Tolnai Népújság, 2005. június (16. évfolyam, 126-151. szám)

2005-06-16 / 139. szám

8 GAZDASÁGI TÜKÖR 2005. JÚNIUS 16., CSÜTÖRTÖK Befellegzik a regisztrációs adónak KOVÁCS LÁSZiö, az EU adó­ügyi biztosa jövő héten nyújtja be a gépjárművek adójának egységesítését szolgáló javaslatot. A több tagállamban kirótt regiszt­rációs adó megszűnne, s helyét az üzemben tartás során kivetett egységes közteher váltaná fel. (bm) Először repült jegy nélkül a Maléwel jövő Év végére egész háló­zatán bevezeti az elektroni­kus repülőjegyet a Malév. A légitársaság a papírtikett felszámolásával évi egymil- liárd forintot takarít meg. Az utas pedig megspórolja az ötezer forint jegykiállítá­si díjat vagy az internetes vásárlás ezer forint plusz- költségét. Az első virtuális jegyes utas tegnap repült el a Maléwel. (bm) Végzett az Audi-tanulók első évfolyama befejezték tanulmányaikat a győri Lukács Sándor Szakiskola első olyan évfo­lyamának hallgatói, akik az Audi Hungária együttmű- . . ködösében tanultak. A 25 fiatakkörül 15-en folytatják „tanulmányaikat, a többiek­nek az Audi már felajánlott állást, (bm) A BUX-index 2005. június 15-én 18700 18600------j Változás: *1,17% zá ró érték: 18275 Zéró érték: T .4 ..... 18489 18500 18000, u, a new iwm p tőzsde nyitása 09.00 11.00 13.00 15.00 16.30 FORRÁS: BÉT A megmaradt utalvány sem vész el üdülési csekk A szociálisan rászorultak kedvezményesen juthatnak hozzá Sokan csak az üdülési csekk segítségével jutnak el valahová pihenni a nyári hónapokban Üdülési csekkhez gyakor­latilag bárki hozzájuthat, ám ha nem használja fel időben, nem tud könnyen megszabadulni tőle. Ha mégis sikerül, akkor is több-kevesebb veszte­séggel kell számolni. Palásti Péter A népszerű készpénz-helyette­sítő papírokat a Magyar Nemze­ti Üdülési Alapítvány bocsátja ki. Elnöke, Karácsony Mihály, akitől megtudtuk, hogy az üdü­lési csekk vásárlásának nincs ér­tékkorlátja, így az soha nem fogyhat el. Ez azt jelenti, hogy nem igaz a szóbeszéd, miszerint a nyugdíjasok részére adható ke­ret már kimerült erre az évre. Nincs viszont változás abban, hogy a mindenkori minimálbér összegéig vásárolható üdülési csekk adómentesen. Ötvenhét­ezer forintig sem a munkáltató­nak, sem a munkavállalónak nem kell adót és járulékokat fi­zetni utána. Az idén kibocsátott papírok egy évig használhatók fel. Egyedi döntés alapján, indo­kolt esetben, a lejárati időn belül a csekk meghosszabbítása kér­hető, de ezért kezelési költséget kell fizetni. Az alapítvány saját forrásaiból a szociálisan rászorultak részére is nyújt támogatást. Azoknak, akiknek havi átlagjövedelme bruttó 75 ezer forint alatti, nyug­díjasok esetében pedig nem ha­ladja meg a havi 57 ezer forintot. Az alapítvány idén 1,5 milliárdot különített el a rászorultak támo­gatására, amelyből május 31-ig 711 milliót osztottak ki több mint 28 ezer fő részére. Arról nem ve­zetnek nyilvántartást, hogy egy- egy évben mennyi a fel nem hasz­nált üdülési csekk, mert a kiadott és az elfogadott utalványok szá­mát nem hasonlítják össze. Szerződéses partnereik közül sokan nem fogadják el a lejárat előtti csekkeket, mert az admi­nisztrációs kötelmek és az ese­tenként előforduló késedelmes kifizetés, no meg a jutalék levo­nása miatt nem éri meg néhány ezer forinttal bíbelődni. Annak ellenére, hogy az elfogadóhelyek aláírták az üzleti feltételeket rög­zítő megállapodást. Az alapítvány vezetői határo­zottan állítják, hogy a szabályo­san adminisztrált csekkek ellen­értékét nyolc napon belül min­dig átutalják. A késedelem oka szerintük mindig a hibás kitölté­sekkel hozható összefüggésbe. Egyébként - mint mondták - a lejárathoz közeli tavalyi csek­kek is felhasználhatók előleg­ként az idei utazások megrende­lése esetén, s erről számlát is kapnak az ügyfelek. Ez valóban így van, ezért akinek még van ta­valyi papírja, annak érdemes sietnie, mert akkor nem veszíti el annak ellenértékét Más kérdés, hogy a panziókban, éttermekben ezeket a kisebb tételű maradvá­nyokat nem fogadják el szívesen. Olykor kerek perec meg is tagad­ják. Találkoztunk olyan magán­szállodással, aki közölte: akkor sem kell neki az üdülési csekk, ha több jutalékot fizetünk neki, mint az alapítvány. Tízezer forint alatt ugyanis nem éri meg neki. Pedig ennél kisebb összegűt is el kellene fogadnia, de a gyakorlat­ban nem kötelezhető rá. Nincs jó véleménye a csekkek elszámolásáról Horváth Vilmos­nak sem, aki a kamara idegen- forgalmi kollégiumának elnöke. Annak ellenére, hogy személy szerint ő is jónak tekinti ezt a le­hetőséget. Olyannak, ami szere­lemgyereknek született, de egy idő után lelencként kezdtek bánni vele. Úgy gondolja, hogy hétmilliárdos forgalom esetén több mint 400 milliót „lenyúl” magának az üdülési alapítvány, amiért nem sokat tesz. Még any- nyit sem, hogy az elfogadóhe­lyek listáját ingyen közölnék a különböző kiadványokban, mert azokért további pluszpénzt kell fizetniük a szerződéses partnereknek. Véleménye szerint jobban ki kellene használni az elő- és utó­szezonokat, mert jelenleg sok csekk marad a fiókokban. Első­sorban azok miatt, akik nem saját maguk választják ezt a béren kí­vüli juttatást, hanem megkérde­zésük nélkülvágják hozzájuk a munkáltatók. Márpedig ennek a | rendszernek nem a jövedelem­it kiegészítés a célja, hanem a dol­gozók pihenésének támogatása. Természetesen a belföldi tu­rizmus fellendítése érdekében, ami sokkal jobb lenne, ha szállás igénybevétele nélkül is fel lehet­ne használni a csekkeket az ét­termekben, amelyek gyakran konganak az ürességtől, főleg vi­déken. Vannak ugyanis olyanok, akik még az alapítvány támoga­tásával sem tudnak elmenni nyaralni, de egy-egy alkalommal szívesen beülnének valahova ebédelni vagy vacsorázni. Horváth úr tapasztalata az, hogy nincs normális munka- megosztás az utazási irodák és a szállodák között. Bizonyítja ezt az is, hogy egyik német partne­rükön keresztül olcsóbban tud­tak szállodát foglalni Hévízen vendégeiknek, mint bármelyik hazai cég közreműködésével. Szociális üdülési támogatásban részesülők Jogosultak 2002. 2003. 2004. 2005.05.31-ig Nyugdíjasok 5 726 fő 8 664 fő 5 876 fő 11385 fő Aktív munkavállalók­­3 821 fő 1360 fő Családok­­3 028 fő 10 570 fő Szakmunkástanulók­­­711 fő Fogyatékkal élők­­­4 084 fő Összesen 5 726 fő 8 664 fő 12 725 fő 28 110 fő FORRÁS: MAGYAR NEMZETI ÜDÜLÉSI ALAPÍTVÁNY NYERTESEK 2005. 06. 15. Részvény Utóké ár (Ft) Változás (%) Millió Ft Mól 17 580 2,84 13 383 BorsodChem 2 354 1,90 596 Egls 18 295 1,36 285 OTP 6 752 0,48 5 203 FHB 1364 0,29 77 VESZTESEK FORRÁS: BÉT Részvény Utolsó ár (Ft) Változás (%) Millió Ft Fotex 280-4,76 115 Econet 64-1,54 113 Graphisoft 1546-1,34 47 Synergon 534-0,56 32 Mtelekom 823-0,48 899 A BÉT indexe az elmúlt napokban MNB-árfolyamok Hivatalos devizaárfolyam 2005. június 15-én €/Ft $/Ft €/$ i f •mm 4 248,55 206,35 1,20-0,98 Ft +0,62 Ft-0,1 cent ÚJ CITROEN Cl VEGE: 2005. JÚNIUS 17-18-19. iKaecrooÉN tat flnnwwfítJzé* A OTROÉN« Tor».. •»**«»*<«*». Azapfttete*«kijeöh míówkew; keddiekbe*én/é«y«$*k W)5- június 4-tót június Jő-«}. vagy a Ws»i« erojé>g, a kővetkezőmodíbe»* Qmfr\Ci t.Ai és 1 a«<«, ChroönC* I-áHív és 3.6 Hdf-léV, Citroen Xsaia Ptcssso lAíHlA Ndl. Az akciós Mnísto* más kedvezményükké! nem vonhatók ősszel A képt» látható autók lifoszöátiők. CfrwOÖ<C3 Már forinttól! Kedvezményt 50Ö O0O forint. crmo€NC4 Már 3 370 Ott forinttól! Kedvezmény: 500000 forint. crraoén xsapa rcasso Már 3 845 OOO forinttól! Kedvezmény: 750 000 forint. Cltroén &UT limitált szériák telis-tele extrával: kiima, ABS, metálfény és még sok minden más... CITROEN SZEKSZÁRO 7100 Szekszárd, Bor u, 8. Tat.; 747512-233 CITROÉN VÁLLALKOZASKLINIKA NEM CSAK VÁLLALKOZÓKNAK! CSÜTÖRTÖKÖNKÉNT 1J/)C A KOSSUTH RÁDIÓBAN I/.UJ kor // / f /* A NÉPSZERŰ RÁDIÓMŰSOR lm JUBILEUMI ADÁSÁT #/ 2005. június 16-án sugározza a KOSSUTH RÁDIÓ M.icjyarRádió)^ ® *~j Magyar Rádióul & cl« ♦

Next

/
Thumbnails
Contents