Tolnai Népújság, 2005. május (16. évfolyam, 101-125. szám)
2005-05-05 / 104. szám
2005. MÁJUS 5., CSÜTÖRTÖK-TOLNAI NÉPÚJSÁG 9 DIGITÁLIS VILÁG A hordozható kép- és zenegépek mp3-lejátszók Kiszorulóban vannak a hagyományos, CD-alapú készülékek Napjaink, és különösen a tavasz legnépszerűbb szórakoztató-elektronikai termékei az mp3- lejátszók. Az internetes számítástechnikai áruházak is e készülékek hirdetéseivel bombáznak. A lejátszók kapacitása hónapról hónapra nő, áruk ugyanilyen tempóban csökken. Bóta Barnabás A legújabb hordozható zenelejátszó készülékekben nincsenek sérülékeny, mozgó alkatrészek, ezért nem kell úgy bánni velük, mint egy hímes tojással Pár éve még az Egyesült Államokból rendelt, aki használható mp3-lejátszót szeretett volna venni. Akkor az 50 ezer forintos, CD-alapú megoldás jó üzletnek számított. Azóta a helyzet több szempontból is gyökeresen megváltozott. A CD-vel működő mp3- lejátszók ára a töredékére csökkent. Ráadásul a technológiából kihozták a maximumot, ma már szinte csak a külalakban van különbség. Ez a típus ugyan még mindig jó választás, hiszen a CD a legolcsóbb adattároló, a vetélytársak azonban előnybe kerültek. A merevlemezes, illetve be- | épített memóriával rendelkező § lejátszók már a kifizethető ka- J tegóriában hozzák az 1 gigabáj- 1 tos tárkapacitást. Ekkora helyre 10-15 lemeznyi zenét köny- nyűszerrel be lehet táplálni. Ráadásul a CD-írással sem kell vesződni, csak rá kell csatlakozni a számítógépre, és mehet a másolás oda-vissza. A merevlemezes és a beépített memóriás típusok között van persze különbség. Utóbbi az olcsóbb megoldás, igaz, tárhelyét tekintve gyengébben teljesít. Nem tartalmaz viszont mozgó alkatrészt, tehát rendkívül strapabíró. A merevlemezes készülékek körében ma már szokványos a 40 gigabájtos tárhely. Rendkívül széles az mp3- lejátszók kínálata, a zenélésen kívül számos más feladatra is alkalmasak. Az már szinte alapkövetelmény, hogy a készülékekben legyen diktafon, amivel digitális formában készíthetünk hangfelvételt. Az is általánosnak tekinthető, hogy a beépített rádióról tömörített formátumban felvehetjük kedvenc számainkat. A legújabb sláger azonban a képnézegetés, a modern lejátszókat ezért színes LCD- kijelzővel látják el. Ezeken látványos pluszszolgáltatásként egyes készülékek az albumokhoz képesek lemezborítót is társítani, és lejátszás közben megjeleníteni. Többféle formátumot ismernek a lejátszók, ezért az mp3lejátszó elnevezés kissé csalóka lehet. Számos más fájltípust is kezelnek ezek a készülékek. Általános a windowsos WMA és ASF zenefájlok ismerete, és egyre gyakoribb a trónkövetelő Ogg formátum kezelése is. Vásárláskor érdemes a legtöbb fájltípust ismerő készüléket választani, hiszen sosem tudhatjuk, milyen formátumban juthatunk hozzá kedvenc zenéinkhez. A grafikus kijelzők szintén a korszerű mp3-lejátszók alapfelszereltségéhez tartoznak. Segítségükkel az éppen hallgatott mp3-dalról többek között a címét, az albuma címét és az előadója nevét tudhatjuk meg. Ehhez az szükséges, hogy a lejátszó felismerje az úgynevezett „ID3 tag”-eket. A legtöbb készülék ezt tudja, de választáskor azért érdemes erre is odafigyelni. 0 Élet&Stílus rovatunk heti oldalainak témái HÉTFŐ SZÉPSÉG «.DIVAT KEDD EGÉSZSÉG SZERDA AUTÓ «.MOTOR uCSÜTÖRTÖK DIGITÁLIS VILÁG PÉNTEK ÍNYENCSÉGEK SZOMBAT CSALÁD & NEVELÉS Az Xbox-nak sokat köszönhet a Microsoft Jitter Ősszel jön a játékkonzol utódja megduplázta nyereségét a Microsoft a márciusban lezárt pénzügyi negyedévben. A tavalyi 1,32 milliárd dollár helyett most 2,56 milliárdról szóltak az elemzések. A biztató eredmény elsősorban a szerverprogramoknak és az Xbox játékkonzolnak volt köszönhető. Álhíreket szűr majd a Google keresője megbízhatóság szerint rangsorolja majd a Google hírkeresője az információkat a jelenlegi, dátumalapú osztályozás helyett. A keresőprogram fejlesztői elsősorban a hírforrás minősítése révén szűrnék ki a pontatlan, torzított információkat. Gyakori ugyanis, hogy új internetes oldalak szenzációhajhász álhírekkel csábítják a netezőket. Mobilon súgtak a spanyol autósiskolák hatmilliárd forintot meghaladó összeget zsebeltek be törvénytelen vizsgamódszert alkalmazó autósiskolák Spanyolországban. Több mint száz cég ugyanis mobiltelefonos súgással segítette tanulóit az elméleti vizsgán. A rendőrség a hálózat huszonnégy vezetőjét és hatvan tagját tartóztatta le. Samsung YP-T7 ■ Típus: flash memória ■ Tárhely: 1GB ^ ■ Kezelt fájltípusok: mp3, wma, asf ogg,jpeg-kép « ■ Kijelző: színes LCD * ■ Ár: 54 900 Ft iAudio 5 ■ Típus: memória ■ Tárhely: 25 MB ■ Kezelt fájltípusok: mp3, wma, ogg, wav ■ Kijelző: kétrészes LCD mÁr: 34000 Ft iRIVER IMP150 ■ Típus: CD-lejátszó ■ Tárhely: nincs ■ Kezelt fájltípusok: mp3, wma, asf ■ Kijelző: egyszínű LCD MÁr: 22500Ft Internetcímekről férgek támadnak vírusok Mire észrevesszük a hibát, sokszor késő A vírusírók találékonysága miatt folyamatos figyelmet kíván számítógépünk védelme. Alighogy megkaptuk a biztonsági szakemberek egyik figyelmeztetését, érkezik a következő. Most éppen a félregépeléstől óvnak. Bóta B. Mindenkivel megesik, hogy a sietős gépelés közben tévesen üt le egy-egy billentyűt, helytelenül írja be a kereső sorba az internetes oldal címét. Ha például a megfelelő biztonsági frissítések nélkül a google.com helyett a gookle.com oldalra tévedt a közelmúltban a felhasználó, bizony csapdába esett. Az ilyen zsákutcák többnyire a népszerű weblapokhoz nagyon hasonló címeken rejtőznek, és számos kellemetlenséget tartogatnak gyanútlan látogatóiknak. Felugró ablakokon keresztül trójai alkalmazásokat, hátsó kapukat nyitó kémprogramokat telepítenek a kevésbé gyakorlott látogató gépére. Az ilyen, úgynevezett popup ablakok elleni védelem ezért is különösen fontos a különböző böngészők esetében. Emellett természetesen a zsákutcából érkező támadások ellen is szükséges a biztonsági rések folyamatos foltozása. Jellemző, hogy a gookle.com támadásai a legfrissebb Firefox böngészőn nem tudtak fogást találni. Az internetcímek téves begépelését egyébként elsőként bő tíz évvel ezelőtt a pornográf oldalak készítői használták ki. Ők is a népszerű, tisztességes portálok farvizén evezve igyekeztek eladni portékájukat. Az elmúlt évek során megsokszorozódott a világhálón terjesztett vírusok száma. 2005 első negyedévében háromszor annyi rosszindulatú programot fedeztek fel, mint az előző év azonos időszakában. A Trend Micro vírusjelentése szerint idén eddig több mint 7500 kártékony kódot jegyeztek fel. A pálmát az adatlopásra kiélezett trójai alkalmazások vitték el, 47 százalékos részesedéssel. A legjobb módja a védekezésnek, ha körültekintőek vagyunk az internetcímek begépelésekor. CITROÉN C3 CITROEN BERLINGO CITROEN XSARA PICASSO 'Kedvezmény: akár 600 000 forint ! u) crraoÉN cs akár 550 000 forint i *Az a kije)«)« mádccko-vskcAíseköín sak 2065. május 1461 május ?!•*$. a ufpan tstTstö Lföt m^tíacK».áí4r ***** mál k0<ív8zm8*v®k,Wft **m ÖSSI6 ■ CITROÉN SZEKSZÁRD 7100 Szekszárct Bor u. 8, Tel.: 74/512-233 j ÚJ CITROÉN már 3 199 OC forinttól! 1 ‘kedvezmény: akár *00 öv- forint ; 2 222 00 9 forinttót! kedvezmény: akér »00 000 forint