Tolnai Népújság, 2005. május (16. évfolyam, 101-125. szám)
2005-05-28 / 123. szám
TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2005. MÁJUS 28., SZOMBAT MEGYEI TÜKÖR 3 Ebből lesz majd a halászlé keltetés A halszaporítási szezonban a ponty van soron. Egy kiló ikrából több százezer ivadékot nevelnek a tenyésztők Ezekben a napokban Magyarország legfontosabb halfajának, a pontynak az utánpótlását alapozzák meg a tenyésztők. Steinbach Zsolt Bódító akácvirágillat fogadja ebben az időszakban a természetben megfordulókat. Ennek annyiban van köze a haltenyésztéshez, hogy a ponty ívá- sa rendszerint egybeesik az akác virágzásával. A tolnai halászok is igyekeznek megalapozni az idei évre tervezett ivadék előállítását. Széles lózsef, a halértékesítő és kisállattenyésztő szövetkezet elnöke elmondta, hogy a ragadozók, a csuka és a süllő után most a ponty szaporítása van soron. A szövetkezet keltetőjében az Attalai Hal Kft. tenyészpontyaitól származó ikrákban fejlődnek a lárvák. A néhány milliméteres kispontyok a megtermékenyítéstől számított három, három és fél nap után kelnek ki. Egy kiló ikrából sok százezer darab. A lárvákat háromnégy napra kádakba teszik, amelyek falán és a vízbe helyezett függönyanyagon lógnak. Aztán elkezdenek táplálkozni. A „zsenge" pontyok ekkor kerülnek ki az előnevelő tavakba. Amikor elérik a tökmag méretet, nagyobb tavakba helyezik ki őket, ahol őszre három-négy dekás hallá fejlődnek. A halboltokban kapható és Szelestyei Károly tolnai halász a keltetőüvegekben érlelődő pontyikrákat ellenőrzi a horgászok által kifogható legkisebb méretű, azaz minimum egy kiló körüli pontyok a magyarországi tógazdaságokban általában háromnyarasak, azaz két és fél évesek. Az idén május végén megtermékenyített ikraként induló pontyokra tehát leghamarabb valószínűleg 2007. őszétől vár az a sors, hogy finom halászlé készül belőlük. Az attalai tükrös is a hazai pontyfajták között van Magyarország haltermelésének közel kétharmadát a ponty teszi ki. A horgászok zsákmányának pedig nagyjából a felét adja ez a halfaj. Idehaza huszonhat elismert pontyfajta van. Közéjük tartozik az Attalai Hal Kft. tájfajtá- ja, az „attalai tükrös", amelynek tesztelését többek között a tolnai halászok boltjában is folyamatosan végezhetik a garantált minőségű magyar pontyot kedvelő halfogyasztók. Görög színek a fesztiválon Most veszteségesek a malmok áremelés Tíz százalékkal akarják emelni a liszt árát A Szekszárdi Görög Kisebbségi Önkormányzat is gazdagítani kívánja egy sajátos árnyalattal a megyeszékhely szüreti fesztiváljának színpompáját. Erről döntött tegnap a polgármesteri hivatalban a Fehér Mihály alel- nök vezette testület. A résztvevők igyekeznek megszervezni azt, hogy ha nem is Görögországból, de azért a görögök lakta Beloiannisz településről érkezzen a rendezvényre egy hagyományőrző tánccsoport, illetve egy muzsikus csapat. A résztvevők jóváhagyták az ön- kormányzat zárszámadását. Tavaly közel 900 ezer forint jutott gazdálkodásra. F. Kováts Éva Az alacsony lisztárak a Tolna megyei malmokat is sújtják. A pékségek egyelőre nem emelnek árat. A bonyhádi GA-BO Élelmiszer- ipari és Kereskedelmi Kft. 34 pékséget lát el liszttel a térségben, ezenkívül jó minőségű csomagolt lisztjei a város üzleteiben is kaphatóak. Mégis bármennyire is igyekeznek, 2004 októberétől veszteségesen gazdálkodnak, mondta Domonkos Sándor, a malom vezetője. Eddig figyelembe vették a régió nehéz gazdasági helyzetét, de tovább ezt nem tudják tolerálni, a helyzet tarthatatlansága miatt ők is 10 százalékos áremelést terveznek.- A liszt árát mi nem tudjuk befolyásolni, kénytelenek vagyunk tudomásul venni az áremelést, de ezt nem érvényesítjük a termékeink árában - mondta Szőcs István, a várdombi pékség vezetője. Az Agrovár Bt. 2004 tavaszán kényszerült a kenyér és a pékáruk árának megemelésére és bár azóta energiaáremelés is volt, áraik változatlanok maradtak. Hasonlóan vélekedik Szekszárdon a Pannon VaLétkérdés a jó ár A pékségek még egymás előtt is titkolják, ki, honnan és mennyiért vásárolja a lisztet. Nagy a konkurencia ezen a területen, így létkérdés a jó ár, a jó piac, bár az is sokat jelent, hogy a kereskedő menynyit tesz rá az alapárra. rázs Kft. pékségének üzemvezetője, Lusinczki Ferenc is, árat egyelőre ők sem emelnek. A korábban Zsöcike néven működött cég pékségében három műszakban készítenek sokfajta pékárut megrendelésre. JEGYZET Liszt- és kenyérkérdés valójában semmi MEGLEPŐ nincs abban, hogy ismét drágul a liszt, s ezzel együtt kétségkívül a kenyér is, még ha egyelőre néhány megkérdezett Tolna megyei pékség nem is kíván árat emelni. Illúzióink mindenesetre már régóta nincsenek, már csak azért sem, mert köztudott: egyetlen elem drágulása a késztermék óhatatlan drágulását vonja maga után, s ezen közgazdasági törvény alól hosszú távon még a leggyakoribb, mindennapi táplálékunk sem vonhatja ki magát. az áremelkedés okáról hosszasan lehetne értekezni, nagy Valószínűséggel csak oda jutnánk, ahova valamennyi szakelemező. Azaz a hazai agrárium súlyos gondjaihoz, melyek immár másfél évtizedes tehertételt jelentenek. De ne menjünk messzire, maradjunk a saját portánknál, Tolna megyénél. Szűkebb pátriánk mezőgazdasági megye, hallottuk és halljuk annyiszor a megállapítást, ami persze ilyenkor a legkevésbé sem ad okot az elégedettségre. Hiszen szép eredmények ide, nagy termésátlagok oda, hiú ábránd abban bízni, hogy legalább mifelénk olcsóbb marad a vásárlók számára a liszt. Ilyenkor fogalmazódhat meg bennünk a jogos kérdés: vajon mi lenne akkor, ha ráadásul nem mezőgazdasági jellegű megye lennénk... szeri árpád ISMERŐSÖK,MAGÁNÜGYEK Bomba Ernőné a szabadidejét az unokáival tölti bomba ernőné szekszárdi PjP s| tanácsadó szaSjp ~ unokáival töltött már csaladot. Hat unokája van, közülük csak ketten laknak a közelében, mégis gyakran találkoznak. Az unokák még kicsik, elsősorban a játékot igénylik. A legnagyobbnak azonban már nemcsak gyermekverset lehet felolvasni. Azt tervezi, hogy nyáron valamennyit összegyűjti és elviszi egy turistaházba pár napra. Endreffyné Takács Mária ötezernél is több könyve endreffyné takács Mária harminc éve a simontornyai vármúzeum vezetője. Minden hétvégét Budapesten tölt, hiszen szülei és gyermekei is ott élnek. Rengeteget látogatja a kiállításokat, innen is merít ödetet múzeumi munkájához. Szereti a régészeti, történelmi, képzőművészeti tárlatokat. Színházba jár, olvasni klasszikusokat szokott, otthonában több mint ötezer könyve van. Sokat utazik. Kedveli az operát, otthon jazzt és latin amerikai zenét hallgat. Kalotás Zsolt a természetben fotózik dr. kalotás Zsolt számára magától értetődő, hogy szabadidejében a természetet járja, fényképezőgéppel a vállán. A Magyar Madártani Intézet Tolnán élő igazgatója legkedvesebb helyszíneit a Mecsek, a Balatonfelvidék, a Kiskunság és a Mezőfóld jelenti. Tervei között szerepel Nyugat- Zala, valamint Bereg felkeresése is. A lencsevégre kapott trófeái közül a pásztormadárra büszke, ez a faj csak 30-40 évente fészkel hazánkban. Nikolov Balázs a jó filmekért rajong nikolov Balázs a bajnoki aranyérmes DVSC futballistája. A teve- li illetőségű fiatalember az edzések és mérkőzések közötti kevéske szabadidejét pihenéssel tölti. Nagyon szeret moziba járni, kedvenc filmje az A1 Pacino és Robert de Niro főszereplésével forgatott Szemtől szemben. Ha nem a DVD előtt ül, barátnőjével tölti idejét, de barátaival is sűrűn összejár, s olyankor nemcsak jókat beszélgetnek, de finom falatok is kerülnek az asztalra. «ü(í* TOLNÁBAN A-TOL Z-IG Ocseny m&os Az őcsényi képviselők úgy döntöttek, hogy a beruházóval és a tervezővel együtt járják be az M6-os tervezett őcsényi nyomvonalát. A helyszíni bejárás után megpróbálnak mindkét fél számára elfogadható tervet készíteni. Az őcsényiek azt szeretnék, hogy a tervezettnél távolabb fusson a településtől az M6-os, tudtuk meg guzsván István polgármestertől. (bk) Paks bor virág Virágosították a pincesort a Sárgödörtéri Présháztulajdonosok Egyesületének tagjai. A paláfitákat egy másik civil szervezettől, az „Együtt a parlagfű ellen” Alapítványtól kapták, s maguk a borosgazdák ültették ki a pincesoron lévő virágládákba. A virágosítás után borkóstolót tartottak a kertészkedésben segítőknek a Sárgödör téri présházakban. (VI) Paks virágosítás Az „Együtt a parlagfű ellen” Alapítvány lakossági virágosítás címen versenyt rendez. A nevezési lapok leadási határideje június 30. Indított kategóriák: virágos kertesház, erkély és utca. Az értékelésnél csak a közterületről belátható virágos részeket értékeli a zsűri. A fődíj mellett 2500 darab virágpalántát osztanak szét a nyertesek között, (kei Pátfa vidéki siker Korábban csak helyben mutatkozott be a Bakancsos Flamingó elnevezésű tánccsoport, legutóbb azonban Pakson szerepeltek, s kaptak különdíjat. A nyolcadik osztályosokból alakult tánccsoport kánkánt táncol, mi Simontornya átadás Ma, szombaton délelőtt, gyermeknap alkalmából adják át az önkormányzat által építtetett Mészáros utcai játszóteret. Az ünnepélyes megnyitón a Holló együttes ad műsort, m (További települési információk: www.tolnainepujsag.hu ) A KURDI ÁLTALÁNOS ISKOLA 6. OSZTÁLYA volt tegnap vendége szerkesztőségünknek, Mohai Mihályné osztályfőnök vezetésével. A gyerekek: Babai Márk, Farkas Noémi, Berecz Vivien, Ballai Petra, Landek Dávid, Babai Dávid, Szalai Jennifer, Berki Andrea, Kovács Attila, Tonka Rozália, Szebényi Adrienn, Orsós Barbara, Gubinczki Zsolt, Győr-Varga Richárd, Babai Alexandra, Ignácz Ágnes, Czink Szabolcs, Kincsverő Roland, Tóth Nikolett, Rajczi Gábor, Orsós Richárd.