Tolnai Népújság, 2005. május (16. évfolyam, 101-125. szám)

2005-05-30 / 124. szám

16 MOZAIK TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2005. MÁJUS 30., HÉTFŐ Kitűnő volt a hangulat, szólt jó hangosan az ének az idei Bogyiszlói Faluna­pokon is. Vasárnap délután például a helyi és bogyisz­lói kötődésű nótaénekeseké volt a terep az iskola udva­rán, a Holt-Duna partján felállított színpadon. Steinbach Zsolt A kilencedik alkalommal meg­rendezett falunapokra a szerve­zők ezúttal is változatos progra­mot állítottak össze, amelybe a kutyakiállítástól a folklórműso­ron át a főzőversenyekig sok minden belefért. Bár Tóth Ist­ván polgármester elmondása szerint idén kisebb volt mind az önkormányzat, mind a szponzorok támogatási képes­sége, az eseményt nehezebb volt megrendezni, a falunapok közönsége ebből semmit nem vett észre. A háromnapos programon a vajdasági Ada-Törökfalu és a németországi Schlitz partner­településekről érkezett kül­döttségek is részt vettek. Szin­tén sok volt a civil vendég a környező településekről, ami azt jelzi, hogy a Bogyiszlói Fa­lunapokkal nem csak a helybé­liek számolnak. A bogyiszlói hagyományőrzők Ifjúsági tánccsoportja nem csak a helyiek körében aratott sikert NYÁRNYITÓ SZEKSZÁRDON Lassan hagyománnyá válik a Tolna megyei fiatalok napja, a nyárnyitó buli a Polip Ifjúsági Iroda szervezésében. Szombaton Szekszárdon a Prométheusz parkban bemutatkozhattak ifjúsági civil szervezetek, rockkoncert is. Hangosan szólt az ének KILENCEDIK A Bogyiszlói Falunapokat a környékbeliek is számon tartják Minőség elérhető áron SANYO márkaképviseletünk viszonteladói- és szerviz hálózatának bővítésére referenciával rendelkező alvállalkozókat keres Somogy, Tolna, Baranya megye területén. Ha Ön és cége csatlakozni kíván a minőségi klímatechnikát forgalmazó hálózatunkhoz, várjuk jelentkezését a következő elérhetőségeken: fax: 06-85/562-038 telefon: 0685/560-030,06-85/566031 telefon esti órákban: 06-85/562-039 mobil: 06-30/9408-167,06-30/9211-177 HUMOR FÜRDÉS Az orvos fejcsóválva nézi a félmeztelen beteget.- Nem ártana, ha néha meg- fürödne! - mondja a páciens­nek.- De doktor úr, én naponta fürdők! - méltatlankodik a be­teg.- Akkor a vizet kéne néha cse­rélni! ÓRA- Mit csinált veled a doktor bá­csi? - kérdezi a beteg Pistikét a szomszéd néni.- Tulajdonképpen semmit - gondolkodik el a gyerek. - Csak megfogta a csuklómat, és megnézte, hogy jól jár-e az órája. CIGARETTA- Mennyit szív mostanság? - kérdi az orvos a betegét.- Napi harminc cigarettát.- De hisz én csak ötöt engedé­lyeztem!- Igen, de én voltam öt másik orvosnál is, akik szintén ugyanennyit engedélyeztek. FOGÁSZATON Hisztériás beteg a fogászaton. Ahogy közelít a doktor, úgy összeszorítja a száját, hogy műszerrel se lehetne szétfe­szíteni, és mindehhez még artikulátlan hangon nyüszít és hörög.- Akarja, hogy kihúzzam a fo­gát, vagy nem akarja? - kér­dezi a doktor dühösen.- Persze, hogy akarom - visít a páciens.- Akkor fogja be a száját, és nyissa ki! SZÍV Orvos a páciensnek:- Nos, a szíve elég gyengécs­ke, de én azért nem aggódom. Erre a páciens:- Nézze, doktor úr, ha az Ön szíve lenne gyenge, akkor én sem aggódnék! MŰTŐBEN Idős férfi a műtőasztalon az operáló orvosnak (aki véletle­nül a veje):- Gondolj csak bele, fiam! Ha valami rosszul sikerül, és ne adj isten, meghalok, akkor anyósod magára marad, és valószínűleg hozzátok költö­zik... NYARALÁS- Hová megy nyaralni az ír család?- Egy másik kocsmába. A szépség kapta a főszerepet Canne&öan háttérben maradtak a sminkmesterek és a stylis- tok a világ legrangosabb filmfesztiválján. Az előkelő estélyeken csak a leghíre­sebb kozmetikai márkák szépség-nagykövetei vonul­tak fel. Köztük volt Laetitia Casta, Noémié Lenoir, Andie McDowell. Kifutóra vonultak a magyar élsportolók megrendezték a Sport a trendben - élsportolók a kifutón című divatbemuta­tót. A budaörsi Trend2 divat­nagykereskedelmi központ­ban megtartott eseményen neves sportolók viselték a csodálatos modelleket A rendezvény célja az volt, hogy bemutassák a legújabb sportruházati termékeket. Fázós lábú rómaiak divatja szandáljukhoz feltehetően gyapjúból kötött, vastag ha­risnyát viseltek a római ka­tonák a hűvös éghajlatú Angliában. Brit régészek nemrégiben egy borotvakés­re bukkantak, amelynek markolatát annak idején láb alakúra formázták. A mintá­zaton lévő lábon pedig hal­szálka mintás, kötött gyapjú zoknit véltek felfedezni. Erőszakosan nyernek a pirosba bújt játékosok TISZTESSÉGTELEN előnyt je­lent a piros szín viselése a sportban - állítják brit tudó­sok. Az összefüggést több sportág tanulmányozására alapozzák. Megfigyeléseik szerint többnyire az a csa­pat nyer, amelynek játéko­sai piros mezt viselnek. OLVASTAM Olvasni jó sok korombelitől hallom a panaszt, hogy az unokái nemcsak nem szeretnek olvasni, hanem meg sem próbálják. Inkább ülnek a számítógép előtt és játszanak, ha valami érdekli őket, azt is inkább megnézik filmen, videón. Most mintha megérintené a változás szele a gyerekeket is. Sok iskolában, s minden könyvtárban ren­deznek programokat, amelyek közelebb vihetik az iskolásokat is a könyvekhez. A Nagy könyv akció elég furcsa, hiszen valójában nincsen száz, tizenkettő, vagy egy nagy könyv, mert sokkal több van. Nemcsak ahány ember, annyi könyv, hanem sokkal több. Más és másért tetszik az embernek tíz-, húsz-, negyven-, ötvenéves korában. DE, ha ÍGY LEHET rávenni a fél országot legalább a szavazásra, akkor ez is valami. Cirkusz, reklám - itt legalább nemes célt szolgál. Mindez azonban csak akkor lehet tartós, ha a szülők, nagyszülők jó példát mutatnak. A nevelésben nem lehet vizet prédikálni és bort inni. Ha a gyerek sosem látja őket olvasni, aligha hisz a prédikációnak, hogy legalább a kötelező olvas­mányokba nézzen bele. Ha a felnőttek könyvekről beszélget­nek, akkor a gyereknek van mihez kapcsolódni. Még a végén megérjük, hogy divatba jön az olvasás. IHÁROSI IBOLYA KH3 immm ÖTÖS LOTTÓ: &&&&& A JOKERSZÁM: 649068 HATOS LOTTÓ: A PÓTSZÁM: NYEREMÉNYEK Az ötösön 5 találatos nem volt; a 4-esekre 1.950.288; a 3-asokra 19.736; a 2-esekre 1.010 forin­tot fizetnek. Az 1 darab Jokerre 22.857.660 forintot fizetnek. A hatoson 6 találatos nem volt. az 5 plusz 1-esekre egyenként 4.335.941 forintot, az 5-ösökre 351.563 forintot, 4-esekre 5.812 forintot a 3 találatosokra egyen­ként 1.090 forintot fizetnek. MOZI Szekszárd, Panoráma nagyterem: xXx 2. - A következő fokozat (ameri­kai akdóthriller) 15.30,17.30, A tol­mács (angol thriller) 20.00. Artmozi: A Richard Nixon-merénylet (amerikai­mexikói filmdráma) 17.00, A kilence­dik nap (német filmdráma) 19.00. Bonyhád: Kerülőutak (amerikai film­dráma) 19.00. Közel negyven pályázatot tudnak támogatni az idén DOMBÓVÁR Civil fórumra vár­ták a város egyesületeinek, szervezeteinek vezetőit Dombó­váron. A tanácskozásra mindig az önkormányzati ülés előtt ke­rül sor, ahol az egyesületek kép­viselői tájékoztatást kapnak a képviselő-testület által tárgyalt legfontosabb témákról. A részt­vevők átvehették az önkor­mányzati támogatáshoz szüksé­ges megállapodási szerződést és megismerkedhettek a köz- alapítványok tevékenységével. KIRÁLY GÁBOR, a Szociális La­kásalap Közalapítvány kurató­riumának elnöke elmondta, az 1997-ben létrehozott szervezet a szociális célra felhasználható jutni és saját erőből is áldoznak erre a célra. Tavaly a pályázati kiírásra hat­vannégy pályázat érkezett, amelyekből negyvenegyet tud­tak támogatni összesen közel hétmillió forint értékben. Eb­ben az évben öt és félmillió fo­rintos összeg áll rendelkezésre és ebből harmincöt-negyven pá­lyázatra jut pénz a beérkezett hatvan igénylésből. T. Gy. L i

Next

/
Thumbnails
Contents