Tolnai Népújság, 2005. június (16. évfolyam, 126-151. szám)

2005-06-22 / 144. szám

TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2005. JÚNIUS 22., SZERDA MEGYEI TÜKÖR Még nem tudni, mi drágul gyógyszerek Júliustól áremelés, az olcsóbbat is kérheti a beteg Egyelőre annyi biztos, hogy július 1-jétől ezer­kétszáz gyógyszerkészít­ményért kell majd többet fizetni, kétszáz termék ára pedig csökken. F. Kováts Éva Az egészségbiztosító tájékozta­tása szerint az áremelés a szó­ban forgó gyógyszerek 70 szá­zalékánál nem éri el a 100 fo­rintot, és minden drágább gyógyszer helyett elérhetővé válik egy olcsóbb, de hatásában azzal megegyező készítmény. Az OEP ezért azt tanácsolja a betegeknek, hogy a szakorvos­nál vagy a háziorvosnál kérdez­zenek rá, nincs-e a felírt gyógy­szerekkel megegyező hatású, olcsóbb gyógyszer.- Hivatalos értesítést még nem kaptunk a gyógyszerárak változásáról, mi is az újságból, rádióból értesültünk erről, hol­ott a törvény szerint egy hónap­pal előbb meg kellene kapnia a patikáknak az árlistát - mondta Benczédi Gyula, a gyógysze­részkamara megyei elnöke, aki szerint egyfajta gazdasági kényszerrel akarják orientálni Témer István nyugdíjas, a zombai Rozsnyai patikában vásárol. Az ígéretek szerint többségében nem lesz nagyobb az áremelés száz forintnál a betegeket, hogy válasszák az olcsóbb készítményeket. A jövő­ben a gyógyszerész a beteg ké­résére megteheti, hogy az ala­csonyabb árú patikaszert adja, attól függetlenül, hogy a recep­ten mi szerepel. Az év második felében ingye­nessé válik többek között a ko­szorúér-betegségben szenvedők részére három gyógyszer, a vele­született enzimhiány kezelésére szolgáló készítmények, a króni­kus hepatitis-B kezelésére, a légzőrendszeri akut megbetege­dés megelőzésére szolgáló sze­rek, négy új onkológiai szer. Liberalizálnák a gyógyszerpiacot Ismét napirendre került, hogy ■ a nem vényköteles gyógysze- : reket szupermarketek is for­galmazhassák. Ez azt jelenti, '■ hogy ha egy gyógyszerész leg- : alább öt évre vállalja a 24 órás nyitva tartást, akár be­vásárlóközpontokban is nyit- '■ hat patikát. A gyógyszerész­kamara attól tart, hogy egyes : termékek megfizethetetlenné ■ válnának. '■ MEGKÉRDEZTÜK Ön venne-e bevásárlóközpontban gyógyszert? hegedűs SÁNDOR, Szekszárd: Nekem tetszik az elképzelés, de csak ha ez a vény nélküli gyógyszerekre vonatkozik. Ne­kem nem is a patikákkal van problémám, ha­nem hiányolom a környékbeli barkácsboltokat. Pécsre kell utaz­nom, ha venni akarok valamit BORSiczKY IVÁN, Szekszárd: Hal­lottam, hogy ha ez megvalósul­na, kiszorulná­nak a falukból a kis gyógyszer- tárak. Egyéb­ként hülyeség­nek tartom az ötletet, úgyis van ügyelet, bármikor lehet gyógy­szerekhez jutni. A patikákban ráadásul szakemberek vannak. KERESZTES ;«■ , i FERENCNÉ, Szek- szárd: Mivel én a gyógyszertár közelében la­kom, engem ez jti ■ a kérdés nem KI M érint. Nekem az ■Rí* • ™ a véleményem, hogy a patikus ért a gyógy­szerekhez, benne megbízom; míg egy laikustól nem szívesen kérnék tanácsot. PFEFFER ÁGNES. Szekszárd: Jó­nak tartom. Szekszárdon csak egy köz­ponti gyógy­szertár van, a többi maszek. Az ügyeletért fizetni kell. Csatáron lakom; múltkor is gyógyszer kellett, jó lett volna csak leszaladni érte a Tescóba. Harmadik lett a Szivárvány Bedolgozókat keresnek A szekszárdi Szivárvány általá­nos iskola négyfős csapata képvi­selte Tolna megyét a Nyírbátor­ban megrendezett harmincadik országos komplex tanulmányi versenyen. Péterfalviné Kalmár Piroskától, az intézmény igazga­tójától megtudtuk, a háromna­pos versenyen a feladatok törté­nelem, magyar irodalom, föld­rajz és természetismeret tantár­gyakból álltak össze. A Szivár­vány csapata: Kövecses József, Szűcs Zsolt, Bodahelyi József és Vinkó Endre, az előkelő harma­dik helyezést szerezte meg. Fel­készítő tanáraik: Garay Zol­tánná, Győri Margit, Karácsonyi Erzsébet, Németh Györgyi és Sáfrán Lászlóné. V. M. Mintegy kétszáz megváltozott munkaképességű bedolgozónak kínál munkát a bejegyzés előtt álló Komló-Tex nevű cég. A mun­kát július elsején kezdhetnék el az állami támogatásra számító vállalkozásnál. A társaság veze­tője - aki nevének közléséhez nem járult hozzá - elmondta: a bedolgozóknak apró csavarokat, alátéteket kell kiszámolni és egy zacskóba csomagolni. A Vakok és Gyengénlátók Tolna Megyei Egyesülete kéri munkaképes ko­rú tagjait, ha érdekli őket a mun­ka, jelentkezzenek az egyesület­nél. A munkaszerződéssel kap­csolatos megbeszélést pénteken, 11 órakor tartják Szekszárdon, a Hunyadi u. 4. szám alatt. 3 ¥ C MlV TM 1? TP» tM £4 X Ms MU Jf Nem mese ez, gyermek egy hatodik osztályos kisfiú fogta magát és írt egy levelet a mi­niszterelnöknek, hogy minden vágya egy számítógép. A család szegény körülmények közt él, maguk sosem tudnák megvenni. A miniszterelnök nem volt rest, szól a megyei közgyűlés elnökének. De hát ezen a szinten is szegény az eklézsia, így a szegény megye elnöke nem a királyhoz, hanem az atomerőmű vezérigazgatójához fordult. S a kisfiú megkapta a használt számítógépet. A történet szereplői megtettek mindent, amit adott körülmények között tehettek. Jó, hogy örül egy kisfiú. A baj inkább az, hogy így megy ez már ezredéve. A szegény gyerek a fóldesúrhoz, a királyhoz, később a megyei első titkárhoz fordult, hogy teljesítené már egy-két-három kíván­ságát. Mindig voltak szerencsések, akik nem hiába kértek. A legszomorúbb, hogy közben nemhogy nem fogytak el a szegény gyerekek, hanem mostanában egyre többen lesznek. Magam is ismerek, mondjuk tízet Ők újabb tízet, és így tovább. mi lenne, ha minden szegény gyerek levelet írna a miniszterel­nöknek? Lehetséges, hogy nem is ez a megoldás? IHÁROSI IBOLYA Az államé a faddi holtág TULAJDONviTA Első fokon a felperesek nyertek, az ítélet nem jogerős A bíróság szerint az álla­mé a faddi holtág mintegy ötven hektáros területe, amelyet bő egy évtizeden keresztül négy magánsze­mély tartott a sajátjának. Az ítélet nem jogerős. fadd A település 1992-ben kér­te a vagyonátadó bizottságtól a faddi holtágat a község tulajdo­nába - mondta a tizenhárom évre visszanyúló történetről fü- löp János, a faddi önkormány­zat megbízottja. A három hely­rajzi számon nyilvántartott te­rület közül kettőt megkapott az önkormányzat. A harmadik, mintegy ötven hektáros terület­re vonatkozó kérelmet elutasí­tották, azzal, hogy az a termelő- szövetkezet használatában van. Ez a rész azon­ban később földkiadással négy szövetke- ^ zeti vezető tu­lajdonába ke­rült. Az önkor­mányzat a magyar állammal közösen 2001-ben fordult bíró­sághoz. Az akkori elsőfokú íté­let szerint a vitatott terület a magánszemélyeké. A felpere­sek fellebbeztek, ezután a Pécsi ítélőtábla új eljárásra kötelezte a megyei bíróságot. A megismé­telt eljárás múlt héten megszü­letett első fokú ítélete szerint az államé a holtágrész, amelyet - ha minden így marad - a faddi önkormányzat korábbi igénye alapján az állam át fog adni a község tulajdonába. Az ítélet azonban még nem jogerős. S. K. Bűnmegelőzés gyerekeknek DOMBORl Régiós bűn- és bal­eset-megelőzési tábor kezdő­dött tegnap a dombori gyer­mektáborban. A tábort a me­gyei főkapitányság közlekedés- biztonsági és bűnmegelőzési osztálya szervezte az országos baleset-megelőzési bizottság tá­mogatásával. A negyven, Tolna, Somogy és Baranya megyéből érkezett fel­ső tagozatos diák változatos program keretében ismerkedik meg többek között a katasztró­favédelemmel, a vízi biztonság­gal, az életmentés alapjaival, s a leginkább a fiatalokat fenyegető drogveszéllyel és a közlekedés szabályaival. A programban sokféle vetélkedő szerepel, lesz akadályverseny és kommandós kutyás bemutató - mondta dr. Szecsei Zsolt, a megyei főkapi­tányság osztályvezetője, a me­gyei megelőzési bizottság elnö­ke. IHÁROSI TOLNÁBAN A-TOL Z-IG Kaposszekcső víz Megrongálta a falu vízelvezető rendszerét a múlt heti felhőszakadás. Az önkormányzat a Belügymi­nisztériumhoz fordul segítsé­gért, mert a kárfelmérés sze­rint közel kétmillió forintra lenne szükség az átereszek cseréjéhez, az iszapolásra és a helyreállításra - tudtuk meg Tóth Imre polgármestertől, mi Kurd felújítás Befejeződött a ró­mai katolikus templom tető- szerkezetének felújítása. Szent- páli Árpádné polgármester el­mondta, mivel megvan a pénz a külső festésre is, most foly­nak a megbeszélések a kivitele­zővel és az építésszel ennek a munkának az elvégzéséről, a Nak virágosítás A településre vezető út melletti üdvözlőtáb­lákhoz telepítenek virágokat az önkormányzat alkalmazásá­ban álló közmunkások. A négy közhasznú és három közcélú foglalkoztatott a virágosítás mellett folyamatosan végzi a zöldterületek kárbantartását és a temető rendbetételét, agy) Simontomya úszásoktatás Bő­sze Hajnalka testnevelő tanár­nő vezetésével két turnusban közel 40 gyerek szerez vízbiz­tonságot, ismerkedik az úszás alapjaival. A tíznapos oktatás alatt a mell- és gyorsúszást ta­nulják a zömében 4-7 éves gye­rekek. Kellő számú jelentkező esetén újabb csoportokat indí­Szekszárd kis halászleány a Prométheusz parkban nem csak jót lehet játszani, a szökőkút vizében még ebihalakat is találhat az ügyesebbje. A képen látható Pál Zsófia Regina ezek közé tartozik. tanak. Jelentkezni a testnevelő tanárnőnél és a strandon lehet július közepéig, m Tengelic viharkár A múlt heti nagy eső kárt tett a Tengelic- szőlőhegyi utakban. Az Alkot­mány utca járha­tatlanná vált, mi­után a víz mély gödröt vájt az út szilárd és burko­latlan részének találkozásánál. A Hunyadi utcában az iszap okozott gondot, nagy ferencné polgármester jelezte a megyei területfejlesztési iroda felé a problémát. Azt szeretnék, ha a vis maior keretből kaphat­nának támogatást, m Tolna támogatás Közel ötszáz­ezer forintot osztott szét a he­lyi gyermek- és tömegsport pá­lyázatok támogatására a tolnai képviselő-testület. A Tolnai Lö­vészklub harmincezer forintot, a mözsi I. István iskola harmincötezret, a Wosinsky iskola hatvanezret, a Széchenyi iskola ötvenezret, a kijelölt iskola tízezret, a Zöld­kert óvoda harmincötezret, a Gesztenyéskert óvoda har­mincötezret, a Pitypang óvoda negyvenötezret, az Aprajafalva óvoda harmincezret, a TO­VÁBB Szabadidős Társaság harmincötezret, a Sztárai Mi­hály Gimnázium húszezret, a Nagycsaládosok Tolnai Egye­sülete harmincötezret, a Szent Mór Katolikus Iskola tizenöt­ezer forintot kapott, m (További települési információk: www.tolnainepujsag.hu ) i

Next

/
Thumbnails
Contents