Tolnai Népújság, 2005. június (16. évfolyam, 126-151. szám)
2005-06-17 / 140. szám
2005. JÚNIUS 17., PÉNTEK - TOLNAI NÉPÚJSÁG 15 KÉK TÜKÖR Ági menekült támadója elől, de egy lövedék eltalálta és a földre rogyott. Ákos ekkor utolérte és végzett vele. A történteket sokan látták, de senki nem mert közbeavatkozni. Nagy Eszter Dóra A húszéves Ági tavaly néhány hónapot járt késó'bbi gyilkosával. Ákos főiskolát végzett, a helybeliek csendes, jóravaló fiúnak ismerték. Senki sem gondolta volna, hogy ilyen brutális tettre képes. Azt pedig még a rendőrök sem tudják pontosan, hogy miért követte el a gyilkosságot. Egyed- né Novodonszki Éva, a Borsod- Abaúj-Zemplén Megyei Rendőrfőkapitányság szóvivője délután úgy fogalmazott: a nyomozók az előzetes adatok alapján szerelemféltésre gyanakodnak. A miskolci Árok utcában mindenki megdöbbent. Csütörtökön kora reggel lövöldözésre lettek figyelmesek. Az esetnek több szemtanúja is akadt. Látták, amint Ági futva menekül támadója elől, Ákos pedig rálő. A lány azonnal a földre rogyott, a fiú ekkor érte utol. Hajánál fogva felemelte a fejét és háromszor rálőtt. A közeli kocsmából az utcára sereglettek a vendégek, ám senki nem mert közbeavatkozni, Ákosnál még mindig ott volt a gyilkos fegyver. A tanúk azt mesélték, percek teltek el, és a rendőrség már a helyszínre is ért. A helyi kapitányság viszonylag közel van a tragédia színhelyéhez. Ákos láthatta, hogy nincs esélye a menekülésre, hirtelen a homlokához emelte a pisztolyt és lőtt. Ő a helyszínen, Ági, aki egyébként a közelben lakott, a kórházban vesztette életét. A család nem akart beszélni a szörnyű tragédiáról. A rendőrség is csak annyit közölt: a gyilkos fegyver egy mintegy félszáz éves TT típusú, magyar gyártmányú pisztoly. A fegyver engedélyköteles, úgy értesültünk, Ákos nem tarthatott volna fegyvert. Az elmúlt egy évben több hasonló tragédia történt országszerte. Münnich Iván kriminál- pszichológus szerint ugyanakkor arányait tekintve nem nőtt ezeknek a típusú eseteknek a száma, csak több került a nyilvánosság elé.- Ezek a típusú esetek indulati cselekmények, de általában nem előre eltervezettek, van előzményük - fogalmazott a szakértő. Hozzátette: főként fél- tékenységi drámák vezetnek el a tragédiáig, amelyet az egyik fél nem tud kezelni. Többszöri próbálkozásnál egyszer csak eljön az a pillanat, amikor bekövetkezik a tragédia vagy szerencsésebb esetben beletörődik a változásba a féltékeny fél. HÍRSÁV Kábítószer-kereskedőket fogtak el Szekszárdon Kábítószer árusítása közben értek tetten több huszonéves férfit Szekszárdon egy áruház parkolójában - tudtuk meg csütörtökön Mártonná Kasler Sarolta rendőrségi sajtóreferenstől. A megyei rendőrfőkapitányság felderítő osztályának munkatársai akkor csaptak le, mikor a százötvenhat grammnyi - minden bizonnyal - marihuána gazdát cserélt volna. A rendőrség az ügyben három férfit gyanúsítottként hallgatott ki, közülük egy személyt őrizetbe vettek. Hazugoztak tegnap a maffiaper tárgyalásán egymás állításait hazugságnak nevezte tegnap a kecskeméti maffiaper védett koronatanúja, Szlobodan Sztojanovics és elsőrendű vádlottja, Radnai László. A vádlottak kérdéseket tehettek fel a koronatanúnak, (szí) Hasis a kuka mögött a nemzetközi gyorson másfél gramm nejlon- zacskóba csomagolt hasist talált a határőrök kutyája az Istar nemzetközi gyorsvonat mosdójában, a kuka mögött elrejtve tegnap hajnalban Lökös- házánál. (szí) A GÉPKAR Kft. válaszol a kihívásokra biztonságos energiaellátás A cég jövőjének garanciája az atomerőmű üzemidejének meghosszabbítása Ha egy vállalkozás szellemisége a menedzsment gondolkodásmódját tükrözi, a GÉPKAR Kft.-ről joggal mondható el, hogy alkalmazkodik a kihívásokhoz, s a feladatok komplex megoldására törekszik. A társaság 1993-tól létezik, de eredete sokkal korábbra tehető. GÁBOR JÓZSEF ügyvezető ezt humorosan úgy szokta mondani, hogy ő a legrégebbi paksi, hiszen a 70-es években olyan cégnél dolgozott, majd azt vezette, amely gépeivel az atomerőművet építette. Az eltelt évek alatt a Gépészeti Tervező, Szerelő és Karbantartó Kft. létszáma és árbevétele folyamatosan nőtt. 1993-ban elsők voltak, akik a feladatok minél komplexebb megoldására törekedtek, a tervezéstől a gyártáson át a karbantartásig. Eleinte jellemzően hegesztési, csőszerelési munkákat, később egyre összetettebb s egyre nagyobb feladatokat kaptak, miközben tevékenységi körük is bővült. Előbb az emelőgépek szerelése, karbantartása és műszaki vizsgálata, majd a villamossági munkák következtek. Talán egyedülállóak a középkategóriában, akik fővállalkoznak, terveznek, kiviteleznek, karbantartanak mind a gépészeti mind a villamossági területen. - Úgy véljük, hogy az alaptudásra építve, annak bővítésével lehet előrejutni, a határterületeket átlépni - mondja az ügyvezető. Meghatározó szerepet vállaltak a fóldrengésállóság-növelő program keretében készült lokalizációs tornyok közötti hidak építésében. Ők tervezték és kivitelezték a kiégett kazetták átmeneti tárolójánál a nitrogénellátó rendszert, s várhatóan hasonló szerepet kapnak a most induló bővítésnél is. A Pakson megszerzett tudást másutt is kamatoztatják. Egyebek mellett a General Electric- nek Veresegyházán egy tesztelő gépsort helyeztek üzembe, melyet háromdimenziós rendszerben ők terveztek; gyártottak és szereltek. Alapfilozófiájuk, hogy a megrendelő elképzeléseinek egyre megfelelőbb munkát végezzenek saját innovációjuk felhasználásával. Ehhez megfelelő minősítésekkel és műszaki csapattal rendelkeznek, hiszen munkatársaik negyedének felsőfokú végzettsége van. Jelentős előrelépést jelentene Gábor József szerint, ha a GÉPKAR Kft. és a hozzá hasonló középvállalkozások hosszú távra tervezhetnének. Hosszú távú szerződésekre lenne szükség, s arra, hogy ne legyenek kitéve a folyamatos árversenynek, harcnak a munkáért. Az ügyvezető úgy véli, hogy itt is a komplex feladatvállaláson van a hangsúly. Érdekeltté, felelőssé kell tenni a szerződő partnert abban, hogy a munkát jó minőségben végezze el, s ez hosszú távon ármegtakarítást is jelent a megrendelő számára. Gábor József a cég jövőjének garanciáját abban látja, hogy az atomerőmű üzemidejét húsz évvel meghosszabbítják, amire, mint mondja, minden alap megvan. Az Atomfórum egyesület elnökségének tagjaként külön is szívügye az atomenergia jövője, s úgy látja, enélkül elképzelhetetlen az ország energiaellátása.- Ma az ország energiafelhasználásának negyven százalékát adja az atomerőmű, negyvenet gázerőművek. A biomassza szerepe nőhet, de a megújuló energia felhasználása korlátozott, kis százalékban használható a nap, a szél is. S bár a liberalizáció ma divatos, nem ajánlatos az import arányának növelése 20 százalék fölé, mert azzal a függőség is megnő. A paksi atomerőmű szerepe éppen ezért kulcsfontossáA kémények két oldalán látható lokalizációs tornyok közötti acélhidakat a Gépkar Kft. készítette gú most is és marad a következő évtizedekben is - fejtegeti Gábor József. Meggyőződése, hogy a paksi atomerőmű az elmúlt ötven év magyar műszaki tudásának csúcsterméke, mely ma is európai színvonalú. Úgy gondolja, hogy nem csak a paksi atomerőmű üzemidőnövelése indokolt, hanem emellett új blokk vagy blokkok építésére is szükség lesz. S hogy ezek hol kaphatnának helyet? - Természetesen Pakson - mondja -, hiszen itt van a szükséges szellemi és műszaki háttér és a hűtővíznek is megfelelő gyönyörű Duna. Paks a köztudatban is a halászlé és az atom városa. A kiégett kazetták átmeneti tárolója. A Gépkar Kft. tervezte és készítette a létesítmény nitrogénellátó rendszerét r L i A lövésekre az utcára sereglettek az emberek. A gyilkos nemcsak áldozatával, hanem magával is végzett. A fiatalember a helyszínen, a lány a kórházban halt meg. Kivégezte az utcán volt barátnőjét