Tolnai Népújság, 2005. június (16. évfolyam, 126-151. szám)
2005-06-24 / 146. szám
14 TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2005. JÚNIUS 24., PÉNTEK KÉK TÜKÖR - TV-MŰSOROK Gyorsan hajtott, árokba borult árokba borult egy Daewo a 6- os főúton, a siófoki elágazásnál tegnap dél körül. A sofőr nem a megfelelő sebességgel haladt, elvesztette az uralmat a jármű felett. Személyi sérülés nem történt, az anyagi kár 1,5 millió forint (hé) Villanyoszlopnak rohant autójával meghalt egy 28 éves fiatalember, miután autójával egy villanyoszlopnak ütközött csütörtök hajnalban Budapesten, a Balatoni úton. A sofőr a helyszínen életét vesztette. (ned) Munkahelyi baleset csatornaépítés közben BEROBBANT a kiáramló gőz egy csatornaépítésnél Jászki- séren, a munkások feltehetően megsértették a vezetéket. Ketten súlyos, egy személy pedig könnyebb égési sérüléseket szenvedett, (ned) FORGALOM* KORLÁTOZÁS Felületi bevonat készítése miatt; A 6. sz. főúton, Dunaföldvár és Dunakömlőd között, félpályás útlezárás, 60-40 km/h sebesség- korlátozás, jelzőőrös forgalomirányítás, előzni tilos. Enyhítette a Fővárosi ítélőtábla az újpesti bérgyilkosság egyik elkövetőjének első fokon kiszabott ítéletét. A felbujtó asszony tizenöt éves fegyházbüntetését azonban helybenhagyta. Nagy Eszter Dóra A brutálisan bántalmazott P. Fe- rencre (29) járókelők találtak rá 2003. január 23-án este Újpesten, az északi összekötő híd Lőwy Izsák utcai felüljárójánál. Ők értesítették a mentőket, ám a súlyosan sérült férfin már nem tudtak segíteni. Néhány nap múlva már a tetteseket is őrizetbe vették. A két majosházi fiatalember mellett az áldozat felesége és annak alkalmi ismerőse is rács mögé került. A férjével egyidős P. Ferencné húszévesen házasodott össze későbbi áldozatával. Kapcsolatuk megromlott 2002 őszén, a felek között gyakorivá váltak a veszekedések, sőt, az asszony szerint a verekedések is. A. nő eleinte több fórumon is segítséget kért, így a rendőrséghez és a gyámhatóságokhoz is fordult. Végül úgy döntött, megöleti a férjét. Ezt egyébként a vádlott sokáig nem ismerte el. A rendőröknek azt mondta, csak meg akarta leckéztetni a férfit, a halálát nem kívánta. Ezért ellene nem is emA vádlottak közül csak az egyiknek kedvezett a másodfokú eljárás. Ő fiatal kora miatt a korábbi életfogytiglan helyett csak 18 évre kerül rács mögé. berölés, hanem súlyos testi sértésre való felbujtás miatt indult eljárás. Végül a másodfokú tárgyaláson, az utolsó szó jogán elárulta az igazságot. Miután P. Ferencné a gyilkosság mellett döntött, segítséget kért Gy. Rolandtól. A majosházi fiatalember hozta az asszonyt össze két falubelijével, akik százötvenezer forintért vállalták a bérgyilkosságot. Egy budapesti bevásárlóközpontban találkoztak, itt beszélték meg a részleteket. Az asszony még egy fényképet is adott a két megbízottnak és ötvenezer forint előleget. P. Ferencné a megbeszéltek szerint az újpesti összekötő vasúti hídhoz csalta férjét, ahol a két fiatalember rátámadt és halálra verte. Egyikük baseballütővel verte, társa egy aznap vásárolt tőrkéssel szurkába meg az áldozatot. Az orvos szakértői vélemény szerint az ütések önmagukban is életveszélyesek voltak. A támadás brutalitását jelzi az is, hogy olyan nagy erővel bántalmazták a férfit, hogy a baseballütő kettétört. Ezt egyébként a közelben meg is találták a rendőrök. A felbujtó asszonyt tizenöt, a közvetítőt tíz év fegyházbüntetésre ítélték jogerősen. A két elkövető első fokon életfogytig tartó szabadságvesztést kapott, ám ezt a Fővárosi ítélőtábla megváltoztatta. Egyikük esetében fenntartotta a döntést, ő leghamarabb harminc év múlva kerülhet feltételesen szabadlábra. A másik majosházi fiatalember büntetését azonban enyhítette. Azért, mert a fiú az elkövetéskor nem töltötte be huszadik életévét, így a hatályos jogszabályok szerint már első fokon sem ítélhették volna életfogytig tartó szabadságvesztésre. Az ítélethirdetés után a megölt fiatalember édesanyja sírva fakadt és rosszul lett. Lapunknak annyit mondott, hogy ő tudja, a fia nem volt makulátlan, de a családját sosem bántotta. Az asszony, akit végül a mentők vittek el, túl enyhének találta a menyére kiszabott büntetést. Fájlalta azt is, hogy a gyilkos és áldozatának két kisgyermekét nem ő nevelhetni. Bérgyilkosság százötvenezerért ítélet Jogerősen tizenöt év fegyházat kapott a férjét megölető feleség 2005. JUNIUS 24., PENTEK RTL KLUB *0 H 'W fi 6.00 Ármány és szenvedély © 6.30 Reggeli 9.00 Receptklub (ismétlés) 9.15 Top Shop 10.15 Delelő 11.35 Receptklub W2 ............................................ 6. 00 Strucc © Esélyegyenlőségi magazin 6.25 Jó reggelt, Magyarország! 6.55 Mokka 9.00 Szóda Telefonos játék 9.55 Teleshop 11.30 Salome © 5.35 Kárpáti krónika 5.50 NAP KELTE 9.00 Bundás és Rozsdás 9.30 Sandokan 10.05 Egy rendes család 11.05 Szerelmek St-Tropez-ban (francia sorozat - 77/27.) 12.00 Híradó délben 5.35 Kárpáti krónika 5.50 NAP KELTE 9.00 Válaszd a tudást! 10.00 Tudásakadémia 11.05 Különóra 11.30 Akiktől tanulni lehet 12.00 Nyelvoktatás az EU-ban VIASAT3 6.50 Nyerő vonal 7.55 Ed © (amerikai vígjátéksor. - 44.) 8.55 Űrbalekok © 9.25 Vadmacska (ismétlés) © 10.25 Halálbiztos diagnózis© 11.25 Hetedik mennyország 8.30 Szünidei matiné 9.25 Hogyan működik? 9.40 Heuréka! (ismétlés) 10.10 Bűvölet (ismétlés) © 11.05 Mit főzzünk ma? 11.15 Réglék (ismétlés) 10.00 Sherlock Holmes kalandjai © 11.00 Conan, a kalandor (am.-ném. kalandfilmsorozat) © 12.00 A hegylakó © 13.00 Egy rém rendes család 14.00 Sherlock Holmes 11.50 A majmok bolygója 3. (amerikai kalandfilm) 13.50 Disney-rajzfilm 14.15 06-81-601-601 15.35 Csacska angyal 16.35 Sue Thomas - FBI 17.30 Seven Days - Az időkapu 18.30 Híradó Esti kiadás 19.00 Fókusz © 12.00 Az elefántvadász (am. kalandfilm, 1990)) 14.15 Norbi-titok 14.25 Játékidő 15.25 A szerelem ösvényei 16.25 Modellügynökség © 17.25 Jó barátok 18.30 Tények Hírműsor 13.05 Regi óra Körzeti magazinok 14.00 Kórház a pálmák alatt © 16.00 Pláza © 16.30 Bűvölet© 17.25 József Attila 100 17.30 Híradók 18.00 Esti mese 12.55 Földközelben 13.25 Sorstársak 13.50 Az én otthonom (francia sorozat - 30/6.) 14.00 Rondé 14.55 Kárpáti krónika 15.05 Membrán 15.25 NAP NYUGTA 12.25 Atlantic City© (amerikai dráma) 14.30 Halálbiztos diagnózis (amerikai krimisor. -160.) © 15.30 Stingers © (amerikai akciófilm-sor. -) 16.30 Hetedik mennyország (am. vígjátéksor. - 15.) © 12.20 Élő egyház (ismétlés) 12.50 Anziksz 13.05 Esti kérdés (ismétlés) 13.50 Hungarorama 14.00 Fürdőhelyi utazás 14.30 A dinoszauruszok nyomában 15.00 Családi kötelékek © (amerikai vígjátéksorozat) 16.00 A hegylakó © (kanadai-fr. kalandfilmsor.) 17.00 Conan, a kalandor (am.-ném. kalandfilmsor.) 17.55 Gerilla Grill © Illegális főzőműsor 19.35 Egy rém rendes család © (amerikai vígjátéksorozat) Az én anyám a legmenőbb m 20.05 Barátok közt PJ: (magyar sorozat) EJ 20.45 Szupermozi jS Támad a Mars! ® ™ [ (amerikai akcióvígjáték, • 1996)96' Fsz.: Pierce Brosnan, Jack Nicholson, Glenn Close Jóban Rosszban 18.40 Szívek szállodája 18.00 Telesport 17.25 Vadmacska © 15.25 Óriások (magyar sorozat) 19.30 Híradó este Magyaro.-Spanyolország (venezuelai sorozat -124.)- A világ legnagyobb építFsz.: Gazdag Tibor, Kerekes Sporthírek. Időjárás FINA Világliga 18.25 A polip© ményei Viktória, Lengyel Tamás, 20.05 Afrikai románc © férfi vízilabda-mérkőzés (olasz krimisorozat -15.) 16.20 Isten hozta szigetünkön! Siménfalvy Ágnes, Damu (német sorozat - 4/2.) 43' 19.30 Esti mese 19.25 Őrült világ 16.45 Talpalatnyi zöld Roland, Jánosi Dávid Fsz.: Heiner Lauterbach, Julia 19.56 József Attila 100- Guinness World Records 17.25 Régiók Aktív Magazin ® Stembeger 20.00 Híradó este Primetime © 18.00 Híradó. Sport Szárnyát vagy combját 20.50 Szórakoztató percek Sporthírek. Időjárás 20.00 Topmodell leszek! © 18.35 Bűvölet (171.)® (francia vígjáték, 1976) Az ebéd 20.30 Kultúrház (amerikai vatóságshow - 2.) 19.30 Mese Fsz.: Louis de Funes, 21.05 Századvég 21.15 Monsieur Taxi 21.00 Szex és New York 20.00 Derrick© Coluche, Ann Zacharias (olasz krimisorozat-12/10.) (francia vfgj., 1952) FF 76' (amerikai sor. - 47-48.) © (német krimisorozat) 58' 18.10 Pensacola- A név kötelez © (amerikai akciófilmsorozat) 19.00 Egy rém rendes család © (amerikai vígjátéksorozat) 20.00 Stripperella © (amerikai rajzfilmsorozat) 20.30 SztÁruló© (amerikai sztárshow) 22.45Amazonok j ésg y (am. kalandfilm, 2001) 87' j*j 0.25 Találkozások - este © “ > 0.50 Alias© (amerikai akciófilm-sorozat) Nehéz kezdet 2.05 Fókusz (ismétlés) © •■9 'H 22.25 Szilikonvölgy® (amerikai vígjáték, 1997) 0.15 Jé estét, Magyarország! 0.40 Norbi-titok (ismétlés) 0.50 A bűn nyomában ® (amerikai krimisorozat -14.) Állam kontra Richard Arnold 22.00 Péntek este 22.30 Kultúrház 23.00 Koncertek az A38 hajén 23.25 Híradó. Időjárás 23.45 Tabu Kontraszex ® (olasz film, 1964) FF 108' Fsz.: Nino Manfredi 22.30 Tudósklub 23.15 Kultúrház 23.55 Horrorra akadva, avagy tudom, kit ettél tavaly nyárson ® (amerikai horrorparódia, 2000) 22.20 Kés alatt® (amerikai sorozat-27.) 23.20 X-akták (2.) @ 0.20 Playmate 99 ® (amerikai erotikus film) 1.30 Szex és New York ® (amerikai sorozat) 21.00 Századunk 21.30 Híradó. Sport Nyugattól keletre, avagy a média diszkrét bája © (magyarfilm, 1993) 125' 0.05 Sophiatown- Blues Mandeláért 52' 21.00 Y-akták © (kanadai sci-fi sorozat) 22.00 South Park ® (amerikai rajzfilmsorozat) Maffiózók ® (amerikai sorozat) 24.00 A Bohóc © 11.50 A majmok bolygója amerikai kalandfilm 12.00 Az elefántvadász amerikai kalandfilm 11.05 Szerelmek... francia sorozat 21.15 Monsieur Taxi francia vígjáték 21.00 Szex és New York amerikai sorozat 20.00 Derrick német krimisorozat 21.00 Y-akták kanadai sci-fi sorozat m BUDAPEST TV SPEKTRUM 15.35 Birodalom titkai. 16.05 GyógyHír. 16.35 Befutó. 17.00 Híradó. Sport. 17.35 Naptár extra. 18.00 Híradó. 18.15 Sporthíradó. 18.30 Gazdasági híradó. 19.05 Európai fordulat 19.30 Híradó. 20.05 Péntek8.21.00 Híradó 21. Sport 21.35 Célpont. 22.00 Híradó. 22.30 BBC-híradó. 23.05 Sorok között 14.05 E&más között 15.05 World Net 15.30 Játszma. 16.30 Magyar gyárak a millennium korában. 17.05 Talár nélkül. 17.25 Ingatlan- piaci panoráma. 18.05 Fórum. 19.00 Híradó. 19.30 Fórum plusz. 20.00 Egyenes beszéd. 21.05 Pró és kontra. 22.00 Híradó. 22.10 Külpolitikai klub. 23.00 Játszma. 24.00 Híradó 5.50-től az MTV 1-es és 2-es csatornáján Holnap ismét Nap-kelte: ■ A Való Világ egykori sztárjai Segalról ■ Pálffy István megint, mint író...» Szilvásy György, a miniszterelnök kabinetfőnöke ■ Princz Gábora Postabank kálváriájától Műsorvezető: Verebes István 13.00 Közvetlen ajánlat. 14.00 2 óra. 15.00 Híradó. 15.102óra. 16.20 Közvetlen ajánlat 17.10 Más utakon. 18.00 Sztárbaba. 18.55 Híradó. Sport. 19.25 TV-toma. 19.30 Mosoly-szünet. 20.00 Na, mi újság? 21.00 Tabuk nélkül. 22.10 Micsoda éjszaka volt! 22.45 Sporthíradó. 23.00 Anettka és... 8.30 Konföderációs Kupa. Japán-Brazília. ll.OOTelevÉiós vásárlás. 11.30 Extrémmagazin. 12.00Televíziós vásárlás. 12.30 Wimbledon, 4. nap. 13.30Televíziós vásárlás. 14.00 Wimbledon, 5. nap. 21.00 Heti helyzet. 21.45 Harcművészeti magazin. 22.15 Ralimágia. 22.45 Bokszmágia. 23.45 Arany pillanatok... 6.00 Rajzfilmek. 16.30 Milo. 16.40 Minirobotok. 16.50 Maszkahál. 16.55 Rolie Polie Olie. 17.25 Vadon kölykei. 17.30 Magyarnép- mesék. 17.40 Hogyan működik... 17.55 Mar- supilami. 18.25 Stop! Közlekedj okosan! 18.30 Babar. 19.00 Apu és én. 19.05 A varázslatos iskolabusz. 19.35 Elveszett világ 12.25 Ismeretlen India. 13.35 Jeff Corwin kalandjai. 14.30 Az univerzum évezrede. 15.30 Az élő kert. 16.45 Állati rekordok. 17.40 Kölcsönkonyha visszajár. 18.40 London luxuskivitelben. 19.40 A bennünk élő vadvilág. 20.35 Ikrek- öröm és küzdelem. 21.45 A kubai szivar. 22.45 Wan Gogh 4 k I t