Tolnai Népújság, 2005. június (16. évfolyam, 126-151. szám)
2005-06-18 / 141. szám
FOTÓK: SZEMÁN LÁSZLÓ 20 05. JÚNIUS 18., SZOMBAT - TOLNAI NÉPÚJSÁG 11 KEK TŰKÖR A Tisza közeli Polgár települése mellett valami készül, hiszen, mint az a fotónkon is jól látszik, hatalmas mennyiségű gumihulladékot tárolnak ott valakik Nem bír a munkával a főfelügyelet oknyomozás Két hónap is kevés volt a hivatalnak az intézkedéshez? Az illetékes külföldön van, és rendkívül leterhelt. így nincs válasz arra, hogy mi a probléma, vagy van-e egyáltalán porobléma a TechCon Kft. egyik engedélyével. Szemán László Az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség főigazgatója, dr. Filotás Ildikó idén március 31-ei keltezéssel levelet kapott két gumihulladékok gyűjtésével és hasznosításával is foglalkozó vállalkozástól. A levélben mint szerződött és együttműködő partnerek tájékoztatást kérnek a TechCon Környezetvédelmi és Energetikai Szolgáltató Kft. számára 14-2930/2003-as számon, a főfelügyelőség által 2003. október 15-én kiadott engedélyéről. A levél szerint az engedélyből ugyanis kiderül, hogy abban a BIOKOM Kft. és így közvetve a Duna-Dráva Cement Kft., mint a hulladék átvevője és hasznosítója került megnevezésre, illetve az engedély kérője a 2003. évben meglévő szerződésre is hivatkozik. Ez azért fontos részlet, mert a begyűjtői engedély kiadásának elengedhetetlen feltétele a hasznosítói oldal igazolása. A levélírók egyebek mellett leszögezik: a Duna-Dráva Cement Kft. semmilyen üzleti kapcsolatban nem áll, és a határozat kibo- csájtásakor sem állt az engedélyessel... Minderről június 6-i számunkban írtunk egy Tisza- vasváriban, a régi téglagyár területén lévő gumiabroncs depó kapcsán. Az ügyben felmerült TechCon Kft., levelük tanúsága szerint, szállított Tiszavasváriba és onnan el, használt gumiabroncsot. A főfelügyelőségnél immár harmadik hete nem tudhattuk meg, hogy pontosan mit léptek az érdeklődő levélre. Bőhm András szóvivő június 9-i elektronikus levele szerint a Duna- Dráva és a BIOKOM cégek tájékoztatást kérő levelére írt válaszlevelet aláírták, és a mai napon (értsd: június 9-én) kerül postázásra. Érdeklődésünkre megtudtuk, hogy a válaszlevél a cikk írásáig még nem érkezett meg a két céghez. A BIOKOM Kft. menedzsmentje lapunk számára az alábbi nyilatkozatot adta. „A BIOKOM Kft. levélben információt kért egy őt is érintő engedéllyel kapcsolatban a Környezetvédelmi Főfelügyelőségtől. A levél nem nyilvános közlésre szánt, tájékozódó jellegű, hatóság felé irányuló megkeresés volt. A TechConnal kizárólag 2002. évben volt egy határozott idejű szerződésünk, amely abban az évben le is járt, azóta a cégek között semmilyen üzleti kapcsolat nincs, tehát erre a szerződésünkre csak az időbeli TISZAVASVÁRIRÓL azt írta Székely Zoltán, hogy ott a Futura Kft. telephelyén tárolták azt a gumiabroncsot, melyet a Futura megrendelésére hasznosításra odaszállítottak. A Futura tervezett hasznosítói beruházása húzódik, ezért telephelyéről az el nem számolt abroncsokat a TechCon egy mahatály feltüntetése mellett hivatkozhat bárki. A kérdésben nem nyilatkoztunk, erre figyelemmel a piaci jóhírnév megsértésével kapcsolatos bármely állítás megalapozatlan. Levelünkkel kapcsolatban tájékoztatást a hatóságtól társaságunk a mai napig nem kapott, és annak megtörténtéig nem is kívánunk tosik, engedéllyel rendelkező telephelyére szállítják, írta Székely. A Világgazdaság június 10-ei számában Székelyre hivatkozva megírják: a TechCon Kft. Polgáron egy gumierőmű létesítését tervezi. A több mint hat- milliárdosra tervezett beruházás a gumihulladék hasznosítására épülő erőmű lenne. vábbi lépéseket tenni.” A cég vezetői mindezt azért tartják fontosnak közzétenni, mivel a TechCon Kft. ügyvezetője megjegyzést fűzött a kérdéseinkre adott válaszához. Székely Zoltán azt írta, nem tudja, hogy a BIOKOM és a beremendiek miért írták meg levelüket. Szerinte a 14-2930/9/2003. számú engedély megadásánál a két céggel kötött szerződésben konkrét súlyadatok nem szerepeltek, azért azokra nézve a főfelügyelőségtől ők sem kaptak keretet. Székely tudtával a főfelügyelőség egyébként nem érdeklődött a két cégtől a TechConnal való kapcsolatukról. Ha a levél ennek ellenére íródott, akkor abból rossz szándék sejlik, amit csak arra tudtunk visszavezetni, hogy érthetetlen okból rombolni szeretné a piacon kialakult jó hírnevünket- fogalmaz levelében Székely Zoltán. Lapunk egy sor kérdést tett fel a főfelügyelőség főigazgatójának címezve. Arról érdeklődtünk, hogy mit tettek a TechCon engedéllyel kapcsolatos ellentmondás feltárása és megszüntetése érdekében. Választ nem kaptunk, hiszen a szóvivő reagálásai szerint az illetékes az egyik nap külföldön van, a másüt nap pedig rendkívül leterhelt. Egymilliót vitt el a besurranó tolvaj BESURRANÓ TOLVAJ fosztotta meg pénzétől egy szekszárdi ház idős lakóját. Az ismeretlen a szekrényből lopta el a nyugdíjas megspórolt, több mint egymillió forintját. Nem adta meg az elsőbbséget, ütközött KÉT SZEMÉLYAUTÓ Ütközött össze tegnap Bonyhádon. A balra kanyarodó autós nem adta meg a kötelező elsőbbséget a vele szemből szabályosan közlekedő személy- gépkocsi részére. Az ütközésben a vétlen autó vezetője könnyen sérült. A két járműben összesen több, mint félmillió forint kár keletkezett. Halott férfit találtak Paksnál a Dunában halott férfit találtak a vízi rendészek Paksnál a Dunában. A halál okát, körülményeit még vizsgálják. Lopott munkagépért 2,4 milliós jutalom felkínált a károsult 2,4 millió forint nyomravezetői díjat annak, aki segít megtalálni a Vecsés, Kertekalja vasúti megállóhelytől ellopott JCB típusú, YAA-166 rendszámú, 17 millió forintot érő markológépét. Két hete feküdt a férfi összeégve égési sérülésekkel a testén, holtan találtak egy 62 éves férfit tiszakécskei la-kásán. A szakértői vélemény szerint a férfi két hete az ágyában dohányzott, emiatt tűz keletkezett,az okozhatta a halálát. Június 19-én, vasárnap 7.30-11.30-ig Dunafóldvár belterületén (6,61 főút, Pentelei u.), 11.40-12.20-ig a 6-os főút 99-102 km-es szelvényénél várható sebességmérés. lEllenállifaiatlan ajánlat Tolnai Népújság ß] leitífizetőinek! Ajándék esernyő Ajándék romikártya x 3 hónapi .l275R-éHr hónapra 425 Piáért m X 1 Hl „ 0 hÓHclpfS / émí Ajándék * -2550 Ft-ért^ hajápolási csomag Válasszon az alábbi előfizetési módok közül: Fax: 06-74/511-501-es faxszámra küldje el a kitöltött megrendelőszelvényt. E-MAIL: judit.balogh@axelspringer.hu Ne felejtse el megadni nevét, címét és az előfizetés időtartamát. Az üzenet tárgya legyen: VR Akciónk június hónapban érvényes TELEFON: Hívja a 06-80/203-995-ös ingyenesen hívható zöldszámunkat munkanapokon 8-15 óráig. SMS: 06-30/303-0272 Küldje el nevét, címét és az előfizetés időtartamát normál díjas telefonszámunkra Az üzenet elejére írja: VR, PL: VR 3 (és az ÖN neve és címe} POSTA: 7100 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. A kivágott szelvényt válaszborítékban a megadott címre küldje. □ Megrendelem a lofíiai Népújságja -t 1 hónapra 425 Ft-ért, és kérem az ajándék römikártyát. □ Megrendelem' a Tofiiái NépújsálO -t 3 hónapra 1275 Ft-ért, és kérem az ajándék esernyőt. □ Megrendelem' a TüMIí NépújsáfO -t 6 hónapra 2550 Ft-ért, és kérem az ajándék hajápolási csomagot. A választón ajándékot az előfizetési díj beérkezését követően folyamatosan kézbesítjük a készlet erejéig! Név: Cím: □□□□ Tel.: Aláírás: ] E-mail: Kelt.: »Megrendelésemmel vállalomf hogy l évig előfizetője maradok a Tolnai Népújság Vasárnap Reggelnek.