Tolnai Népújság, 2005. május (16. évfolyam, 101-125. szám)
2005-05-25 / 120. szám
2005. MÁJUS 25., SZERDA - TOLNAI NÉPÚJSÁG 9 AUTÓ&MOTOR A változatlanság gyönyöre hagyomány Elbűvölik a rajongókat a Harley-Davidson újdonságai A cím a férfiak által talán leggyakrabban idézett szólásmondás - „a változatosság gyönyörködtet” - kissé elferdített változata. Ugyanúgy igaz lehet azonban, mint az eredetije. Főutcai harcos A milwaukee-i gyár 2001-ben korszakalkotó művet hozott létre: a Porschéval karöltve kifejlesztették a Revolution erőforrást. Az ezzel felszerelt, V-Rod névre hallgató power cruiser (sportcirkáló) óriási siker lett Amerikában és Európában egyaránt. Várható volt tehát, hogy a Harley engedni fog a tömegek nyomásának, és hamarosan előrukkol a modell továbbfinomított változatával. Erre négy évet kellett várni. Végül idén tavasszal megérkezett a Street Rod. Ez már igazi roadster. Bivalyerős, gyors, a kanyarokban mégis igazi kezes bárányként viselkedik. A Street Rod új villahidat és fordított Showa teleszkópot kapott. Megnövelték a hátsó rugóstagok mozgásterét is. A sportosságot szolgálja a villaszög is, amely ezúttal 60 fok (52 helyett), a laposabb ívű kormányszarv, a magasabb üléspozíció, a hátrább helyezett lábtartók és a tízküllős, könnyített öntvényfelnik. A nyolcszelepes V2-es erőforrás 120 lóerőt képes leadni, igazi aszfaltszaggatóval van tehát dolgunk. Ebből a modellből is készült Screamin’ változat, összesen 2400 db-ot gyártanak majd. leg, ha a világ leghíresebb motormárkájáról van szó. A Harley-Davidson egyik legnagyobb varázsa ugyanis éppen abban rejlik, hogy megkérdőjelezhetetlen értéknek tekintik a cég 102 éves hagyományait. Az évtizedeken át lerakott alapokra építik a többszörösen kipróbált „házat”, ami valahogy soha nem akar összedőlni. Sőt, állandóságában is magában hordozza a változatosságot, s közben egyre szebb lesz. Ezt a következtetést vonhatjuk le akkor is, amikor végignézzük az idei Harley-kíná- lat néhány darabját. ■ Forrás: Autó-Motor A Street Road tankdoboza nem üzemanyagot rejt, hanem a légszűrőházat. A tank a nyereg alatt kapott helyet. Bonyodalmat okoz, ha külföldön ütközünk kövér kamasz Nem tudni, hogy Arnold Schwarzeneggert (57) meghívták-e a hatalmas születésnapi bulira, de tény, hogy 15 éves lett a Fát Boy. Ez az a modell, amivel a politikusi pályára lépett izmos osztrák a Terminator 2 című filmjében megmentette az ifjú John Connort. Talán ennek örömére a HD két modellt Ezzel rodeózott a Terminátor is piacra dobott. A csupa króm újdonságot 1550 köbcentis, befecskendezés Twin Cam 95 (Big Bore) blokk mozgatja. A Fat Boyon nemcsak a krómozott felnik csillognak, a tankon lévő, 24 karátos arannyal bevont emblémán is hanyatt esik a napsugár. Az olajtartályt színre fújták, a légszűrőház és az oldaldeklik egyedi készítésűek. A járgány viszont igazából attól lesz kapós - pláne a későbbiekben -, hogy mindössze négy hónapig gyártják majd. Aki ennél is kövérebb motort szeretne magának, az megveheti az 1690 köbcentis Screamin’ Fat Boyt is. Ezen a gépen a sárvédőkön, a hengerbordákon és a tankon kívül minden alkatrész krómozott. lős krómozott felnijeit a fehér csíkkal díszített abroncsok teszik még látványosabbá. A króm egyébként is uralja a motort, a blokkon, a tankon és a feltűnően széles sárvédőkön kívül minden alkatrész krómozott. A Springer Classic gazdája magasabban ül, mint a Deluxe motorosa, viszont rövidebb és keskenyebb az első sárvédő. A Classic erőforrása 1449 köbcentis Twin Cam 88B névre hallgató blokk, ami 2 Nm-rel nagyobb nyomatékot ad le, mint a Deluxe motorja. Első futóművén nem a szokásos teleszkópvillát találjuk, hanem egy springervillát, amely HD-találmány. Ezt a megoldást a többi gyártó évtizedekkel ezelőtt a lomtárba hajította. klasszikus LUXUS A hagyománytisztelet és a kiváló minőség jegyében született az idei szezon két motorja. A Softail Deluxe és a Softail Springer Classic a cég legszebb hagyományait követi. Az ötvenes évek stílusát, vonalvezetését, formavilágát idézik. A Deluxe fűzött külA Springer kényelmes utazómotor biztosítás Amíg nem történik baj, nem is gondolunk arra, hogy mi a teendőnk Ön tudja, mit kell tennie, ha külföldön balesetet szenved? Vagy akkor, ha Magyarországon koccan külföldi autóssal? Á. N. T. Sokan nincsenek tisztában azzal, mi a teendő, ha egy külföldi gépjárművezető okoz kárt autójukban. Pedig egyre gyakrabban fordul elő, hogy idegen országok autósai koccannak egymással. 2004-ben 6705 külföldi gépjármű okozott balesetet hazánk területén. Ezeket a káreseteket a „Zöld Kártya Rendszer” előírásai szerint rendezik a biztosítók és a MABISZ-GKI. Ilyen eset bárkivel előfordulhat - mondja dr. Molnos Dániel, a Generali-Providencia Biztosító Rt. nemzetközi gépjármű-kárrendezési osztályának vezetője.- Legtöbbször német (1185) és osztrák (991) járművek játszottak szerepet a balesetekben. A Zöld Kártya Rendszerben a I biztosítók azon autósok ügyeit 1 intézik, akiknek külföldi gépjár- 2 művek okoztak kárt Magyaror- I szágon. Olyankor is eljárnak, | amikor hazánkban magyar ko- í esi okoz kárt külföldinek. A külföldön okozott károkat a magyar biztosítók külföldi partnereikkel rendezik a Zöld Kártya Rendszer keretén belül. Sok ország eljárásrendje különbözik az itthon megszokottól mutat rá Molnos. - Ausztriában például a helyszínelő rendőr csak a tényállást rögzíti. Romániában viszont már a felelősséget is köteles megállapítani. Horvátországban pedig csak egy határátlépést igazoló lapot adnak a feleknek. Eltérés van a kárrendezési eljárás időtartamában is: a jogrendtől függően néhány hónaptól néhány évig is eltarthat. A kárigények elévülési határideje is változó. Országonként két évtől 30 évig is terjedhet. Calley szárnyas Mercin repül JOHN CALLEY (75), A SONY pictures producere-a Közelebb című film, illetve a jövőre készülő Da Vinci-kód készítője - gyűjti a sirály szárnyú (gull-wing) Mercedes 300 SL-eket. Az autó coupe és a roadster változatának 1954 és 1963 között készült néhány darabja található a filmes garázsában. A sirály Mercik eredetileg versenyautónak készültek, de utcai változatukban 215 lóerős motor zik. A háromliteres erőmű 10 másodperc alatt gyorsítja a gépet százra, végsebessége pedig eléri a 260 kilométer per órát. A figyelemre méltó teljesítményhez 15 literes átlagfogyasztás társul. A sirályok versenyautónak készültek 1511/111 Élet & Stílus rovatunk heti oldalainak témái HÉTFŐ SZÉPSÉG & DIVAT KEDD EGÉSZSÉG SZERDA AUTÓ&MOTOR CSÜTÖRTÖK DIGITÁLIS VILÁG PÉNTEK ÍNYENCSÉGEK SZOMBAT CSALÁD & NEVELÉS Ötvenezer SEAT-ot adtak el Magyarországon ÁTADTÁK tulajdonosának az ötvenezredik Magyarországon értékesített SEAT-ot, egy Ibiza Sportrider 1.4-est. Az autót színre fényezett kilincsei és tükörházai, hétküllős könnyűfém keréktárcsái teszik különlegessé. Belül Climatic légkondicionáló, sportülés, egyedi kárpitozás, dupla légzsák és szervokormány tartozik a kocsi alapfelszereltségéhez. @ további érdekességek: WWW. REGGEL. HU Sikeresen akcióztak a budapesti autóvadászok lopott, körözött és egyéb okok miatt gyanús gépkocsikat füleltek le idén a Generali Autóvadász Kupa résztvevői. A háromnapos akció alatt a résztvevő csapatok többek között 8 lopott és 12 bűncselekmény mia(j keresett személygépkocsit állítottak meg. Négy esetben az elkövetőt is sikerült megfogniuk az önkénteseknek. Témáinkról bővebben az Autó- Motor magazinban olvashat MITSUBISHI PAJERO PICK-UP AKCIÓ! ■■ ** ' I mn most félmillió forint árengedménnyel vásárolhatja meg márkakereskedésünkben. Az akció csak a raktárkészleten lévő gépkocsikra vonatkozik. Sió-Motor Kft. 7400 Kaposvár. Árpád u. Tel: 82/510-804 8600 Siófok. Vak Bottyán u. 51. Tel: 84/318-181 "EXT