Tolnai Népújság, 2005. május (16. évfolyam, 101-125. szám)

2005-05-09 / 107. szám

FOTÓ: KISS ALBERT 2 TO LNAI NÉPÚJSÁG - 2005. MÁJUS 9., HÉTFŐ SZEKSZÁRD ÉS TÉRSÉGE A legjobb latinos volt a szekszárdi diáklány oktv Tanára nyomdokaiban jár Szekszárdi siker született az országos középiskolai tanulmányi versenyen. Il­lés Tamara, a Garay János Gimnázium végzőse latin nyelvből első helyezést ért el. A középiskolások legnagyobb megmérettetése az országos ta­nulmányi verseny, népszerű nevén OKTV. Az itt legeredmé­nyesebb diákok az adott tan­tárgyból mentesülnek az érett­ségi és-felvételi vizsgák alól. IL­LÉS Tamara (felső kép), a Garay gimnázium végzőse a legelőke­lőbb helyet szerezte meg a latin OKTV-n. Tamarának nem ez volt az első kiemelkedő eredmé­nye, az előző években már jó eredményeket ért el latinból. Tagja volt annak a 12 fős ma­gyar csapatnak, amely az olasz- országi Arpinoban a Nemzetkö­zi Cicero latin versenyen képvi­selte az orszá­got. A mostani eredményhez három fordulón át vezetett az út. Julius Cae­sar, Livius és Cicero történeti és filozófiai műveit fordítot­ták. Illés Tamara felkészítője GESZTESI ENIKŐ latin-történelem szakos tanár volt. A tanárnő diákjai minden évben szép sikereket érnek el különböző tanulmányi verse­nyeken. Nem csak latin nyelv­ből, hanem történelemből is. Munkáját 1993-bán Felsőokta­tási Érdeméremmel ismerték el. Tamara tanára nyomdokaiba lép: a Pécsi Tudományegyetem­re jelentkezett, latin-történelem szakra. A partnerség iskolapéldája a kis Mercedes sulibusz kistérség Közösen használják Új Mercedes sulibusszal hoz- zák-viszik a gyerekeket nyolc Kölesd környéki lakott helyről a kölesdi iskolába, óvodába. Decsen pedig a kölesdiek ko­rábbi kisbuszát használják. Ez a megoldás a Szekszárd környéki többcélú kistérségi társulás eredménylistáját gaz­dagítja. A huszonhat települést tömörítő társulás vásárolta meg a közel tizenhétmillió forintba kerülő új sulibuszt. Megegyez­tek, hogy a járművet Kölesd üzemeltetheti. A község viszont nem adta el a saját, kinőtt Fiat kisbuszát, hanem átadta Decsnek. Ott az időseket szállít­ják vele, használhatják az okta­tási intézmények, civil szerve­zetek és a többi sárközi telepü­lés is. Halmai Gáborné, a társulás elnöke, Kocsis György kölesdi és Biczó Ernő decsi polgármes­ter is kiemelte, hogy ez a sulibusz a kistérségi együttmű­ködés iskolapéldája, amiért mind a huszonhat települést el­ismerés illeti. S. K. Az új sulibuszt Kölesden, a művelődési ház udvarán adták át A képen Kocsis György (balra), Kölesd, Biczó Ernő, Decs polgármestere és Halmai Gáborné országgyűlési képviselő. A jármű az együttműködés jó példája A vendég szereti a rendet összefogás Folyamatos tanulással működhet a falusi turizmus. Tavaly száz új szálláshely kapta meg a legjobb minősítést TÖLTSE SZABADIDEJÉT FESTŐI KÖRNYEZETBEN a Délmezőföld közepén lévő Puszta Lovasudvar és Ven­dégházban, Cseresznyéspusztán. Családias fogadtatás, régi magyaros és svábos ételek, lovasoktatás, lovastúrák, LOVASTÁBOROK, westernlovas-oktatás, lovaskocsikázás, fogathajtás-oktatás, szállás, 65 főig rendezvények, állatsimogató (őshonos állatok), játszótér, erdei tornapálya. Elérhetőségek: www.pusztalo- vasudvar.hu , Tel.: 06 75/421 521, 30/9892 645, info@pusztalovasudvar.hu , 7030 Paks Pf:84. , A régiók, a falu lakóinak összefogása és folyama­tos tanulás szükséges ah­hoz, hogy működjön a fa­lusi turizmus. És persze kapcsolatok, valamint kö­vetkezetes marketing- munka. Budavári Kata Négy napraforgós minősítést csak az a falusi szálláshely kaphat, melyben minden szo­bához fürdőszoba is tartozik. Ez nem olcsó mulatság, milli­ós tétel - mondja Huszárné Lukács Rozália, a Tolna Me­gyei Falusi Turizmus Egyesü­let elnöke. A megyében tavaly óta száz új ágy várja a vendé­geket a legújabb szálláshelye­ken, ráadásul többségük a leg­jobb minősítést nyerte el. Az egyesület két éve nemcsak magánszemélyeket, hanem önkormányzatokat is tömörít, többek közt Alsónyék, Decs és Báta is tagja a szervezetnek. Huszárné Lukács Rozália sze­rint ez azért fontos, mert a pi­henni vágyók nemcsak a ven­dégházban, hanem a faluban is szeretik a rendet. Ráadásul a falusi turizmusból nemcsak a ház tulajdonosa profitálhat, hanem a helyi vállalkozók és azok is, akik programokat kí­nálnak a nyaralóknak a falu­ban. Az egyesület elnöke el­mondta, hogy a vendéglátók a közeljövőben valószínűleg sza­kosodni fognak, és a feladato­kat is elosztják majd egymás között. A vendéglátást azon­ban tanulni kell, a Falusi és Agroturizmus Országos Szö­vetsége, melynek a megyei egyesület is tagja ezért képzé­seket szervez, melynek része egy nyelvtanfolyam is. Jó példává válhat egyébként Báta. Bár zsákfalu, Szekszárd- hoz, Bajához, Mohácshoz közel fekszik, és nincs messze Vil­lánytól sem, ráadásul számos látnivalóval, kiállítással, múze­ummal várja a turistákat. munka Szeretnek emberekkel foglalkozni Az egyik a fiatalabb kor­osztályhoz tartozik, a má­sik a tapasztaltabbak kö­zé. Az egyik nyomozó, a másik baleseti helyszíne­lő, de egyformán gondol­kodnak hivatásukról. Mindketten megkapták Az év rendőre címet. Ihárosi Ibolya szekszárd A városi közgyűlés a szakmai javaslatok alapján min­den évben két rendőrnek ítéli oda Az év rendőre címet Az is jellemző egy emberre, hogy ő mit mond a munkájáról, s az is, hogy róla mit mond a főnöke. § KŐSZEGI JÁNOS főtörzszaszlós a közlekedési osztály baleset- helyszínelő vizsgálója negy­venöt éves, 1983 óta szolgál a rendőrségnél. Szabó István, a közbiztonsági osztály vezetője azt mondta róla, hogy a megye egyik legjobban képzett baleseti helyszínelője, aki sokat segít a fi­ataloknak. Lelkiismeretes, a munkáját az ügyészség és a bíró­ság is elismeri. Ő maga azért szereti a munká­ját mert emberekkel foglalkoz­hat, s ha tud, akkor segíthet. A tragédiákat nem könnyű elvisel­ni, megszokni meg nem is le­het - fogalma­zott. ERŐS szilárd 28 éves, főhad­nagy, a bűnügyi osztály nyomo­zó alosztályának csoportvezető­je. Dr. Varga Péter bűnügyi osz­tályvezető szerint a nap huszon­négy órájában bármikor bevet­hető és jól elvégzi a munkát Ő maga izgalmasnak, változatos­nak tartja, amit csinál, szeret em­berekkel foglalkozni. Természe­tesnek tartja, hogy egy nyomozó­nak bármikor elérhetőnek kell lenni, ha egy feladat aktuálissá válik, akkor nem lehet várni. Ötmillió forint, szúnyogok ellen szekszárd Ötmillió forint van a megyeszékhely költségve­tésében szúnyogirtásra. A föl­di és légi védekezés mintegy másfél millió forintba kerül. Az elmúlt években a turiszti­kai alapból támogatták a vér­szívó rovarok gyérítését. Ez a lehetőség megszűnt, de talál­tak helyette más pályázati le­hetőséget. A közgyűlés a tu­risztikai régióban érintett tele­pülésekkel, Dombóvárral, Ta­másival, Faddal és Gerjennel együtt pályázik a regionális fejlesztési tanácshoz némi ki­egészítésért. Ha nyer a pályá­zat, akkor közel másfél millió forinttal lesz több pénz a me­gyeszékhelyen a szúnyogok elleni harcra. 1.1. Bátaszék kórusfesztivál A Bár­dos Lajos Kórusfesztivál május 29-én lesz Bátaszéken. A prog­ram ünnepi szentmisével kez­dődik. A hangversenyt a ciszter­ci romkertben hallhatják az ér­deklődők délután három órától. A megyei énekkarok mellett siófoki és székelyudvarhelyi fel­lépője is lesz a fesztiválnak, m Bogyiszió felújítás A művelődési ház felújítására adott be térségi pályázatot a bogyiszlói önkor­mányzat Ha elnyernék a támo­gatást, a mintegy 15 milliós ter­vezett felújítás során kicserélnék az épület nyílászáróit, a parkettát és a színpad burkolatát m Bonyhád pályázat A képviselő- testület döntött arról, hogy programot nyújt be az önhibá­jukon kívül hátrányos helyze­TOLNÁBAN A-TÓL Z-IG tűvé vált településeket támo­gató pályázatra. A számítások során azonban kiderült, hogy a város nem felel meg a ki­írásban foglaltaknak, így nem pályázhat, nem számít­hat állami támogatásra, (pu Fácánkert felújítás Fácán­kert, mint hátrányos helyze­tű település térségi pályáza­tot nyújt be a helyi művelő­dési ház felújítására. A beru­házás értéke közel húszmil­lió forint lenne. A község ta­valy is pályázott, de akkor nem nyert, rs« Fadd hímzők A faddi hímző szakkör tagjai ma, hétfőn Sióagárdra kirándulnak. A faddiak látogatása a sióagár­di hímzőklubbal való kapcso­latfelvételt is szolgálja. (sk> Fadd elismerés Lazányi Józsefné, a faddi önkéntes tűzoltó egyesület jegyzője több évtizedes munkája elis­meréseként kitüntetést ka­pott a megyei tűzoltó szövet­ségtől. Az oklevelet és a dísz­tárgyat a héten vette át a faddi polgármesteri hivatal­ban. (skt Gyönk pytko bernd Pittku- ning révén eredeti forrásból hallhatnak a gyermekek szorb dalokat. A szorbok Szászország keleti, Felsőlau- sitz és Brandenburg déli terü­HŐgyész sétakocsikázás Hőgyészen több család foglalkozik ven­déglátással, próbálja a falusi turizmus nyújtotta lehetőségekkel kiegészíteni jövedelmét. A nagyközségbe érkező vendégeket Teimel Lajos sétahintózásra viszi, ha ilyen igénnyel állnak elő. létén élnek. E kis szláv nép életében nagy szerepet ját­szott hagyományos népdalaik, táncaik megőrzése. Bernd Pittkuning - Pytko - a szek­szárdi székhelyű Egyesület a Magyarországi Német Gyer­mekekért szervezésében lép fel május 9-én, hétfőn 11 órá­tól Gyönkön, a helyi általános iskola tornatermében, (száj Hogy ész kitáncolás Május 15-én délután fél hatkor tartják Hőgyészen a hagyo­mányőrző májusfa-kitánco- lást a polgármesteri hivatal előtti téren. A rendezvé­nyen a hőgyészi tánccso­portokon kívül zombai és dombóvári együttesek is fel­lépnek. Az esemény rossz idő esetén a művelődési házban lesz. r/wj

Next

/
Thumbnails
Contents