erdélybe bényi András, a faddi képviselő-testület területfejlesztési és üdülőhelyi bizottságának elnöke két munkahelyen is dolgozik, így nagyon kevés alkalma jut a kikapcsolódásra. Évente néhány alkalommal viszont ellátogat Erdélybe, az ottani ismerőseihez. Soha nem megy üres kézzel, könyvet, ruhát, pénzt visz, amit itthoni családok adnak össze a kinti magyaroknak, akiknek valóban szükségük van a komoly segítségre. Tóth Judit a munkának él, sokszor éjjel is dolgozik TÓTH JUDIT, a decsi iskola tanára, a szabadideje nagy részét is félig- meddig munkával tölti. A Junior Achievement Alapítvány (JAM) idei díjazottja, aki a decsi gyerekek diák- vállalkozását vezeti, gyakran éjjel veszi észre, hogy még mindig a számítógép előtt ül. A gyerekek nevelését, irányítását Tóth Judit nem gondolja szigorúan vett munkának, hiszen kedvenc tantárgyának, a rajznak a tanítását is gyakorolhatja. Solymosi József várja, hogy unokáival játszhasson solymosi Józsefnek, a földművelési miniszter főtanácsadójának az egész nyáron szinte minden hét végén programja van. Lovasnapokon, juhászrendezvényeken, hagyományőrző programokon vesz részt. Azt tervezi, hogy egy hétre mindenképpen elmegy szabadságra, amikor semmi mást nem csinál, csak az unokáival játszik Münchenben, majd pedig Salzburgban, a kettes fogathajtó világbajnokságon vesz részt. Kántor György állatorvos ötpróbázik szabadidejében KÁNTOR GYÖRGY, kocsolai állatorvos szinte az összes szabadidejét a sportolásra i áldozza. A 45 f\ éves férfi veterán sportolóként több jelentős sikert ért már el. Eddig 17 országos bajnokságon vett részt. Tavaly Dániában, a Veterán Világbajnokságon 4. lett, idén Svédországban 3. Síkfutás, távolugrás, gerelyhajítás, diszkoszvetés, gátfutás, súlylökés tartozik az edzési tervébe. Tizenkét éves kisfia az edzésekre mindig elkíséri. Kölesd gépszemle A Kölesdi Agrár Kft. megtartotta aratás előtti gépszemléjét, a régi bevált gyakorlat szerint. A társaság közel hétszáz hektár nyári betakarítású termény betakarítására készül, isv Pincehely parlagfű A Vörösmarty Mihály Általános Iskola tanulói befejezték a parlagfű elleni akciót. Pályázaton nyert pénzből védőmaszkokat és gumikesztyűket vásároltak, s a sportpálya, játszótér és az iskola környékét mentesítették a parlagfűtől, és feltérképezték azokat a helyeket, ahol a védekezést meg kell oldani. Jutalmuk is az egészségnevelési programhoz kapcsolódott, minden résztvevő müzlit kapott ajándékba, m Medina felléptek A medinai Sárenác szerb hagyományőrző egyesület táncosai is meghívást kaptak a horvátországi szerb településen, Borovóban a hétvégén megrendezett nemzetközi folklórfesztiválra. Az eseményen a medinaiak mellett a bátai hagyományőrzők is felléptek, m TOLNÁBAN A-TOL Z-IG Simontornya könyvvizsgáló a korábbi években nem volt kötelező könyvvizsgáló alkalmazása, mert az önkormányzat nem vett fel fejlesztési hitelt. Az idén a Gondozási Központ építésére 27 millió forint fejlesztési hitel felvételéről döntött a testület. A törvények alapján kötelező a könyvvizsgáló alkalmazása, melyre pályázatot írtak ki. m> Szedres teljesítmény A szedresi általános iskola ötödik és hatodik osztályos tanulóiból álló csapat részt vett a Szép- művészeti Múzeum által meghirdetett Ismeretlen Egyiptom című pályázaton. A gyerekeknek a rajzos és történelmi feladatok mellett egy domborművet is kellett készíteniük. Kilencven százalék feletti teljesítményükért oklevelet és értékes tárgyjutalmat kaptak a szedresi diákok, rsw Szekszárd közgyűlés a Volt Hadifoglyok Bajtársi Szövetségének Tolna Megyei Szervezete június 28-án, kedden 10 órától fennállásának 15. évfordulója alkalmából ünnepi közgyűlést tart Szekszárdon, a Hunyadi u. 4. szám alatti épület földszinti tanácstermében. (SZÍ) Tolna-Mözs NAGY volt a hajtás Több mint hatezren voltak kíváncsiak a harmadik fogathajtó versenyre. A publikum közel harminc egyes és kettes fogatot láthatott szombaton. Az egyesfogatok között első lett Dravecz István, a kettes fogatok versenyében Pruzsina Csaba, a vadászhajtásban Fördős József és Jenczer László nyert. Képünkön: a mözsi Cseh László fogata, rsw é