Tolnai Népújság, 2005. június (16. évfolyam, 126-151. szám)

2005-06-15 / 138. szám

/ / TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2005. JUNIUS 15., SZERDA DOMBÓVÁR ES TÉRSÉGÉ 3 Az összeállítás a Q Völgység-Hegyhát Takarék tám JAM-csarnok a lekvárgyárból kultúra Művésztelepet terveznek az egykori ipari területen Folytatódik az ingyenes nyelvoktatás Dombóváron program Száztizenöten tanulhatnak Közösen terveznek a dombóvári alkotók A meghívást elfogadó Csonka Sándor, Czétány Lászlóné, H. Szita Veronika, Katatics Zsu­zsa, Deák Attila, Durczy Ba­lázs, Ambrus Sándor, Gelen- csémé Szili Márta, Lesták Já­nos egyetértettek abban, hogy érdemes lenne közös programo­kat szervezni a jövőben, hogy megismerjék egymást azok az alkotók, akik egymás mellett, egy városban tevékenykednek. Közel negyvenmillió jut az orvosi műszerekre Új barátságokat kötöttek az általános iskolások pályázatok Megújul az ifjúsági tábor dombóvár Több jelentős beru­házáshoz nyert területfejlesztési támogatást a város. 2007-ig megvalósulhat a Gunarasi Ifjú­sági Tábor teljes felújítása, amire több mint nyolcmillió fo­rintos támogatást kap Dombó­vár. szabó loránd polgármester kiemelte, közel 34 millió forintot fordíthat a Szent Lukács Egész­ségügyi Kht orvosi műszerekre a következő években. A területi kiegyenlítő alapból 12, céltámo­gatásként 17 millió forintot nyert a város, amit ötmillióval egészítenek ki. Szintén a terület- fejlesztési pénzből folytatódhat __ a szigeterdei la- kőtorony felújí- ■ tásának harma- V Pf dik üteme, a fy Móra Ferenc 'Mf Általános Isko- \tfBpla sportudvará­nak és épületé­nek fejlesztése, valamint az Újdombóvári Közösségi Ház re­konstrukciója. Tulézi találkozó Szlovák vendégeket fogadtak Kilenc dombóvári művész fogadta el az önkormány­zat meghívását egy kötet­len beszélgetésre az egy­kori lekvárgyárban lévő' művésztelepen. Tulézi György dombóvár A városban élő alko­tók mindegyike nagy örömmel fogadta el a meghívást a beszél­getésre, hiszen ahogy ők mond­ták, még soha nem jöttek össze ilyen körben Dombóváron. Név­ről, arcról mindenki ismeri a másikat, de egymás művészeté­vel, gondolatvilágával még nem volt alkalmuk megismerkedni. A meghívó, Szabó Loránd pol­gármester egy, a volt lekvár­gyár területén kialakítandó kul­turális és művésztelep terveit ismertette az alkotókkal. A régi honvédségi terület jó fekvése miatt is alkalmas lehet egy ilyen központnak, ahol akár még egy képgalériának is jutna hely. Az önkormányzat elképze­lései szerint ezen a részen, a már működő sportközpont mel­lett helyet kaphatnának a fő­épületben szociális szerveze­tek. Az egykori laktanya, ma már Jam-csarnok felújítása au­gusztusban kezdődik el, mint­egy négyszázötvenmillió forin­tos ráfordítással. A sportpályák­hoz kapcsolódó épületben már Ambrus Sándor szobrászművész Lesták János festőművésznek mutatja be szobrászati technikáját két alkotó, Katatics Zsuzsa és Ambrus Sándor is műtermet kapott, de rövidesen ide költö­zik az egykor a művelődési ház előtt álló Álmodozók című szo­bor megformázója, Varga Gábor is. A beszélgetésen résztvevő művészek szerint érdemes to­vábbvinni a kezdeményezést. kaposszekcső látszottak, is­merkedtek, vetélkedtek egy­mással a helyi általános iskola és a szlovákiai testvértelepü­lés, Felsőszeli diákjai a hétvé­gén. A felsőszeli gyerekek most viszonozták a kapos- szekcsőiek tavalyi látogatását. A hétvégén sportversenyek, kulturális bemutatók vártak a gyerekekre. A két település kapcsolata hosszú évekre nyú­lik vissza. A második világhá­ború után közel ötven családot szállásoltak el a kitelepített svábok házaiban Kaposszek- csőn. Még ma is rokoni, baráti szálak fűzik össze a két falut, ennek a partnerségnek lehet újabb állomása az iskolák kö­zötti együttműködés. - Az hogy ez jó irányba halad, mi sem mutatja jobban, hogy sok gyerek sírva köszönt el frissen megismert szlovák diáktársá­tól - mondta Horváth Sándor- né, a kaposszekcsői iskola igazgatója. T. Gy. DOMBÓVÁR Folytatódik az elmúlt évben nagy sikert aratott ingye­nes angolnyelv-oktatás. A város tavaly hirdette meg a programot. Az alapfokú angoltanfolyamra akkor közel kétszázan jelentkez­tek, akik közül az első százat tudták felvenni. Már akkor fel­merült a folytatás gondolata. Az oktatásra a képviselők legutóbbi ülésükön egymillió-kétszázezer forintot szavaztak meg, így újabb száztizenöt embernek van lehetősége ebben az évben an­golt tanulni. A kezdők közé azo­kat vették fel, akik tavaly lema­radtak, emelt szinten pedigrdső- sorban azok tanulhatnak, akik részt vettek az előző évi képzé­sen. A huszonnégy fős csopor­tok közül kettőben már el is kezdték a nyelvtanulást, míg há­rom csoportban ősszel kezdődik az oktatás. T. Gy. Díszpolgár lett a tanító évtizedek Még ma is aktív sportember KOCSOLA Díszpolgári címet ado­mányozott a község kardos György nyugdíjas pedagógus­nak. Az elismerést a június eleji falunapon Horváth Zoltán pol­gármester adta át. Kardos György 1936-ban született Dom­bóváron, ötven éve végzett a ta­nítóképzőben. A tanítást Dalmandon kezdte, majd Felsőleperden dolgozott és in­nen került Kocsolára. Tizenöt éven keresztül vezette az úttörő- csapatot, diákjaival táborozni járt a Ba­latonhoz. Testneve- J lés-földrajz szakos tanárként foci­zott és asztalite­niszezett is, sőt Hi még ma is szere­pet vállal a há­rom éve működő J -j Bagoly Éjszakai f Sportegyesület­ben. Süveges Zsolt családgondo­zóval együtt minden pénteken este pingpongbajnokságot szer­veznek a falu gyerekeinek, akik közé még most is gyakran beáll a tanár úr. A nyugdíjas pedagó­gus ma is fáradhatatlan: minden nap délelőtt és dél­után is tizenkét kilométert bi­ciklizik. KAROOS GYÖRGY w».v*ti Akm. tntmkcísttv tltimt Nincs többé földes út gunaras Az összes eddigi föl­des utat leaszfaltozták a gunarasi üdülőtelepen az el­múlt hetekben. \ negyven­négymillió forintba kerülő mun­kára az önkormányzat harminc­ötmilliót nyert a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanácstól. Ezt az összeget és a nyaralótu­lajdonosok által befizetett hoz­zájárulást egészítette ki a város, és így a Fasor, Tó, Hajnal, Pihe­nés, Hangulat, Csendes, Napsu­gár utcák aszfaltozása készült el. A fejlesztés a remények sze­rint segíti az idegenforgalom fej­lődését, ezekben az utcákban ugyanis a nyári esők idején ne­héz volt a közlekedés. Most a fürdőhöz kapcsolódó üdülőtelep minden nyaralójához szilárd burkolatú út vezet. TOLNÁBAN A-TOL Z-IG Miszla ÚT Saját erőből burkol­tává le a miszlai önkormány­zat a Bikádi utcát. A munkákat a közmunkások bevonásával a napokban kezdték el, Mózes László polgármester reméli, még ebben a hónapban befeje­ződhet a közel ötszázezer fo­rintba kerülő útfelújítás. itgy> Paks KORSZERŰSÍTÉS HuSZOn- hárommillió forint értékű felújí­tást végez idén Pakson a Vízmű Kft A forrást a tulajdonos ön- kormányzat biztosítja a rend­szer üzemeltetőjével, a Paksi Vízmű Kft-vel fennálló közszol­gáltatási szerződés alapján. A felújítási munkák szeptember 30-ig befejeződnek, mi Simontomya óvodai ügyelet Június 24-ig mindkét óvoda fo­gadja az óvodásokat. Ekkor a kertvárosi óvoda véglegesen bezár, mert itt alakítják ki a központi orvosi ügyeletet. A belvárosi óvoda egész nyáron üzemel, várja a gyerekeket mi Simontomya évzáró ebéd Az utolsó előtti tanítási napon a délelőtti sportversenyek, kirán­dulások, vetélkedők után a ta­nulók végcélja a sportpálya volt Itt a gimnázium közel két­száz tanulója közös ebéddel zárta az iskolaévet. A szülői munkaközösség és az iskola­szék tagjai három kondér paprikáskrumplit főztek, m Szekszárd felújítások Hét és félmillió forintot tervez a köz­téri padok felújítására az el­következő három évben a me­gyeszékhely. A játszótéri esz­közök felülvizsgálatára két és fél, a lengő hinták átalakításá­ra pedig három és félmillió fo­rintot fordítanak az idén. A munkák elvégzéséhez szüksé­ges közbeszerzési eljárásokat már megindították. Tolna NYERESÉG Több mint 245 millió forintot tesz ki Tolna- Fácánkert szennyvízcsatorná­zása. Az V. üteméhez érkező munkát 7 millió 914 ezer fo­rint gyorsítja meg a Tolna Me­gyei Területfejlesztési Tanács legutóbbi ülése után. A város ekkora összeget nyert az idei területi kiegyenlítő keret­ből. (szá) íiprni kér Nálunk biztosan me grtalálja www.tolnainepulsag.liu Deviza alapú hitelek Valósítsa meg elképzeléseit most még kedvezőbb hitelfeltételek mellett. Svájci frank alapú lakáshitelek máz 3.45%-os kamattal. THM: 8.64% Szabad felhasználású jelzáloghitelek vállalkozók, lakosság számára svájci frank alapon mát 4.54%-os kamattal. THM: 8.19% Áthidaló lakáscélú kölcsön svájci frank alapon már 3.85%-os kamattal. A Takarék a lámát- és a fettételek megváltoztatásának kőét fenntartja. A Dank egy ingatod értékbeeslósi í,*., vállalja át. Kérdési költség a svájci frank alapú lakáshitel, áthidaló lakáscélú kölcsön és seated felhasználású jtsafogltiM esetében 2 5%/é* A W-ekroghÄcösa a aktuate fedtelek «elve a hatályos Sgyeteribevételével történt és a teltételek, változása eseten a mértéke mődosnfat. A a hitel árfolyam- és kamatkockázatit, »tetve forint hí elés kötete; éhség figyelembevételével, 2005. mama devizaárfolyamon kenitek meítatírazásra. Jelen hirdetés nem minisül nyilvános ajlntatlételnek. i

Next

/
Thumbnails
Contents